szombat, június 29, 2013

Újratervezés

Június 29.

Mindenekelőtt a jegyzőkönyv kedvéért szögezzük le, hogy rendkívül fiatal, és immár egyre kortalanabb nagyapaként megértem a büszke pillanatot: drága Szonja unokám leérettségizett. Ráadásul jól. (És persze arról se feledkezzünk meg, hogy ő volt a bálkirálynő.)


Azt leszámítva, hogy nem tudok aludni, igazából csak az zavart mostanában - lelkileg, persze -, hogy az újabb és újabb információk miatt folyamatosan újra kellett tervezni az életet. A szó eléggé szoros értelmében. 
A legfontosabb információ, hogy a vesémből eltűnt a daganat. Elnézte az ultrahangos gép. (Én is láttam, mert lestem vizsgálat közben.) 
Persze a csoda sincs még kizárva. Különös tekintettel arra, hogy mielőtt CT-re indultam, arra gondoltam erős akarattal, hogy ebben a tengergyümi adagban az egyik rákfélét valami másra cserélhetnénk a Jóistennel. Polipra, mondjuk. Úgy látszik, jó kedve volt, elvitte az egyik rákot, és eddig a polipot se kell a seggembe vagy az orromba dugni. Kegyelem - ez a helyes kifelyezés.

Na, akkor megjött a halálos ítélet, hogy az agy nem nagyon operálható, de aztán egy óra múlva valaki mégis vállalta. Viszont akkor másnap legyen tüdőbiopszia, mielőtt átvisznek a másik kórházba agyműtétre. (Ami nem más, mint egy csöpp rendrakás, hogy a koponyában kényelmesen legyen a lélek.)
Aztán mégse legyen, hanem elég, ha csak az agyműtéthez szükséges funkciókat vizsgálják. (Minden eredmény jó lett, műthető és altatható vagyok.)

Kicsit bátorkodtam félni attól, ha lenyomnak valamit a lègcsövemen, kivételesen készültem lélekben, emberileg. De azért jó, hogy elmaradt.

Tervezés, újratervezés. Naponta néha többször. 

De ez nem valami rossznak a következménye, hanem annak, hogy van egy jobb lehetőség. Esetleg túlkommunikáljuk a dolgokat. Vagy keresztbe.
Közben minden hihetetlenül profi módon működik. Az orvosok és a nővérek mindent másodpercek alatt intéznek, ráadásul kedvesen és tapintatosan. Minden vonal fölépül, minden összeáll, mindent pontosan értelmeznek és magyaráznak. 
Arról nem tehetnek, hogy az egyik osztályon lepedő nincs, a másikon cukormérő.  Arról se, ahogyan a betegek viselkednek. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egy neurológiai osztályon mi minden történik egy hétvégi éjszakán. Hogy miféle trópusi, őserdei madársikolyok jönnek ki szerencsétlen emberekből egy belgyógyászaton. 

Néha elveszett kisfiú leszek, de olyan, aki aztszeretné, ha senki nem lelne rá.
Aztán jön egy orvos vagy egy nővér, kapok valami meghitt szúrást - netán egy életmentő agyszikkasztó infúziót, és megint el vagyok egy darabig.
Közben meg attól szorongok, hogy valamiért majd nem jutok el az agysebészekhez. Vagy elindulok innen, és örökre eltévedtek. Aztán pár nap múlva, egy estefelé mégis rálelek a kórházra, a kerítésen túlról lesem, ahogy az orvosok vacsora után levezetésképpen vidáman operálgatnak, de a géppisztolyos portás nem akar beereszteni. És nem ölhetem meg, mert mi, most itt életesdit játszunk ám.

9 megjegyzés:

julimira írta...

Iván, az hogy az "ilyen betegséget agyonélni kell", zseniális lelemény, nehogy elfelejtsd. De ha mégis megtörténne, én fölírtam, nálam mindig megtalálod.
A helyzet az, hogy a magyar orvoslás diagnosztikai bizonytalanságaiban mindig lehet bízni - eltűnhet még a tüdődről is az, amit ott eddig látni véltek. Én mindenesetre ennek drukkolok, az agyműtétet meg állni fogod, abban biztos vagyok.

Talpas írta...

Gratulálunk a büszke kortalan nagypapának!
Addig jó, amíg újra tudunk tervezni!
Írtam már, hogy nekem 40 évet adtak,de már 65 vagyok!!! Egy eltolt szívműtét után nem vállalták az életmentő másodikat, mégis jött a CSODA. A komplikációk ellenére - amibe bele illett volna halnom - a párom és barátaink szeretete segítségével TÚLÉLTEM !!! Rengetegen szeretünk és bízunk a gyógyulásodban!!! Hidd el, mindketten büszke dédszülők leszünk !!!

zorka írta...

Az életesdi általában jó játék, nem szabad csak úgy abbahagyni, minél hosszabb játszadozást kívánok!

L Diluent írta...

Csatlakozom, én is gratulálok, a gyönyörű, és okos unokához. Belekotyogok ismeretlenül is.
Ez a lepedőügy érdekes, mert magam is egy Egészségügyi, inkább Betegségügyi intézményben dolgozom, egy kis amerikai államban. Ezek a lepedők úgy látszik, interkontinentálisan tünedeznek el, mert nálunk ugyan jó a felszereltség, de a lepedő ügyben vannak hiányosságok.
Jó hír, hogy tünedeznek el a dolgok, amik nem oda valók, ahol találták őket. További tünedezést kívánok.

Névtelen írta...

remélem, minnél hamarabb megdöglesz

Névtelen írta...

Örülök, hogy lett IPad-ed, bár erre a kis időre... minek? Gondolom, régi masinádat szorgos kis lebling cigóid kis haszonnal , röhögve eladták, úgyhogy örülhetsz.Látod, érnek téged ilyen örömök.Halálod után két évvel már nagyon kevesen emlékeznek majd rád.Kevesebb voltál, mint hinnéd.

készülj.Meg fogsz halni. Farewell!

zorka írta...

Ronda mocsok névtelen...... csak annyi rosszat, illetve azért egy kicsivel többet neked, mint amiket te ideröfögtél ( ha tudnám, még kisebb t-vel írnám azt, hogy te), megdögleni pedig te fogsz, mert emberhez méltó halált nem érdemel egy ilyen élőlény.

Mikó Melinda írta...

Az ilyen névtelenektől kapod a legtöbb erőt.TEGYÉL NEKI KERESZTBE, ÉS GYÓGYULJ MEG!!! Ha nem įrná ki Mikó MeMelindának hívnak.

Mikó Melinda írta...

TEGYÉL NEKI KERESZTBE ÉS GYÓGYULJ MEG!!!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések