Franzi bácsi esete Bitter Brúnóval és az Ifjú Humanistákkal

A hirszerzo.hu – vezető szerkesztő Seres László az ünnepelt publicista kollega - ezt írja:
A "Hollán Ernő utcai" típusú szolidaritás azonban ezúttal elmarad. "Nincs okunk most utcára vonulni, hiszen egyrészt nem érzékeljük a náci fenyegetést, másrészt egyértelművé vált, hogy nem annyira civil, mint politikai demonstrációról van szó" - közölte a Hírszerzővel az előző két megmozdulás egyik szervezője, Bitter Brunó szociológus és blogger (…)
Ő hívta fel a figyelmünket arra is, hogy ezúttal sem a konzervatív-liberális Konzervatórium blog szerzői, sem az Ifjú Humanisták nem szolidarizálódnak, sőt tudatosan távolmaradnak a szerintük Andrassew által is provokált eseményről.
"... kifejezetten a házhoz menni a pofonért esete" - írják közleményükben az Ifjú Humanisták, akik szerint "ez nem antifasizmus, ez provokálás és ellenségteremtés".
Bitter Brúnóval azóta levelezésben vagyunk. Ő írt nekem először. Bár nem hatalmazott föl arra, hogy ennek tartalmáról beszámoljak, talán annyit mégis, hogy küldött nekem egy bibliai idézetet, és mindjárt jelezte, hogy ez angolul van: "Do not answer the fool according to his foolishness, lest you become equal to him. Answer the fool according to his foolishness, lest he be wise in his own eyes." - Book of Proverbs (26:4,5)
Messzitől fölismerem az angol nyelvet, a Bibliát meg állandóan tanulmányozom - hitetlen létemre az éjjeli szekrényemen tartom és szinte minden este olvasgatom. Az idézet A példabeszédek könyvéből való. És arról szól, hogy Bitter Brúnó szerint én hülye vagyok:
„Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá! Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.”
Jó, a gój motorosokat pláne lehülyézi, én meg csak hozzájuk hasonló leszek, mert válaszoltam zsidózó, fenyegető, buzizó levelükre, és főleg: nem kértem tőlük bocsánatot, ami a feltétele volt annak, hogy ne vonuljanak ellenem.
Még csak meg se sértődtem ezen, meg se említeném, ha Bitter Brúnó nem nyilatkozott volna oda a hirszerzo.hu-nak. (Vezető szerkesztő Seres László az ünnepelt publicista kollega.) Egészen pontosan azt üzente a hirszerzo.hu, hogy dögöljek meg, magamnak csináltam a bajt, magam vetettem magam az ádázul doromboló falánk cicahorda elé. Bár én elgondolkoznék azon, hogy ha valaki hülye, és a saját hülyesége miatt fenyegetik, talán akkor is meg kell védeni, mert hátha holnap én is hülye leszek, de én én vagyok, nem egy Bitter, se egy Ifjú. Konzervatórium meg sose leszek.

Volt egy Franz Müller nevű tréfamester, aki egy kocsmánál alig nagyobb, kabarénak mondott színházába – Berlin alfelében - azzal próbálta becsalogatni a közönséget, hogy gúnyolódott az embereken. Azokon, akik erre okot adtak. A kabaré ilyen. Gúnyolódós hely. Vannak ilyen újságok is.
Történt egyszer, hogy nem is olyan messzire az ő színházától, egy külkerületen is túl megtámadták a piknikező zsidókat. Azok azt a hülye szokást vették föl, hogy vasárnaponként polgárkodtak: kimentek egy közeli erdő mellé, és ott együtt napozgattak, eszegettek a pokrócokon, és a tüdejükbe engedték a jó levegőt. Tudták, hogy az egészséges, és hosszú életre vágytak.
Pedig akkor már nem volt jó dolguk. Egyenruhás, vagyis inkább egyenmaskarás, karszalagos emberek mászkáltak a városban, és időnként betörték a zsidó boltok kirakatait. Volt ott egy csapat, néhány motoros, akik ilyenkor szintén fölvonultak és erősen berregtek. Ezek a motorosok az egyik vasárnapon azt találták ki, hogy mennyire tréfás, ha ők is kimennek az erdő szélére, ráhajtanak a zsidó piknikezők pokrócaira. Hogy majd akkor kiborulnak a kancsók, péppé nyomódnak a gyümölcsök, összetörnek a kosarak. Úgy is lett. Volt nagy siránkozás és sikongatás. A zsidók nagyon viccesek, amikor sikongatnak.
A buta zsidók nem tanultak: egy hét múlva megint konokul piknikeltek. Jöttek a motorosok, pépesítettek. A zsidók sikoltoztak.
És ez így ment hetekig. A végén már szóbeszéd tárgya lett a dolog, annyira, hogy a derék németek vasárnaponként kijártak nézelődni: valóságos esemény volt, szinte afféle katasztrófaturistás látványosság. Aztán otthon meg a munkában meg a kocsmában nyilván arról is elbeszélgettek, hogy a motorosok milyen újabb és újabb elegáns megoldásokkal riasztották szét a buta zsidókat, és melyik hülye zsidó esett a leglátványosabban hanyatt, miközben mondjuk a gyerekét próbálta elkapni a motor elől.
Ez a Franz Müller nevű tréfamester - aki nem volt zsidó, hanem osztrák származású - odáig merészkedett, hogy tréfás megjegyzéseket tett a tréfás motorosokra. Mondhatni: a tettleges népi humor meg a kicsit intellektuálisabb verbális szatíra összecsapott a német lélektérben. Nem erőseket mondott ám ez a bolond Müller, csak olyanokat, hogy gyáva az, aki motorral rémisztget békés embereket, és az is lehet, hogy a kukijával van baj, ha valakinek motor kell ahhoz, hogy erősnek látszódjon. A csoportos berregést meg leszánalmasozta. Alpári, gyenge humor. Külvárosba való.
Már a harmadik estén megjelentek a színházában az egyenruhások. Semmi fenyegetés nem volt abban. Csak álltak ott és hallgattak. Aztán elmentek.
Másnap megint jöttek. És ez a hülye Franz Müller nem fogta vissza magát. Sőt tán még egy kicsit rá is tett.
Az ötödik este után megint jöttek, kopogtattak. Dorongokkal. Szétverték a kis kabarét.
Másnapra a nyilván már bekattant Franz Müller sebtiben szinte rendbe rakta a termet, és megint tréfálkozott. Este, amikor hazafelé ment, elkapták és kiverték a fogait. Mindet.
Másnap ez a barom Franz Müller fogak nélkül beszélt. Nagyon vicces volt - bár a rend kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy mindösszesen öt ember előtt. Több nem mert eljönni, bár az is lehet, hogy ezek is csak azért, mert először jártak ott.
Aznap este Franz Müllert agyonverték. Aztán még át is ment egy kerék a nyakán. Ezt rendőrorvos jegyzőkönyvezte, azzal a megjegyzéssel, hogy az áldozat már halott volt, amikor lapossá törték a gigáját.

