szombat, december 17, 2005

Szorongva, ócska országban

December 16. (péntek) Nem tudom, mi van ma, de tele vagyok szorongással. Olyan, mint a féltékenység, de nem is a másik szerelmének esetleges elvesztése miatt való, hanem az, amikor azt érzi az ember, hogy a másikat valami méltatlanság érheti, és félti. Biztos a széltől van meg az esőtől.

Amúgy nagyon jó napunk volt Milossal. Sokat játszottunk, még vásárolni is voltunk. Egész nap nyomogatós játékokkal meg matricákkal volt elfoglalva. Szegény, megismerkedett a rontásos kudarc élményével. Matricákkal díszítette föl az íróasztalom egyik ajtaját, ami amúgy az ő kis lakába és játékraktárába vezet. De aztán rájött, hogy nem eléggé esztétikus az egész, és leszedte őket. Visszaragasztotta volna mindet az eredeti papírhátlapokra, de valahogy elment a ragasztó, és a gyűrődések miatt sem voltak már olyan szépek, mint eredetileg. Ezen nagyon elkeseredett. A mai, legfontosabb kérdése: hova kakálnak a sárkányok? Ezen kívül az egyik játék megoldásával kapcsolatban kijelentette: van még egy B-tervem is. Ez elég furán hangzik három és fél évesen.

Fontos fejlemény, hogy kétszer is kikapcsoltatta velem a tévét. Méghozzá azzal, hogy nem érdekli, inkább játszik.

Megint nyertem a lottón: tizennegyedszer ebben az évben. Persze csak ezer forintot. (A múlt héten három szelvénnyel három és fél ezer jött össze.)

Éppen a boltban voltunk, amikor kaptam egy telefont, hogy holnap vegyek át egy díjat. Tudtam róla, mert megkérdeztek egy hónapja: ha jól emlékszem, az ifjú baloldaliak Szalai Pál emlékdíjra jelöltek, és elfogadom-e. Elfogadtam. Mert hogy jövök én ahhoz, hogy Szalai Pál áldott emlékét azzal csúfoljam meg, hogy visszautasítom a róla elnevezett díjat? Másrészt, hogy jövök én ahhoz, hogy olyan emberek nyilván jószándékú csoportját sértsem meg, akik így akarják kifejezni, hogy megbecsülik a munkámat. Mert szerintük „sokat teszek az emberi jogok érvényesítéséért, tetteimmel elősegítem a társadalmi esélyegyenlőséget és szolidaritást, fellépek a társadalmi kirekesztés ellen, elősegítem a romák integrációját”. Tény, hogy ha halványan és teljesen reménytelenül is, de ilyesmik lebegtek előttem, bár szerintem az égvilágon semmit nem értem el. Hogy ezek szocialisták? Elfogadom majd a fideszesektől is, ha hasonló indokokkal megtisztelnek.

Egyébként meg már régen unom azt az értelmiségi nyafizást, amivel sokan figyelmeztetnek, hogy íróként nem kellene ennyire belemenni a politikába, nem tesz jót, hogy publicisztikát írok, és pláne rovatot vezetek egy vállaltan baloldali napilapban. Kitüntetést, díjat kapni meg egyenesen borzalom. Ugyanezek, akik oly finnyásan távol tartják magukat, azért arra nem restek, hogy röstellkedve, a szükségre hivatkozva tülekedjenek a pénzelosztók popsijánál és a pénztárakban. Valahogy ismerőseik is vannak a politikusok meg az udvari jóemberek között. Azokat szeretem a legjobban, akik mindkét oldallal hatékonyan és eredményesen barátkoznak. Én meg úgy gondolom, hogy az a tisztességes - ha már úgy alakult, hogy két részre szakadt az ország népe -, ha az ember vállalja, amit gondol. És ha tud írni, akkor írja is le. Az is hazudozás, ha tudsz beszélni, van véleményed, de hallgatsz.

Persze azért arra holnap illik figyelmeztetnem az egybegyűlteket, hogy a túláradó jószándékunk dacára szégyenkeznünk kell Szalai Pál emléke előtt, mert az égvilágon semmit nem érünk el abból, amit ő elvárt volna tőlünk. Ez egy hihetetlenül szar, ócska ország, teli mocsokkal, igazságtalansággal, esélytelenséggel és nyomorúsággal.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések