Sorskeserítők

A barátom a rendszerváltás utáni hosszú-hosszú évek alatt valahogy a becsavarodás határáig jutott az ügynök-ügyek dolgában. Mindent összeszed, amit az egykori háromperhármasokról tudni lehet, valóságos történésszé képezte ki magát, folyamatosan beszámol legújabb ismereteiről és koncepcióiról.

Hiába mondom neki, hogy rossz, veszedelmes az alapállása: ő ugyanis utólagos üldözési mániában szenved. Mert meglepő módon a szocializmus idején egy csöppet sem foglalta le az a kérdés, hogy megfigyelnek-e minket, avagy sem. Pedig akkoriban divat volt a "tudom ám, hogy megfigyelnek, de leszarom"-állapot. Állítólag mindig kattogott a telefon, szinte minden értelmiségi lakásban, például. Hogy mennyire komoly volt a megfigyeltségi tudat, arra jellemző, hogy időnként bele is mondtuk a telefonkagylóba, hogy tudjuk ám. Ha valaki valóban fél, akkor meg meri-e ezt tenni?
Az én barátomon annak idején soha nem láttam, hogy ilyesmi miatt aggódott volna. Hanem a rendszerváltás után elkezdett pirkadni valami az elméjében, és hirtelen rájött, hogy őt - minket - megfigyeltek. Mégpedig úgy, hogy beépülő emberek barátkoztak velünk. És, hogy én kire gyanakszom. Mondjam meg.
És hogy én miért nem megyek el a hivatalba és miért nem kérem ki az aktáimat. Mondtam neki, hogy azért nem, mert nem akarom tudni. Teljesen egyetértek azokkal, akik akarják tudni, de én meg nem. (Van ebben ellentmondás, tudom.) Mégpedig azért nem, mert ha megtudom, az is lehet, hogy meggyűlölöm azt a barátomat, aki jelentett rólam, és akkor a mi kettőnk életében mégiscsak a szocialista izé győzött. A csigapuha diktatúra. A rendszerváltáson átnyúló nyálcsápjával tönkrecsócsált egy barátságot.
Erre azt mondta, hogy én hülye vagyok, mert ha nem tudom, akkor is győzött, hiszen egy embert rongyemberré tett. Vétett ellenem, nem volt a barátom.
Igenám, de amíg én ezt nem tudom, addig hiába próbálkozott, egy félbarátság mégiscsak maradt nekem. Arról nem is beszélve, hogy úgyis megbocsátanék. Egyszerűen azért, mert egészen kivételes minősített eseteket leszámítva a besúgók döntő többsége zsarolható állapotban volt. Ismertem olyat, akit a gyerekével zsaroltak, ismertem olyat, aki homoszexualitása miatt került satuba, és olyat is, aki egyszerűen csak gyáva volt. És mivel én is gyáva vagyok, és nem tudom, mit tettem volna, ha megszorítanak, nem ítélkezhetek azok fölött, akik elegendő okkal féltek egy félelmetes hatalomtól. Ahhoz, hogy valakiről megállapíthassuk, hogy aljas indokból - tehát pénzért vagy hatalomért, karrierért jelentett, esetleg valóságos, köztörvényes bűn miatt zsarolték - legalábbis rendes igazságügyi vizsgálatra lenne szükség. Mivel erre sem nekem, sem másnak nincs lehetősége, a politikai hatalom pedig szemmel láthatóan nem hajlandó sem a feltárásra, sem az emberséges vizsgálatra, én a magam részéről inkább megbocsátok. Mert ilyen súlyos ügyekben a védekezés jogának, a bűn súlyosság-elbírálásának intézményes joga nélkül nagyobb bűnt követhetünk el, mint az üldözött bűn.
Ha a többpártállam nem akarja ezt a dolgot demokráciához méltó módon intézni - már pedig nem akarja -, és a védekezés jogát végképp nem adja meg, akkor hagyjuk a francba az egészet. Én nem akarok egyik bűnbugyorból a másikba esni.
De hogy én hülye vagyok, ne törődjek én azzal, mit akarnak az ügynökbújtató pártok, mi csak a saját környezetünkkel törődjünk, és szerintem ki volt a besúgó.
- Te.
Na ezen nagyon megijedt. Kerekre nyitotta a szemét.
- Emlékszel, amikor 1971-ben Balatonlellén letartóztattak minket? És nálad Jugoszláviából behozott marihuánát találtak? Két nappal később engedtek ki, mint engem.
- De nem!
- Jó. És amikor két év múlva Balassagyarmaton valami nő miatt tévedésből egy rendőr orrát törted el? Úgy volt hogy kizárnak az egyetemről. És mégse zártak ki.
- Te hülye vagy.
- Csak azért mondtam ezeket, mert minden barátunk életében találhatunk ilyeneket. És láthatod, magadon érezheted, hogy ez milyen igazságtalan.
- Akkor se hiszem el, hogy téged ez nem érdekel.
Mondtam neki, hogy nagyon örülök, ha megtudjuk, mi van a mágnesszalagokon, mert ez jár a népnek. De csak akkor, ha minden leleplezett megkapja a tisztességes eljárás, a védekezés, a magyarázkodás jogát.
Egyébként meg mindig sokkal jobban érdekeltek azok, akik az iskolákban a tanároknak árulkodtak, a munkahelyeken meg a főnököknek. Ezek aztán biztosan nem menthetők semmivel.
Nézz magad köré. Cseverésznek, tréfálkoznak, zizegnek, szinte egész nap együtt élnek velünk, mintha csak egy csapatba tartoznánk, aztán elmesélik valamelyik főnöknek, hogy mi mindent hallottak. Apró kis előnyökért vagy egyszerű hajláskényszerből, gyerekes hatalmi vágyból sugdosnak.
Ezek az emberek éppen olyan veszedelmes sorskeserítők, mint az állami besúgók.
És ha már erre rákaptak, egy lépés se kell: amikor a még a főnöknél is jóságosabb állam kéri majd őket szívességre, önként, boldogan jelentsenek. Azt árulják majd ki először, akinek most sugdosnak. Akkor már élesben, pénzért, igazi hatalomért. Hangulatilag most ágyaznak nekik, bár ezt valamiért választási kampánynak hívják.
A barátom erre végre azt mondta, hogy van valami igazságom. Résen lesz. Csak nehogy belehulljon.

(Fönt Wanda Boldogságpróba című képe -  
http://andrassewwanda.blogspot.com)

Cigányjószág

Cigány barátom hívott föl, hogy olvastam-e a hírt: idén tízmilliárdot lehet szétosztani a földmívelők között állatjóléti kiadásokra. Olyasmikre, hogy például egészséges ivóvizet igyon a csirke meg a disznó.

Hogy ő nem akar demagóg lenni, pontosan tudja, hogy az állatokat egészségesen és szépen kell tartani az EU-ban, de hogy nem lehetne-e esetleg jelezni Brüsszelnek, hogy itt emberek halnak meg, mert állathoz méltó életet sem tudunk biztosítani nekik, és tízmilliárdból - ha nem lopják el a felét vagy az egészet -, akár emberek ezreinek életét lehetne egy átlagos polgári kutya szintjére emelni. Hogy például naponta egyszer kapjanak rendes ételt. Vagy legalább a kölykeik.

