Hova tart?

Kép: szegedma.hu

Hova tart az az állam, amelyikben egy oktatási jövőt vázoló tervezetben megjelenhet, miszerint "az érettségi előfeltétele 60 órányi társadalmi munka"? Csak jelzem azoknak, akik akkor még nem éltek, hogy ilyesmi még a szocializmusban sem pattant ki a magukat egyenesen kommunistának mondó országlók fejéből, pedig akkoriban - az ideológiai alapoknak megfelelően szinte joggal - a társadalmi munkának kultusza volt. Nem lepődnék meg, ha az ötletet olyan ember dobta volna be, aki ezt már egyszer negyven éve is javasolta, csak akkor azt mondták neki az elvtársak, hogy ne beszéljen hülyeségeket.

 .

Licit a demokráciáért! - Karácsonyi Szép Szó aukció

Orvul megszereztem azt a Szép Szó kötetet, ami Suchman Tamás volt szíves árverési célzattal a Szép Szó idei karácsonyi számának támogatására a rendelkezésünkre bocsátani. Megsárgult, töredezett kötet, a fűzése is fölfeslett. Óvatosan fogom. Ha az enyém lenne, külön dobozkában tartanám a kincsesládám mélyén, és csak ünnepeken venném elő. Néha megmutatnám a gyerekeimnek. De mivel erre nem lesz módom, hiszen megint valami másé lesz, gyorsan elolvasom. Nem lehet letenni. Persze, hogy ismerem a szövegek nagy részét, sőt van, amit kívülről tudok, de mégis. Micsoda világot konzervált nekünk ez az 1938-ból ittmaradt korlenyomat, egy József Attila különszám! Hogyan volt lehetséges, hogy azok, akik akkor összeálltak, hogy emlékezzenek az előző évben meghalt zsenire, mind-mind megmaradtak az emlékezetünkben? Micsoda aranykor volt az, amelyikben olyanok szerkeszthettek, mint például Fejtő Ferenc, Ignotus, Remenyik! És milyen fura: olvasás közben valamiért elő kellett vennem a telefonomat, keresnem valamit, és elsőként Fejtő párizsi lakásának száma ugrott elő. Szerencsés életem van, hiszen részt vehettem egy folyamatban: egy aranykor hímporából valami körém is hullhatott.
Irigylem azt, aki majd a polcán viselheti ezt a kötetet, mert egészen biztos vagyok abban, hogy a zsenialitás aurája jobbá rendezi a körülöttünk levő világot. >>>>> NEPSZAVA.HU

 .

Karakterrugdosás

Kép: fotolexikon.blogspot.com 

Korunk egyik legeredményesebb trükkje a karaktergyilkolászás. Az úgy megy, hogy elkezdünk valakiről ismételgetni valamit, ami rossz fényben tünteti föl. Lehetőleg megfelelő ritmusban, vagyis sűrűséggel, és akkor biztosan hat. Az se baj, ha hazugság. Fura dolog, hogy a munkatársaim közül Várkonyi Tibort szeretik a legjobban gyilkolászni. Valamilyen különös oknál fogva az én nyolcvanhat éves barátomat még mindig annyira veszedelmesnek találják, hogy egy-kéthetente bele kell rúgni. Ebben a Magyar Nemzet jár az élen. Legutóbb maga Lovas István talált egy olyan Várkonyi-idézetet, amelyik már csak a dátumozása miatt sem lehetett Várkonyi szövege. Természetesen a Szabad Népből, ahol ő valóban dolgozott, gyakornokként. A legfőbb műve egy Margit-szigeti riport volt. Jeleztem, hogy Lovas István hazudik. Tudatosan hamisít. Várkonyi Tibort egyébként azért küldték el a Szabad Néptől, mert “sose lesz belőle kommunista”. Nem mondom meg, ki mondta neki, mert kegyeletsértő lenne. Utána fölvették az MTI-hez, ahonnan azért rúgták ki, mert nem volt hajlandó leírni azt, hogy “ellenforradalom”. 

Ezt pontosan tudja mindenki a Magyar Nemzetnél, ahol később dolgozott. Csak ugye otthagyta őket, amikor nagyon kezdtek jobbra furakodni. Ez nyilván megbocsáthatatlan bűn.

Borzasztó lehet egy olyan lapnál dolgozni, amelyikről mindenki azt gondolja, hogy “volt ám egy nagy korszaka is”. Csak annyit ehhez, hogy egyszer, a kilencvenes évek elején arról beszélgettünk Nagy N. Péterrel, hogy melyik a legrangosabb poszt a magyar sajtóban. Arra jutottunk, ahogy “a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetője”.

Hát most nem. Szörnyű lehet, pláne az öregebb kollégáknak.

Az nem lepett meg, hogy ezen a héten is jött egy kis karakterrugdosás, hanem az, hogy kitől. A Köznapló című írás először Bolgár Györgybe köt bele. Mert hogy mer olyat leírni valaki, aki New York-i tudósító volt, hogy nálunk április óta önkényuralom van. Vagyis, ha valaki már a szocializmusban is újságíró volt, akkor az köteles azt hazudni, hogy nálunk április óta nincs is önkényuralom. 

Várkonyi legújabb hatalmas bűne pedig az, hogy “Pétain marsallt a Le Monde nyomán idézi (mint a francia Horthyt): ő is sokat használta a “nemzeti forradalom” kifejezést. És már kész is a kreált képlet: hasonlót mondott Orbán, ő sem különb hát Hitler francia cimborájánál, Pétainnél.”

Ezt azért nem mondhatja Várkonyi, mert neki nincs joga kigúnyolni Orbán beteges forradalmárkodását, ami egész rendszerének alaphazugsága, hiszen  “Várkonyi biztos székben ült már a Szabad Népnél a Rákosi-korszakban.” ésatöbbi...

És akkor még hozzáteszi, hogy Bolgár és Várkonyi helyében a szerző kimenne a temetőbe és szép csokrot tenne Antall József sírjára. Hisz neki köszönhetik, hogy itt lehetnek és “demokratázhatnak”.

A szerző úgy tesz, mintha nem tudná, ami a koncepcióba nem illett bele: Várkonyi Tibort annyira nagyra becsülte Antall József, hogy diplomatának küldte egyenesen Párizsba. Talán azért, mert ismerte az életét. Talán azért, mert éppen úgy, mint én, gyerekkoromban, az ő írásaiból ismerte meg mindazt, amit a franciákról tudni kell. Valamiért a franciák is kedvelik. Ezt abból gondolom, hogy kitüntették a Becsületrenddel. Nemigen hiszem, hogy a magyar kormányfő és a francia elnök is annyira hülye volt, hogy elkerülte a figyelmüket, ha Várkonyi Tibor bármiféle számottevő bűnt, becstelenséget elkövetett volna el.

Nem igaz, hogy a szerző vagy a Magyar Nemzet szerkesztői nem tudják ezt. Mint ahogy azt is, hogy egy gyakornok nem írhatott publicisztikát a Szabad Népnél, és azt is, hogy miért rúgták ki ötvenhat után az MTI-ből. Még azt is el tudom képzelni, hogy azt nem képes megbocsátani a magyar jobboldal, hogy Antall József tisztelte ezt a mélységesen baloldali és rendkívül kulturált embert, aki persze úgy volt baloldali, hogy sohasem lépett be például a pártba.

Abban, hogy Lovas István rárúg Várkonyi Tiborra, nincsen semmi meglepő. Sőt: ez igazi megtiszteltetés.  A meglepő az, hogy ezt az Antall József nevét is megcsúfoló írást korunk egyik legjobb újságírója, Végh Alpár Sándor jegyzi. Aki egyébként Kádár rendszerében szintén újságíró volt, mégpedig az MSZMP kormányának félhivatalos lapjánál, a Magyar Hírlapnál.  (Valaki azt mondta róla, hogy jó lenne, ha elmenne a Kádár legnagyobb sajtócézára, Siklósi Norbert  Lapkiadó vezérigazgató sírjához, és köszönje meg neki, hogy például lakáshoz juttatta.)

Hogyan juthat egy kivételes tehetségű ember odáig, hogy beáll a karaktergyilkosok kivégzőosztagába? Nem olyan ember, mint Lovas, akinek minden írása kínos, aki bármihez nyúl, azt összemocskolja, megpróbálja legalábbis. Lovas tud írni, mégis tehetségtelen. Mert süt belőle az elemi, komplexusos gonoszság. De Végh Alpár Sándor évtizedeken át abba a ketegóriába tartozott, akinek a kedvéért megvettünk egy újságot. Mert tudott írni. Magyarul és tisztességesen. Az ember azt gondolja, hogy aki tehetséges, annak nincs szüksége arra, hogy lihegőszolgának beálljon.

Nem tudom, és elképzelni se akarom, mi vihette rá erre a  karakteröngyilkosságra.

 .

Külhoni mivolt

Az nlcafe.hu képe

A szomszéd kiskamasz gyereke, Lajos azt kérdezte, hogy ismerem-e személyesen Váncsa Istvánt, mert ha találkozom vele, akkor  mondjam, meg neki, hogy olvasta a Hócipőben az ufós írását, és ne nagyon vicceljen velük, mert igenis itt vannak, és mit lehet tudni, hátha figyelnek itt mindenkit, és ha valaki gúnyolódni merészel, akkor jól megjárja.

Mondtam, hogy szerintem az ufók járnának nagyon rosszul, ha Váncsát bántanák, mert a dumájával kiszekírozná őket a galaxisból is, arról nem is beszélve, hogy mi is jól járnánk, mert egyszerűen kiszippantana belőlük minden tudást. Ezért aztán, ha békésen közelednek, akkor leginkább Váncsa Istvánt ajánlanám az emberiség első számú ufótárgyalójának. Na jó, legyen a második, hogy magamról se feledkezzek meg.

- Te nem is hiszel az ufókban - nézett rám gyanakodva a gyerek.

- Dehogynem. Sőt, föl is ismerem őket azonnal. 

- Honnan?

- Az titok.

Ebben maradtunk. Elment kutyát sétáltatni, én meg az autómat piszkáltam, aztán mentem a dolgomra.

Amikor hazaértem, azonnal rám rontott az utcán, egy papírt lobogtatva. Kinyomtatta a hírt, miszerint  “A KCBS tévétársaság helikopteres forgatócsoportja Los Angelestől mintegy 50 kilométerre nyugatra vette fel, ahogy egy hullámos kondenzcsíkot húzó tárgy emelkedik ki a tengerből. David Lapan ezredes, az amerikai védelmi misztérium szóvivője kedden elismerte, hogy mindeddig nem sikerült megfejteni, mi is lehet tulajdonképpen a leginkább rakétakilövésre emlékeztető jelenet magyarázata.”

Mondtam, neki, hogy na, tessék. Megint egy fura eset.

- Láttál már csészealjat?

- Persze. Még gyerekkoromban. Egyszer mentünk a 67-es úton a Balatonról Kaposvár felé, én meg hátranéztem. És mögöttünk volt a Szaturnusz. De olyan nagynak látszott, mint a Hold fele. Csodás volt. És csak évek múlva jöttem rá, hogy a Szaturnuszt nem láthattam akkorának. Nyilván UFO volt.

- És emberekkel, vagyis ... olyan ufókkal?

- Nagyon sokkal.

- De honnan ismered föl őket?

- Titok.

- Na.

Gondoltam, jobb, ha elmondom, mert úgyse hagy nyugton. Először is az aurájukról lehet őket fölismerni. Sokkal nagyobb a töltésük, mint az igazi embereknek. Félelmet keltenek. Életemben egyszer féltem igazán: egy pasi elment mellettem a belvárosban. Embernek nézett ki, de tudtam, hogy egy ember csak úgy nem kelthet félelmet. Elemi félelmet. Olyan volt, mintha egy nagy kutya támadt volna rám.

- Olyat talán te még nem is éreztél. A múlt héten is találkoztam eggyel. Mentem a metrón, vagyis ültem, és észrevettem egy nagyon szép nőt. Tökéletes volt. Kicsit furán, de úgy öltözködött, mintha egy szolid, mégis némi föltűnősködésnek is helyet adó divatlapban lett volna. Éreztem, hogy nagyon idegen. Fura volt az is, hogy senki nem áll a közelében. Fölálltam, közelebb mentem, és lassan belém mászott a félelem. Elővettem a telefonomat, amiben van fémdetektor is, és ahogy közelítettem, megvadult, rezgett, ki is akadt. Utána megnéztem az auramérőmmel, és az is megbolondult. Sajnos gyanút fogott és a következő megállónál leszállt. De cselesen: megvárta, amíg a vonatvezető az ajtócsukásra figyelmeztet, akkor ugrott ki, nehogy kövessem.

- Követted volna?

- Dehogy, jobban félek én annál.

Aztán Lajoska aziránt érdeklődött, hogy szerintem hol lehet sok ufóra lelni.

- Van egy Mekdónát nevű étterem... de vigyázz, így kell mondani, az ufók csak így használják. Amikor a nagyobbik fiam kamasz lett, nagyon gyanús lett nekem ez a hely. Tudniillik éveken át oda járt a barátaival, és falták a sok hamburgert. És fura módon ő is, meg a barátai is iszonyatosan magasak lettek, és baromi nagy lábuk nőtt.

Akkor én elkezdtem figyelni azt helyet, mert arra gyanakodtam, hogy ott valami különleges adalékot raknak az ételekbe. És arra lettem figyelmes, hogy  például gyereklányokat látok a peremtekintetemmel, de nyilvánvaló, hogy fölnőttek. És ha rendesen rájuk nézek, akkor megint gyerekek. És ott vettem észre, hogy az emberek, vagyis az ufók jelentős részén elszabják a bőrt. Rendszerint túl nagy a bőr, és ez legjobban a fejükön látszik. Szóval arra jöttem rá, hogy egyáltalán nem véletlenül van szerte a világon szinte minden városban ez a Mekdónát. Ott töltik föl magukat valami adalékanyaggal az ufók. A hatékony fölszívódáshoz kell a szintén ufótermék kóla is.

Kicsit hitetlenkedve nézett. De úgy, hogy “nem mondod!”

Dede! Mondtam neki. Meg azt is, hogy ezek az emberbőrbe bújtatott lények szerintem jószándákúak. Előbb-utóbb fölfedik külhoni mivoltukat, és azt is megtudjuk, hogy hányan vezetnek országot, minisztériumokat. Például az előző magyar kormányban háromról tudtam biztosan, hogy ufó, a mostaniból csak egyről. Bár két közeli munkatársa is az. Pillanatnyilag azon dolgoznak, hogy úgy alakítsanak át mindent, ahogy ország még soha nem volt a történelemben. Nyilván jószándékkal, mert közeleg az ufók világméretű színvallása, és azt akarják, hogy a mi társadalmunk fölkészüljön az új rendre.

Aztán otthagytam, mert a feleségem kiszólt, hogy ne hülyítsem már azt a gyereket. Én meg jeleztem neki, hogy ne törődjön a feleségemmel: figyeljen, tanuljon, főleg Váncsát olvasson, mert föl kell készülni. Bizony, bizony föl kell.

Harmadnap, vasárnap este összefutottam az apjával, és érdeklődtem, hogyan telt a hétvége.

Nem tudott érdekeset mondani. Erre megkérdeztem, hogy voltak-e a gyerekkel Mekdónátban. Ő meg azt kérdezte, hogy ezt honnan tudom. És miért mondom ugyanolyan hülyén, mint a gyerek.

(Hócipő, Holló)


 .

Tervgazdák?

Az, hogy a kormány a médiahatóság a jövő évi költségvetésében több mint 150 millió forint bírsággal számol, azt jelenti, hogy amennyiben ezt nem teljesíti, akkor nem teljesítette a tervet? Köteles teljesíteni a tervet? A vezetőjét megbüntetik, ha nem? Elvonják a prémiumot? Azok a passzusok, amelyek szerint bármelyik sajtóterméket bármilyen ürüggyel milliókra lehet büntetni, a bevételt, vagy a fölszámolást szolgálják? Ez egy speciális, kettős hatású tervgazdálkodás?

A 25.media.tumblr.com képén egy vidám kezdőrúgás látható Szalai Annamáriától

 .

Látnok. Vagy hallnok?

Kép: parameter.sk

Milyen politikus, milyen miniszterelnök az, aki egy azonnali kérdésre, amelynek csak a címét ismeri, a tartalmát nem, előre megírja, majd fölolvasgatja a választ? Sőt: a viszontválaszra adott viszontválaszt is!

 .

Morvai magyar hangja?

Kép: 168ora.hu

Miért volt nekem az az érzésem, amikor Orbán Gyurcsánynak adott válaszát hallgattam, hogy Morvai Krisztina magyar hangját hallom?


 .

Sárbíróság

Úgy tűnik, a Jobbik csakugyan visszafoglalja az utcát, mert a parlamentben fogy a levegő. Ehhez kitűnő alkalom Alföldi Róbert megalázásának lehetősége. Szerdán lesz tüntetés a Nemzetinél.

Nem csak a Jobbiknak jó ez. Soha ennyire nem volt még nyilvánvaló, hogy a nácik a Fidesz szabadcsapataként működnek, ha erre van szükség. Most - a Károlyi-szobornál tartott főpróba után - az utcai korszak következik. A parlamenti színházasdi már elkezdődött, parádés szereposztásban. A rendezésben annyira óvatlanok voltak, hogy a román terembérlet ügyében bevetették a kereszténydemokrata Pállfyt, mert a gyáva Orbán nem merte diplomáciai civakodásba keverni a vezérpártot. És még annál is óvatlanabbak voltak, amikor Pörzse Sándor parlamenti násztáncot járt Halász János államtitkárral. (Tegnap ezt megismételte egy Szávay nevű náci képviselővel önfeledt fideszes tapsolás közepette) Szemmel láthatóan dramaturgiában jártas szakember írta a forgatókönyvet. Hamarost állást kaphat a Nemzetiben.

A Jobbiknak nem elég a tüntetés: csütörtökre  azt tervezték, hogy olyan albizottság előtt jelenik meg Alföldi, amelyet az a Novák Előd vezet, aki önfeledten Robertázta őt, és akit akkor kellett volna megfosztani képviselői mandátumától, amikor ezt meg merészelte tenni.

Alföldi meg nem megy. Méltósággal döntött: nem hiszem, hogy a Nemzeti Színház európai rangú igazgatójának dolga, hogy náci vezetésű albizottságnak álcázott sárbíróság előtt védekezzen összeköpdösve egy régen lefutott szégyenletes játszmában, amelyben nekünk már csak a jegyzőkönyvezés a dolgunk.

 .

Ivánkám édes, elindultak a rakéták

Levizsgáztattam az autómat, de nem a forgalmit kaptam meg, hanem egy papírt, amit el kellett vinnem az okmányirodára, mert hogy ott majd új forgalmit kapok. De nem ám azért, mert széttéptem, levesbe ejtettem vagy tűzbe, hanem azért, mert betelt. Csak négy ablak volt rajta. De ne búslakodjak, mondta a szervizes, mert most majd hat ablak lesz rajta. Egyébként húsz is elférne, ha már nem villanyos kártyán rögzítik az adatokat, ahogy az praktikus lenne, de ők csak négyet tettek rá. A csere meg hatezer forint. Illetve, az okmányirodán aztán megtudom, hogy mégis inkább 6858, amiből a 858 a munkadíj, amit nem is sajnálok a kedves és szolgálatkész hölgytől. Szegénynek végig kell hallgatnia, hogy szidom a büdös bunkó államot, amelyik szerintem teljesen jogtalanul kényszerít arra, hogy vegyek egy hatezer forintos papírdarabot, hogy az állam képviselőjének mutogassam, ha kéri. Tényleg nem értem, mi kerül ebben ennyi pénzbe, és miért zsarolhatják ki belőlem azok, akik kevés ablakot tettek a papírjukra.

Útlevelem sincs, mert túl sokba kerül, amit szintén nem értek, hiszen alapvető emberi jogom, hogy bármikor bárhova utazhassak, és útlevél nélkül azt nem tehetem meg. Lehetséges-e az, hogy ha valaki szegény, azt megfosztják a jogaitól? (Mindig megígérem magamnak, hogy az ilyen kérdéseimet fölteszem az illetékes ombudsmannak, aztán persze elfelejtem.)

Na de az állami harácsolásban a csúcs a kéményseprő. Kötelesek vagyunk beengedni, ha kéményellenőrzésre jön évente egyszer. Megfeledkeztünk róla, hogy ez tavaly mennyibe került. Kata kétségbeesetten telefonál, hogy megjött, éppen úgy, mint egy éve, kért egy pohár vizet, odament a gázkészülékhez, odatartott valami kis kütyüt, aztán elkért ötezer forintot..

Nyilván hatósági ár. Nyilván a legszegényebbek is kötelesek fizetni, ezért aztán jó lenne, ha a forradalmi kormány forradalmasítaná a hatósági árakat is. A kéményseprő-harácsot például nyugodtan vegyük a fűtés költségéhez. Ha már a kormány nem tud mit kezdeni a gázárral, legalább ezt tegye reálissá. Mondjuk el tudok képzelni igazságos ötszáz forintot a kéményseprőnek, mert csakugyan kifáradt a lakásunkig. (A forgalmi engedélyért meg száz forintot. Feltéve, hogy én tettem tönkre.)

Az útlevelemről meg az államról jutott eszembe egy régi, rémisztő történet. Ja meg arról, hogy olvasom: “a fiatalokat polgári védelmi szolgálatra "soroznák be", akik pedig a veszélyeztetett területeken bűncselekményt követnek el, gyorsított eljárásban ítélnék el”.

Miután a hetvenes évek közepén, közhonvédi rendfokozatban leszereltem a hadseregből, nagyon aggódtam, hogy majd hívogatnak tartalékos szolgálatra, de ez sokáig elmaradt. Egyszercsak kaptam egy levelet, hogy fáradjak be a polgári védelemhez. Ott közölték velem, hogy valami politikai helyettesnek akarnak kiképezni. Kérdeztem persze, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Hogy újságíró vagyok. Boldogan jeleztem, hogy nem, nem vagyok, hanem újságkihordó, bár kétségtelen: katona koromban írtam két cikket. Az egyiket a Német Szövetségi Köztársaság haditengerészetéről, a másikat a föld-levegő rakétákról a Haditechnikai Szemlébe, mert abban az épületben voltam katona, ahol a lap készült, időm pedig volt bőven. De ezek inkább olyan ismertetések voltak. Vagyis, ha azt hiszik, hogy tudnak használni, akkor tévednek.

Nem baj, most már nincs más választásom, el kell mennem valami tanfolyamra. Kérdeztem, hogy mi a dolga az ilyen poltikai izének. Hát, hogy például én vezetem a rögtönítélő bíróságot. Mert ugye háború esetén tudom, mit kell tenni a fosztogatókkal... Mondtam, hogy tudom, de jó lenne, ha megkérdeznék, mi a véleményem a halálbüntetésről. Mi a véleményem? Ellenzem! Alá nem írnék halálos ítéletet!

Ebben maradtunk, de persze elmentem az oktatásra. Vagy hat órán keresztül magyarázták az egybeparancsolt tömegnek, hogy mi van akkor, ha atomtámadás éri Budapestet. Bámulatos dolgokat meséltek arról, hogy mi történik azokkal, akik le tudnak menekülni a metróba, hogyan éled meg a város fél óra múlva, és hogyan mennek az emberek a munkahelyükre egykettőre, és miképpen indul meg a termelés. Tudtam, hogy ez valami hatalmas kafkaság lesz, de nem gondoltam, hogy ennyi hülyeséget komoly emberek összehordhatnak. 

Szerencsére a végén egy alezredes föltettette azt a kérdést, hogy az elvtársak értik-e amit hallottak, mert ha nem, akkor lehet ám kérdezni.

Gondoltam, fölteszem a kezemet. Tessék!

