szerda, július 10, 2013

Bátorság agynyomásra?

Ma volt egy kis beszélgetésem egy kedves fiatal orvossal, aki néha törődik velem, kérdezget az állapotomról, hogylétem fekől. (Nem csak ő, természetesen.) Mondtam: egyáltalán nem találom normálisnak azt, hogy nincs bennem semmi félelem. Az sincs rendben, hogy rezzenés nélkül veszem tudomásul, hogy tele vagyok daganattal, és két nap múlva se hullok darabokra. (Most találkoztam egy emberrel, aki egész éjjel sirdogált, ezért. Próbáltam vigaszalni, de kevés sikerrel. Pedig nagyon vicceseket mondtam.)
Nem jött az, hogy "ez nem igaz", meg az a fázis se, hogy ez "velem nem történhet meg", hogy az "orvosok hülyék". Semmi. Tudomásul vettem. És csöndesen tudok Rejtőt olvasgatni, aztán meg bealszom kicsikét, miközben életem legveszélyesebb órája előtt állok. Akárhogy is szépítgetjük: egyrészt nem biztos, hogy túlélem, másrészt szinte biztos, hogy ébredés után nem az az ember leszek, aki két órája voltam.
Azt mondta: az is lehet, hogy az agyban lévő nyomás okozza, hogy közömbös vagyok.
Na, de nem vagyok az! Hiszen foglalkoztat a dolog, aggódom, hogy nem tudok majd autót vezetni, olvasni, hogy elvesztem képességeimet, ésatöbbi. És más dolgokban sem vagyok közömbös, hiszen a szívem szakad meg a gyerekeim miatt, hálát, szeretetet érzek a családom, és nagyon sok ember iránt, furdal a lelkiismeret olyanokkal szemben, akiket elhanyagoltam, pedig ugyanolyan szükségük lett volna rám, mint most nekem, másokra. Vagyis nem vagyok közömbös. Hacsak nem úgy van, hogy az egy dologban lehetek, minden másban meg nem.
Mindegy, ez van. Ki kell deríteni, mert ez érdekes. Azért az mégsem mindegy, hogy bátor-e egy pasi, vagy csak a bátorságközpontot nyomja valami ödéma. Mert akkor az is lehet, hogy a műtét után elkezdek rettegni.

Most (14:29) fölmegyek a kertből bejelentkezni a nővéreknél. Nagyon aranyosan aggódtak, hogy eltévedek, kimegyek a kapun, vagy valami ilyesmi történik velem. Wanda lehozott, aztán egyedül fölmentem, egy pillanatnyi bizonytalanság nélkül. Így aztán most már lejöhettem, de ígéretet tettem, hogy néha bejelentkezem a négyórai infúzióig.
Tulajdonképpen ma az történt, hogy elmaradt a műtét, amit sajnáltam, ám leltem helyette egy egészen jó kis napot.

15:30 Elfelejtettem elnézést kérni az egyik vesémtől, amikor úgy volt, hogy rákos és kikapják, én meg olyamikkel tréfálkoztam, hogy "úgyse kellett, minek kettő"... Nehogy aztán az legyen, hogy megsértődik és visszatréfál valami görccsel vagy vicces daganattal.



15 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Bármi történik, megtisztelve érzem magam, hogy ezúton (internet) megismerhettem. Szeretettel Attila Déváról.

Névtelen írta...

Hahó Iván,
aztán csak ügyesen holnap! Drukkolunk!
J

István Hell írta...

Kedves Iván, pár (talán 6-7) éve a Tüdőklinikán töltöttem kb. két hetet tüdődaganattal. Pár évvel azelőtt halt meg két ember, akiket nagyon szerettem: Csalog Zsolt - vele szinte naponta találkoztam a Roma Sajtóközpontban, és még előtte az Amaro Dromban - és Solt Ottilia. Még egy miniszter is felhívott, akkor éreztem először - bár tudni tudtam addig is -, hogy komoly a dolog.
Nem ragozom sokáig: megúsztam, mint a mellékelt ábra mutatja. Neked is nagyon drukkolok, sokat gondolok rád (és azokra, akik közel állnak hozzád. Ne add fel.

Névtelen írta...

Kedves Iván,
kívánom, hogy holnap végre legyen túl a műtéten, sikeresen.
Szeretettel, Böbe a Klubrádió fórumáról

Andrassew Iván írta...

És milyen fura, hogy ott voltam Csalog Zsolt temetésén, és Solt Ottiliát is ismertem. (Bár csak egyszer beszélgettünk hosszabban, rendesen.)

Andrassew Iván írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Béláné Horváth írta...