Olvasom Kállai Ernő kisebbségi ombudsman - remélem tudatosan a Holokauszt Napjára időzített - nyilatkozatát, amelyben egészen pontosan összegzi azt, amit amúgy mindenki tud: az elmúlt húsz évben egyetlen kormányintézkedés, itthoni vagy uniós program sem hozott jelentős változást a cigányság életében. Én megengedhetem magamnak, hogy keményebben fogalmazzak, és rögtön felejtsük el, hogy itt cigányokról van szó: az amit itt a pártok és kormányok húsz év alatt a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak dolgában műveltek, azzal gyakorlatilag állati sorba taszítottak embertömegeket. És ezt meg is értették az "illetékesek": nem elhanyagolható lelki támogatást kaptak azok, akik úgy vadászták le a cigányokat, ahogy az állatokat szokás.
Nincs már mit kertelni, finomkodni: az lenne az egyetlen megoldás, ha a magyar köztársaság elnöke megkérné az Uniót, hogy - mivel a járványszinten korrupt magyar politikai és gazdasági elit, valamint a rasszizmussal és szegénygyűlölettel agyonfertőzött magyar lakosság teljes tehetetlenséget mutat - az EU vegye ki a magyar hatóságok kezéből a cigány- és a szegénykérdés kezelését. Küldjön ide valami épelméjű szakembert, aki tudja mit cselekszik és azt is, hogy miért, mielőtt emberek tízezreinek életével fizetünk egy polgárháborúban.
Cigány barátom azt mondja: addigis próbálkozzunk azzal, hogy én építsek cigányólat, kössem őt meg a családját oda, bele, aztán kérjek cigányjószág-támogatást. Szerinte megkapom, ha visszakenem a felét. Aztán legalább egy jó, zabálós hétvégét csapunk belőle.

Unom, szégyenkezem

Az a baj, hogy unom. Az egészet, úgy, ahogy van. És röstellem.
Biztos az ingerküszöbbel van baj. Nyolc év gyűlölködés, nyolc év sunyiskodás elég ahhoz, hogy megszokjuk: a méltóságminimum alatt élünk. A szemem nem rebbent, amikor a Fidesz bejelentette, hogy az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül, miután az övé - az egész világon példátlan intenzitással - 2002-óta tart. A szemem nem rebbent, amikor azt láttam, hogy az MSZP több energiát fordít a helyfoglaló játszmákra, a személyes jövő biztosítására, mint a baloldal jövőképének átgondolására. Valaha megrendültem volna attól, hogy egy náci párt bejuthat a parlamentbe a legócskább, a legsötétebbekre ható szövegekkel. Valaha röhögtem volna azon, hogy a Fidesz szembesítő-kampánynak minősíti a becsületsértéseit és fenyegetéseit, a baloldal meg csak reszketve figyeli.
Unom a - még oly jogos - kérdéseket is. "Mit fog képviselni a - Dávidos-Bokrosos-Retkeses - MDF?" Miért, talán a többiről tudjuk, mit fog képviselni? Talán a többiről tudjuk, hogy most mit képvisel? Vagy legalább azt, hogy kiket?
Ha szerencsésebb helyre születtem volna, egyszerűbb lenne a dolog, hiszen föl se merülne, hogy a hülyéket leszámítva bárki olyan pártra szavazzon, amelyiknek a vezére gyáva a legnagyobb nyilvánosság előtt vitatkozni. Milyen ország az, ahol program nélkül lehet választáson szerepelni? Ja, hogy mindegy, mi a program, mert úgyis mindig mindenről kiderül, hogy blöff, hazugság? Milyen ország az, hogy előre tudjuk, mekkorát röhögnek rajtunk a pártok, ha rákérdezük majd, hogy mégis honnan tellett a megengedettnél nagyságrenddel drágább reklámkampányokra? És ha már reklám: milyen ország az, ahol a dolog természetéhez tartozik, ha a plakátokat a legocsmányabb jelekkel mocskolják össze?
De úgy is lehet ám fogalmazni, hogy milyen ország az, ahol a vérmes felek választási vitában vallanak arról, hogy mit gondolnak a lakosság harmadát kitevő nyugdíjasok sorsáról. Nem kellett volna erről már a magukat roppantul felelősségteljesnek mutató politikusoknak tíz éve közmegegyezéssel dönteni? És akkor még szó se volt az oktatásról, az egészségügyről, a szegényekről.
Hogyan jutottunk odáig, hogy a választás, a demokrácia ünnepe egy nagy határ szégyen lett?

Para és nyomorúság

„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia” - mondta Para-Kovács Imre a Klubrádióban Bakács Tibor műsorában. Hülye mondat, rossz mondat, vélhetően igaza van Bakácsnak, aki üzent Parának, hogy jó lenne, ha bocsánatot kérne.
Semjén Zsolt persze azonnal élt az alkalommal, közölte, hogy szánakozik, közösségi és vallási értékek lerombolásáról, egy frusztrált kisebbség destruktív viselkedéséről beszél.
Bár Para mondata értelmetlen arcultréfálkodás, és a "délelőtt" kissé talányos is, csak jelzem, hogy évek óta ahány szentmisét meghallgatok, szinte mindegyikben elhangzik egy ugyanilyen mondat az ateistákról, noha nem hiszem, hogy mi ateisták a gyerekekre nézvést bármiben veszélyesebbek lennénk, mint a keresztények. Illene egyszer tőlünk is bocsánatot kérni.
Bár Para mondata kegyetlen és hülye, nem kellene túl nagy cirkuszt csinálni belőle. Kínos lenne, ha önvédelemből fölsorolná az ismert adatokat arról, hogy hányezer gyereket rontottak meg az utóbbi évtizedekben a Katolikus Egyház papjai és egyéb szolgái. A megrontás alatt azt értem, hogy kisfiukba és kislányokba dugdosták a nemi szervüket. Ezen kívül néha verték, kínozták őket, és ki tudja, még mi derül ki egyéb perverz cselekedeteikről. (Friss hír: Őszentsége éppen most rendelte magához az ír egyház püspökeit pedofilügyek miatt.)
Bár Para jót tenne, ha alázatosan gyónásértékű bocsánatot kérne, óva intem a nem is olyan régen még a gyerekeket a szakállas bácsiktól óvó Semjén Zsoltot, hogy tovább alázza. Mert kínos lenne fölidézni, hogyan próbálta eltussolni a katolikus papok pedofil ügyeit az egyház, sőt maga a Vatikán. Az is nyomorúságos, ha emlékeztetni kell Semjén Zsoltot arra, hogy éppen most adják el az amerikai magyarok templomait és kegytárgyait Clevelandben az ottani püspökök, mert csak így tudják kifizetni a megrontottaknak és megalázottaknak ítélt sokmillió dolláros kártérítéseket.
Parának talán azért is elnézést kell kérnie, mert mondatát bárki úgy értelmezheti, hogy a magyar keresztényekre értette, noha Magyarországon még hírét se vettük gyalázatos keresztények förtelmes cselekedeteinek. Mégis, Para mondatában én Semjén helyében az igazság szikrácskáját keresném, mélységes, szégyenkezéstől sem mentes alázattal.

Egyfajta gesztusok

Amikor ezt írom, még nem dőlt el, hogy a BKV hány nappal hosszabbítja meg a bérletek érvényességi idejét, mert - mint azt azt az általános jogbiztos nagyon helyesen jelezte és a BKV vezérigazgatója elismerte - a bérlet szerződésnek tekinthető, és a BKV nem teljesítette a szerződéseket. Tehát kárpótlás jár az utasoknak.
A BKV jelezte, hogy a szakértők mérlegelnek, de mindjárt azt is, hogy "egyfajta  gesztusként" biztosan nem adnak hat napot. Mert ugye hat napig tartott a sztrájk, hat napig nem teljesült a szerződés, normális ember azt gondolná, hogy akkor hat nap ingyenes utazgatás jár.