- A legjobb tudásom szerint az atomrakéták négy perc alatt érik el Budapestet. Ha Caspar Weinberger az Amerikai Egyesült Államok hadügyminisztere a legjobb barátom, és rám telefonál, hogy Ivánkám édes, elindultak a rakéták, szaladj le a metróba, akkor se érem el a lejáratot, pedig ötszáz méterre lakom. Vagyis meg fogok halni. Akkor meg minek kell nekem ezeket a dolgokat megtanulnom?

Az alezredes rettentő komoly arccal elmagyarázta - de jelezte, hogy úgy ám, hogy értsük is meg ne is -, hogy ők fél évvel a támadás előtt tudják majd, ha jön a bomba. Nagy hatásszünet után megkérdezte, hogy elfogadom-e a választ.

Én meg rávágtam, hogy nem. Nagyon csóválta a fejét, de azt elértem, hogy soha többé nem hívtak.

 .

Szívszorító

Az origo.hu képe

Schmitt Pálnak el kellene gondolkodnia azon, hogyan vonulhatna vissza a lehető leggyorsabban, a legkisebb veszteséggel. Történt ugyanis, hogy másodszor sem sikerült maradéktalanul megfelelnie a magyar nyelv kihívásainak egy olyan dolgozatban, amelyben egyebek mellett éppen a magyar nyelv megmentéséről, mint alkotmányos feladatról értekezik. Legalábbis ez derül ki Kálmán C. György irodalomtörténész elemzéséből. A professzor több mint fél tucat elnökhöz méltatlan hibát talált.

Schmitt Pál szerencsétlenkedése, eleinte közröhögést keltett. Amikor első dolgozatáért nem vállalta a felelősséget, az inkább dühöt, megvetést. Ez pedig már szívszorító.

A rendszerváltás idején, amikor éppen azon ment a harc, hogy ki legyen az új rendszer első köztársasági elnöke, Straub F. Brúnó – a szocializmus elnöki tanácsának utolsó elnöke - megtisztelt azzal, hogy pár percre szóba állt velem. Bevallotta: öröme nem volt a magas poszton, mert egész hivatali ideje alatt amiatt gyötrődött, hogy ne kövessen el hibát.

Beszélhettem Göncz Árpáddal is. Amikor leírtam, amit mondott, kiderült:  minden válasza annyira kerek, hogy egyetlen szót sem lehet kivenni, mert akkor az egész szöveg összeomlana.

Schmitt Pál legnagyobb hibája persze nem az, hogy merészel minimális kulturális szintet igénylő kérdésekhez hozzászólni, de még csak nem is az, hogy dilettánsokat alkalmaz a hivatalában. Hanem az, hogy eltűri, amit Orbán és kormánya művel. Föl se merül benne, hogy az alkotmány farigcsálásáért, a visszamenőleges törvénykezésért, a nyugdíjpénztári tagok zsarolásáért ő személyesen felelős. Vagyis: az elnökhöz méltatlan viselkedés miatt is ideje lenne a lemondásnak.

Ha a tudós Straub F. Brúnó élne, talán mesélhetne arról, hogy mi, akik naponta küzdünk meg a magyar nyelvvel, mekkora stresszben élünk. Az író Göncz Árpád meg arról, hogy magára adó ember miért nem merészel alkotmányozó nyelvészkedni.  De mit várjunk attól, aki Ady és József Attila hazájában Wass Alberttel kezdte a beiktatási beszédét? 

Bár, végülis Schmitt Pál becsületes volt: idejében jelezte, hogy a középszer rémuralma elkezdődött.

 .

Demokráciacsíny

Az mblog.hu képe

Nem nagyon szeretek ebben a műsorban, itt az elején direkt politikai szónoklatot mondani, mert azt gondolom,  jár Önöknek, hogy valami másról beszéljek, hiszen egy normális világban vannak fontosabb dolgok is. Éveken át úgy tettem, mintha normális világban élnénk. Ennek vége. Ha csak egyedül mondanám, nem merném, de most rögzíteni kell valamit: ezen a héten megszakadt egy húszéves folyamat, visszafelé fordult, ami azt jelenti, hogy megszűnt Magyarország európai értelemben jogállam lenni. Nem sorolom miért. Ha nem tudják, úgyis hiába mondom.

Emlékeznek arra az időszakra, amikor a rendszerváltás után jelentkeztünk az Európai Unióba? Éveken át, jogászok, tudósok, szakemberek százai dolgoztak azon, hogy az új és a régebbi törvényeinket összefésüljük a különféle európai elvárásokkal, irányelvekkel, nyilatkozatokkal és törvényekkel. Meg kellett felelnünk bizonyos jogelveknek, alapvető emberi jogoknak, a magántulajdonra, az eszmék, információk és vélemények szabad áramlására, és általában szabadságra vonatkozó alapvetéseknek. Mert különben nem léphettünk volna be az Unióba.

Éveken át ellenőrizték a törvényeinket, és miután szinte maradéktalanul megfeleltünk az elvárásoknak európai polgárok lehettünk. Vagyis kettős állampolgárok.

Ha ma az Európai Unió áttekintené a törvényeinket, a sokszor módosítgatott alkotmányunkat, a jogállam alappilléreinek működését, szóba állnának velünk? 

A világtörténelem során mindeddig a forradalmak vezetői, ha őszinte hittel akarták megváltoztatni a társadalmat, legalább törekedtek arra, hogy a szabadságjogokat szélesítsék és mélyítsék. Ha álforradalomról volt szó, akkor legalább megpróbáltak úgy tenni, mintha a kisemmizettekért, a szegényekért, a jogfosztottakért, a szabadságért küzdenének. Nálunk egy olyan állítólagos forradalom zajlik, amelyik korlátozza a hatalmi ágak megosztottságát, vagyis növeli az önkény lehetőségét, csorbítja a sajtószabadságot, a magántulajdon sérthetetlenségét, a szerzett- és egyezményes jogokat, a világtörténelemben szinte egyedülálló módon visszamenőleges törvényeket hoz, adópolitikájában pedig a gazdagoknak kedvez.

Ez nem forradalom, hanem a jog kijátszásával végrehajtott demokráciacsíny. Diktatúra. 

És az a társaság, amelyik mindezt hatalmas önbizalommal kieszelte és végrehajtja, még ráadásul alkotmányozásra is készül. 

Önök el tudnak képzelni egy olyan országot, amelyikben kifejezetten a notórius gyorshajtókra bízzák a KRESZ kimunkálását? A bankrablókra a pénzintézetek védelméről szóló törvényt? Az erőszakos pedofilokra a gyermekvédelmi törvényt? 

Önök nem csak a magyar államfő és a miniszterelnök alattvalói, hanem Európa szabad polgárai is. Ezért bukik majd meg csúfosan ez a rendszer. Nem vagyok abban biztos, hogy az Unió irányítói tevőlegesen is számonkérik, hogy mi történik a magyar jogállammal, de abban igen, hogy európai környezetben egy ilyen rendszer nem maradhat fönn sokáig. Mert olyan mint a rák. Hosszú ideig rejtőzködhet egy beteges sejtburjánzás, de előbb vagy utóbb elkezd működni a belső- és a külső immunrendszer. Ez most az igazi kérdés: van-e a társadalomnak immunrendszere? Az is lehet, hogy csak most fejlődik ki. Sejtenként, egyedenként.

Le kell játszanunk ezt a játszmát. Különben soha nem szabadulunk meg ettől a cinikus, akarnok, beteges erőtől. Mi vagyunk a hibásak abban, hogy ez létrejöhetett, a mi kötelességünk ezt eltakarítani. Mégegyszer mondom: ezt a játszmát le kell játszani, mert ilyen a történelem természete.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)

*

Hack Péter: Úgy látom, még egy évünk van..., Bede Márton: Románokkal bunkóskodni = NEM MENŐ, Gyurcsány Ferenc: el a kezekkel a költségvetési tanácstól, Veress Jenő: Orbán pohara, Megyesi Gusztáv: Hol van ilyenkor a hős Cser Ágnes?, Parászka Boróka: Román botrány a magyar Nemzetiben >>>> Andrassew Iván ajánlja
 .