Ez egy példabeszéd volt. Még jónéhányat mesélhetnék abból az időből. Hiszen tudjuk, hogy akkoriban eleinte csak morcoskodtak a tréfálkozó újságírókkal, írókkal, kabaristákkal, színészekkel, aztán agyonverték őket. Sőt ehhez az is elég volt, ha valaki olyan muzsikát kedvelt, ami nem tetszett az egyre erősödő náciknak. A nácit a rettegés erősíti. A fasizmus nem akkor kezdődik, amikor megjelennek a keretlegények, hanem akkor, amikor félni kezdünk tőlük. És lapítunk, magyarázkodva, családra, hajlott korunkra, politikára meg mit tudom én mire hivatkozva. Amikor megpróbálunk különalkut kötni velük.
Bitter Brúnó és az Ifjú Humanisták nyilván úgy értékelik Franz Müller magatartását, hogy az övé a "kifejezetten a házhoz menni a pofonért esete". Sőt: "ez nem antifasizmus, ez provokálás és ellenségteremtés".
A piknikelő zsidók nemsokára meghaltak. A kölykeik is. Hiába hordták őket a jó levegőre. Írmagjuk se maradt. Franz Müllerre pedig ki emlékszik? Pedig a zsidók is életben maradhattak volna, és Franz Müllerre is várhatott volna természetesebb halál – bár az is igaz, hogy az övé akkoriban természetesnek számított.
Talán, ha az erdőbe nem a trükkös motorsport legújabb ágát nézegetni járnak ki a derék, vidámságra vágyó német polgárok, hanem megérzik a "Hollán Ernő utcai típusú szolidaritás" lehetőségét és erejét, talán ha a szutykos kis kabarét védik meg. A németek és a zsidók. Igen, a zsidók. Akiknek az lett volna az egyetlen esélyük.
Talán. Ha.
És, hogy a példabeszéd fonala meg ne szakadjon: Franz Müller a nagyanyám másodunokatestvérének mostohatestvére volt. Mindig röstellte a család. Egy hülye kis fasz volt szerintük is, aki maga kereste a baját.
Én meg csókoltatom Bitter Brúnót és az Ifjú Humanistákat, valamint Seres Lászlót.

Seres László: Andrassew Iván téved

Ha az ember csak Andrassew Iván cikkéből (Franzi bácsi esete Bitter Brúnóval és az Ifjú Humanistákkal. Népszava, ápr. 22) próbálna tájékozódni a szabad sajtót fenyegető motoros hordák és a hiányzó antifasiszta szolidaritás aktuális helyzetéről, enyhén szólva egyoldalú képet kapna mindkettőről. Az írás ugyanis – amely már eleve a szerzőt és lapját fenyegető gigantikus náciveszély lelkiállapotában íródott –, nem kevesebbet állít, mint hogy a Hírszerző portál, ezen belül én, egy interjúalanyunk és két civil szervezet (az Ifjú Humanisták és a Konzervatórium blog) magára hagyja őt, és saját hülyesége miatt kvázi megtagadja tőle a minden fenyegetettnek kijáró antifasiszta szolidaritást. A nyomaték kedvéért példabeszédet is kapunk a harmincas évek idejéből, náci motorosokról, sikoltozó zsidókról, egy gúnyos megjegyzést követő fogkiverésről, majd agyonverésről.
Mivel Andrassew Iván véleményformáló értelmiségi, jó lenne, ha nem eme felszínesen és tévesen leírt helyzetben helyezné el magát, ha nem ez alapján alakítaná a maga és olvasói álláspontját. A Hírszerző április 18-i cikkében ("Hobbirobogós cicahordák" - kit fenyegetnek a Gój Motorosok?) beszámolt Andrassew és a Gój Motorosok konfliktusáról, megszólaltatva a Hollán Ernő utcai tüntetések egyik fő szervezőjét, Bitter Brúnó szociológust (judapest.org), aki röviden elmondta, miért más ez az eset, mint a Broadway jegyirodáé, ezen kívül utalt rá, hogy két másik civil szervezet sem látja azt a veszélyt, amit a Népszava szerzője. A Hírszerző érzékeltette, hogy az eddigi, többé-kevésbé egységes szervezők most megosztottak a kérdésben. Nem keltettük azt a benyomást, hogy Bitterék lennének "a" többségi állásponton, ráadásul kicsit később, Rózsa Péterék kérésére közöltük a "Magyarok a Nácik Ellen" szerveződés (valószínűleg többségi, a Népszavával szolidáris) álláspontját is.
Hogy miért más ez az eset? Mert az egyébként minden szempontból visszataszító, antiszemita elnevezésű motorosbanda felvonulása nem jelenti azt a típusú közvetlen náciveszélyt, amire a miniszterelnöknek, a MEASZ-nak, a MÚOSZ-nak és a nőtanácsnak azonnal ugrania kéne. Hol van ez a hülye felvonulás a Molotov-koktéloktól, vagy attól, hogy egy zsidó barátunk személyes adatait felrakják a kurucra, oszt naponta kapja a halálos fenyegetéseket? A "nagypolitika" által támogatott látvány-antifasizmus legnagyobb baja, hogy bagatellizálja a szolidaritást azokkal, akiknek valóban szükségük van antináci szolidaritásunkra, és ha kell, utcai jelenlétünkre.
Andrassewnek természetesen joga van gyalázni a Gój Motorosokat (nagyon helyes, plusz szólásszabadság van), de neki is el kell fogadnia, hogy gyülekezési szabadság is van, és amíg a "gójok" nem lépnek a tettlegesség útjára, azt mondanak, amit akarnak (és ahol a rendőrség nem tiltja). Ez nem Weimar, ez a liberális demokrácia. Jó lenne, ha minden bal- és jobboldali újságíró ennek a talaján állna.
Seres László Hírszerző

Bitter Brúnó válasza: Olvasói levél (válasz Andrassew Iván cikkére)