Kedves Andrassew Úr!
Nagyon gondolkodtam, hogy írjak-e bármit is??? Írok! Sajnos a férjem szinte lépésenként ment át ezeken!!
Az agyműtétet a Honvédban, a tüdőt Szentgotthárdon csinálták!
Ki jött belőle!!!
Sajnos már nincs mellettem, de nem ez volt az ok!
Nagyon átérzem az Ön és a család helyzetét! Ezerrel drukkolok, sikerülni fog!!!

LARION írta...

Kedves, Iván !

Az a helyzet, hogy itt kell közöttünk nagyon is maradnia , mert ugyanis túl kevés jelenleg az országunkban az olyan tiszta és józan látásmódú , korrekt ember , akire tisztelettel jelenleg felnézhetek és ilyen idejekorán meg nem is illik csak úgy kikacsintgatni a földi jelenlétünk páratlan érájából és szórakozgatni ilyenformán a rajongók idegrendszeri állapotaival ..... Szóval megkérném szépen Önt, hogy mutasson egy nagy fityiszt a kísértésnek és tisztogassa csak tovább a páratlan szellemiségével a hazai tudatállapotokat mindannyiunk közös örömére ..... És akkor most nem is búcsúznék , inkább sok szeretettel várom a következő posztokat , ami arról fog szólni, hogy : ..... :)

mrs gyrmur írta...

Kedves Iván! Nagy döbbenettel olvastam még a múlt héten, hogy kórházban van, hiszen pár nappal-héttel (összefolytak a napok) azelőtt még az ATV-n néztem Juszt Lacival a beszélgetésüket.
Én, anno, mikor egy keserves műtét előtt álltam szintén talán belenyugodva a megváltoztathatatlanba, ugyancsak aludtam, bár az kétségtelen, nekem nem volt túl sok időm gondolkodni a dolgokon, mert az elhatározás és a tett között talán 3-4 óra telt el. Nem akarom összehasonlítani a 2 dolgot, mert egyáltalán nem hasonlíthatók, de én valahogy úgy voltam, hogy jöjjön aminek jönnie kell. Én túléltem, és aztán ha nem is szokványos módon, de még örökbe gyerekeink is lettek, bár akkor ez tűnt a legnagyobb lehetséges veszteségnek.

Nem akarom tovább fárasztani, jó pihenést az éjszakára, jobbulást a műtét utánra! mrs gyr

L Diluent írta...

Kedves Iván!
A legjobbakat kivánom, és innen az Öceán túlsó feléről küldök egy hatalmas ölelést, gondolok magára. Várom a következő jelentkezését, és továbbra is imádkozom önért. Iván! Dolga van itt közöttünk!! Írnia kell, hogy a gondolatai beindítsák az agytekervényeinket!

Névtelen írta...

Sok erőt, jó kedvet és jó étvágyat: ez már fél gyógyulás. Sok + energiát küldünk mi is! Drukkolunk az élhető életnek és boldogságot a családjával és szeretteivel amíg jó! Sajósi Krisztina Éva

vontolla írta...

(Csak a végre pompás alvás után olvasd el!)
Mester, üdv. megint a Fedélzeten!
Fel a vitorlákkal, hajózunk tovább.
Először a kedvenc kiadódnál kötünk majd ki, leadjuk az Utazás a koponyám körül A.I. változatát.
És közben, meg utána sokáig: ölelésterápia persze.

Kecskeméti Károly
másodtiszt

Névtelen írta...

Kedves Andrassew Iván!

Még életemben nem küldtem blogbejegyzésthez megjegyzést. Sokat olvasom az Internetet, sajnos ma már úgy, hogy nagyobbrészt csak a gondolkodásomhoz közelálló fórumokat, szerzőket, mert már van, amit nem tudok (vagy akarok) elviselni. Az Ön írásai túlnyomórészt a szívemből beszéltek, amit pedig emberi tulajdonságaiból megismerhettem, tiszteletreméltó. Ateista vagyok, de hiszek a sorsban és most kérem, hogy legyen kegyes Önhöz is.

Kis Márta írta...

Megmondtam Iván, hogy ezen is túl leszel, természetes, hogy meggyógyulsz. Sok dolgot van még a világban, nem fogod megúszni! Ráadásul Zolival együtt szorítottunk érted!

Lábadozásodhoz minden jót kívánok!

Márta

Névtelen írta...

Kedves Iván,
örömmel olvasom,hogy jol van! Nagyon megfogott az a mondat rész hogy nincs bennem félelem,ezt az utat ("97-ben megjártam csak más diagnozissal"). Félelem és fájdalomnélkül JézusKristus jelenléte biztositotta számomra a nyugalmat és azota is. Nem vagyok egy vallásnak sem hive, de a szeretet amit Kristus átadott az Emberiségnek engem is megérintett.Szivböl kivánom a minnél elöbbi gyógyulást, a szeretet ami minden rosszat legyöz !!!Nagyon sokan szeretik Önt és én is közzéjük tartozom :-)

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések