Sztriptíz

Milyen hülye ez a betegség! Egész nyáron nem ettem dinnyét, legföljebb egyszer vagy kétszer, csipegetve. Erre most a boltban rám jött, hogy azonnal kell ennem egy negyed görögdinnyét. Meg is ettem, jó is volt. Lehet, hogy mégis inkább áldott állapotban vagyok? (130914 13:48)

Ma megvilágosodtam, hogy azért fázom jobban az indokolhatónál, mert a kopasz fejem nagyon sok hőt ad le. Azóta jobban vagyok. A család meg röhög azon, hogy egy zsák alszik bárhol, ahol csak egy kicsit le lehet feküdni. (130917 1450)

Na, kezdődik az újabb bátorságpróba. Most inkább lelki. Ma úgy nézett ki, hogy szinte jó napom lesz. Visszakapcsolták a villanyt, ki tudtam jönni Veresegyházra, hogy az ügyeim rendbetételéhez szükséges papírokat keresgéljem. Meg is találtam egy csomót.Ezek nagyon fontos dolgok mostanában az életemben. Na, erre az előbb a zuhany alatt elkezdett csomókban hullani a szakállam. 

Már most kérek mindenkit, hogy ne értsen félre - mint amikor a hajammal volt ugyanez a sugár miatt. Az, hogy kihullik az arcszőrzetem, ami mögé én sem láttam negyven éve, nem hiúsági kérdés. Hanem egyszerűen megdöbbentő, hogy akár órák alatt elveszthetem az arcomat úgy, hogy semmit nem tehetek ellene. Valami tüdőrák miatt, amit valami kemó nevű méreggel kell locsolni, hogy ne egyen meg egészen. Azért az arcomról lezabálja, amit lehet. Ez akkor is rémisztő, ha tudom prsze, hogy visszanő.

Most el kell aludnom, mert hajnalban jön értem Laci barátom, hogy bevigyen a Székesfővárosba, de holnap este elmesélem, miért lett szakállam. 130918 22:30)

Milyen hülye vagyok, hogy ez csak most jutott eszembe! A múlt héten voltak elintézhetetlen hivatali ügyeim. Ha hagytam volna ezeket a szakállhullás idejére, előadhattam volna, hogy prófétai dühömben a tehetetlen vagy embertelen ügyintéző előtt ordítva tépem ki a szakállamat. Azt nem tudom, hogy az ügyekkel mi lett volna, de azt hiszem, a jelenetnek lehet egy picike, életre szóló pedagógiai hatása, és így a jövő ügyfeleivel jót tettem volna. (130920 11:26)

Ma összeszámoltam, hogy tegnap családilag mennyit fizettünk a Komjádi uszodában, hogy megnézhessük a kisfiam mérkőzéseit. (Úgynevezett kísérőjeggyel lehet bemenni, ami 600 forint, és kapunk egy csinos rózsaszín karszalagot egész napra. Összesen 3000 forintot fizettünk.) Ehhez képest az uszoda klotyójában olyan szag van, mint egy falusi kocsma szurokkal lekenyt falu hátsó pisáldájában.) (130922 08:30)

Na, akkor most már szakállam sincs. Sajnos nem sikerült az a rövidfilmem, amelyben egy könnyű porszívóval borotválkoztam. Túl sok szőr maradt az arcomon. Az édes családom bizonygatja, hogy sokkal szebb vagyok így, meg okosabbnak is látszom. Nekem nem tetszik, és nem is maradok így. Három-négy hónap múlva visszanő. (130922 16:00)

Kemó, Dzsudzsák, zabálás

Eddig nem mertem leírni, mert ma estig még jöhetett volna rosszullét, de úgy néz ki, hogy minden baj nélkül túl vagyok az első kemón. Vagyis már tegnap átestem ezen - öt órás hatalmas infúzión. Sem hányinger, sem szédülés, sem erős kipirulás. A kezelés után kismetróval és villamossal jöttem haza. Persze nagyon fáradt vagyok, de az természetes is. Három hét múlva ismétlés. Lehet, hogy akkor majd másképp reagál a testem. Talán jót tett, hogy kicsit előkészítettem magam - fizikailag is. Sokat járkáltam, például elmentem a Pozsonyi Piknikre, ahol nagyon sok kedves emberrel beszélgettem. Érdekes, hogy minden járkálás után jobban érzem magam. Az viszont talány, hogy miért pont kemó közben kívánok meg olyan ételeket, mint az erőspaprikás chips, amit évek óta nem ettem. És meg is vettem, és nem is lett semmi bajom tőle. Az is talány, hogy miért pont ma tudtam befejezni, és postára adni egy hónapok óta mondatról-mondatra fogalmazgatott NAV-kérvényt. Persze rettenetesen fáradt vagyok, és már csak az a kérdés, hogy a bennem levő mérgek hagynak-e reggelig aludni. (130904 22:03)

Szerda este kicsit elsiettem jóléti örvendezésemet, mert aztán csütörtökön lecsapott rám a kemó-hatás. Péntekre már gyakorlatilag teljesen bénán feküdtem egész nap, annyira elment minden erőm, plusz még rettenetesen fájt és tekergett a hasam is. Azt hiszem, a péntek volt a legrosszabb napom, amióta kijöttem a kórházból. Így maradtam szombatra is, de valamicskét enyhült. Ma reggel már szinte jól voltam, azt leszámítva, hogy először alig bírtam fölkelni, aztán egyszercsak valami fura módon elkezdett fájni a lábam, és ki is ment alólam, ami elég ijesztő érzés. Kicsit aludtam rá, és úgy néz ki, hogy kiment belőlem. Szinte állandóan alszom. Bár néha fölriadok a hülye álmaimra. Például: a romániai vereség után Orbán Viktor személyesen bízott meg azzal, hogy költözzek össze Dzsudzsákkal, és tegyem rendbe lelkileg. Na jó, így jár, aki megnéz egy magyar meccset.

Megint fogytam öt kilót - bár Peti vejem szerint ez nem is látszik rajtam. (Úgy tudom átfogni a combomat, hogy a  kezeimen a két kisujj és a két hüvelykujj ér össze. Ezért ez úgy néz ki, mintha nem annyira soványság lenne, mint inkább sorvadás. Szerintem ezt gyerekkorom óta soha nem tudtam volna megcsinálni. Na jó, Neuman Gábor egy hete világosan megmondta, hogy ne hagyjam magam megtéveszteni: a ráknak az egész test kell, mindent föl akar zabálni.) 

Azért csak nem hagytam magam és lementem a boltba. Nem mondom, hogy könnyű volt visszaérni. Aztán jó meg is fürödtem. Most alhatok jó lelkiismerettel. (130908 14.58)

Megjelölve

A kormány nem találta eléggé biztonságosnak a nemzeti drogárusok jövőjét, és sürgősen bebetonozta őket arra az esetre is, ha például mégiscsak kormányváltás lenne. Ez, legalábbis arra mutat, hogy Orbán Viktor sem olyan nagyon biztos a győzelmében. Lázár János sem, aki erősen félti élete főművét, ezt a világon páratlan jogtiprás-gyűjteményt és -folyamatot, amellyel a magyar nikotinpiacot politikai alapon újraosztotta.

Van azonban egy nagyon érdekes dolog, amivel sem a jogfosztók (békeidőben jogalkotóknak mondtuk őket), sem a büszke és méltán boldog, szépen gazdagodó nemzeti sárkányfűárusok sem számoltak.

Mi van akkor, ha Orbán győz, ám hamarosan zavargások törnek ki, például azért, mert a világ vezető hatalmai nem ismerik el a választás eredményét? (Ez könnyen így lehet, hiszen egy - a trafikjogászkodáshoz hasonlatos - a jogtörténetben egyedülálló választási csalási lehetőség-gyűjteményéről van szó.) De az is lehet, hogy Orbán, mondjuk negyedévi országlás után lesz kénytelen szembesülni azzal, hogy a népségnek elege lett: például még a közszolgálati médiumoknak se hiszik el, hogy az immár ismét emelkedő közüzemi díjak nem valami orbáni ravaszságú rezsicsökkentés részei, hanem kezdjük visszavinni a kasszákba, amit kiloptunk.Borzasztó dologgal szembesülnek majd a nemzeti dohányboltosok, ha beindulnak a hónapok óta rájuk gyúró jobbikosok - akik már most is, szinte jobban utálják őket, mint a cigányokat -, a hirtelen megvilágosodott fideszesek, a Fradi szabadcsapatai, meg persze a baloldali csőcselék jelesei. A Fidesz létrehozott egy több ezer célpontból álló rendszert, amelyekre csőcselékvonulás esetén nem kell se dávidcsillagot, se horogkeresztet festeni, nagyszerűen meg vannak már jelölve. A boltok pillanatok alatt összetörhetők, az elrabolt árú zsebben, sporttáskában, de még sapkában is hatékonyan szállítható. Egy dohánybolt négy-öt perc alatt csontig takarítható.

Nagyon jól szolgálnak az első vészterhes órán. Amíg a nemzeti dohányboltosokat verik és rabolják, a TEK biztos helyre menekítheti majd a legbelsőbb fideszeseket. Valamit valamiért.

Ne így legyen!

A csomag

Az öregember kilépett a liftből, és látta, hogy a postás éppen befordult a függőfolyosón, ami csak ahhoz a lakáshoz vezet, amelyikben ő is lakik. Utána szaladt. Egy meglehetősen nagy, lapos dobozfélét hozott. Mint kiderült, az unokájának. Aláírt mindent, aztán már vitte is a dobozt. A lánya ajtót nyitott, így máris átadhatta, és megkérdezhette, hogy kitől jött. Orbán Viktortól, mondta a lánya. Az én kisunokám a miniszterelnöktől? Személyesen?! Én bezzeg sose kaptam semmit Fock Jenőtől!

Egy ideig tanakodtak, hogy illik-e az ilyesmit kibontani. Aztán úgy döntöttek, hogy illik, nem illik, márpedig kinyitják, mert kíváncsiak.

Egy nagyon szép könyv volt benne Szent István királyunkról, kitűnő szerzőtől. Meg egy fura kis levél, merített papíron. Pont akkora, hogy könyvjelzőnek is használható. Hangosan fölolvasták maguknak: Orbán Viktor gratulál fiatal honfitársának, hogy jól érettségizett. Aztán mindjárt rátér a lényegre: kifejti, hogy a kormány 2010-ben hozzákezdett a felsőoktatás rendszerének újjászervezéséhez. Olyannyira, hogy most már nemzetközi mércével is versenyképes diplomát szerezhet, és kibontakoztathatja képességeit önmaga és a hazája javára. További tanulmányaihoz sok szerencsét, kitartást és erőt kíván.

Az öregember majdnem megkérdezte a lányától, hogy azok, akik eddig külföldre mentek, hogyan helyezkedhettek el a versenyképtelen diplomájukkal, de aztán csak legyintett.

A lánya azt vetette föl, hogy ilyenkor illik-e írni egy rövid levelet a miniszterelnöknek és abban udvariasan tájékoztatni arról, hogy kedves küldeménye kicsit későn érkezett, mert a nevezett gyerek hetekkel ezelőtt Angliába távozott, ahol néhány hónapig a vendéglátóiparban dolgozik, majd beiratkozik egy egyetemre. Illik-e Orbán Viktort azzal keseríteni, hogy eláruljuk neki: a gyerek minden nyilatkozata arra utal, hogy soha többé nem akar Magyarországon élni, legföljebb látogatóba jön majd haza. És ha írunk ilyen levelet a miniszterelnöknek, illik-e legalább a végén kegyesen azt hazudnunk neki, hogy mi, szülők, nagyszülők, minden erővel azon leszünk, hogy a gyereket lebeszéljük erről a butuska élettervről?

Lánykérés, csakazértis, végelgyengülés

Na, ma odáig jutottam, hogy írtam egy rövid jegyzetet a Népszavába, ami talán holnap meg is jelenik. Hogy ez most nekem mekkora dolog, ahhoz tudni kell, hogy egy ilyen 2100 karakteres jegyzetet általában legföljebb fél óra alatt írok meg. Ehhez most 12 óra kellett, mert a szó szoros értelmében minden egyes mondat után le kellett feküdnöm pihenni egy kicsit. Ez eléggé rémisztő volt, de csakazértis megcsináltam. (És akkor még szó sem volt a minőségről. Remélem, Dési János nem teszi be a lapba, ha nagyon gyönge.) (130825 15:58 Facebook Andrassew Iván Bemutatja.)

Sajnos nem nagyon tudok írni - nincs is miről - mert napok óra gyakorlatilag állandóan alszom. Ez vélhetően a besugárzás következménye. Majd azért igyekszem kicsit összeszedni magam. (130824 9:42 FB AI bemutatja)

Na, ma megkaptam a megrendítőt. Reggel egy lány elém állt az utcán, és mondta, hogy olvasta a legújabb Hócipőben, amit a betegségemről írtam. És hogy ő két hónapja öngyilkos lett, mert otthagyta valami pasi, meg volt valami kis betegsége is. És hogy megígéri nekem, hogy többé soha nem lesz öngyilkos. És hogy írjam tovább, mert akkor hátha mások se. (130812 12:38 FB AI bemutatja))

Eléggé megdöbbentő, hogy amióta kopasz lettem, minden tükröződő felületről Ákos öcsém néz vissza rám.