Andrassew Ivánnak küldött (deklaráltan privát jellegű) elektronikus levelemben arra kívántam felhívni a publicista figyelmét, hogy egy-egy problémának többféle érvényes értelmezési kerete is lehet, a válasz-technikák eszköztára pedig gazdagabb, mint azt talán elsőre gondolná. A felesleges sértődést elkerülendő, második levelemben részletesen felfedtem motivációimat is (amellett, hogy elküldtem a Példabeszédek Könyvéből idézett két sor magyar fordítását). Én úgy gondolom, hogy bár Andrassew Ivánnak természetesen jogában áll sértegetnie és pocskondiáznia a kétségkívül ízléstelen és visszataszító “Gój Motorosokat”, azonban ez a magatartása most kontraproduktív, méghozzá épp az úgynevezett “antifasiszta harc” szempontjából. A Hollán Ernő utcai tüntetéseken sikerült egy széles körű társadalmi koalíciót létrehoznunk, sőt végre sikerült megállapodni egy “antináci minimumban” is. Ezt a konszenzust és ezt a bázist erodálja látványosan az a diskurzus, amelyben Andrassew Iván örvényszerűen egyre inkább elmerül. A Népszava parkolójába szervezett akció nem erősíti, hanem marginalizálja az antináci platformot: bumeráng, amely épp az ellenkező hatást éri el, mint amit szeretne - amit szeretnénk.
2008 van, liberális demokráciában élünk: jó lenne meghaladni végre a kínos-emlékű “aki nincs velünk, az ellenünk van” háborús logikát.

Bitter Brunó
szociológus, a judapest.org alapító szerkesztője
(A Hollán Ernő utcai antináci tüntetések egyik szervezője).

A Konzervatórium válasza: Az ember, aki lekéste a náciveszélyt

2008.04.22. 11:48 :: Király Rák

Andrassew Iván az a fajta, egyszer szebb napokat látott tréfamester, aki – vagy így, vagy úgy – de átveszi kiüresedett poénjai szerepét. Olvasói már rég nem vele, hanem rajta nevetnek. Ha valaki nem követné, urambocsá teljesen hidegen hagyná, milyen tréfát is húzott ki varázskalapjából fent említett, örökös Farkasházy-díjas érdemes művész, akkor elmondom: nemes egyszerűséggel lebuzizta a Gój Motorosok nevű motoros, és mostanában magát Aktív/Fókusz szinten bulvárpolitikailag is exponáló szervezetet. A GM erre úgy döntött, bőgeti egy kicsit a gépet bejelentett demonstráció keretében, április végén Andrassew kenyéradó szerkesztőségei, a Népszava és a Hócipő lapok előtt. Ivánunk – to keep a long story short – rögtön, az állandóan farkast kiáltó pásztor módjára náciveszélyezésbe és ellentütetés szervezésébe kezdett.
Az is bebizonyosodott, hogy a hollán ernő utcai ellentüntetést szervező, azon részt vevő civilek – köztük a Judapest és mi is – átlátnak a szitán és nem kívánnak azonnal egységbe tömörülni, valahányszor egy kockás inges, hózentrógeres publicista fasisztázni kezd. Eddig a megélhetési antifasisztákon és egy neve minél többszöri nyilvánosságra hozatalát kérő, közelebbről meg nem nevezett köztársaság bukófélben lévő miniszterelnöke jelezte részvételét.
Miért is untatom ezen a napsütéses tavaszi délelőttön Andrassew Iván és a Gój Motorosok csörtéjével a drága olvasót? Egyszerű. A mai Népszava 12. oldalán egy kis szösszenetet jelentetett meg a hózentrógerestől, amelyben minket is megszólított. A cikk meglehetősen zavaros és rendkívül útszéli, klasszikus gyűlöletkeltő eszközökkel (buzizás, zsidózás, hülyézés, valamint ezek tetszőleges keveréke), és magánlevelek nyilvánosságra hozatalával operál. Ráadásul megdöbbentően hosszú (biztos flekkre fizetnek Népszaváéknál), és kiszámítható a tartalma (aki nincs Andrassew-val, az a Gójokkal van).
Igazából azon kívül, hogy szánjuk a lecsúszó, fogalmatlan, témátlan, antifa közírókat, egy oka van annak, hogy ez a reflexió megszületett. A remény, hogy hátha Iván egy kicsit elgondolkodik. Például azon, hogy milyen hamisan zengő operett hangszereléséhez használja fel Franz Müller (tényleg minden irónia nélkül) tragikus halálát. Mert ha egyszer cicaruházni tetszik, utána megijedni, majd pedig halottat gyalázatos percpolitikai célokra felhasználni, akkor ne tessék meglepődni, hogy mi – a Judapesttel, a Humanistákkal, és a többiekkel együtt – ebből nem kérünk.
,,Konzervatórium meg sose leszek." - veti oda nekünk A. I. Nem is baj. A tagfelvétel egyelőre úgyis szünetel.