Kaffog a falka

Kép: kikotoonline.hu

Olvasom az Alföldi Róbert elleni falkatámadást, amelyikből megint kiderül, hogy a kormánypártok milyen nagy egyetértésben tudnak együtt vicsorítani a nácikkal, ha olyan érzelmeket kell fölkorbácsolni, amelyek szerintük nagyon hasznosak, nyilván valami hatalomtechnikai szempontból.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója ki merészelt adni egy termet románoknak, hogy ott a nemzeti ünnepük alkalmából műsort és ünnepséget rendezzenek. 

A bérnáci Magyar Hírlap szerint ez "szinte hihetetlen”. Mert ugye “1918. december 1-jén tartották Gyulafehérváron a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot".

A náci Jobbik is nagyot reagál: "kimeríti a hazaárulás fogalmát, hogy a román nagykövetség kérésének eleget tesz egy olyan szimbolikus magyar közintézmény, mint a Nemzeti Színház, s helyszínt biztosít december elsejére egy provokációnak".

Vagyis, ha a Magyarországon élő románok nemzeti ünnepelni mernek, akkor az provokáció.

Ez ugyanaz a Jobbik, amelyik az első magyar köztársasági elnök szobrával pogromosat játszott előző este: szégyentáblát akasztottak a nyakába, miszerint ő lenne a felelős Trianonért. Ezen kívül Zagyva, Magyarország képviselője kipát tett a szobor fejére. Ezzel megint bebizonyította, hogy az a zsidó, akire Zagyva képviselő kipát tesz. Az se baj, ha különben Magyarország egyik legpatinásabb családnevű grófjáról van szó. Két dolgon csodálkozom. Az egyik az, hogy Zagyva, Magyarország képviselője tomporodó bugyikájának izgalmi állapotában nem dugta seggbe a szobrot, vagy legalább nem pisált a szájba, rituálisan, ahogy az ő kultúrkörében a megszégyenítetteket szokás. A másik: Zagyva, Magyarország képviselője miért hord magánál kipát?

Már csak az a kérdés, hogy a rendőrség miért hagyta a kegyeletsértést, miért hagyta, hogy a pár órával előtte a szoborhoz Donáth Ferenc által tett koszorúkat megsemmisítsék, miért hagyta, hogy a szoborhoz egy szál virággal érkező Dániel Pétert tettlegesen inzultálják.

De vissza az Alföldire kaffogó falkára. 

Mivel az éppen Brüsszelben európaiskodó Orbán pártja nem vállalhatott föl egy diplomáciailag is kínos konfliktust, a kaffogásra a kereszténynek és pláne demokratának mondott pártot jelölte ki. A KDNP is azonnali vizsgálatot kért. Mert a Nemzeti Színház igazgatója "a magyar színjátszás templomát" nem rendeltetésszerű célokra adta át. Maga Pálffy István frakciószóvivő közleményében követelte, hogy a Nemzeti Színház igazgatójával kötött szerződést a kultúráért felelős államtitkár azonnal vizsgálja át, és ha megállapítható, hogy az igazgató megsértette az intézmény vagy a közönség érdekeit és intézkedésével erkölcsi kárt okozott, haladéktalanul menessze tisztségéből. Pálffy István kifejtette: a színházigazgató számos magyar ember érzékenységét sérti.

Pálffy szerepeltetése arra jó, hogy Szőcs Gézát rendkívül kínos helyzetbe, szinte megoldhatatlan konfliktusba hozza. Szőcs Géza erdélyi ugyanis, és egész egyszerűen olyan országban, amelyik az Európai Unió tagja, nem válthatja le a Nemzeti Színház igazgatóját azért, mert az - egyébként teljesen rendeltetésszerűen és a lehető legszokásosabb módon - bérbe adott egy velünk társult állam polgárainak egy termet. Olyan polgároknak, akik egyébként Magyarországon a magyarokkal azonos jogokkal tehetnek bármit, miként ahogy a magyarok is, például Bukarestben. Szőcs Géza pontosan tudja, hogy elsőrendű nemzeti érdekünk az, hogy megbékéljünk a románokkal, és a kulturális államtitkárság irányítójaként nyilván erre is törekszik. Minden jel arra mutat, hogy ezt a románok is komolyan gondolják mostanában. Ugyanazok a jobbikosok és kereszténydemokraták, akik elvárják Romániától, hogy békességgel vonulgathassanak magyar zászlók alatt a magyar Himnuszt énekelve nemzeti ünnepünkön, most egy zárkörű rendezvényt kitiltanának egy közintézményből. Ha viszont Szőcs Géza - akitől a kereszénykedők és a fideszesek már régóta szívesen szabadulnának - európai módra politizáló emberként nem váltja le Alföldit, akkor őt lehet kipiszkálni a székéből.

Szerintem ez okozna erkölcsi kárt, és föl kell hívnom Pálffy úr - vagyis Orbán Viktor - figyelmét arra, hogy ez sérti számos ember érzékenységét. Az enyémet biztosan. Én is Erdélyből való vagyok, vertek már románok, rendőr is - mert magyarul beszéltem -, de egy dolgot egészen biztosan tudok: nincs más választásunk, mint megbékélni a románokkal. Lehetőleg örökre. Most kellene abbahagyni ezt a nyomorúságos piszkálódást.

Pálffy hülyeségeket beszél, amikor azt mondja, hogy Alföldi “a magyar közönség körében vitákat gerjeszt, és politikai hullámokat kavar", mert ő kelti a feszültséget.  Azzal meg pláne, hogy Alföldi Róbert ezzel a lépéssel végképp alkalmatlannak bizonyult a Nemzeti Színház vezetésére, mert szerintem inkább Pálffy mutatta meg alkalmatlanságát azzal, hogy Orbán Viktortól elfogadta ezt az élkaffogó szerepet.

Egyébként meg vajon mivel utasíthatta volna vissza Alföldi a Budapesti Román Kulturális Intézet kérését? (A válasznál kéretik figyelembe venni, hogy ez itt Európa, békében, unióban.) Nagyon helyesen válaszolt közleményében: “Úgy ítéltem meg, hogy a rendezvény elősegítheti azt, hogy a két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz."

Itt tartottam az írásban, amikor arról értesültem, hogy Alföldi visszavont. Szegény, talán azt hiszi, hogy így megmenekülhet egy szagot fogott vicsorgó falka elől. Téved: egy értelmiségit csak az védheti, ha ellenáll a náciknak és a diktatúra más segédcsapatainak.

Orbán és Băsescu a szekelyhon.ro képén valami európai-féle pózban

 .

A tét a sorsunk, az életünk (fölhívás a civakodókhoz)

Hamarosan két demonstráció lesz Károlyi Mihály szobránál, Budapesten, a Kossuth téren, mert a Jobbik nevű náci párt képviselői megbecstelenítették első köztársasági elnökünk emlékművét. Az első november 21.-én, vasárnap délután háromkor. A második november 25.-én, csütörtökön, délután fél hatkor.

A vasárnapi tiltakozás főszervezője az ANTIFA Új Spartacus LIGA, támogatói: MAZSIHISZ , Magyar Demokratikus Charta, Zöld Baloldal. Beszédet mond:

DR. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke, Márton László író és Tamás Gáspár Miklós filozófus. A szervezők kérése: “Az esemény pártok felett álló, ezért kérjük, hogy politikai szimbólumokat ne használjanak!”

A csütörtöki tiltakozás főszervezője a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió. A támogatók: a Demokratikus Koalíció és az MSZP.

Mindkét rendezvény célja a náci szoborgyalázás elleni tiltakozás és a Károlyi Mihály emléke iránti megbecsülés kifejezése.

Mindkét rendezvényt tisztességes, elkötelezett baloldali és liberális emberek szervezik és támogatják. Minden résztvevő teljes mértékben egyetért abban, hogy ami Károlyi Mihály szobrával megtörtént az tűrhetetlen, a nácik elpofátlanodása minden képzeletet felülmúl, és tenni kell valamit.