De nem. Mégpedig azért, mert az túl drága lenne a BKV-nak, hiszen napi ötvenmilliót veszít ezen a tisztességen.
Én meg azt gondolom, hogy ezen előbb kellett volna gondolkodni. Akkor, amikor még lehetett volna egyfajta gesztusként minimális szolgáltatást nyújtani. Ennek elmaradása azt mutatja, hogy a BKV dolgozói, beleértve a szakszervezeti- és a buszvezetőket semmiféle közszolgálati hivatástudattal nem rendelkeznek, vagyis semmibe sem veszik az utasokat, akiknek adóforintjaiból és egyéb - szerződésszerű - befizetéseiből élnek. Ezeket az embereket nem menti föl az, hogy a sztrájktörvény rossz. Az se, ha a vezetők nem akarnak megállapodni. Ha lett volna bennük hivatástudat és elemi emberség, akkor maga a szakszervezet rendelkezett volna a minimális szolgáltatásról. Mivel ez elmaradt, gyerekek, öregek, betegek fagyoskodtak az utcákon, nekünk semmiféle tekintettel nem kell lennünk sem a BKV-ra, sem a sztrájkolókra. Intézzék el egymásközt a napi ötvenmilló dolgát.
Ha ez nem megy, ha nem kapnak hat napot a bérletesek, akkor a kormány vonja le a maradékot a BKV-nak juttatandó - az adónkból kiszakított - apanázsból. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyfajta gesztusként sztrájkoljanak az utasok. Február első hat napjában senki ne lukasszon jegyet és senki ne mutasson föl bérletet.
Tudom, hogy amit írtam fölháborít majd egy csomó embert. De nincs más eszközünk a teljes kiszolgáltatottság ellen, mint az, ha egyfajta gesztus gyanánt erőt mutatunk az embertelenség ellen.

Ennyire?

Lenyűgöző a Fidesz cinizmusa. Kubatov Gábor kampányfőnök a miniszterelnök-jelölti vitát firtató kérdésre ezt bírta visszakérdezni: "kivel kellene Orbán Viktornak vitatkoznia, miért pont az MSZP jelöltjével?" Szerinte "A vitához először azt kellene eldönteni, melyik a második erő valójában Magyarországon."

Vagyis mégis inkább a választások után vitatkozna Orbán Viktor valakivel. Zseniális!
A demokráciának vannak íratlan szabályai is, és ha ezeket valaki átlépi, akkor vagy gyáva vagy pofátlan. Például az egy szokás, hogy a pártok jelöltjei vitatkoznak. Tévében. Ha a magát legerősebbnek gondoló párt vezére nem mer kiállni bármelyik demokratikus párti kihívójával, akkor milyen alapon szavazunk rá? Én persze leginkább egy Bokros-Orbán összecsapásra lennék kíváncsi. De ez nyilván nem lesz, mert Bokrossal még a szintén fölötte óriásorcájú Vona se mert kiállni, nemhogy egy Orbán merne. Ő majd országértékel. A bandériumának meg a vazallusainak. Nevetséges. (Jellemző, hogy már a hívei is kérik, hogy mondjon valamit a jövőről. Micsoda skandalum! A szégyenkezők lázadása?)
Kubatov: "Mindenki tudja, hogy csak a Fidesz képes kivezetni az országot a bajból."
Én például nem tudom. Ismerek még sok száz embert, aki egészen biztosan azt gondolja, hogy a Fidesz csak arra képes, hogy az egyik bajból a másikba vezesse az országot, ráadásul akkor, amikor már szinte látszik az egyik baj vége. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szocialistákra kell szavazni, de hogy a Fideszre biztosan nem, azt igen.
Egy párt, amelynek a programjáról még csak azt érezhetjük, gondolhatjuk, sejthetjük, hogy valami elképesztően hagymázas katyvasz, teli marhaságokkal és képtelenségekkel. Pontosabban: semmiféle programja nincs. Ez nyilvánvaló. Ha eddig nem volt az, akkor most Kubatov Gábor nagyon előzékenyen ismét megerősítette. Azt merte mondani egy firtató kérdésre, hogy "a kormányprogramnak akkor jön el az ideje, miután bizalmat kaptak a választóktól".
Komolyan? Ennyire telik? Ez egy válasz egy demokráciában? Erre építsünk mi megint négy évet? Válságkiutat, reformokat, költségvetést, munkahelyeket, oktatást, szegények sorsát? És mindjárt kétharmadosan? Ennyire azért nem lehetünk közbarmok.

Bele a magnóba

A karácsonyra készülve azt gondoltam, elindulok azon az úton, amire nagyon régen készülök. Nem vásárolt ajándékkal lepem meg a családomat, hanem készítek valamit. Meg vagyok arról győződve, hogy ha így tennénk – nem csak karácsonykor, hanem például születésnapokon is – akkor valamit visszanyernénk. (Azon is gondolkozom, bár már nem lesz időm megvalósítani, hogy úgy lenne jobb, ha az ember a saját születésnapján ajándékozná meg azokat, akik fölköszöntik.

Nem tudom, miért érzem azt, hogy jobb lenne így, de talán benne lenne az is, hogy én egy év alatt ezt tudtam nektek létrehozni, mert fontosak vagytok nekem.)
Mindenkinek van valami kis tehetsége. Az anyám meg a nagyanyám például tudott még kötni. Amikor gyerek voltam, talán nem becsültem annyira, hogy hetekig dolgoztak egy pulóveren vagy egy sapkán, kesztyűn, mint ma becsülném, de már késő.
Ha valaki nem tud faragni, nem képes tárgyakat létrehozni, akkor is nevelhet a másik embernek, mondjuk egy növényt. El lehet vetni egy citrom magját. Szép kis fa lesz belőle. Mondjuk, két év múlva oda lehet adni valakinek. Ma már lehet egypéldányos könyvet nyomatni. Beleférnek régi történetek, képek. Mit tudom én, bárki, bármit kitalálhat. Persze neki kell állni idejében.
Más lenne az életünk. Ezzel nem azt mondom, hogy ne vegyünk semmit, könyveket, lemezeket, vagy bármit, de csináljunk valamit. Próbáljuk meg. Más az a tárgy, amelyik minden apró szögletében a kezünk nyomát viseli. Az évtizedek múlva is a szeretetünkre emlékeztet majd.
Én ide számítom a főzést is. Például a sógornőm minden évben hatalmas vacsorát készít nekünk karácsonykor. Mindig a kedvenc ételeinkkel. Az az igazán jó benne, hogy azokat főzi, amiket mi Ákos öcsémmel gyerekkorunkban kaptunk karácsonykor a nagyanyánktól és az anyánktól. Töltött tojás, krumplisaláta, vadas. Akárhogyis, akármilyen messze vannak életünk legszebb évei, valami visszajön azokból, ha csak néhány percre is.
Igazából Szonja unokám vezetett rá arra, hogy valami olyasmit kell adni, amit csak én adhatok. Pár éve a születésnapomra kaptam tőle egy dobot. Ő készítette, szemmel láthatóan iszonyatosan sok munkával. Kifaragta a testét egy kicsi tönkből, kitalálta, hogyan lehet ráfeszíteni a bőrt, mindenfélét festett rá. Aztán egy év múlva kaptam tőle egy kicsi réztálkát, amit a saját kezével kalapált ki. Annyira tökéletes, hogy bármelyik keleti ötvösboltban eladható lenne. (Most a buddhista mütyürkéimet tartom benne.) Amúgy is, szinte minden ünnepre fest nekem egy képet. Nagyon jók.
Wanda, a mamája pár hete mesélte, hogy Szonja kérte: olvasson föl neki a novelláimból.
Kíváncsi lettem volna, hogyan olvas, mert egyszer volt alkalmam végighallgatni, ahogy ő és Tamara lányom a kertben olvasták a rettenetes, kegyetlen, véres történeteimet. Kicsi lányhangon. Ebből aztán az lett, hogy visszájára fordították az egészet: igazi szatíra lett a szövegekből. Én meg szabályosan henteregtem a röhögéstől. (Amúgy igen jó lecke volt, mert megértettem, hogy csak hangnem kérdése, mi lesz a szóból. Meg azt is, mennyire nevetséges, ha egy író komolyan veszi az írásait.)
Mindenesetre Szonja nagyon meghatott, és mindjárt meg is világosodtam. Arra gondoltam, mi lenne, ha én olvasnék föl neki. Bele a magnóba, aztán azt lemezre tenném. Neki is álltam. Vagy három héten át minden nap olvastam, aztán a számítógépen megvágtam, rendbe tettem a szövegeket. Nem könnyű munkaféle, de nagyon érdekes. Aztán szépen sorba raktam az egészet. Megkértem a sógoromat, hogy készítse el nekem a borítót Vajda József barátom fotójával, és vigye el a nyomdába, ahol ő szokott lemezekre képeket nyomatni. Meg is volt egy nap alatt. Az lett a címe, hogy Mondottkönyv 0.1
Képes lemezek, dobozzal. Már csak meg kellett íratni mindet a számítógéppel. Azzal is megvoltam egy nap alatt. Mert ugye közben kitaláltam, hogy az egész családomnak ezt ajándékozom.
Ez elég kockázatos, mert Milán öcsém - akitől néha saját összeállításban finom zenéket kapok - mégiscsak hangmérnök, és nyilván ezer hibát talál majd a ravasz füleivel. De nem baj, ez amatőr munka, legföljebb a családomon kívül a barátaim kapnak belőle.
Végülis annyira beleszerettem ebbe a dologba, hogy elhatároztam: jövőre nem csak ezt a lemezt fejlesztem tovább, hanem Milos fiamnak és Marci unokámnak készítek egy meselemezt, rendes magyar népmesékkel.
És ami a legcsodálatosabb: Ákos öcsém – aki nyilván nem tudta, hogy én hangoskönyvet készítek a családnak, egy olyan könyvvel lepett meg, ami egyetlen-egy példányban készült. Fotók vannak benne, de nem családiak, hanem az ő elképesztő képei felhőkről, repülőkről, meteorológiai csodákról. Talán jövőre tovább fejleszti, még szebb és még nagyobb lesz a könyve. Milyen csodás lenne, ha pár év múlva úgy várnánk a karácsonyt, hogy talán tudjuk ugyan, kitől mit kapunk, de nem az lenne a lényeg, hanem az, hogy mennyivel lettünk gazdagabbak.

A kevélység

Politikai feladat volt Gyurcsány Ferenc „amortizálása”, ami száz százalékosan sikerült, mondta a Magyar Narancsnak Semjén Zsolt. Szerinte a Fidesz–KDNP-szövetség a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója: a szavazatgyűjtésben a Fidesz dominál, a szellemi forrásvidéket viszont a KDNP biztosítja.

Ha Semjén Zsolt lennék, elbeszélgetnék Istennel arról, hogy keresztény módszerek-e azok, amelyekről most kiderült, hogy a KDNP forrásvidékéről származnak. Tudom, hogy a Biblia például nem tér ki kifejezetten a karaktergyilkosság fogalmára - bár Jézus amortizálásán is dolgozott a hatalom, mielőtt megölte -, de azon talán el kellene gondolkozni, hogy szabad-e hazudozni, árulkodni, följelenteni, hamisan tanúskodni, zavart szítani, törvényt szegni, bizalmatlanságot kelteni vész idején, szabad-e hamis ígéretekkel kecsegtetni, például.
De talán a legfontosabb, hogy mit is ír a Szent Írás a kevélységről. Közmagyarra lefordítva, Semjén Zsolt esetére ezt én nagypofájúságnak mondanám. Mert ugye nem egészen igaz például az, hogy történelmünk legsikeresebb csapatának Gyurcsányt száz százalékosan sikerült amortizálni. Az meg végképp nem, hogy a lepusztítás Semjén érdeme. Nagyobb szerepet kaptak Gyurcsány hibái, és pártjának árulásai. Gyurcsány ott van, parlamenti képviselő lesz, iszonyatos fenyegetést jelent arra az esetre, ha Semjén gazdája kormányt alakíthat. Gyurcsány és Orbán között az lesz a különbség, hogy Gyurcsány nem vonulgat ki, nem távolságtartó megvetéssel kezeli a parlamentet, hanem minden egyes alkalmat fölhasznál majd arra, hogy apró darabokra szedje az Orbán kormány összes lépését. Minden nap kérdéseket tesz majd föl a betarthatatlan ígéretek állásáról. És Orbán nem tud majd vitatkozni vele, mert egyrészt a vitában nagyságrendekkel tehetségtelenebb, mint Gyurcsány, másrészt mindigis gyáva volt ebben a műfajban. És hiába a hű vazallus, a szellemi forrásőrző, Semjén Zsolt nem helyettesítheti majd Orbánt. Már csak azért se, mert szónoklás dolgában még őt is alulmúlja. Nem tud úgy fölszólalni, hogy ne mondjon valami olyan marhaságot vagy botrányosat, amit aztán egy Gyurcsány ellene fordíthat. Ilyen a természete.
Nagy baj lenne a világban, ha erre az erősen amortizáltnak tűnő természetre azt mondhatnánk, hogy "keresztényi".

Január 10. (vasárnap) 19 órától IRODALMI EST ÉS BESZÉLGETÉS ANDRASSEW IVÁN íróval. Beszélgetőtárs: Verő Tamás rabbi   
(Frankel Leó út 49. Micve Klub Buda)

Kicsúfoltak

Nem irigylem a köztársasági elnököt, hiszen maga a Jobbik fordul hozzá azzal a kérdéssel, hogy akkor ők demokratikus párt, avagy sem. Mert ugye Bajnai Gordon kicsúfolta őket, azt merte mondani, hogy nem mutatja meg nekik a kasszát, mert azt csak demokratikusok láthatják.

Sólyom László pontosan tudja: egy náci párttal van dolga. Ha tehát becsületes, ha méltó az elnökségre, nem viselkedik úgy, mint a politikai osztály jobboldali fele, még akkor se, ha ellenszenvei miatt már csak taktikai okokból sem akar Bajnainak igazat adni: nem hazudhat. Nem állhat ki valami kétfenekű szöveggel úgy tenni, mintha válaszolna - ahogy Orbán szokott, ha nem akarja elrémiszteni a drága szélsőséges félhíveit.

Ráadásul az Elnök Úr a jobbikosok elnöke is. Nem tehet úgy, mint ha ezek az emberek nem lennének itt, nem lennének valóságos tényezők. Tartozik nekik azzal, hogy válaszol.

De ha valaki valakiknek az elnöke, akkor köteles-e igazat mondani? Azt: igen, fiaim, ti nem vagytok egy demokratikus párt. És erre akkor kellett volna gondolni, amikor elképesztően aljas, kirekesztő hangon cigánybűnözésről kezdtetek beszélni, amikor gárdát alapítottatok, vagy legkésőbb akkor, amikor a nevetséges rémgárdátok betiltása után tovább gárdáztatok és gyaláztátok a magyar bíróságot.

Elmehet-e odáig az elnök, hogy kimondja: minden párt, minden politikus, jómagam is felelős vagyok azért, mert hagytuk, hogy idáig nőjetek. Legkésőbb akkor, amikor az ablakom alatt parádéztatok, nekem kellett volna követelnem a betiltásotokat. Nem a gárdáét, hanem a Jobbikét. Mert, ha más nem, én aztán pontosan tudom, milyen nemzetközi passzusok mondják ki, hogy náci párt Magyarországon nem működhet. És mindenkinek igaza van, aki azt mondja, hogy titeket karanténba kell zárni, mert szavaitok és cselekedeteitek utálatosak.

Talán az is jó megoldás, ha azt válaszolja, hogy nem válaszol. Föltéve, hogy hozzáteszi: mert elnöki válasz csak egy demokratikus pártnak jár.

Későn bár, de egy kis lépést tenne hátra, mielőtt velünk együtt a szakadékba sodorják a teszetoszák, a gyávák és a hatalomért az ördöggel is cimborálók.

Ezeknek?

Bitó László, Magyarország egyik legértelmesebb embere mondja az ÉS-ben "Konstruktív ellenzék kerestetik" című írásában, hogy a szocialistáknak különleges szerepre kellene készülniük, és ehhez megfelelő listavezetőt találniuk. A konstruktív ellenzékiségre, amely gyökeres változást hozna az eddigi ellenzéki viselkedéshez képest. Bitó László szerint ehhez kellene miniszterelnök-jelölt helyett megfelelő listavezetőt találni. Olyan embert, akivel egyharmadnál több képviselőt lehet a parlamentbe vinni. Ott pedig úgy viselkedni, hogy ez az ember legalább a kétharmados parlamenti döntésekre képes legyen hatni mértékadó és bölcs magatartással és beszéddel.

Bitó László szocialista politikusban gondolkodik - bár nem mondja ki, csak utal rá, meglepődnék, ha nem Bajnai Gordonra gondolna.

Miközben persze egyetértek vele, hiszen valóban nagy szükségünk lenne arra, hogy a következő parlamentben egy rendkívül értelmes ember képviselje a rendkívül elkötelezett, erkölcsileg feddhetetlen magyar baloldalt, azért van néhány kétségem is. Illetve: csak kétségeim vannak.

Bajnai Gordon ugyanúgy jár majd a szocialistákkal, mint Bokros Lajos - említhetném Gyurcsány Ferencet vagy Németh Miklóst is, de Bokros a legjobb példa - örülhet majd, ha nem köpik hátba, miután a szocialisták helyett elvégezte a piszkos munkát és a következő hatalomnak megteremti a konszolidáció és a növekedés feltételeit.

Bajnai alighanem elsősorban azért nem vállal szerepet a szocialista jövőben, mert volt alkalma megismerni a pártot. Mint vállalatokhoz is értő szakember minden bizonnyal észrevette, hogy ez nem párt, hanem egy nagyvállalat, amelyik egy másik, Fidesz márkanevű pártvállalattal uralja Magyarországot. Nem váltógazdaságban, hanem közösen, fergetegesen színjátékos kettős hatalomban. Ezek ketten a sokat utált multiknál is jóval jelentősebb pénzmozgásokat ellenőriznek - legfőképpen felelnek az évi 1000-2000 milliárdos korrupciós fekete pénzmozgásért, amivel az elmúlt években jóval nagyobb kárt okoztak az országnak, mint mondjuk a világgazdasági válság.

Meggyőződésem, hogy az őszödi beszéd is egy sápvita miatt került a nyilvánosság elé. Amikor Gyurcsány Ferenc és Kóka János bejelentette a Fidesznek, hogy nincs több autópályapénz, föltűnő módon szinte a felére csökkent az autópályaépítés kilométerára. Ez szigorúan érintette a Fidesz költségvetését, és egyes szocialista párpénztárnoki körök hatalmát is. Ettől kezdve közös érdek volt Gyurcsány buktatása. Megkezdődött a Kossuth-téri komédia.

Természetesen nem akkoriban kezdődött a nyilvánvaló összejátszás a két nagyvállalat pénztárnokai között, ami a felszínen mostanában, a frekvenciázásban bukkant ki. Most szólok: ha nem lesz parlamenti vizsgáló bizottság ebben az ügyben, akkor is kiderül az igazság. Az elpofátlanodott hatalmak túl messzire mentek.

(Úgy négy év múlva a Fidesz is hasonló állapotba jut majd, mint most az MSZP, ugyanazért, de ez sem Bitó Lászlónak sem nekem nem lehet most szempont.)

Ma ott tartunk, hogy a magyar pártkorrupció vezető nemzetközi politikai- és sajtótéma, a világpolitikában negatív példa Magyarország, és még azt az elképesztően erős szégyent is el kell viselnünk, hogy nagykövetek tiltakoznak a magyarországi közállapotok ellen. Ha semmiben sincs konszenzus kormányzók és ellenzék között, akkor is elkönyvelhetik történelmileg, hogy ezt közösen hozták a nyakunkra.

A szocialista pártot nem a kormányzási kudarcok, hanem belső érdekviszonyok bénítják meg, a párt már régen nem a hatalomért, hanem megélhetési morzsákért küzd. Tagjai, vezetői mutyialamizsnáért adják el mindazt, amit néhányan még baloldaliságnak gondolunk. Ahelyett, hogy még tavasszal leváltották volna magukat a vezetők, és egy új, fiatal csapatot küldtek volna harcba, elsősorban azzal voltak elfoglalva, hogy a vének közül ki jut majd a választói kényszerpályák miatt befutónak számító helyekre. Vagyis: kinek marad jó kis parlamenti kenyér még négy évre? (Bár arról sem vagyok meggyőződve, hogy a fiatalok mindannyian fertőzésmentesek - mint ahogy természetesen arról sem, hogy minden szocialista képviselő fertőzött. Ám ebben az esetben talán annak tekinthető, ha az omerta, a hallgatás törvénye túlságosan a torkukra tekeredett.)

A posztharcban gyakorlatilag mindenre képesek voltak egymás ellen. Hogy mennyire a pénzosztó szereplők határozzák meg, mi történhet a pártban, arra teljesen világosan utal az, hogy mi (nem) történt meg a párton belül például a BKV- vagy a frekvenciabotrány után.

Az MSZP már gyakorlatilag nem politizál. Már nem várja rettegve a választásokat, mert szemmel láthatóan megegyeztek a Fidesszel - ha máshol nem, pártpénztárnoki szinten biztosan. Más szint pedig nincs.

Na most ennek a pártnak szeretne a drága, jó szándékú Bitó László egy olyan parlamenti vezéregyéniséget, aki majd okos érvekkel, kulturált párbeszéddel, mindenféle európai viselkedésmintákat követve egyrészt megakadályozza azt, hogy a Fidesz hosszú időre egy féldiktatúrára rendezkedjen be, másrészt négy-nyolc év alatt megágyaz egy föltámadó baloldal új kormányzásának?

Nem számol azzal, hogy a párt jelenlegi erkölcsi- és érdekviszonyai inkább azt vetítik előre, hogy kitűnően fog együttműködni a Fidesszel. Nem csak beszivárogni sikerült: a Fidesz hatékony pénztárnoki munkával térdre is kényszerítette az MSZP-t. Abban biztosak lehetünk, hogy igen konstruktív ellenzék lesz. Elsősorban a korrupcióban, másodsorban abban, hogy Orbán minél ügyesebben tudja legyűrni a Jobbikot. Erre még ideológia-félét is lelnek: a fasizmus nagyobb ellenség, mint a mégiscsak "polgári" Fidesz. És a Fidesz ugyanezt az üzenetet kacsintgatja majd ki jó kádárosan a háttéralkuk mögül. "Hagyjuk a kis szocialistákat, hiszen rajtuk már nincs mit legyőzni!" (Bár természetesen kell majd néhány számonkérős kirakat-cirkusz, mert a Fidesz ezt ígérte a népnek.)