Az ördög zsidó

A szocializmus idején, amikor még fiatalabb voltam, és nem találkoztam az államfasizmus elemeivel itt és például Romániában, fintorogtam az antifasisztákon. Arra gondoltam, hogy micsoda baromság antifasisztáknak és ellenállóknak szervezetet fönntartani, amikor a fasizmus legyőzetett, nyilast sehol nem látni, és egyáltalán. Persze nem gondoltam volna, hogy egyszer majd odáig jutunk, hogy eszembe jut, esetleg javaslom Németh Péternek: ne csak az szerepeljen lapunk fejlécén, hogy szociáldemokrata napilap, hanem talán oda kellene írni, hogy szociáldemokrata, antifasiszta napilap. Legalább addig, amíg az állam nem működik rendeltetésszerűen. Lassan eljön az ideje.
Persze folyamatos önvizsgálatot kell tartanom, mert nehogy beleboruljak ebbe a szerepbe, hogy lövök is, meg célpont is vagyok, de végülis nem tehetek sokat, ez jutott nekem. Hogy miért pont nekem, azt most írom önéletírásomban. Mindenesetre itt jelzem, hogy én is unom. Méltatlan, hogy pojácákkal kell feleselnem. Méltatlan, hogy telefonnal zaklatnak. Méltatlan, hogy egy Örkény-abszurdban vagyok. Én kertészkedni szeretek meg csillagokat nézegetni, verseket olvasni meg liturgikus zenét hallgatni. Nem csak a saját szerepemet unom, hanem azt is, hogy egyáltalán ellenállásra vagyunk kényszerítve. Legalább addig, amíg a félhülye állam – parlamentestül, bíróságostul, ügyészségestül és rendőrségestül - nem képes megvédeni az országot az újnyilasoktól.
Hogy jövünk mi ahhoz, hogy tavaszi séta helyett nácik ellen tüntetgessünk? Jó, örülök én, hogy mostantól kezdve a nyilasoknak számolniuk kell azzal, hogy ki lesznek szorítva az országból. Ott voltam, láttam. Láttam ezeket a minden emberi méltóságot nélkülöző, szemmel láthatóan súlyosan terhelt, beteges jelmezekbe öltözött bugrisokat, akiknek ordítozáson kívül semmire nem futja. És láttam egy jóval nagyobb tömeget, amelyik Radnóti és József versekkel mutatott erőt. Baromi nagy erőt mutatott.
Az, hogy ez így összejött, nagyrészt Bayer Zsoltnak köszönhető. Ha nem írja meg borzalmas publicisztikáját, ha nem kelt ezzel szokatlanul széles fölháborodást, nem biztos, hogy a szerencsétlen dehogynáci Tomcat össze tudja rántani az évek óta magányosan morgolódó antifasisztákat.
Szóval el kell ismerni Bayer Zsolt antifasiszta érdemeit. (Vicceltem!)
A Magyar Hírlap főszerkesztője pánikszerűen lezárta a Bayer-zsidózásos vitát. Beismeri, hogy hibázott, és ezért elnézést is kér.
Sőt, Bayer Zsolt is elnézést kért. És ez így rendben is lenne. Ha nem bukkanna föl írásában megint a nyegle cinizmus.
„Megtörtént hát! Lassan túl leszünk rajta. Sokkal több újság és tévé és rádió és felület már nincsen. Már mindenki megszólalt, akinek meg kellett szólalnia. Semmi újdonság nem akadt, talán csak az új farizeusok hangja volt váratlan. Vagy mégsem. Hogy is mondja az Ököl, az agy és két füstölgő puskacső című zseniális filmben az egyik kedvenc szereplőm: "Aki az ördögnek szolgál, kínnal fizet." Hát, nagy kín lehetett azt a levelet szignózni. Részvétem…”
Ha esetleg rám gondolt, az én levelemre, akkor igen: nagyon nehéz volt. Nem értem pontosan, hogy miért farizeus az, aki kifogásolni merészeli, ha valaki nyilas dumákat enged meg magának, de jelzem, hogy volt idő, amikor együtt kifogásoltuk az ilyesmit. Nem én vetemedtem. Éppen azért volt nagyon nehéz, mert nem tudom kitörölni magamból azt a Bayer Zsoltot, akit nagyon szerettem. Kicsit könnyített a dolgon, hogy amikor – éve már – jó nagyot cigányozott, és figyelmeztettem arra, hogy ez nem való, elhatároztam, hogy ha belekezd az ádáz zsidózásba is, akkor pojácát csinálok belőle. Hogy ujjal mutogassanak rá. Most jelzem, hogy ha belekezd a buzizásba is, ami logikusan következik, már nem írok neki levelet. Vagy mégis.
Hogy ki szolgálja az ördögöt, azt nem tudom, de ha Bayer Zsolt az Istent szolgálja eszement írásaival, és nekem csak az ördög marad, akkor ez van, el kell fogadnom. Majd kárhozok.
Ami az ördögöt illeti, meg a szolgálatot, van ehhez egy történet. Egyszer dedikáltam a Vörösmarty téren. Ez azt jelenti, hogy nagy kínban ülök, mint általában a kevésbé sikeres írók, mert egyrészt kevesen jönnek, másrészt sose jut eszembe az odatévedő, könyvet nyújtó ismerős emberek neve. Ott áll valaki, kedvesen, nyújtja a könyvet, hogy írnék bele, én meg leizzadok, mert fogalmam sincs, hogyan hívják. Előtte is tudtam, utána is eszembe jut, de pont akkor semmiképpen. És ez ötször, tízszer. Borzalom.
Na, ott megjelent az egyik távoli, erdélyi, szélsőjobboldali rokonom. Azt mondta: - Hát nálad senki nincs? Senki nem akarja aláíratni a könyvedet? Miért nem írsz olyanokat, mint a Lovas meg a Bayer, azoknál hosszú sorokban állnak az emberek.
Azt mondtam neki, hogy azért, mert nem akarom sem elmegyógyintézetben, sem öngyilkosként végezni.
Na erre leült az én ostoba rokonom. Hogy magyaráznám el. Azt mondtam neki, hogy Lovas is és Bayer is olyan emberek, akik pontosan tudják, mit művelnek. A lélek meg olyan, hogy előbb vagy utóbb kérdez, szembesülni kell. Lovas nem lesz öngyilkos, mert már olyan picike a lelke, hogy csak az őrületbe kergeti, de Bayert féltem.
Már nem tartozik ide, de az én derék rokonom megkérdezte, hogy szerintem rá mi vár.
„Semmi, mert te hülye zsákmányállat vagy.”
Ennyit az ördögről, akit szolgálok. Azért az nagyon érdekes, hogy ezek mindig előkapják azt a fordulatot, hogy a másik valamit szolgál. Valami idegen hatalmat. De, ha nagyon kapargatjuk, akkor arról kiderül, hogy valami zsidó dolog. Az ördög zsidó. Ez annyira szembeszökő, hogy meg kellene beszélni egy rabbival.

A gój motorosok fenyegetésére

Néhány hete a Hócipő – szatirikus kéthetilap, amelyben időnként kicsit gúnyolódunk is - Yes, comment... rovatában megjelent egy kis írásom, amelyben erre a hírre reagáltam: „Delegációt küldene a Gój Motorosok Egyesülete A cigánykérdés megoldását célzó javaslatokat adna át Sólyomnak, és azt kérdezi a vajdáktól: mi a társadalmi megbékélés ára?”

Bizony

Jómagam, mint szittya világvajda, megmondom: a társadalmi megbékélés első ára az lehetne, hogy a gój motorosok átkeresztelik magukat, és közleményben értesítik a magyarokat és a cigányokat, a zsidókról nem is beszélve, hogy mostantól mégsem gój motorosoknak hívják őket. Tudom, nehéz megérteni, mi ennek a jelentősége, de biztosítom őket, meglepően jó hatása lenne a megítélésükben és az össztársadalmi hangulatban is. Nem nehéz jósolni: Sólyom nem fogadja majd őket, mert ő is az emberek döntő többségéhez tartozik, és utálja a fölfújt hobirobogós cicahordákat.
Andrassew Iván

Erre kaptam egy levelet Mészáros „Imi Blues” Imrétől a gój motorosok elnökétől, akit egyebek mellett arról lehet megismerni, hogy csinos kis motiján szexi morcos-macsós jelmezben, a fején egy csicsás Wehrmacht-bilivel pöfög szerte az országban cigányokat ijesztgetni:

Üdvözletem Andrassew Iván és a Hócipő szerkesztősége !

Jómagam, mint táltos válaszként az alábbiakat hozom szíves tudomásukra. Az átkeresztelkedés nem a mi tradíciónk ! Számomra is világos, hogy Önöknek is nehézséget okoz megérteni a gój szó jelentését, bár legutóbb pont Önnek magyaráztam el személyesen telefonon, amikor is egy cikkük miatt beszéltünk. Ahogy ezt már régebben is felvetette Bolgár György elvbarátja, miszerint változtassunk nevet, közlöm Önnel - Önökkel, hogy a 2007. decemberében megtartott
közgyűlésen a név választást a tagság egyhangúlag elutasította. Igaz nem voltak áll tagok és a valódi tagság szavazott.
De amennyiben Ön mind büntetőjogilag, mind anyagi felelősséget vállal, hogy ez az ára a Magyar Nemzet megbékélésének, úgy készségesen megtesszük ezt az áldozatot. Szóval tárgyalhatunk. Bár azt is látnom kell, sajnos, hogy az Ön írása,
mely számunkra megtisztelő, abban a tekintetben, hogy a Népszabadság főszerkesztője tollából arra a következtetésre jutott, hogy a Gój Motoros Egyesület név változtatása esetén javulna az össztársadalmi hangulat.
Nekünk öröm, hogy a jóslata első fele nem teljesült, mert március 19-én Dr. Sólyom László Köztársasági Elnök megbízottja Szabó úr fogadta és átvette a petíciót és megoldási javaslatainkat, amit nem csak a gój motorosok készítettek, hanem az Ön által hivatkozott össztársadalmi réteg számos tagja, mitöbb 5318 aláírásával támogatta.
A jóslata másik fele, pedig azért sem fog teljesülni, mert a köztársasági elnök úrnak, nem a gój motorosokat kell fogadnia, hanem a delegáció tagjait, melyben egyetlen egy motoros sincs. Vagy talán ezen közismert személyeknek is át kell keresztelni a neveiket ? Vagy azt a cigány származású személlyel is baja van, nem is beszélve néhai Szögi Lajos tanár úr édesapjával ?

Végül pedig az Ön stílusára és jelzőihez hasonlóan, én pedig nagyon rühellem az Önhöz hasonló bértollnok ratyikat !

Egyben közlöm Önnel, hogy április 29-én tiszteletünket tesszük, mind a Népszabadság, mind a Hócipő székháza előtt, abból a célból, hogy saját szemükkel is meggyőződhessenek a hobbirobogós cicahordáról.
Én pedig azt jósolom, hogy valami oknál fogva nem lesz olyan bátor, hogy megkezdhessük a tárgyalásokat az Ön által annyira óhajtott össztársadalmi hangulat javításában. Mi teszünk egy kísérletet.

Mészáros Imre
Elnök

A gój motorosok fóruma pontosít:

Dátum: 2008.04.29

Cím: Össztársadalmi hangulat javítása érdekében a Népszavánál és a Hócipőnél

Aranyos Mészáros Úr, Kedves „Imi Blues”, vettem levelét és örülök neki, mert lehetőséget ad arra, hogy ismét tisztázhassunk valamit ebben az országban.

Természetesen nem vagyok a Népszabadság főszerkesztője – Önön röhög az egész szakma. A Népszavánál dolgozom. Az egy baloldali, szociáldemokrata, antifasiszta napilap. És természetesen annak sem vagyok a főszerkesztője, hanem csak rovatvezetője. Lehet, hogy bértollnok vagyok, de nem az antifasisztaságban. Valahogy gyerekkorom óta gyűlölöm a kirekesztést, talán azért, mert antiszemita környezetben éltem, és idejében megundorodtam. De ez lényegtelen. A lényeges: Ön csacsi módon nem számolt azzal, hogy Európában egy ilyen nyilvánvaló fenyegetés – az Ön szándékától függetlenül – az egész sajtó elleni támadásnak minősül, és még a becsületes jobboldali újságírók is fölháborítónak találják.
Egyszerűen nem is értem, hogy minek képzelik magukat, milyen alapon gondolják, hogy bárki köteles Önökkel tárgyalni. Azért mert van motorjuk? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne jöjjenek, nagyonis örülök ádáz figyelmüknek, de azt ne képzelje, hogy kezet fogunk, vagy elbeszélgetünk. Nevetséges. Szánalmas. Úriember nem áll szóba Önökkel. Mert – és ezt mindjárt az elején leszögezem: én a gój motorosok egyesületét egy újnáci szervezetnek találom.

Hogy nem tévedek, az már az imént idézett levél három részletéből is kiderül:

Ön zsidózgat egyet – „Az átkeresztelkedés nem a mi tradíciónk!” – majd erőszakkal fenyeget – a motoros demonstrációs lelki nyomás is az -, később lebuziz.

A zsidózgatás náci mivoltáról kár is beszélni.

Ha emberek egy jelmezes csoportja – fétisbárból elcsent latexcuccra emlékeztető maskarában - azzal próbál figyelmeztetni, fegyelmezni, megfélemlíteni egy embert – és rajta keresztül a sajtó egy részét -, hogy dübörgő, nagyerejű motorokkal vonul a munkahelye elé, az bizony náci dolog.

Ahogy egyébként náci dolog az is, hogy önök erődemonstrációkat tartanak Budapesten, vagy olyan helyeken, ahol úgy vélik, hogy például a cigányokat kell figyelmeztetni valamiért. Ahányszor ezt látom, én bizony cigány leszek.