Jómagam mindkét tiltakozáson részt veszek majd. De kihasználom az alkalmat és elmondom a résztvevőknek, hogy megítélésem szerint nem helyes, ha az ismét erőre kapó nácik vagy az egyre erősödő diktatúra ellen nem egységesen lépünk föl. Túlságosan nagy a tét ahhoz, hogy megengedjük magunknak a széthúzást. A tét a sorsunk, az életünk. Érthető, ha a szabadelvűség és a baloldaliság súlyos, de nem történelmi veresége után zavarodottak vagyunk. Magyarázható és néha jogos is az egymásra mutogatás, de mindaddig nem tudjuk fölemelni a fejünket, amíg egymást figyeljük utálkozva és gyanakodva. Ez nem csak a különféle baloldali kiscsoportokra, hanem az alpári módon civakodó volt SZDSZ-tagokra, és az önsorsrontó szocialista pártiakra is vonatkozik.

Aki ezt nem érti, nézegesse egy kicsit azt a képet, amely a Jobbik pogromocskáján készült Károlyi Mihály emlékének meggyalázásáról, és mindenki képzelje a szobor helyébe magát, a gyerekét vagy a barátját. Mert ez vár ránk egyenként és tömegesen, ha nem leszünk képesek összefogni.

 .

Horror, tényleg

Furman Imre (Fotó: Reviczky Zsolt)

Érdekes, hogy az utóbbi hetekben valahogy állandóan fölbukkan az életemben Radnóti. Ezen a héten, a halála napján voltunk a cipőknél, ahol találkoztunk a Radnóti menettel Donáth Ferenccel az élén.

Van nekem attól valami rossz érzésem, hogy valakiről a halála napján emlékezünk. Radnótival meg pláne úgy vagyok, hogy gyerekkorom óta azon gondolkozom, mi lett volna, ha túléli. Bennem a gimnáziumban Kipke Tamás mélyítette el a Radnóti iránti föltétlen szeretetet. Mindketten a világ legnagyobb költőjének találtuk. (Nem ellentmondás, ha mondjuk József Attilát is a világ legnagyobb költőjének mondom, mert ő is az.) 

Már amikor Radnóti életrajzát először olvastam, eszembe jutott, hogy vértanúhalált halt, és ez teljesítette be a költészetét. De volt bennem valami kétség: ha nem halt volna meg, akkor is a legnagyobbak között tartjuk számon? Végigolvastam minden művét, sokat meg is tanultam, és úgy ítéltem, hogy ha nyolcvan évet él, akkor is. A XX. század embertelenségéről senki nem adott a világnak emberhez méltóbb képet.

És most meg azt gondoltam, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy egy vértanúra ennyien emlékezünk. Na nem sokan, csak úgy kétszázötvenen-háromszázan, de az is csoda, hogy ennyien maradtunk. Megdöbbentő, persze, hogy alig volt fiatal. Nem is értem. Nem tudják, ki az a Radnóti? Nem tudják, mi történt a Dunánál? A cipőknél? Hogy József Attila Dunájával mit tettek? Nem tudják, hogy miért vannak ott a cipők? 

Írtam erről egy haikut. Az a megtiszteltetés ért, hogy ezt a verset, Rózsa Pál zeneszerző az egyik művének elejére idézte. Az a címe, hogy Cipők a parton:

Nem ám a Halál,
hanem emberek öltek
jókedvvel, önként.

Jöttek fiatalok vörös zászlókkal. Valahogy nem illettek oda, és erre néhányan föl is hívták a figyelmüket. Mondjuk, a szokottnál kicsit erőteljesebben. 

Az a baj a vörös zászlóval, hogy értem én, hogy szép is, meg lelkesítő is, de embereket sért. Vannak itt még olyanok, akiket nem a vörös és horogkeresztes, hanem az egyszerű, esetleg kicsit csillagos vörös zászló alatt vittek el, kínoztak meg, vertek agyon, vagy persze a rokonaikat, a barátaikat. Sokszor olyanokat, akiket a vörös csillagosok mentettek ki a horog- meg nyilaskeresztesek karmaiból. Találkoztam zsidókkal, akik vidáman mesélték, hogy “azért siettek haza a haláltáborból, hogy a recski csatlakozást le ne késsék”. Vagy a hortobágyi kitelepítést. Sokan vannak még, akiket megkínoztak Rákosi börtöneiben, az ávónál, és még többen, akik Kádár alatt senyvedtek. Teljesen mindegy, hogy össze lehet-e hasonlítani a kommunizmust a nácizmussal, teljesen fölösleges a számítgatás, mert ha egyetlen-egy embert jogosan sértenek a kommunista jelképek, akkor arra az egy emberre is tekintettel kell lenni. Sajnálom az amúgy nyilván becsületes és jóakaratú, sőt bátor fiatal kommunistákat, de ez van. Más, új jelképeket kell keresni. Ja és nem illik olyan rendezvényre előzetes egyeztetés nélkül rátelepedni, amit nem ők szerveztek.

Jut eszembe, ma kaptam egy levelet, sürgőset, hogy a Roma Holokauszt Emlékmű megint be van kenve valamivel. Gondolom, kutyaszarral. Azt hiszem, föl fogom hívni ebben az ügyben Tarlós Istvánt. Mert meg vagyok arról győződve, hogy ezt ő nem tűri. Ha meg tűri, akkor majd megyünk lemosni, megint. Mondjuk, nem bánnám, ha cigány testvéreink megelőznének minket.

Erről meg az jut eszembe, hogy voltam a Ráday Könyvesházban egy esten, ahol Furman Imrére emlékeztünk. Zseniális ötlet: akinek kedve volt, fölolvasott tőle egy verset. Ebből egy nagyon jó műsor lett. Mert, ha valaki szeretettel mond egy verset, a költő iránti személyes szeretettel, akkor azt nem mondhatja rosszul, akkor se ha dadog. És még megnéztünk egy filmet, ami az utolsó volt, ami róla készült, és mi voltunk az elsők, akik belenézhettünk Kaczvinszky Barbara jóvoltából. Aki persze elmondta, hogy csekély a remény arra, hogy valaha is igazi film készülhet az ötórás felvételből. Pedig járna ez Imrének. Nekünk. Nem a barátainak, hanem az ország népének.

Márta, a felesége mesélte, hogy a szülővárosában, Nyékládházán kultúrházat neveznek el róla, és ez az, amire Imre nagyon büszke lenne, mert ott van a szülőházával átelenben. És ez igazán nagy előrelépés, mert Imre úgy gondolta, hogy az is nagy dolog lenne, ha a buszmegálló kapná a dicsőséges Furman Imre nevét. (Jelzem, hogy  azért Budapesten kaphatna legalább egy megállót. Na, ezt is megemlítem Tarlós Istvánnak. Biztos tudja, ki volt Imre. Ha nem tudja, akkor megmondom neki, hogy ő volt az, aki szerette volna megírni azt a könyvet, amelyiknek a címlapján ez áll: “A világirodalom legszebb versei - írta Furman Imre”. Csak nem volt rá ideje, mert korán meghalt, és előtte meg elvette az idejét a cigányokkal meg a sápadtarcúakkal való sok vesződség.)

Azért volt ám jó ez az est, mert tudtunk és mertünk nevetni. Volt egy ember, akinek a közelében nem lehetett hazudni. Erről az egyik kedves munkatársával beszélgettünk. Tényleg ilyen volt. Aki belépett az aurájába, az nem mert hazudni. Másrészt viszont a közelében nem lehetett nem röhögni, ha olyan kedve, vagy kedvünk volt. De nem nevetgélni ám, hanem röhögni, hentergésig, ha a körülmények engedték, és ehhez illő volt az öltözék. Na most egy ilyen embert nem szabad szomorúan gyászolni. Ő is utálná.

Én még a filmbéli - és majdnem életbéli - utolsó szavainál is nevettem, pedig közben meg szinte sírtam is, mert láttam az én elesett barátomat végjátékban, de azért cigizve rendületlenül. Mert riporteri kérdésre elmondta a legjelentősebb költeményét. Legyen itt, másodszor is ebben a naplóban, mert annyira jó. Az a címe, hogy Horror:

Boci, boci
tarka.
Se füle se farka.


 .

Szégyentelenül

Pár napja Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke súlyos hibát vétett a kormányzat ellen, amikor nyilvánosságra hozta az igazságot: a jövő évi költségvetésben az van elrejtve, hogy a különadókat - Orbán korábbi ígéretével szemben - 2014-ben is kivetné a kormány.