Orbán legnagyobb gondja eléggé hosszú ideig - igaz, Rákosi óta a szalámizásos megoldások legkiválóbb szakembere a világon - a Jobbik ledarabolása, majd megsemmisítése lesz. Ezen kívül fegyelmeznie kell a saját, régóta éhes rablóbandáit.

Vissza kell fognia őket legalább az önkormányzati választásokig. Ám a jól ellenőrzött, pártpénztárnoki lefölözéses fosztogatásra később csak akkor adódik igazi jóféle lehetősége - föltéve, hogy négy év után is hatalmon maradna -, ha visszafogja a szocialistákat. Ehhez két feltétel kell: a képviselőket elhallgattatja és eltünteti a baloldali médiumokat. Az utóbbira már elkezdődtek az előkészületek: a szocialista párt önként, és látszólag szabad akaratából számol le velük. (A baloldali médiumok le- majd elpusztítása azért célszerű, mert amennyiben a pénzforrások - védelmi pénz gyanánt, mint most a jobboldaliakhoz - oda kezdenek áramlani, fegyelmezhetetlenné válhatnak, sok kényelmetlenséget okozhatnak a háttérhatalomnak. De ez majd egy másik írásom tárgya lesz, amelyben a Népszava példáján mutatom meg, hogyan mi történik Magyarországon, a magyar baloldalon.)

Folytathatnám, de minek. Miért gondolja, milyen jelből gondolja Bitó László, hogy a szocialista párt és képviselői egyenként és pláne közösen a magyar baloldalt szeretnék képviselni majd ellenzékben? Minek ehhez egy nagyszerű, európai vezérembert bedobni és tönkretenni?

Lesz baloldal. A Fidesztől jól megijedt, a Jobbiktól egyenesen becsinált baloldaliak és szabadelvűek lassan észbe kapnak. Jót tesz majd a fideszes-jobbikos nyomás, és az is, hogy megtanulták: mindenre számíthatnak, csak a szocialistákra nem.

Meg fogják szervezni magukat. Úgy tűnik, elsősorban az interneten, mert más már nem marad nekik. Ez eléggé félelmetes erővé nőheti ki magát úgy négy év múlva. Lesznek csoportok, pártkezdemények, nagy akciók, ezeket különféle tehetségű és hajlamú műveleti felelősök irányítják majd.

Két dolog biztos: antifasiszták lesznek és legalább úgy lihegnek majd a Fidesz tarkóján, mint most a jobboldal a baloldalén. De ehhez már nincs szükség pártra, pláne az erkölcsileg teljesen letrottyosodott, szégyentelen MSZP-re.

(Élet és Irodalom)

Kenyegető

Van egy nagyon rossz szokásom: bizonyos körülmények között minden betűt elolvasok, ami elém kerül. Még bizonyosabb körülmények között olyan papírokra is rávetemedem, amelyekhez máskor hozzá se nyúlnék. Ilyen például a Magyar Hírlap. Jár nekem a munkahelyemre, de soha nem veszem a kezembe, nehogy megfertőzzön. Visszaélve főnöki hatalmammal, a munkatársaimnak kötelezővé tettem, hogy a legfinomabb mondatokat fölolvassák nekem. Például azokat, amelyeket rólam írtak. Kicsit néha túlértékelnek, mert bizony előfordul, hogy egy napon két írásban szidnak egyszerre. (Már már celebnek érzem magam, főzőműsorba vágyom, mérlegelem, ki gyűlöl tehetségesebben. Többnyire S.S. Péter győz a minőségi versenyben.)
Történt, hogy valahol várnom kellett, és az asztalon ott volt egy Magyar Hírlap. Tépelődtem, fészkelődtem, aztán egyszercsak győzött bennem a szenvedély. De mintha a sors keze lett volna az enyém: A "Bűnszövetség, közpénzcsapolás a Terézvárosban" című írással kezdtem. Egy bizonyos Bán Károly arról értekezik igen zavarosan, de sokat sejtetően, hogy egy hét alatt két súlyos bűncselekmény is kitudódott egy önkormányzati cégnél. Valami vesztegetés miatt nyomoznak. Hamar leszögezi, hogy ennek az ügynek nincs köze egy másik ügyhöz, amiről viszont nem írja meg, hogy miféle ügy. Aztán arról értekezik, hogy amelyikről szó van - melyikről? - az az SZDSZ-é. És, hogy kutyapiszok takarítására, meg effélékre alakult. Aztán arról ír, nem tudni, pontosan miért, hogy a szocialisták ezt a céget majdnem összevonták a vagyonkezelővel, de nem sikerült, viszont ez szinte koalíciós szakításhoz vezetett. Sokatmondó, hogy a köztisztasági cég volt ügyvezetőjének felesége külföldön keresett menedéket. A hölgy - így kiírja -, Huszár Klára annak a PreCont Audit Kft.-nek az ügyvezetője, amelyet ezer szál fűzött az önkormányzati cégekhez.
Na, itt megálltam, de a szívem is, mert Huszár Klárát jól ismerem, meg a férjét is. Mert Klára nekem is könyvel, a férje meg a jó ismerősöm. El szoktunk beszélgetni a világ dolgairól könyvelési szünidőben. És elég fura, hogy Klárával gyakran vagyok kapcsolatban, mert folyamatosan magához rendel valami hülye papírok aláírása miatt. Én persze engedelmeskedem, mert igen szigorú asszony: ha akarnék, akkor se engedne hibázni, pláne csalni. Viszont elég különös, hogy miképpen is találkozhattunk nem is olyan régen az irodájában, amikor ő külföldön van. Nyilván menekülőben.
Aztán Bán Károlytól kiderül, hogy Huszár Klára pénzt kap a munkájáért. Különféle cégek könyveit, számláit vizsgálja, mert hogy az a dolga. És ezért nem átall pénzt elfogadni. Az egyiktől nyolcvanezret, a másiktól százhetvenötöt, a harmadiktól százkilencvenötöt "zsebelt be" - írja a derék kolléga. Azt nem írja, hogy mi a törvénytelen abban, ha valaki normális piaci áron ellenőrzi a cégek papírjait, de úgy tesz, mintha ezek valami rettenetes összegek lennének, mintha valami új BKV-botrányra lelt volna. (Egyébként Huszár Klára kapzsiságára jellemző, hogy amikor kényszervállalkozóból valami ekhós, vagy miafene alkalmazott lettem, bejelentés nélkül csökkentette a saját javadalmazását, később arra hivatkozva, hogy nagyon keveset keresek vállalkozásból, így kevés dolga van velem, nem jár neki annyi, mint addig. Ezt én csak a számlából vettem észre.)
Bán Károly persze nem vádolja semmivel, nem jelzi, hogy jogtalanul ellenőrizgetne, hogy bármiféle szabálytalanságot, netán bűnt követett volna el, hanem csak odaírogatja a nevét. Meg hogy kimenekült az országból. Ami ugye, úgy hülyeség, ahogy van.
Hanem még csak ezután jön az igazi meglepetés: Bán kolléga leleplezi Huszár Klára férjét, aki 2008 májusáig vezette a céget, és akivel önkormányzat olyan szerződést kötött, hogy prémiuma az éves átlagbérének kilencven százalékára rúgott. "Huszár Attila minden bizonnyal szemérmes ember lehet, mert az évi tizenhárom-tizennégy milliót elérő javadalmazását nem vette fel teljes egészében, „egy kicsit maga is sokallotta” – mondta for¬rásunk." - így a derék Bán Károly.
Vagyis annyira becsületes ember, hogy csak annyit vett föl, amennyiről úgy gondolta, hogy megdolgozott érte, és ezért még Bán kolléga ki is gúnyolja, ezt valami becstelen, de legalábbis gyanús dolognak állítja be.
Na akkor már fölhívtam Huszár Klárát, hogy mi ez a vajkenés. Mert ezt hívjuk így. Nincs saját vajuk, amit rájuk lehetne olvasztani, de nem baj, azért kenyegessünk valamit. De Huszár Klára nem vette föl - nyilván valahol külföldön bujkált, és másnap is csak azért szaladt haza, hogy nehogy előttem is lebukjon. Mert másnap beszéltünk.
Kiderült, hogy ő ugyan nem ment külföldre - és ezt a következő leleplező írásában maga Bán kolléga is megírta. De nem ám úgy, hogy elnézést kért volna a nyilvánvaló utalásokért, gyanúsítgatásokért, hanem csak úgy odavetette, hogy nem ő, hanem a férje utazott el.
Hogy egy nyugdíjas, aki másfél éve nem dolgozik, miért ne utazhatna oda, ahova akar, azt nem értem, de vajkenyegetésre ez is jó. Azt viszont Bán kolléga elfelejtette megemlíteni, hogy éppen azért van vizsgálat, mert Huszár Attila jelentett be szabálytalanságokat, amelyeket elődje munkájában vélt fölfedezni. Vagyis nem csak hogy kevesebbet vett föl, mint amennyi járt neki, még segített is abban, hogy fény derüljön gazdálkodási szabálytalanságokra. És azt is elfelejti közölni, hogy ahhoz a bizonyos vállalathoz, amit Huszár Attila vezetett, a feleségének természetesen soha semmi köze nem volt. Abban viszont semmilyen törvénytelenség nincs, ha más kerületi cégek pénzügyi ellenőrzését végzi, hiszen azokat a munkákat a lehető legnyilvánosabb módon nyerte el.
Tanulhatunk Bán kollégától és a lapjától: primitív sejtetésekkel, nettó hazudozással, a jót, a tisztességet is gyanúsnak beállítva bárkit bemocskolhatunk. Jó nekem, mert ezután se olvasok Magyar Hírlapot.