Valakinek a homoszexuális mivoltára utalni – „ratyi”, vagyis homoszexuális férfi - egy olyan szervezet nevében, amelyik bele kíván szólni a társadalmi élet és a politika alakulásába, ez bizony Európában náci dolognak számít. Négy gyerekkel, három unokával nehéz ezt hitelesen képviselni, de bizony mondom: inkább lennék meleg, mint gój motoros. (De azt még melegként sem vállalnám, hogy egynémely csoportjaikra oly jellemző nácis bőrcucikban mutatkozzak nyilvánosan.)
Tudom, hogy Ön képtelen ezt fölfogni, hiszen azt sem érti, hogy Európában miért nem illik Wermacht-küblivel a fejen nyilvánosan mutatkozni.
Csak pár szó, idézet egy írásból - amit a fórumukon leltem: „a sisak hátulján "Deutsche Reich" felirat díszeleg a sisakon nem a Deutsche Reich van írva, hanem: DEUTSCHES REICH, azaz NÉMET BIRODALOM !!! Következtetésképpen nem a III. Német Birodalomra utal, mert akkor más lenne oda írva, egyfelől, másfelől pedig ez a sisak, Wermacht egy olyan alakulatáé volt (díszsisak), akik elismert katonai alakulat volt, még a szövetségesek szerint is!”

Ez az Ön mondanivalója, ami éppen elég ahhoz, hogy egy cseppet se akarjunk Önről többet megtudni. Ha Ön a szervezet elnöke, milyenek lehetnek a többiek?
(Őszintén szólva csodálkozom a köztársasági elnök hivatalán, hogy egy ilyen fejfedővel a közismerten, bár sután antifasiszta Sólyom László hivatalát megközelítő ember egyáltalán beléphet a kapun, és bármit átadhat az elnöknek címezve. Magyar állampolgárként, sőt gójként is kikérem magamnak.)
Aki veszi magának a fáradtságot és beleolvasgat a gój motorosok internetes fórumába, az ott található – egyebek mellett jobbikosokra, magyar gárdistákra, morvaistákra – jellemző sunyi és nyílt megjegyzésekből is világosan láthatja, hogy egy motorizált újnáci szervezetről van szó, amelyik ugyan az előbb említettekre szintén jellemző módon folyamatosan tagadja rasszista mivoltát, de nem tudja magát visszafogni. Csak néhány rám vonatkozó épületes megjegyzés:

„Andrassew Iván is beállt a kajmán firkászok sorába.” (A „kajmán” kuruczinfós nyelven zsidót jelent.)

„Melyik keresztségben? Nem tudom, ők hogy hívják, de biztos hogy nem keresztségnek. Nos, száz-valahány éve jöttek, pogromok elől életüket menekítve; véren vett Hazánkba befogadva őket itt otthonra, hazára leltek. Majd rájöhettünk, hogy talán oka lehetett annak, hogy elűzték őket. (Édesanyám mondogatta mindig, fogadd be és kiver a házadból.)

Figyeld meg, milyen ordító egér lesz, ha jön a "cicahorda".

Szegény ratyi Iván, nem olvass eleget: " NE PISZKÁLJATOK SORSTALANOK !

Üdv. Testvéreim !”

„Persze. Mindenki happy lenne és változna a megítélésünk hogyha, a csodaszarvas helyére felcsavaroznánk egy mini menorát, egy túra keretében elmennénk egy közös "blankolásra", és a nemzeti színű lobogóinkat lecserélnénk kék-fehér csíkosra.
"Hócipő - Na haggyá' má' ! -" Nem, nem, Soha ! Nem a megítélésünkön kell változtatni azt még nem vették észre ?
A hozzáállás, amivel "Palesztinát" akarnak csinálni szeretett Hazánkból, az elfgadhatatlanabb !
Azt meg még kisem hevertem hogy belemondja egy kajmán a kamerába, hogy "kihaló faj vagytok" ! Persze megmagyarázta ő nem a Magyarokra gondolt. Akkor kire ? Ez miért nincs benne minden újságban és a tv-k miért nem zengenek tőle ?
Nos.. Kimegyek, és ások.. Hátha le tudok nyugodni.”

Miről beszélünk? Önök akarják úgy beállítani magukat, mintha a gój motoros egy kirándulós, jótékonykodós jómagyar lenne, éppen olyan, mint a parlagfűszedő magyargárdista, aki szintén sose hallott még a rasszizmusról? Önök akarják a cigánykérdést megoldani? Diskurálni a köztársaság elnökével?
Mert ugye, hogy összeérjen minden, Mészáros „Imi Blues” Imre elnök levelében megemlít egy delegációt, ami Sólyom Lászlóhoz menne cigányügyben. Itt ugyan nem sorolja a neveket, de utána néztem. A delegáció tagja Pörzse Sándor a Jobbik által létrehozott magyar gárda egyik alapítója, az egyik legkártékonyabb mélymagyar mákonynáci.

Miről beszélünk kedves Mészáros „Imi Blues” Imre Elnök Úr?
Jöjjenek! Kicsit nehézkes lesz ugyan egyszerre a Könyves Kálmán kőrúton is meg a szabad sajtóról elnevezett út környékén is mutatkoznom. Talán az lenne a megoldás, ha eljönnek a Népszavához, ott leköpdösnek, aztán valamelyik gój motoros átvisz a Hócipőhöz, leszállok, és ott is.
Csak vicceltem. Nem szívesen motoroznék egy gyáva hordával, amelyiknek csak a gépeiben van az ereje, az erkölcse, a ráható képessége. Ez semmi, ezzel élni, visszaélni, közönséges, hitvány gyávaság. Önök semmiben nem különböznek azoktól a borzalmas cigányoktól, akik agyonverték a tiszteletre méltó emlékű Szögi tanár urat.

Dehogy félek én a gój motorosoktól. A barátaimat is csak azért hívom el – remélem, Önök illő módon betartják a jelzett időpontot –, hogy játszzuk le ezt a játékot. Mert itt az ideje. Ahogy a magyar gárdának és más náci szervezeteknek, sőt a tomcatistáknak is szembesülniük kellett azzal, hogy az embereknek elegük van belőlük, Önöknek is tudomásul kell venniük: vége annak az időszaknak, amelyben hagytuk elpofátlanodni a nácikat. Önök szép, kövér zombik, akik már régen kipusztultak, csak a jelmezeik meg a sisakjaik tartják össze azt tébolyult rendszert, amiben élnek. Szembesülniük kell azzal, hogy eddig félelmet keltettek az emberekben, utálták Önöket, de most az az idő jön, amikor ki is szorítjuk a gój motorosokat a többi gyáva hordával együtt.