Még ki se lehetett szellőztetni az országból az  Alkotmánybíróság elleni merénylet undorító illatát, már itt a következő fenyegetés: az Állami Számvevőszék elnöke megkérdőjelezte a Költségvetési Tanács szükségességét. Domokos László a Magyar Nemzetben felvetette - fura módon a válságkommunikáció kellős közepén - , hogy a válság elmúltával szükség van-e egyáltalán a testületre.

Ugyanabban a Magyar Nemzetben, amelyik a héten szabályos rákosista B-listát közölt a “Pénztárak balliberális kezekben” címmel. Ebben azt próbálják sulykolni, hogy a pénztárak élén állók “gyaníthatóan politikai érdekeik miatt próbálnak gáncsot vetni az Orbán-kormány inzézkedéseinek”. (Fura módon a legnagyobbról, az OTP pénztáráról nem esik szó ebben a bérheccírásban.)

Az interjúban Domokos László - akit az ellensúlyok kiiktatásának egyik első lépéseként közbotrányosan pártkatonaként tett Orbán az ÁSZ élére - most fogatlan oroszlánhoz hasonlította a Költségvetési Tanácsot, mert bár eredetileg arról volt szó, hogy a testület vétójogot nyer költségvetési kérdésekben, azt nem kapta meg.  De erről nem az jut eszébe, hogy meg kellene adni azt a vétójogot, ami ugye kétharmaddal nem olyan nehéz, hanem inkább meg kell szüntetni. És az se, hogy pillanatnyilag azért van válságkormányzás Magyarországon, mert a Fidesz és a kormány elképesztő nyilatkozatokkal és intézkedésekkel maga teremti a válságot, valamint azért, mert Orbánnak van szüksége erre, hogy törvénytelenül is teljesíthesse meggondolatlan ígéreteit.

Ne legyen kétségünk: az ország újabb szégyenére meg fog szűnni a Költségvetési Tanács. A kérdés csak az, hogy nem lenne-e egyszerűbb, ha Orbán bejelentené a rendkívüli állapotot és a rendeleti kormányzást. Bármire rátehetné a kezét, nem kellene bíbelődni a lejáratással, sőt a politikai ellenfeleit is kedvére internálhatná, ha a haza védelme ezt követelné.

És még mindig becsületesebb lenne egy önállamcsíny, mint ez a hitvány és nevetséges áldemokrácia.

Schmitt Pál és Domokos László az origo.hu képén

Magyar Orbánság

Történelmileg úgy alakult, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel minden óvó intelem ellenére korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét. Ez azt jelenti, hogy bizonyos törvények esetében a bírák kimondhatják az alkotmányellenességet, ám azokat nem semmisíthetik meg. Magyarul: a törvénytelen törvényeket mi kötelesek vagyunk betartani, a következményeket elviselni. Hiába fordulunk a bírósághoz, például a visszamenőleges törvénykezés okozta káraink miatt, a bíró nem tehet semmit, legföljebb vigasztalhatja a panaszosokat.

Ez világbotrány. Ez mostantól fogva nem Európai állam, de nem akarok távoli népeket sértegetni: nem nagyon hallottam olyan vészdiktatúrákról sem, amelyekben ilyesmi lehetséges.

Magyarul: olyan jogi tahóság történt velünk, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan. Magyarország átmeneti államformája: orbánság. És nyilván igaza van Sólyom Lászlónak, hogy ez az Alkotmánybíróság végét jelenti, és a távlatokat tekintve aligha lehet majd megállni ezen az úton.

Ez az út a diktatúráé, amiben persze az ellensúlyok kilökése, vagyis hónapok óta élünk. Szóltunk akkor is, sokan, és hiába. Ahogy hiába figyelmeztette sokezer ember Orbánt, hogy ez az a lépés, amit még ő sem tehet meg, Lázárral megtétette, az embereivel megszavaztatta. Az övék a felelősség, azzal meg majd számoljon el Navracsics, Pokorni, Illés, Salamon, Kövér - akikről némi európai mivoltot feltételeztem. (Több mértékadónak tűnő személyiség nem is jut eszembe.) Számoljanak csak el a lelkiismeretükkel, mi meg majd gondoskodunk, hogy soha senki ne feledkezzen meg arról, hogy amikor az elemi emberi, sőt történelmi tisztesség azt követelte volna, hogy legalább tiltakozzanak, sunyik módjára beálltak Lázár János mögé.

Hogy mitévők legyünk? Ha alkotmánybíró lennék, lemondanék, mert ragaszkodnék a méltóságomhoz. De egyszerű polgárként azt mondom, hogy mostantól életbe lép alkotmányunk egy nyilván tévedésből még ma is érvényes paragrafusa:

"Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

Hogy világos legyen: ezt a kormányt, ezt a parlamenti többséget, ezt a szégyenletes hatalmat törvényes eszközökkel, erőszak nélkül, de mihamarabb el kell zavarni.

Talán a hajósi Szent Orbán Borrend a legalkalmasabb arra, hogy az Alkotmánybíróságot helyettesítse (kép: programturizmus.hu)

 .

A hatalom gyönge ága

Kép: vasnepe.hu

Ezzel az egész sajtófoglalási cirkusszal úgy vagyok, hogy nagyon jó, ha minden szánalmas hajlam kijön a hatalomból, mert legalább nem hagy kétséget a természetéről. Már amikor meghallottam, mire készülnek, nyilvánvalóvá vált, hogy diktatúrát építenek, de a legostobább fajtát. Az rendben van, hogy megszállják a médiafelügyeletet és minden közmédiumot. Ez a későkádári észjárásukból következik. Leragadtak ott, hogy azé a hatalom, akié a média. Pedig már észrevehették volna, hogy az veszti el leggyorsabban a hatalmat, aki rátelepszik a szerkesztőségekre. Mert gusztustalanul meztelen, kínosan hiteltelen lesz minden, amit közvetlenül a hatalom irányít. Ahhoz, hogy ennek ne hatalomvesztés legyen a büntetése, legalább a szovjet csapatok jelenléte kell.

Ez akkor is így van, ha amúgy hosszú évek óta meztelen és hiteltelen az egész sajtó, hiszen nincs sajtószabadság. Olyan mértékben került pártirányítás alá szinte az összes médium, hogy egyszerűen mindenhonnan ördögpaták lógnak ki. Az egész gusztustalan, felháborító, és fullasztó.

Annak örültem legjobban, amikor híre terjedt, hogy már nem csak a vélemény kinyilvánítását akarják korlátozni, hanem az internetes publikációkat is megpróbálják rendszabályozni. Bár azóta kicsit visszafogottabbak, mert a dilettáns törvényjegyzőknek - Cser-Palkovics-Rogán -

is megmagyarázták, hogy ezzel csak nevetségessé válnak, nem gondolom, hogy lemondtak a tervükről. Minél erősebben akaratoskodnak, annál nyilvánvalóbb lesz, hogy fosztogatják a demokráciát. Nagyonis ráfér egy kis diktatúra a sajtóra, meg az olvasókra is, hogy fölismerjék végre, mekkora veszteség, ha egy országban odavész a sajtó. Ami meg marad az nem valami hatalmi ág, hanem a hatalom gyönge ága.

Mi meg végre megmozdulunk, összefogunk újra. És kihasználjuk végre az új, elképesztő technikai lehetőségeket. Kapunk néhány évet arra, hogy kitaláljuk, hogyan szabadulhatunk ki a pártrabságból is.

(Válasz a 168 óra körkérdésére)

 .

 .

Én 17:30-kor a cipőknél leszek

.

Lajstromokban

A matyovk.hu képe

Házassági évfordulónk alkalmából Kata úgy intézte, hogy voltunk színházban. A Radnótiban néztük, illetve hallgattuk meg Radnótit, vagyis Bálint András Radnótiját. Igazi csoda volt. Bálint András úgy tárta elénk a legalább egy évtizedig a halálraitéltség tudatával járkáló Radnóti Miklós életét, hogy közben nagyon finom és mégis brutális eszközökkel - ez többnyire szemelvény-fölolvasás - beleszőtte a történelmet is meg Radnóti környezetének életét is. Sőt odáig merészkedett, hogy a sajátját is, meg azt, amit mának mondunk. Az iszonyatos kérdés persze az Radnóti történetében, hogy ő egy pillanatig sem akart zsidó lenni, bensőjében sehogy sem tudott azonosulni a saját zsidóságával, ő magyar költő volt, keresztény. És ezzel a tudattal szorítják beljebb és beljebb a halálba. Nagyjából olyan ez, mint amikor a kicsi gyerek szereti az anyját vagy az apját, de az üti, veri, rugdalja, és van egy pillanat, ami után már nyilvánvaló, hogy meg is fogja ölni, mégsem menekül. Ez az igazi vértanúság.

