Milyen hülye ez a betegség! Egész nyáron nem ettem dinnyét, legföljebb egyszer vagy kétszer, csipegetve. Erre most a boltban rám jött, hogy azonnal kell ennem egy negyed görögdinnyét. Meg is ettem, jó is volt. Lehet, hogy mégis inkább áldott állapotban vagyok? (130914 13:48)
Ma megvilágosodtam, hogy azért fázom jobban az indokolhatónál, mert a kopasz fejem nagyon sok hőt ad le. Azóta jobban vagyok. A család meg röhög azon, hogy egy zsák alszik bárhol, ahol csak egy kicsit le lehet feküdni. (130917 1450)
Na, kezdődik az újabb bátorságpróba. Most inkább lelki. Ma úgy nézett ki, hogy szinte jó napom lesz. Visszakapcsolták a villanyt, ki tudtam jönni Veresegyházra, hogy az ügyeim rendbetételéhez szükséges papírokat keresgéljem. Meg is találtam egy csomót.Ezek nagyon fontos dolgok mostanában az életemben. Na, erre az előbb a zuhany alatt elkezdett csomókban hullani a szakállam.
Már most kérek mindenkit, hogy ne értsen félre - mint amikor a hajammal volt ugyanez a sugár miatt. Az, hogy kihullik az arcszőrzetem, ami mögé én sem láttam negyven éve, nem hiúsági kérdés. Hanem egyszerűen megdöbbentő, hogy akár órák alatt elveszthetem az arcomat úgy, hogy semmit nem tehetek ellene. Valami tüdőrák miatt, amit valami kemó nevű méreggel kell locsolni, hogy ne egyen meg egészen. Azért az arcomról lezabálja, amit lehet. Ez akkor is rémisztő, ha tudom prsze, hogy visszanő.
Most el kell aludnom, mert hajnalban jön értem Laci barátom, hogy bevigyen a Székesfővárosba, de holnap este elmesélem, miért lett szakállam. 130918 22:30)
Milyen hülye vagyok, hogy ez csak most jutott eszembe! A múlt héten voltak elintézhetetlen hivatali ügyeim. Ha hagytam volna ezeket a szakállhullás idejére, előadhattam volna, hogy prófétai dühömben a tehetetlen vagy embertelen ügyintéző előtt ordítva tépem ki a szakállamat. Azt nem tudom, hogy az ügyekkel mi lett volna, de azt hiszem, a jelenetnek lehet egy picike, életre szóló pedagógiai hatása, és így a jövő ügyfeleivel jót tettem volna. (130920 11:26)
Ma összeszámoltam, hogy tegnap családilag mennyit fizettünk a Komjádi uszodában, hogy megnézhessük a kisfiam mérkőzéseit. (Úgynevezett kísérőjeggyel lehet bemenni, ami 600 forint, és kapunk egy csinos rózsaszín karszalagot egész napra. Összesen 3000 forintot fizettünk.) Ehhez képest az uszoda klotyójában olyan szag van, mint egy falusi kocsma szurokkal lekenyt falu hátsó pisáldájában.) (130922 08:30)
Na, akkor most már szakállam sincs. Sajnos nem sikerült az a rövidfilmem, amelyben egy könnyű porszívóval borotválkoztam. Túl sok szőr maradt az arcomon. Az édes családom bizonygatja, hogy sokkal szebb vagyok így, meg okosabbnak is látszom. Nekem nem tetszik, és nem is maradok így. Három-négy hónap múlva visszanő. (130922 16:00)
7 megjegyzés:
Tisztelt Andrassew Iván!
Gyógyulást kívánok Önnek! Akiben ennyi humor van, annak 100 évig kell élnie!
Én meg csupán annyit jegyeznék meg, hogy: nem a szakáll teszi az embert... ;-
Szocibbnak nézel ki.
Én egy jó bőrben lévő, mosolygós, szoci úriembert látok a képen, aki nagyon is tudatában van a saját - nem kicsi - befolyásának, és részben éppen ezért mosolyog.
Szocibbnak nézel ki.
Én egy jó bőrben lévő, mosolygós, szoci úriembert látok a képen, aki nagyon is tudatában van a saját - nem kicsi - befolyásának, és részben éppen ezért mosolyog.
Iván, így olyan az arcod, mint egy kivénhedt bunyósnak. Gondolom, a kondi azért nem olyan....
Szakálparóka nem létezik?
Kedves Iván, ha a sorstárs néhány mondata nem illik a blogba,úgy nyugodtan hanyagolja is, nekem jól esik leírni - állandóan egyedül vagyok, a gyermekeim messze, azaz egy igen, a másik ujdonsült apuka, sokat dolgozik, aki közelebb, mégis kevesebbet látjuk egymást, mint szeretném, amellett meg igyekszem nem sokat panaszkodni egyiknek sem.
Harmadik kemom elmaradt, rossz vérkép, egy héttel csúszik.Ma voltam újabb "'csapoláson", hétfőn elválik, megkapom-e végre a harmadikat. A közérzetem jó lenne, ha...de a két képlet az agyamban! A nagyobbik nem a betegség következménye, régebben ott van, nő, de jóindulatú. Műtét kitűzve! A kisebbik áttét, MR és ha a jóságos nemtudommilyen bizottság is jóváhagyja, úgy majd "gammakés". Most azon aggódom, hogy műtétig abszolválni tudom-e a négy kemomat, mert ha nem, csúszik a műtét, ha ez a bizottság engedi, meglesz-e addig ez a besugárzás....? És engedi-e...? Min múlhat?
Kicsit veszítettem az optimizmusomból, bármennyire is igyekszem magam tartani.
Van jó hír is, a közelebb élő gyermekemet elbocsátás fenyegette a munkahelyéről, - drága jó trafikmutyis kormányunk jóvoltából és a szó szoros értelmében a dohánymizéria miatt - de most tudtam meg, hogy ő maradt. Emiatt legalább most nem kell aggódnom.
Tartson ki,magam is azon vagyok. /Fázott már reggelente a kopasz fejem a horgolt sapikban, kiváltottam egy TB támogatta legolcsóbb, gagyi parókát, szörnyű:-))/ Üdvözlöm bajtársiasan:-))
Kedves Iván!
Azt kell mondjam, nagyon jól néz ki a képen. Fiatalnak, derűsnek, és egészségesnek látszik, úgyhogy fel a fejjel, még ha csupasz is :D
Megjegyzés küldése