Lekapartuk a gyalázatot és gyertyát gyújtottunk

FÉNYT, MOST!

 

FÉNYT, MOST!

Csütörtökön háromkor mossuk a gyalázatot és gyertyát gyújtunk a Roma Holokauszt Emlékműnél http://www.fenytmost.blogspot.com

Talán az

Figyeltem az embereket a boltokban. Válogatnak, nézegetnek, betesznek valamit a kosárba, aztán visszamennek és visszateszik. Előtte körülnéznek, mintha lopnának. Tétovák. Cédulákat nézegetnek. Még jó a ruhájuk, még ápoltak, egy normális országból érkező idegen még semmit nem venne észre rajtuk. Azt se mondhatnám, hogy rettenetesen gondterheltek. Nevetgélnek is. De van ebben is valami hamiskás.

Valamelyik nap várnom kellett az utcán. Pont egy olyan helyen, ahol koldus járkál az autók között. Vidám ember, ha valaki ad neki valamit, akkor elmond egy viccet, és jó utat, sok boldogságot, Isten áldását kéri. Az emberek évezredek óta tudják, hogy a koldusnak adni kell, mert azt százszorosan adja vissza Isten, nem is beszélve arról, hogy azért is kell adni a nincsteleneknek, mert egyszer mindannyian nincstelenek leszünk, és csak akkor számíthatunk irgalomra, ha példát mutatunk jóakaratból és szeretet-adakozásból. Ha példánkkal eléggé sok embert teszünk egy kicsikével jobb emberré, akkor lesz esélyünk akkor is, ha majd rászorulunk mások jóságára. Egy város méltóságát azon lehet lemérni, hogyan bánik a koldusaival, a hajléktalanokkal.
Évek óta figyelem, számolom, hogy hány autós nyújt ki valami csörgőpénzt nekik. Soha nem voltam elégedett, büszke arra hogy csak minden ötödik-hetedik volt hajlandó ilyesmire, de tulajdonképpen ez nem is olyan rossz szám. Volt. Az sem kompenzálta a szemmel rugók sokaságát, akik legszívesebben kiszállnának és agyonrugdalnák a szeretetleneket, de csak az arcukkal, a tekintetükkel próbálnak sebet ejteni, elzavarni őket az útról.
Most azt látom, hogy kevesebben vannak a szemmel rugók, taposók, és kevesebben az adakozók is. Megsokasodtak a maguk elé tekintők, akik rá se mernek nézni a koldusra - így hárítanak.
Kereskedő ismerősöm panaszkodik, hogy csőd lesz a karácsony. Azért imádkozik, hogy a totális influenza-járvány ne törjön ki december huszonnegyedike, délután négy előtt. Komolyan. Nem viccel.
Nem lettek ám rosszabbak vagy smucigabbak az emberek: nincs pénzük. Vagy van, de nem merik elkölteni. Az egyik ismerősöm azt kérte tőlem, hogy segítsek neki előre földolgozni azt a traumát, hogy legkésőbb egy héttel a karácsony előtt be kell jelentenie a családnak, hogy senki semmit nem kap. A gyerekek is csak egy-egy könyvet, mert nem meri elkölteni azt, amit a bankban tartalék gyanánt félretett. Nem meri, ha megszakad a szíve, akkor se, mert ha baj lesz, kell, hogy legyen egy hónapra való tartalék.
Mondtam neki, hogy legyen nyugodt: én szinte ugyanilyen trauma előtt állok. De ne szégyenkezzen, mert ez nem az ő szégyene. Sőt: van valami méltóság abban, hogy a családja védelmében a nyomorúságosabbnak tűnő utat választja.
Elmondtam neki, hogy mit tett az én fiam egy éve karácsonykor. A következő közleménnyel állt a család elé: tekintettel arra, hogy nincs sok pénze, vagyis éppen csak fölösleges apróságokat tudna adni, a kicsi gyerekeken kívül senkinek nem vett semmit. Ehelyett a pénzét odaadta egy szegényeket, hajléktalanokat támogató alapítványnak.
Nekem könnybe lábadt ettől a szemem, és azt gondoltam, hogy a fiam most lett fölnőtt, mert megértette, és megértette velünk, hogy milyen a valódi szeretet és tisztesség. Tulajdonképpen nagyobb ajándékot adott ezzel, mintha kaptunk volna még egy praktikus de fölösleges kütyüt,  lakásdíszt, vagy mit tudom én milyen hülye kis ajándékot. Nem merek senkit arra biztatni, hogy ugyanígy tegyen, de azt gondolom, hogy emberségben akkor lépünk előre, ha legalább egy kicsivel többet adunk a legelesettebbeknek, mint a fölöslegessé vált tárgyakat.
És még valamit: látszólag nem tartozik ide, de talán mégis: a bécsi egyetemisták több hete sztrájkolnak mindenféle jogokért. Most bevették a követeléseik közé, hogy a hajléktalanokat a város, az állam lássa el tisztességesen. Talán azt érdemes tőlük ellesni, hogy ha nem csak magunkért küzdünk, akkor a saját harcunkat is egy szokatlan, jóféle fény árasztja el. Talán éppen az, amelyiket karácsony táján annyira szeretünk.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Gyertyát gyújtottunk Tatárszentgyörgyön

Csütörtök: 
Tatárszentgyörgy, 
FÉNYT, MOST! 
http://www.fenytmost.blogspot.com

Ígéretszédelgők

"A szervezett és intézményesített hazugságpolitika főpróbája volt az öt évvel ezelőtti népszavazás a kettős állampolgárságról" - mondta Németh Zsolt.
Csak arra vagyok kíváncsi, hogy miután Mikola doktor volt szíves elárulni, hogy az egész csak arra kellett a Fidesznek, hogy a külhoni állampolgárok szavazataival húsz évre bebetonozzák magukat a hatalomba, hogyan merészel Németh Zsolt kiállni ezzel az ócska dumával. Emlékeztetném: az erdélyieket amúgy azóta is harsogva románozó fideszesek nem szavazták meg a kettős állampolgárságot, pedig sokan is voltak és elegen is a népszavazáson. A borzalmas tagságnak csak jól jöttek az amúgy szintén eléggé alpári szocialista aggályok.