 (130807 0:31 FB. AI bemutatja)

Hőguta és leánykérés

Sokan kérdezték, hogy miért nem írok mostanában. Az utóbbi pár napot gyakorlatilag kómában töltöttem. Részben az iszonyatos hőség miatt, részben azért, mert már nem szedek szteroidot, ami eddig akadályozott az alvásban - ja, és vízhajtót sem, ami óránkét szaladgáltatott, éjszaka is. Ráadásul pénteken kaptam egy kis gutaütést a melegtől. Sajnos a lakásban elviselhetetlen hőség volt, ráadásul a vizet is lezárták valami csőtörés miatt, és nem tudtunk hova menekülni. (Onnan vettem észre, hogy baj van, hogy szombaton reggel hidegrázósan ébredtem, ami a szervezetem összeomlásának biztos jele.) Már pénteken is éreztem, hogy nincs minden rendben. Este, amikor a Moszkva téren egy nagy kijelzőn Dávid fiam megkérte Viru kezét - csodás volt, meg is hatódtam rendesen -, már éreztem, hogy valami hűvösbe kellene elbújni. Kicsit még maradtam egy teraszon, ahol Viru mamájával is megismerkedtem. Végül aztán azért menekültem - negyven évnyi láncdohányzás után -, mert nem bírtam a dohányfüstöt. (Ha tudtam volna, hogy ez ennyire undorító, biztosan előbb hagyom abba a dohányzást.)

Vélhető, hogy kómás fáradtságomhoz az is hozzájárul, hogy túl vagyok a tizenötödik besugárzáson, és az talán mégiscsak lehetetlen, hogy ennek semmiféle hatása ne legyen a szervezetre. A látásom se tökéletes. Nem baj, már csak két sugárzást kell kibírni. (Egyelőre, persze.) (130812 11:32 FB AI bemutatja)

Hatalmas nyaralás volt itt két napig. Akárhogy is az utóbbi hónapok két legjobb napja. Brigi sógornőmmel és Ákos öcsémmel először Balatonföldvárra mentünk, ahol gyerekkorunk nagy részét töltöttük, hogy fürödjünk egy fél órát a szabad strandon. Ez lett volna az ezévi nyaralás vízparti része. Nagyon jót merítkeztünk, aztán máris indultunk Mernyére, ahol Zsuzsa Nénémnél, András öcsémnél és a családjánál - vagyis a mi családunknál - tettünk látogatást. Nagyon jó éreztem magam, kiválókat ettünk, aztán újonnan előkerült családi képeket nézegettünk. Derűs, boldog szombat délután volt.

Eredetileg úgy volt, hogy este hazajövünk, ám úgy alakult, hogy mégis inkább Almádiba mentünk, ahol megaludtunk, majd vasárnap folytattunk az ádáz nyaralást. A képen Ákos öcsém legújabb találmánya látható, egészen kiváló sporteszköz. (Nem olyan régen egyszer óvatosan megközelítették a vízi rendőrök, és hallotta, hogy az egyik megkérdezi a másikat, hogy "milyen kategóriájú vízíjárművet észlelünk?")

Rossz hír, hogy ma bekövetkezett, amit vártam: csomókban kezdett el hullani a hajam, így aztán holnap elkerülhetetlen a kopasztás. (Mielőtt bárki megjegyzi, hogy ez nem baj: de baj. Nem azért mert az ember hiú, hiszen tényleg nem, hanem azért, mert szembe kell nézni azzal, hogy a test egy része megint föladta, Kicsi rész, lényegtelen rész, de föladta,)  (130804 23:06 FB AI bemutatja)

Nyaralás, munka, csúfság

130802 1207 FB AI bemutatja: Úgy alakult, hogy az éjszaka munkába álltam. Mint rendesen, nem tudtam aludni, addig nézegettem-olvasgattam a Hócipő Yes, comment... és SMS alaphíreit, amíg egyszercsak azon kaptam magam, hogy dolgozom. Nem olyan rossz ez három héttel egy agydaganat-műtét után. Remélem, a jövő héten már a Népszavában is lesz saját írásom. Ha bírom a kemót, akkor talán már egy Hetes Stúdiót is összehozhatunk szeptemberre a Klubrádióban. Végülis az agy csak úgy gyógyul meg, ha dolgoztatjuk. Ha meg nem működik, akkor miféle gyógyulásról beszélünk? Meglátjuk. Vagyis meglátjátok a Hócipőben, a jövő hetiben. (Szerintem még senki nem mert ennyire őszintén írni a gyógyszerektől keletkező impotenciáról.)

Nehogymá megtörténjen az a csúfság, hogy az idei Goldenbolog PopArt kategóriáját nem Pápai Gábor nyeri meg! (Apápai). (Nem csak azért, mert a legközelebbi munkatársam és a barátom, hanem azért is, mert megérdemli.) Osszátok, esetleg, ha egyetértetek!
http://goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=4875#_=_

130801 FB Andrassew Iván bemutatja: A szombati Népszavában lesz beszélgetés velem, Várkonyi Tiborral, aki az egyik legcsodálatosabb ember, akit ismerek, erről a dologról, ami itten mostanában történik velem. (Tök jó volt találkozni Tiborral, akivel szinte naponta beszélünk, és úgy harminc évvel idősebb nálam. Meg az is jó volt, hogy Kertész Gábor jött fotózni, akit nagyon szeretek.)A jövő heti Hócipőben pedig egy összeállítás a bejegyzéseimből. De az is lehet, hogy még ma este írók egy-két terápiás Yescommentet, vagy SMS-t. Úgy néz ki, hogy szombaton hatalmas nyaralás lesz, mert a Ákos öcsém levisz fél órára a balatonföldvári szabad strandra, aztán megyünk Mernyére, ahol a nénikémmel találkozom végre, meg András öcsémékkel.

130731 este: Facebook AI bemutatja: Szerintem nincs semmi csoda abban, ha nagyon rövid idő alatt találunk olyan embert, aki ad egy számítógépet egy ismeretlen, beteg embernek. Az emberek jók. Csak kicsi részük gonosz, de ők annyira romboló hatásúak, hogy azt képzeljük: a többség gonosz. Azért jobb, ha idejében megértitek ezt, mert az semmiképpen nem jó, ha úgy jártok, mint én: életetek vége felé kezdtek el bízni az emberekben, akik egy válságos pillanatban sokkolnak a jóságukkal és a szeretetükkel.

Fontos, jó lenne osztani
https://www.facebook.com/events/527468713974889/

Legyen világosság! (Isten.)
És lett teljes világosság? (Kérdezem én.)
Ha nem lett teljes világosság, akkor van-e nekünk dolgunk a teremtéssel kapcsolatban? (Kérdezem én.)