Az is lehet, hogy félek majd Önöktől, bár embertől igazából még nem féltem. Azért hívok majd embereket, mert hogy szembesüljenek az igazsággal. Hiszek abban, hogy amikor április 29.-én a Népszava szerkesztősége elé érnek, velem együtt várják Önöket az antifasiszta biciklisták, a szabadelvű – és a balodali motorosok, a gyalogzsidók, a gördeszkás cigányok, a rolleres melegek - akiket az Ön nyegle ratyizása után is én képviselek ezentúl -, a háromkerekűs újságírók oldaliságuktól függetlenül, Isten hívei és ateisták, és azok a mit tudom én milyen világnézetű polgárok, akik ráérnek ebben a hülye időpontban. (Jut eszembe: Önök nem szoktak kedden, délelőttönként dolgozni?) Lehet, hogy még politikusok is lesznek. Orbán Viktor csak lélekben képviselteti magát, de talán Gyurcsány Ferenc eljön. Tán még Sólyom László is. Szili Katalin is. Pedig mindegyiket megsértettem, kigúnyoltam már – sokkal jobban, mint a gój motorosokat. Mindazok itt lesznek, ha ráérnek, akik megértik, mi a polgári minimum. Rendőrök is jönnek, de csak azért, mert kénytelen leszek az ellendemonstrációt jóelőre bejelenteni. Remélem, nem annyira gyávák, hogy cserben hagynak, és remélem, nem ketten-hárman jönnek mutatóba.

Tehát találkozunk április 29.-én, kedden reggel tízkor a Népszava előtt. (Könyves Kálmán krt. 76. Módusz Irodaház. Azoknak, akiknek nem jutott robogóra: egy megállóra a Népliget (Fradi pálya) metrómegállótól. Technika okok miatt javaslatom a gój motorosoknak, hogy a Hócipőt hagyják ki, mert egyrészt úgysem leszek ott, másrészt kár és nevetséges – jobb híján – egy buszmegállóban várakozókat rémisztgetni. Így kis benzint is megspórolnak. Lehet, hogy később szükség lesz rá, hiszen könnyen eszembe juthat valami kis antifasiszta gyalogosdemonstrációt szervezni az Önök tiszteletbeli elnöke - a CBA-üzletlánc alelnöke - Lázár Vilmos úr irodája elé. És akkor majd nyilván oda kell gójmotorozni a védelmében.)

Andrassew Iván

A nap embere: Lezsák Sándor

Csengey Dénesről, a tizenhét éve elhunyt íróról, MDF-es politikusról elnevezett könyvtárat alapított Budapest belvárosában a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A megnyitón részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az MDF egykori alapítója. Azt mondta: olyan jelentős eseményről van szó, amelyet össze lehet kötni Csengey Dénes (1953-1991) április 8-i születésnapjával.

Az, hogy Csengey Dénesről vándoregyetemet neveztek el, rendben volt, kifejezetten tetszett. Ha valami illett hozzá, ez: vándoregyetem. Ha ez olyan emberekhez kötődik, akik utálják a kommunistákat, akkor ez is rendben van, hiszen Csengey Dénes utálta a kommunistákat. Kérlelhetetlenül, bátran, megvesztegethetetlenül. Tudom, mert párszor voltam a közelében rendszerváltás előtt, például az Írószövetségben. Az is rendben van, ha Csengey Dénes nevét valami méltósággal konzervatív, hazafiúi eszmerendszerhez kötik. Mert közel állt valami ilyesmihez.
Na de hogy szélsőjobbhoz köze lett volna - ezt kikérem magamnak. És kikérem magamnak azt a cinizmust, amivel Lezsák Sándor Csengey nevén kullancskodva összeborul a Jobbik - a legerősebb magyarországi intézményes fasiszta párt - Vona Gáborával, mert hogy ők most akkor könyvtárt alapítanak. Azzal a Vona Gáborral, aki egyebek mellett a magyar gárdát alapította. (A jól hangzó nevű vitéz virtsologi Rupprecht Olivért, a nyilas Új Magyarság főszerkesztőjét ajánlanám tisztelettel jobbikos könyvtárnévnek.)
Lezsák Sándor a Fidesz jóembere, a parlament alelnöke (!), a szelídlelkű költő és tanító komolyan azt képzeli, hogy Csengey Dénes nem köpne a Jobbikra meg a gárdára? Hogy eltűrné, hogy egy lapon említsék ezzel a masírozó nevetséges csőcselékkel meg szellemi vezéreivel? Csengey szokatlanul tisztességes ember volt.
Azok után, hogy Orbán Bayer Zsolttal fényképezkedett, nem is kérdezem, mit szól ehhez a Fidesz, és dehogy szeretném, ha elhatárolódna. Ami összeillik, az megint összeért. Csak nehogy azt gondolja bárki, hogy Csengey neve jó lesz csiriznek bármilyen ravaszul összehordott vonás-lezsákos szellemi szemét összeforrasztásában. Csengey öntörvényű volt, korán elbolyongott szelleme mindenre jó, csak mocsokálcának nem.