Kezd egy kicsit elborulni a Fidesz. Orbán Viktor már vicsorgó pitbullként járja az országot, és gyakorlatilag minden ellenfelét áristommal fenyegeti. Szólhatna neki valaki, hogy jobb lenne, ha kicsit lazítana, mert már megint annyira túlígérte magát, hogy katasztrofális lesz a kijózanodás. Örüljön ha ő nem kerül börtönbe rajtakapott ígéretszédelgőként. Inkább próbáljon meg lelkileg fölkészülni arra, hogy a választások után fél-egy évvel ugyanúgy utálja majd a nép, mint Medgyessyt vagy Gyurcsányt. Azzal a különbséggel, hogy számíthat a nácik soha nem látott erejű rombolására. (Csak azt folytatják majd, amit tőle tanultak.)
És ne felejtse el, hogy egyszer majd el kell számolnia azzal, hogy mit művelt itt válság idején. Az együttműködés megtagadásával, a folyamatos uszítással, a külföldi magyarellenes akciókkal vélhetően legalább akkora kárt okozott nekünk, mint a válság. Ebből az következik, hogy normális ember már nem is kíváncsi az egyébként sem létező gazdaságpolitikai és külügyi terveire. (A Putyin-látogatással kapcsolatos sületlenkedése után alighanem végképp lemondhat a magukra adó országok figyelméről is.)
Ami pedig neki és pártvezéreinek a H1N1 vírus elleni oltással kapcsolatos viselt dolgait illeti, azok önmagában elegendők ahhoz, hogy fölmerüljön a még épelméjű emberekben, hogy nem illene-e belátott alkalmatlanság miatt örökre visszavonulni a politizálástól. Ha ugyan az az ostoba, nyegle, vérbunkó viselkedés, amit megfigyelhetünk, egyáltalán politizálásnak nevezhető.

Sunyi gyilkosok

A baloldal abban bízik, hogy a Fidesz is elkövet majd nagy hibát. Már régen elkövette a lehető legnagyobbat: politikai tőkét bányászott egy egészségügyi katasztófa-helyzetből. Mint annyiszor, az emberi ostobaságra építve egy sokak számára nyilván életmentő oltás iránti hisztérikus bizalmatlanság-keltéssel próbált kormányellenes hangulatot korbácsolni. Miközben már naponta veszítünk el embereket, a Demokrata, a párt hivatalos hetilapja temetői karikatúrát (!) közöl, amelyben azt sugallja, hogy az oltás ugyanolyan veszélyes, mint a H1N1 vírus. A Fidesz meg hirtelen ingyenes oltást követel mindenkinek. Így sincs már mentség a Fidesz sokhetes sunyiskodására: a saját híveinek haláláért felel majd.

Arra pláne nincs, amit még két napja is műveltek, hogy miután bebizonyosodott, hogy rendkívül veszélyes betegségről van szó, ahelyett, hogy beismerve tévedésüket az embereket védekezésre biztatták volna, azon mesterkedtek, hogy az oltóanyagot gyártó cég tulajdonosi hátterének "leleplezésével" keltsenek bizalmatlanságot, ezzel terelve el a figyelmet gyalázatos felelőtlenségükről. (Lelkesen offshore-oznak egy EU-tagállamban bejegyzett, de itthon adózó céget a néha valódi offshore-hátterű médiumokban, ami legalábbis elképesztő pofátlanság.)
Nem menti a Fideszt, hogy mindehhez "szakmai" segítséget is kapott olyan orvosoktól, akik szülőket beszéltek le arról, hogy a gyerekeiket beoltsák, terhes anyákat "világosítanak föl" amúgy nem létező veszedelmekről. Talán nem csak remélhetjük, hogy az orvostársadalom végre egyszer kilép abból a szerepből, amelyik nem engedi, hogy orvos orvost leplezzen le. Remélem, legalább megnevezik azokat, akik felelősek lesznek emberek, magzatok értelmetlen haláláért.
A jog emberei azt mondják, büntetőjogi felelősségről nemigen lehet szó, mert igen nehéz lenne bizonyítani, hogy a halál és az orvosi - pláne a politikai - magatartás között egyenes összefüggés lehet.
De abban talán bízhatunk, hogy a gyilkos propagandistákat életük végéig kíséri a lelkiismeret. Ha ugyan van nekik olyan.

 

 

Keresztjeink

Az MDF mély megdöbbenéssel értesült azokról a hírekről, amelyek szerint a Jobbik országszerte kereszteket állít és keresztszenteléseket tart, és ezeken a rendezvényeken a történelmi egyházak néhány tagja szerepet vállal - mondta sajtótájékoztatóján Csapody Miklós.
És azt is, hogy pártja Böjte Csaba ferences szerzetes tanítását vallja, amely szerint "aki faji alapon ítélkezik, az nem keresztény, hanem megkeresztelt pogány".

Szerinte a Jobbik kirekesztő, gyűlölködő, szélsőséges politikája és akciói összeegyeztethetetlenek a Biblia lelkületével és az egyházak tanításaival. Pártja arra kéri a katolikus püspökkari konferenciát, hogy adjon egyértelmű iránymutatást a szélsőséges megnyilvánulások megítélését tekintve.
Én pedig arra kérek mindenkit, hogy senki, semmiképpen ne döntse le, ne firkálja össze, és semmilyen más módon ne gyalázza meg a Jobbik keresztjeit. Rendkívül visszataszító üzenete van annak, ha valaki tárgyakon éli ki mégoly jogos indulatait is.
Bár hiába vártam, hogy a nagy keresztény egyházak súlyukhoz és felelősségükhöz illő módon föllépjenek például a cigánygyűlölet, a zsidógyalázás vagy a homofóbia ellen, és megrendültem, amikor azt láttam, hallottam, hogy a homoszexuálisok megalázásában éppenséggel élen járnak, tudom, hogy keresztények százezrei komolyan gondolják: vallásuk nem lehet kirekesztő. Bár kicsit fura ezt úgy értelmezni, hogy az egyházak nem rekesztik ki a kirekesztőket, pláne a gyűlölködő papokat - de legyen ez az egyházak és a hívek keresztje.
A híveket is érintő szellemi és erkölcsi zűrzavarban tétován, egyházaiktól magukra hagyatva néha csak a keresztre vannak utalva. A szeretet, az önfeláldozás, a bűntől való szabadulás milliószor megcsúfolt kétezer éves jelképére. Függetlenül vallásunktól, világnézetünktől tiszteletben kell tartanunk ezt a jelet akkor is, ha förtelmes emberek szemforgató módon politikai célokra használják. Azt is el kell hinnünk, hogy a keresztállítók között vannak olyanok, akik nem gonoszságból teszik ezt, és hinnünk kell, hogy egyszer majd fölismerik: jó szándékkal bár, de szentségtörésben vettek részt. Addigra talán az egyházak is fölnőnek felelősségükhöz, és legalább ezeket az embereket a fényre vezetik bűnbánattal és közös imádsággal.