130731 12:13 FB AI bemutatja: Néhány héttel ezelőtt, amikor a kórházban kifosztottak, többen fölajánlottatok nekem használt, de használható gépeket. Szerencsére akkor egy általam nem ismert, de annál kedvesebb cég adott nekem egy iPad-et, amivel megmentett. Most az egyik ismerősöm azzal küzd, hogy agyvérzéses kollégájának szerezzen egy használható masinát. Ha még nem ajándékoztátok el azt, amit nekem szántatok, esetleg láttok másikat, legyetek kedvesek jelezzétek. Azt hiszem csak így tudom meghálálni azt, amit értem tettetek.

(A gép rövid időn belül meg is lett.)

Az Agysugár öbölből

Fura, hogy éppen a sugarazás előtti napon néztem az Útikalauzt (stopposoknak), és az Agysugár öbölben, ahol mostanában délutánonként kitűnő társaságban nyaralok, az volt az első érdemi információ, hogy mindenki vigyen magával törölközőt. 
Na, gondoltam, örül majd Dávid fiam, aki a Nemzetközi Törölközőnapon mindig az élen jeleskedik, bárhol is dolgozik. Én vittem is mindjárt, de aztán kiderült, hogy pont nekem nem is kell, mert nem vetkezem, csak a fejemet adom a dologhoz.
Amúgy túl vagyok a sugarazás első hetén. Ma már el is aludtam, miközben az asztalon feküdtem. Nyilván kicsit fáradt voltam a melegtől. Lassú taxival mentem a kórházba. (Meglepő, hogy pont kétszer annyi ideig tartott az út, mint amikor Petivel, a vejemmel jártam ugyanoda. Na jó, ő egy igen tehetséges útvonalválasztó.)

130727 FB AI bemutatja: Végre hűvösebb időben nyitott ablaknál aludhatnék, ám több mint másfél órája az ablak alatt düdbüböl valami rettenetes ember a kocsijában. De olyan erővel, hogy szétrázta az agyamat. Agy - és bármilyen - műtét után az életünk gyakorlatilag arról szól, hogy szeretnénk aludni, ám ezt valamiért a többi ember nem engedi. Kár, hogy nem mehettem le most az utcára egy jó kis jégcsákánnyal, mert sok sérelemért leróttam volna tartozásomat. (Nagy szerepet kapnak az alvás megkadályozásában egynémely motorosok. Róluk majd később, egyszer, lehetőleg hangfelvételekkel. Kicsit félek róluk írni, mert mindig nagy a felhorgadás meg a fenyegetési hullám.)

130725 Facebook AI bemutatja: 

Na, ez rendben van Bushtól. (Persze lehet, hogy csak én vagyok érzékeny erre a témára.)

A kérdés persze az, hogy én valaha megtettem volna ezt egy kisfiúért, vagy bárkiért. Pedig semmiség, de nagyon szép, látványos gesztus.

http://webbulvar.hu/tart/cikk/d/0/180559/1/bulvar/Szolidaritasbol_lett_kopasz_George_Bush?place=srss

130723 4:57 Facebook Ságvári menet Nagyon azon leszek, hogy családi felügyelettel, 27-én délután hatra a Margit kőrúton legyek. Ha nem sikerül, akkor lélekben, veletek.

https://www.facebook.com/events/603696296319067

Kedves olvasóm kérdezte, hogy megkaptam-e a pénzt, amit átulalt arra a számlaszámra, amelyet a Népszavában dolgozó barátaim indítottak a gyógyulásom elősegítésére.

Mondtam, hogy nem tudom, mert amikor a gyűjtést indították, nem is tudtam róla, mert nem voltam olyan állapotban, hogy tájékozódjak, később pláne nem, most meg valahogy úgy lettem, hogy nem merem megnézni az adományozók névsorát. Ez elég fura érzés, és tulajdonképpen arról szól, hogy attól félek, összeomlok tőle. Tudom persze, hogy sok pénzről van szó, meg azt is, hogy politikusok, kollégák, művészek is adtak, legtöbben persze azok, akik azelőtt szinte minden nap olvastak és valamiért megkedveltek. 

Természetesen minden pénzt megkaptam. Ezek kezelését a gyerekeimre bíztam, hiszen ők látnak el engem most mindennel.

Talán majd egyszer megnézem, ha már merem. Bocs. Már attól is összeomlottam, amikor a kollégáim lefényképezkedtek a szerkesztőség ablakai alatt, hogy biztassanak. (Sikerült is. A biztatás. Meglepő módon életben maradtam.)

Addig is illik beszámolnom, mire költöm. Most éppen tárgyalunk egy 90 ezer forintos vizsgálatról, ami lehetővé teszi a célzott, tűpontos kemót.

Ezen kívül rendkívül sokat költünk táplálkozásra, főleg arra, hogy hallatlan mennyiségű zöldségféle és magféle jusson a szervezetembe. Ezek állítólag erősen rásegítenek a kezelésekre. Annyit tudok erről mesélni, hogy néhány hét alatt vélhetően több zöldfélét ettem, mint azelőtt egész életemben. Meg lehet szokni. Sőt, bizonyos étkeket már meg is szerettem.

A héten nagyon fontos esemény volt, hogy elmentem (vagyis mentünk, Wandával - mert minden így értendő, hiszen gyakorlatilag házi őrizetben vagyok) az új körzeti orvosomhoz, akivel nagyszerűen megértettük egymást. El is küldött a belgyógyászatra, ahol végre találkoztam két olyan szakemberrel -orvossal és nővérrel -, akikben megbízom, és el is hiszem, hogy rendbe teszik a vércukorszintemet, amit a szteroidok összezavartak és ma is zavarnak. Hihetetlenül kedvesen, gondosan bántak velem és Wandával is, akit tanítottak. 
Az egész eddigi küzdelemben ez a cukor-dolog okozta a legfőbb problémát. Nem egészen értem, hogy miért, de a sok zűrzavar szabályos félelmet keltett bennem - ami nem annyira jellemző rám. (Milyen nevetséges: túlélek egy agydaganat-műtétet, aztán belehalok valami rossz beállításba. A legszarabb dolog nevetséges módon meghalni.) Kiderült, hogy azért nem tudok aludni hetek óta, mert nincs rendesen beállítva a szint. Mindegy, azt hiszem, pár hét múlva ezzel is minden rendben lesz.

Holnaptól samponra se

130722 21:40 Na, túlestem az első besugárzáson is. Nagyon érdekes volt. Először készítettek nekem egy maszkot. Az annyi, hogy egy hálót tesznek az ember arcára, ami aztán megszilárdul. Olyan, mint egy vívómaszk. Amikor a meleg hálóanyagot az arcra teszik az nem kellemetlen, hanem inkább meglepő. Tíz perc az egész. Csak a végén jöttem rá, hogy mire jó: azzal rögzítik a fejemet besugárzás alatt, hogy el ne mozduljon. 
Maga a sugárzás öt percig tart, de abból három az előkészítés és a levezetés - vagyis igazából talán, ha kettő perc. Semmit nem éreztem. De az orvosnő mondta is, hogy így lesz. Most 17 dózist kapok, 17 napon át. A hatás állítólag már egy hét után jelentkezik. Föltéve, hogy az embernek van panasza. Nekem nincs.
Nagy örömömre nem kell közben diétázni. A ma reggelig érvényes rémhír szerint 17 napon át gyakorlatilag nem ehettem volna fehérjét. Szénhidrátot sem, és persze kifejezetten cukrosat pláne nem - hiszen a szteroidok miatt még mindig össze-vissza ugrál a cukrom. Ma kezdtem el a szteroid-csökkentést. Remélem, már holnap mutatkozik a jele. (A cukor a második drog, amiről le kell másznom a nikotin után a lányaim segítségével, és ajánlom is mindenkinek. Jól megy különben. Az a fontos, hogy ne görcsöljön az ember. Vagyis: tartok itthon diabetikus csokit arra, hogy ha nagyon vágyom, akkor egyek egy kockát. Ennyi elég.)
Fehérje nélkül sok lett volna. Kezdem megszokni a vegetáriánus étrendet, de azért energia nélkül nehéz energikusan föllépni a rák ellen.
Szóval a besugárzás semmi. Mondjuk meg fogok kopaszodni, mert a sugarak kiégetik a hajhagymákat, amik aztán állítólag nem is nőnek vissza - ez orvosi állítólag, tehát vélhetően hiteles, akkor is, ha ezer példa lesz arra, hogy de igenis visszanőtt sok embernek.
Úgyis régóta terveztem, hogy lekopasztom a fejemet, mert egyre nagyobb a kopott foltom. 
Holnap megyek varratszedésre, aztán Wanda le is beretválja. 
A kórházból hazafelé jövet megállapítást nyert, hogy egyre olcsóbb az életem. Autót nem vezethetek, tehát nem költök benzinre, nem dohányzom, és holnaptól samponra se kell félretennem.

130722 18:40  FB AI bemutatja: Wanda úgy magyarázta valakinek a telefonba hogy mekkora szerencsém van azzal, hogy a "jobbik" rákfajta jutott nekem az agyamba és a tüdőmbe, hogy van a Hitler és van a Leoncio. Nekem az utóbbi jutott.

Firkák

Sokan kedvesen jelzik, hogy gyakran néznek be ide, ám nem találnak semmit. Ennek az az oka, hogy meglehetősen zavaros az életem - költözködés Wanda lányomhoz, vizsgálatok, stb.), csak ritkán és röviden tudok írni, azt meg többnyire a Facebookon teszem, az Andrassew Iván bemutatja csoport oldalára (https://www.facebook.com/groups/andrassewbemutatja/). De tanultam ebből: ezeket az apró jegyzeteket, firkákat ide is kiteszem. Naponta, ha tudom. Az is lehet, hogy naponta többször frissül majd. Meglátjuk, milyen állapotban leszek a sugárkezelés alatt. Köszönöm a kedves érdeklődést!

És akkor mindenekelőtt a jó hír: most kaptam értesítést a szövettani eredményről: a daganat a szerencsésebbik fajta. Azt még nem tudom pontosan, hogy ez mit jelent, de nyilván azt, hogy könnyebben irtható, kevesebbet fogok szenvedni vele. Vagy velük. Hányan vannak ezek? (130722 10:30)

130721 8:47 Facebook AI bemutatja

Köszönöm az egy hét múlva esetleg bekövetkező születésnapom alkalmából a jókívánságokat. Csakugyan az a cél most, hogy erős akarattal 61 éves legyek. Mindenesetre szeptember 14-re merészen beírtam a naptáramba egy eseményt, ahol illene ott lennem. (Úgy néz ki, hogy akkor lesz a második Szörp-Szóda Fesztivál a Klubrádiónál.)

Szombati (130720) beszélgetésünk Kun Zsuzsával a Klubrádióban. 17 perc 40 másodperc után kezdődik: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20130720-112857.mp3

130718 Facebook AI bemutatja  Ma nézegettem magam a tükörben, ami eléggé ritka. foglalatosságom. Nem nagyon látom magamon, hogy fogytam tíz kilót. Akkor viszont nem lehet másképp, mint úgy, hogy a fejemből kipiszkált daganat éppen tíz kilót nyomott. Jelzem: mintha könnyebb is lenne a koponyám.

130718 Facebook AI bemutatja Wanda megmért - vagy le? -, és kiderült, hogy egy hónap alatt tíz kilót fogytam. Vannak, akik kifejezetten ekkorka fogyásért mennek be kórházba, én meg csak úgy, mellékesen ezt is kaptam a sok törődés mellé.

130718 Facebook AI bemutatja Ja, és tegnap elfejeltettem ide jegyezni, hogy voltam szemorvosnál.Nem is egynél, mert mindent megnéztek. A műtét okozta zavarokat leszámítva szinte tökéletes a szemem - megfelel egy normális 60 évesnek. A daganat miatti látástér-kiesés kicsi, pontocska, nem oldalt van, hanem előrefele. Egy év múlva eltűnhet. Ez azért fontos, mert addig úgyse vezethetek autót, büntetőjogilag sem. (Ezt is tőlük tudtam meg.) Az olvasási nehézségeket az is okozta, hog hármas helyett már fél négyes olvasószemüveg kell.

A műtét

Július 12-15. A műtétről semmit nem tudok, mert átaludtam. Anita, aki családilag nagyon jó barátom, szabadnapján bejött, beöltözött, hogy segítsen , vagyis rajtam dolgozzon a műtét alatt, belenézett a koponyámba (és nem én ültem ott benne egy karosszékben, ahogy egy bizonyos Ancsin Gergő képzelte, hanem egy daganat).

Nagyon jó, hogy Anita ott volt, mert az utolsó pillanatban elkezdtem attól félni, hogy a műtőben pánikolok. Befele. Félni a félelemtől. De aztán ez elmaradt, csak egy kicsit fáztam. Mondjuk nem csoda, ha az ember egy csöppet magányos bír lenni agyműtét előtt a műtő előterében. De nem volt idő ilyesmire, pillanatok alatt elaltattak.

Az első, amire emlékszem, az az volt, hogy valaki megkérdezte: ismerem-e ezt az embert. Pesze, ismertem, hiszen Wanda volt. Ő pedig megkérdezte , hány ujját mutatja.  (Hármat - csak arra az esetre, ha máskor, mással is próbálkozna.)