Bálint András idézett egyet Szép Ernőtől, amit eddig nem ismertem, de megvilágosító erővel hatott rám:

A mek.niif.hu képe

“Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? (...) Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. (...) Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.”

Ezt 1919-ben írta. Na most ez azért fogott meg engem, mert  Szép Ernő kívánsága teljesült: én nem egy évig, hanem évekig voltam zsidó. Természetesen szinte ugyanazzal az érzéssel, mint ő vagy Radnóti. Kereszténynek neveltek, katolikusnak - bár hamar ateista lettem. Katolikus ferences gimnáziumi neveltelésem idején soha egyetlen antiszemita szót vagy jelzést nem kaptam, nem észleltem. Annál többet egész tudatos gyerek- és kamaszkoromban. Abban a középpolgári, vidéki környezetben, ahol fölnőttem, teljesen elfogadott volt az alig leplezett antiszemita beszéd. Ma már úgy értékelem, hogy megrontottak, és ennek az a biztos jele, hogy fölismerem a zsidókat. Kora kamaszkoromban kialakult bennem a zsigeri ellenkezés a rasszizmussal szemben, pedig akkor még nem tudtam, mi vár rám.

A port.hu képe

Már fölnőttként az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgoztam, mint segédmunkás, amikor találkoztam egy emberrel, aki családfa-kutató volt. Bemutatkoztam neki. Azonnal megkérdezte, hogy ez a családom eredeti neve-e. Mondtam, hogy nem, az eredeti Andrásevics. Aha, mondta, az ősei mokrini zsidók voltak. Egész flottájuk volt a Dunán, kereskedtek. 

Én ettől egy csöppet sem rendültem meg, bár nem éreztem magam zsidónak, de nem gondoltam azt se, hogy ez olyan nagy baj lenne, ha az vagyok. Hanem ezt elmeséltem az öcsémnek, akivel azonnal elkezdtük gyötörni az apánkat, hogy ezt miért titkolta előlünk, hiszen ez mégiscsak ránk tartozik. Apánk viszont tagadta, igen hevesen. Ezt fölötte gyanúsnak találtuk. Élete végéig gyötörtük. Ahányszor csak lehetett alaposan odazsidóztunk neki.

A halála előtt néhány évvel aztán kezdett fölfejleni az igazság. De csak halvány foltokat leltem. Először annak jártunk utána, hogy miképpen jutott a nagyanyánk szegény cselédféleként csodás ékszerekhez fiatal korában. Ezeket nem csak fényképeken láttuk, hanem az egyiket anyánknak adta. Aztán a nagynénénk kiderítette, hogy a nagyanyánk névházasságot kötött Andrásevics Pállal. De ki helyett? Végül aztán apám a kórházban, a halálos ágyán elmondta nekem az igazat: hogy ő és Lici leánytestvére nem a csakugyan zsidó Pál nagyapától származott, a valódi apjuk maga Bánffy Miklós gróf volt, aki rávette Andrásevics Pált a névházasságra. Vagyis, ugye mégse vagyok zsidó. Kicsit sajnáltam is, mert ugyan sose éreztem magam olyan nagyon zsidónak, így most a választási lehetőséget is elvette tőlem a sors.

Erről majd egyszer írok egy regényt. De talán anélkül is érthető, miért lettem kérlelhetetlen antirasszista. Van egy jelenet, ami mélyen belém égett. De ehhez tudni kell, hogy Andrásevics Pál nagyapám igen hamar meghalt, Bánffy Miklós nagyapám ezután se vette el Etelka nagyanyámat, ezért hozzáment Galli Károly nagyapámhoz, aki viszont szász, vagyis német volt. Tőle is született két gyereke: Karcsi és Buba. Ebből az lett, hogy apám, bár nem volt zsidó, a második világháború idején Erdély, Kolozsvár visszafoglalása után sárga csillagot volt köteles viselni, a Karcsi öccse meg egyszercsak megjelent valami egyenkarszalaggal, amit, gondolom valami jugendecskében húztak rá. Na most én mélyen bele tudom érezni magam Etelka nagyanyám borzalmas szomorúságába és szégyenébe. Mit élhetett át! Bölcsen oldotta meg a konfliktust, mielőtt az egyik fiát a csendőrök viszik a halálba, a másikat meg a németek sorozzák a frontra fölkoncoltatni. Elzavarta őket, mert volt benne annyi bölcsesség, hogy bárhol máshol megúszhatják, csak Kolozsváron nem. Budapestre menekültek. Apám részt vett az ellenállásban, a kölyök Karcsit meg sikerült elbújtatni.

Csókoltatom Szép Ernőt. Ő se gondolta volna, hogy amit leír, az meg is történhet. Egyébként meg teljesen mindegy ebben az országban, hogy mi vagyok, hiszen minden zsidófigyelő lajstrom-listán ott virítok igen jó társaságban. Amire meg büszke vagyok. De ez már egy másik regény, csekély irodalmi értékkel, hallatlanul lapos drámai töltettel.

Aki meg azt hiszi, hogy ő még nem zsidó, az menjen el a Radnótiba, nézze meg Radnótit. Bálint András bőrében.

A gymsmo.hu képe

 .

2010 november 14-én 14 órától a Kossuth téren

Az fn.hu képe

Tisztelt Andrassew úr! 

Blogjának rendszeres olvasójaként úgy érzem, közel áll a gondolatvilágunk egymáshoz, kicsit mintha ismerném Önt. Ezért is bátorkodom kérésemmel Önhöz fordulni. 

Bizonnyára hallott és tud a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos terveiről, intézke­déseiről. Én mint magánember megdöbbenéssel hallgattam a miniszterelnök szavait és a rá következő kommunikációs úthengert. Ami még ennél is jobban megdöbbentett, az az emberek passzivitása. Néhány barátommal ezt a passzivitást látva elhatároztuk, hogy önszervező alapon, magánemberként hangot adunk véleményünknek a magánnyugdíjalapok állami einstandjával kapcsolatos hazugságfolyam fékezésére.

Ennek érdekében magánemberekként magánemberek számára demonstrációt szerveztünk 2010 november 14-én 14 órától a Kossuth téren. A demontráció békés, magánemberek kezdeményezése a pénztártagok öntudatra ébresztése céljából. (A BRFK engedélyezte az eseményt, a szükséges biztosításról gondoskodnak. Egyébként meglepően szimpatikusan, segítőkészen viselkedtek.)

Ennek okán sem politikai pártokat, szervezeteket, sem cégeket nem vontunk be a szervezésbe, s adományokat sem gyűjtöttünk. Amit a magunk kezével egyszerű hétköznapi emberkként meg tudunk tenni egy ilyen demonstráció sikeréért, azt megtesszük.

Mivel mi nem közéleti emberek vagyunk, szívesen vennénk elismert, de politika mentes közéleti személyek felszólalását, erkölcsi támogatását a demonstrációhoz, mivel nem vagyunk gyakorlottak a beszédben.

Mint a demonstráció egyik szervezője, szeretném felkérni Önt, hogy mondja el saját gondolatait a rendezvényen a témával kapcsolatban, vagy legalább jelenlétével tiszteljen meg bennünket, ha ideje engedi! Egyúttal arra is szeretném megkérni, hogy terjessze ismeretségi körében kezdeményezésünket, ha nem érez kivetnivalót ebben.

Ha szimpátiáját inkább csak saját eszközeivel fejezné ki, a saját tevékenységi területén, annak is nagyon örülnénk és nagy segítség lenne számunkra.

A demontsráció honlapja: azennyugdijam.blog.hu

Hivatalos email címe: azennyugdijam@hotmail.com

 .