Ennyi egy agyműtèt, négycentis, takaros daganattal.

Utána az intenzív osztályon ébredtem. Kérgezgették megint, hogy tudom-e hol vagyok és miért. Hamar kitisztultam, bár egy darabig azt hittem, hogy azért, mert a bal karomat vágták le valami orvoskalózok. (Később Anita fölvilágosított, hogy műtét közben a fejem a bal karomon feküdt, nyilván nyomta, és álmomban fájt.)

Ahogy eszmélni kezdtem, elkezdtem ellenőrizni, hogy mim van meg nekem. A lábak jól mozogtak, a kezek is, láttam egy órát vagy tíz méterre, jól olvastam a számokat, egy orvost megkértem, hogy legyen kedves hozzon valami betűt. Talált egy orvosságos dobozt, jól tudtam olvasni a feliratokat. Ez volt a legfontosabb. A nővért megkérdeztem, hogy fittyed-e valamerre az arcom, kukucsál-e félrefele a szemem. Valamelyik. Mondta, hogy akkor szólna.

Vagyis: hibátlanság!

Van egy olyan állapot, hogy tudod, hogy ez lesz, de magadnak se hiszed el. 

És akkor itt szögezzünk le valamit: lehetek én akármekkora hős, sőt csodagazdatest, szerethet engem mindenki, ha nincs egy bátor és hozzáèrtő orvos, aki ezt hibátlanul megcsinálja. Megy a duma, megy a duma az orvosok ellen, mert így az alternatív meg úgy a természet, de nélkülük nem megy.

Addig alternatívkodhatunk, amíg van olyan orvos, aki vállal olyat, amivel más nem tud vagy nem mer semmit kezdeni. Na, az enyém ilyen volt. 

Ami a bátorságomat illenti, annyira megkönnyebbültem, hogy bármin elröhögtem magam, úgy negyed órán át. Ezek szerint mégisscak volt dugdosott feszültség bennem. Lesz még elég bàtorságpróba.

Nagyon érdekes dolog egy intenzív odztályon feküdni.  Az intenzív érdeklődés miatt. Gyakorlatilag állandó az ellenőrzés. Egy percre nem hagytak magamra. Automaták is vizsgáltak. És közben egy szinte rituális mosdatásra is van idő és figyelem. Sőt: a nővér még a számat is kitisztította vizit előt.

A testem egészséges mivoltáról csak egyetlen adat: az egész koponyalékelés, vagdosás és a lélek kényelmére való rendrakás 37,1-re vitte föl a lázamat. Azt is csak fél órára.

Mindent összevetve ez a műtét csodás kaland volt, köszönöm mindenkinek.

Tartozom azonban jelezni mindazoknak, akik szeretnek, aggódnak, imádkoznak értem, és örvendeznek azon, hogy jól vagyok és mindjárt meggyógyulok, hogy ez egy olyan, életmentő műtét volt, ami esélyt adott arra, hogy megkezdődhessen a tűdőrákom és az agyamban maradt szétszórt apró daganatok kezelése.

Ez, ha minden adat rendelkezésre áll, hamarosan megkezdődik.

Nyilvánvaló, hogy - ha rajtam és a családomon múlik - legyőzöm ezeket a daganatokat, de az még nagyon messze van. Addig is hálás vagyok, ha együtt örvendezünk a részgyőzelmek után.

Túl

Itt vagyok, túl vagyok, nagyon jól vagyok, kicsiket alszom, de azt szinte állandóan. Írok, amint tudok.

Bátorság agynyomásra?

Ma volt egy kis beszélgetésem egy kedves fiatal orvossal, aki néha törődik velem, kérdezget az állapotomról, hogylétem fekől. (Nem csak ő, természetesen.) Mondtam: egyáltalán nem találom normálisnak azt, hogy nincs bennem semmi félelem. Az sincs rendben, hogy rezzenés nélkül veszem tudomásul, hogy tele vagyok daganattal, és két nap múlva se hullok darabokra. (Most találkoztam egy emberrel, aki egész éjjel sirdogált, ezért. Próbáltam vigaszalni, de kevés sikerrel. Pedig nagyon vicceseket mondtam.)
Nem jött az, hogy "ez nem igaz", meg az a fázis se, hogy ez "velem nem történhet meg", hogy az "orvosok hülyék". Semmi. Tudomásul vettem. És csöndesen tudok Rejtőt olvasgatni, aztán meg bealszom kicsikét, miközben életem legveszélyesebb órája előtt állok. Akárhogy is szépítgetjük: egyrészt nem biztos, hogy túlélem, másrészt szinte biztos, hogy ébredés után nem az az ember leszek, aki két órája voltam.
Azt mondta: az is lehet, hogy az agyban lévő nyomás okozza, hogy közömbös vagyok.
Na, de nem vagyok az! Hiszen foglalkoztat a dolog, aggódom, hogy nem tudok majd autót vezetni, olvasni, hogy elvesztem képességeimet, ésatöbbi. És más dolgokban sem vagyok közömbös, hiszen a szívem szakad meg a gyerekeim miatt, hálát, szeretetet érzek a családom, és nagyon sok ember iránt, furdal a lelkiismeret olyanokkal szemben, akiket elhanyagoltam, pedig ugyanolyan szükségük lett volna rám, mint most nekem, másokra. Vagyis nem vagyok közömbös. Hacsak nem úgy van, hogy az egy dologban lehetek, minden másban meg nem.
Mindegy, ez van. Ki kell deríteni, mert ez érdekes. Azért az mégsem mindegy, hogy bátor-e egy pasi, vagy csak a bátorságközpontot nyomja valami ödéma. Mert akkor az is lehet, hogy a műtét után elkezdek rettegni.

Most (14:29) fölmegyek a kertből bejelentkezni a nővéreknél. Nagyon aranyosan aggódtak, hogy eltévedek, kimegyek a kapun, vagy valami ilyesmi történik velem. Wanda lehozott, aztán egyedül fölmentem, egy pillanatnyi bizonytalanság nélkül. Így aztán most már lejöhettem, de ígéretet tettem, hogy néha bejelentkezem a négyórai infúzióig.
Tulajdonképpen ma az történt, hogy elmaradt a műtét, amit sajnáltam, ám leltem helyette egy egészen jó kis napot.

15:30 Elfelejtettem elnézést kérni az egyik vesémtől, amikor úgy volt, hogy rákos és kikapják, én meg olyamikkel tréfálkoztam, hogy "úgyse kellett, minek kettő"... Nehogy aztán az legyen, hogy megsértődik és visszatréfál valami görccsel vagy vicces daganattal.

Újabb újraterv, ölelésterápia

Technikai okokból mégis inkább holnap lesz a műtét. Minden rendben van, jól vagyok.
Annyira hiányzott belőlem a félelem, hogy simán elaludtam műtétre várakozás alatt. És az alvás nagyon jót tesz, úgy tűnik. Mivel végre tudok aludni, délutánra is egy nagy kómás alvást tervezek, esetleg muzsikaszóval, ha lelek valami jót a rádióban.
Amúgy - mivel a nikotin nevű drogról is jövök lefele tíz napja, egyelőre teljes sikerrel -, ebben is találtam egy kis újítási lehetőséget. Ha csak két percre is, de bealszom, ha cigizni mennék. Ezt kórházban nagyon jól lehet alkalmazni. Ha kijövök, kipróbálom az öleléses technikámat is. Itt nem merem bevetni, hogy rágyújtás helyett megölelek valakit, de odakint, családban, barátok között talán működik. Illetve biztosan. (Ha ehhez hozzáadódik, hogy nem akarjuk a nemzeti trafikosokat gazdagítani, az is erős leszoktató motiváció lehet. Cigizés helyett. Menjünk be a nemzeti drogbutikba, és öleljük keblünkre a tulajdonost. Ha ezt naponta száz ember megteszi, visszaadja a koncessziót.)
Szóval minden rendben, tök jól vagyok, pláne, hogy fölfedeztem egy jó karosszéket itt a kórházi kertben.
Még olvasok egy kicsi Rejtőt, Piszkos Fredet. Valahogy mást most nem tudok. Aztán tanulok egy kis verset, mert kíváncsi vagyok a memóriámra.
Aztán ebéd, ami egy kórházban a rend keretének része.
Ez a terv mára, aztán meglátjuk.

Mostantól nem rajtam múlik

Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt olyan helyzetbe kerül, amelyből már nem tud üzenetet küldeni. 

Tudatom tehát mindenkivel, hogy a legcsekélyebb félelem nélkül, megbékélt lélekkel élek ezekben az órákban is, ahogy igyekeztem egész életemben. Haragot senki iránt nem érzek, sőt inkább megértéssel gondolok egykori ellenfeleimre is.

De könnyű nekem, mert az utolsó néhány napban olyan váratlan, szinte mérhetetlen szeretetdózist kaptam a családomtól, a barátaimtól, a kollégáimtól, a munkatársaimtól (egyetlen-egyszer sírtam el magam betegségem fölfedezése óta, amikor egy fényképpel üzentek), olvasóimtól, olyan jólelkű emberektől is, akikkel soha nem találkoztam, ami legalább annyira földolgozhatatlan, mint amennyire gyógyító hatású. 

Köszönöm mindenkinek, aki üzent, imádkozott,  segítő adományt küldött, vagy csak aggódott az életemért. Ha valaha vállalható életet élhetek még, akkor az jórészt nekik köszönhetem: az elképesztő erővel összefogó, szinte a testükkel védő családomnak, és annak a sokezer embernek, akik szeretnek. És az orvosdoktoroknak, persze.

Ha ennyi volt, akkor mindent összevetve jó volt. Ha folytathatom, akkor pláne jó. 

Egy ellopott bejegyzés Donáth Feriről

A legviccesebb az, hogy mielőtt valaki megfosztott az iPad-masinámtól, éppen katolikus szentmisén voltam. Gondoltam, előszőr elmegyek a katolikusra, aztán a reformátusra, és még az evangélikusra is a kápolnába. Hátha megvilágosodom. Attól meg már csak egy lépés a csoda.
Igazából az volt, hogy harangoztak, én meg kíváncsi voltam. Lementem. Bár az is igaz, hogy kifejezetten szeretem az istentiszteleteket. Van ott rend és harmónia. Néha-néha átjárót lehet lelni bennük egy másik világba. Vagy a túlba, ha valaki úgy van a betüremkedve a téridőbe, hogy nem képes másképp komfortosnak élni a világot, csak úgy, ha mögé vagy fölé képzel valamit.
Mise után Donáth Feriről írtam, ide, bele a naplómba, amely egyre távolodik - ám az mind elveszett. Ellopták. Pontosabban: egy ember, aki besurrant a kórterembe. 
Egy ember mászkál Budapesten egy kis lopott masinával, amiben egyetlen-egy mentetlen bejegyzés van egy bizonyos Donáth Ferencről. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki ilyen terhet visel.
Súlyos átok, hiszen valamiképpen így mindkettőnk lelkét cipeli.
Ráadásul egy olyan barátomét, akiről az első találkozásunk óta tudom, hogy jó ember, sőt minősített jóemberség van a lelkében. Az abból látszik, hogy mindig, mindenhol ott van, ahol a tisztességről van szó. Akkor meg pláne, ha a dolog reménytelen.
Az is lehet, hogy már nem élek, ha nem hív egy Nagy Imre-évfordulós börtönlátogatásra, és nem mondom neki, hogy megyek, persze, de lehet, hogy nem érek oda, mert életemben először rendesen depressziós vagyok, és kissé zizis is. Eltévedek, például. Elvitt pszichiáterhez, aki a neurológiára küldött, és hamar kiderült: daganat van az agyban benne.
Az, hogy nem omlottam össze azonnal, vagy két nap múlva legkésőbb, Ferinek köszönhetem. Mert ott volt. Minden nap, pontosan akkor, amikor kellett. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindig eltalálja. Soha nem mondta ki, hogy nagy a baj, meg azt se, hogy nem, a gesztusaival, a testbeszédével állandóan nyugtatott. Bár igazából legfőképpen azzal, hogy állandóan és percre pontosan magyarázta az állapotomat és a helyzetemet. Orvosként, de nem olyan nagyon orvososan. Szólt, vitt, várt, ahol kellett. Intézett, szeretgetett.
Nélküle már régen elvesztem volna a rendszerben. Vagy nem. De akkor is úgy érezném.
Természetesnek tűnik, csak nagy bajban derül ki, hogy van egy igazi barát a közeledben, aki mindig ott van, beszéltek, együtt jártok tüntetni, demonstrálni, mert a "ketten maradtunk, akkor is megmutatjuk" fajtává értetek - vagy maradtatok - valahogy, akire akkor is figyelnél, ha nem lenne a barátod, mert mindig pontosakat mond, és a világot a pontosakat mondókra kell építeni, akit talán az apja iránt érzett büszkeség tett tartásossá, de azzá a fajtává ám, amelyik kicsit a becsületesebbeknél is egyenesebb derékkal jár, ér oda a tüntetésre, és beszélni is mer, aztán az élére áll az elvonulásnak is.
Szóval van egy ilyen barátod, és amikor egyszercsak összezavarodsz, mert az elmédbe fészkelt valami, szerencséd van, mert pont ott van. És mindaz, amit tudtál róla, és éreztél felőle, olyan angyalszárnyként terül el föléd. Kicsit hülyén hangzik, de az angyalszárny a helyes kifejezés.
És tele volt a lelkünk átjárókkal.

Kicsit vissza

Ma, az ellopott helyett kaptam egy új i-Pad-et. Már amikor meghallottam, alig hittem el, hogy vannak olyan emberek, akik ilyen kedves gesztusra képesek. Most építgetem a masinát, hogy megnézhessem, amiről csak beszámolókat  hallottam, hogy mi mindent kaptam azoktól, akik szeretnek. 

Ma rettenetesen elfáradtam, mert az orromon át ledugtak egy csövet a tüdőmbe, hogy abból mintákat vegyenek. Ez volt eddig a legborzalmasabb dolog, amit átéltem testi viszonylatban. Majd leírom az egészet, hátha elolvashatja egy-két gyerek mielőtt rágyújt az első nemzeti dohánytermékre. (Már ez a "rágyújt" is milyen alpári kifejezés.)

Szóval most rettenetesen fáradt vagyok, mert megint van mivel írni. Holnap könnyebb órák is lesznek, talán. Végre elolvashatok mindent a Facebookon meg a Népszavában is.

Mivel a Papát kifosztották a kórházban, és az ipad-jét is elvitték, most nem tud ide írni. A körülményekhez képest jól van. andrassew wanda (a lánya)

Újratervezés

Június 29.

Mindenekelőtt a jegyzőkönyv kedvéért szögezzük le, hogy rendkívül fiatal, és immár egyre kortalanabb nagyapaként megértem a büszke pillanatot: drága Szonja unokám leérettségizett. Ráadásul jól. (És persze arról se feledkezzünk meg, hogy ő volt a bálkirálynő.)

Azt leszámítva, hogy nem tudok aludni, igazából csak az zavart mostanában - lelkileg, persze -, hogy az újabb és újabb információk miatt folyamatosan újra kellett tervezni az életet. A szó eléggé szoros értelmében. 

A legfontosabb információ, hogy a vesémből eltűnt a daganat. Elnézte az ultrahangos gép. (Én is láttam, mert lestem vizsgálat közben.) 

Persze a csoda sincs még kizárva. Különös tekintettel arra, hogy mielőtt CT-re indultam, arra gondoltam erős akarattal, hogy ebben a tengergyümi adagban az egyik rákfélét valami másra cserélhetnénk a Jóistennel. Polipra, mondjuk. Úgy látszik, jó kedve volt, elvitte az egyik rákot, és eddig a polipot se kell a seggembe vagy az orromba dugni. Kegyelem - ez a helyes kifelyezés.

Na, akkor megjött a halálos ítélet, hogy az agy nem nagyon operálható, de aztán egy óra múlva valaki mégis vállalta. Viszont akkor másnap legyen tüdőbiopszia, mielőtt átvisznek a másik kórházba agyműtétre. (Ami nem más, mint egy csöpp rendrakás, hogy a koponyában kényelmesen legyen a lélek.)

Aztán mégse legyen, hanem elég, ha csak az agyműtéthez szükséges funkciókat vizsgálják. (Minden eredmény jó lett, műthető és altatható vagyok.)

Kicsit bátorkodtam félni attól, ha lenyomnak valamit a lègcsövemen, kivételesen készültem lélekben, emberileg. De azért jó, hogy elmaradt.

Tervezés, újratervezés. Naponta néha többször. 

De ez nem valami rossznak a következménye, hanem annak, hogy van egy jobb lehetőség. Esetleg túlkommunikáljuk a dolgokat. Vagy keresztbe.

Közben minden hihetetlenül profi módon működik. Az orvosok és a nővérek mindent másodpercek alatt intéznek, ráadásul kedvesen és tapintatosan. Minden vonal fölépül, minden összeáll, mindent pontosan értelmeznek és magyaráznak. 

Arról nem tehetnek, hogy az egyik osztályon lepedő nincs, a másikon cukormérő.  Arról se, ahogyan a betegek viselkednek. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egy neurológiai osztályon mi minden történik egy hétvégi éjszakán. Hogy miféle trópusi, őserdei madársikolyok jönnek ki szerencsétlen emberekből egy belgyógyászaton. 

Néha elveszett kisfiú leszek, de olyan, aki aztszeretné, ha senki nem lelne rá.

Aztán jön egy orvos vagy egy nővér, kapok valami meghitt szúrást - netán egy életmentő agyszikkasztó infúziót, és megint el vagyok egy darabig.

Közben meg attól szorongok, hogy valamiért majd nem jutok el az agysebészekhez. Vagy elindulok innen, és örökre eltévedtek. Aztán pár nap múlva, egy estefelé mégis rálelek a kórházra, a kerítésen túlról lesem, ahogy az orvosok vacsora után levezetésképpen vidáman operálgatnak, de a géppisztolyos portás nem akar beereszteni. És nem ölhetem meg, mert mi, most itt életesdit játszunk ám.

Vicces

Nagyon vicces, hogy sokan itt a kórházban - orvosok is, akik pedig éppen elég embert nézegetnek - azt mondják, hogy a fényképeken sokkal öregebbnek látszom, mint most itt, fergeteges betegségemben. Ez nyilván igaz, és azért van, mert egyre jobban érzem magam, és ez igaz is. Szomorúnak igérkrző öregkoromra jutott nekem egy hatalmas játszma. Meghalhattam volna hirtelen. De akkor mi a kunszt?

 Az ilyen betegséget nem legyőzni kell, hanem agyonélni.

Azértse

Normankával nagyon jót beszélgettünk a Lorentz-féle törvényről meg a Newton-törvényekről. Vagyis arról, hogy ír egy könyvet a gyerekeknek, hátha meg tudja értetni és pláne szerettetni a fizikát meg a matematikát, hogy boldogabb életük legyen. 

Azon gondolkoztam, hogy azért bírom ezt az egészet lelkileg ilyen jól, mert teljesen hülye vagyok, vagy még mindig nincs veszélyérzetem. (Ákos öcsém mindig arra figyelmeztetett mindenkit, hogy vigyázzanak velem és rám, mert nekem olyan nincs.)

Nézem az éjszakában, ahogy a talán ha 20 éves nővér mosdatja a szuszogó, horkoló, néma, szinte mozgásképtelen, összeszart testű vénembert, akivel még beszélni se tudott soha, hiszen egyrészt először látja, másrészt csak brekegni tud. Három napja próbálom megérteni, ha kér valamit, de ritkán sikerül. Vígasztalja, mint egy gyereket. Amikor végez a mosdatással, még kicsit maszírozgatja, tornáztatja a karjait.

És ugyanezt láttam még két idősebb nővértől. Elképesztő emberek. És most azért se írom ide, hogy mennyit keresnek.