Szereptévesztés

Van egy nagyon érdekes eleme a Bayer-ügynek. Már amikor az első tiltakozásokat olvastam, föltűnt nekem, hogy senki nem veti föl a főszerkesztő felelősségét, senki nem követeli Széles Gábortól Kocsis L. Mihály leváltását. Holott még akkor is a főszerkesztő felel egy a lap tartalmáért, ha a tulajdonos kifejetett utasítására jelenik meg egy írás. Módja van ugyanis annak, hogy ne adja a nevét ilyesmihez: lemond. Ennyi. Európában az a szokás, hogy a főszerkesztő vállalja a teljes felelősséget. Minden munkatársáért és minden írásért. Ha ez sérül, akkor a sajtószabadság sérül.
Szeretném itt és most leszögezni: amióta ismerem, nagy tisztelettel vagyok a Magyar Hírlap jelenlegi főszerkesztője iránt, megfontoltan konzervatív, igazán jól író ember, akinek mindig adtam a véleményére. Olyannyira, hogy amikor Gazsó L. Ferencet váltotta a főszerkesztői székben, kifejezetten megnyugvással fogadtam. Arra gondoltam, hogy nem hagyja majd tovább nyomorítani a szerkesztőséget. Erre megjelenik Bayer Zsolt virtigli nyilas írása. És ne feledjük: egy olyan időszakban, amikor fekete egyenruhás fasiszták masíroznak az utcákon, dulakodnak bíróságon és már ellenük tüntetőket is tettlegesen fegyelmeznek.
Hiszem és remélem, hogy Kocsis L. Mihály nem olvasta ezt a mocskot. Csak utólag - mert mondjuk külföldön volt. Az mondja, hogy ő sem szereti Bayer Zsolt nyíltan zsidózó írását - ha ugyan azt írásnak lehet nevezni, mindenesetre betűkből van. Ha viszont ő nem szereti, akkor hogyan került a lapba? Európában az van a kultúrában, hogy ha a főszerkesztőnek nem tetszik egy írás, akkor az nem jelenik meg. Ha egy munkatárs folyamatosan úgy ír, hogy az a főszerkesztő ízlése ellen való, akkor azt az embert elküldi. Mielőtt valaki sajtószabadságért kiáltana, jelzem, hogy ez csak a belső munkatársakra vonatkozik, hiszen természetesen - például a Magyar Nemzetet kivéve - közlünk olyan írásokat is, amelyekkel nem értünk mindenben egyet. Külső szerzőktől, olyanoktól, akik esetleg tőlünk nagyon távoli világnézetből írnak. Ha nem szélsőségesek, nem aljasak, nem sértenek emberi jogokat.
Na de az, hogy egy belső szerzőtől közöljünk valamit, ami szélsőséges, aljas és embertelen - valamint gyűlölködő és ízlésvedlett - elképzelhetetlen. Ha bármit beengedünk a lapba, akkor az azt jelenti, hogy semmi szükség a szerkesztőkre, sőt a főszerkesztőre sem. Szerkessze a tulajdonos valami betanított segédszemélyzettel! Egy lap nem írásokból áll össze, hanem írásokból, képekből - és úgynevezett "szellemiségből". Ha fertőzött írás kerül a lapba, az örökre megfertőzheti a lap lelkét.
A sajtószabadság azt jelenti, hogy egy országban szinte minden megjelenhet, de nagy félreértés vagy szereptévesztés, ha ezt valaki úgy képzeli, bármelyik lapban bármi megjelenhet.
Kocsis L. Mihály azt nyilatkozta lapunknak, hogy bár nem örül a vitának, és a cikknek sem, amely kiváltotta, "még mindig szerencsésebb hangot adni a legkülönbözőbb és tolerálható véleményeknek, mint elfojtani ezeket".
Talán mégis meg kellene kockáztatni az ezek szerint "tolerálható" nyilas nézetek elfojtását. Különös tekintettel arra, hogy például Bayer Zsolt magvas gondolatait nyugodtan kifejtheti számos más fórumon. Kiállhat például gárdaavatáson Pörzse testvér mellé ádázul szónokolni. De amúgy se panaszkodhatunk: az internet tele van nyilas nyomorúsággal. Mindenki azt ír, amit akar. Bár ezeket csak perverzeknek ajánlom, Kocsis L. Mihálynak semmiképpen. Hiszen neki van ízlése, és még bele is betegedhet abba, amit talál.

Kedves Zsolti, rajta vagy kapva

Talán észrevetted, hogy nem írtam alá az ellened való tiltakozást. Azért nem, mert elhatároztam, hogy az antiszemitizmus elleni közháborgásban ezentúl csak akkor veszek részt, ha találok ötszáz olyan embert, aki nem zsidó, sőt inkább keresztény, sőt inkább jobboldali, legalábbis konzervatív. Ha nem találok, akkor úgyis mindegy. Akkor győzzetek ti. Te meg Széles úr, a nemzet önjelölt Széchenyi-inkarnációja, meg a magyar gárdátok. Akkor eljött az időtök, és a magyar népnek nyilván szüksége van arra a bajra, amit ráhoztok.
Amikor a Népszabadság szerkesztőségében, ahol együtt dolgoztunk, és ketten megalapítottuk a Magyar Hazugság és Halál Pártját, henteregtünk a röhögéstől Csurka nyomorult szövegeitől, gondoltad volna, hogy te leszel az új Csurka? Hogy a Zsírtáltos egyszer – szellemi értelemben persze – kimúlik, és akkor te azt teszed majd, amit Orbán tett a politikában? Ha ti láttok egy rést, ahova be lehet állni, akkor be is álltok. Résbubusok vagytok. Így lett ő vérliberálisból álkonzervatív, most meg már a kommunistákkal is szövetséges baloldali izé. Így leszel te vérlibelárisból álkonzerv, aztán meg fasiszta, vagy nyilas. Vagy mi ez a végvidéki duma, amit itt előadtál. Annyira provinciális, annyira porbolhás, annyira áporodott, annyira röstellem magam.
Csak szeretnél persze valami ilyen nyilaskás lenni, de te soha nem leszel, hiába van rád bensőséges igény. Azért, mert te zsidó vagy. Te vagy az a hülyezsidó pesti újságíró, akiről írsz. Aki hol a zsidók barátja, hol meg gyalázza őket. Ebben is Csurka klón vagy. Klaun.
Teljesen mindegy, hogy te azt gondolod magadról, hogy nem is vagy zsidó. Azt nem te mondod meg, hanem például a kurucinfo. Az meg biza azt mondja, hogy az vagy, és akkor az is vagy. Ha nyilvánosan, az Echo tévé kamerái előtt Pörzse Sándor épületes műsorában lehányod a zsinagóga falát, akkor is. Ez van, én is ilyen zsidó vagyok. (Bennem ez nem okoz meghasonulást, mert egyrészt van zsidó fiam, tehát zsidó vagyok, másrészt inkább vagyok zsidó, mint keresztény egy olyan országban, ahol Semjén „barátod” Jézus földi párttitkára.)
Csurkához abban is hasonlítasz, hogy nagyon tehetséges voltál. Különös jelenség ez. Ő is remekíró volt mindaddig, amíg a fejébe nem vette, hogy neki nem elég, ha irodalom érettségi tétel lesz, bekucorodna a történelmünkbe is.
A te tragédiád meg az, hogy író szerettél volna lenni, de nem lettél az.
Erről szólt az az ostoba medencézős írásod, nem az antiszemitizmusodról. Az történt, hogy már gyerekkorodban írónak álmodtad magad, aztán bátran odamentél az utcán a „nagy magyar íróhoz”, megmondtad neki, hogy egyszer majd írsz egy könyvet, és akkor ő mutassa be. Ő meg mondta, hogy jól van. És amikor megírtad, megint odamentél, hogy ímé, itt a könyv, mutassa be. És ő bemutatta, rendesen, nyilvánosan, ahogy szokás. Megmondta, hogy szar a könyved. Ott voltam. Ezért törlesztesz azóta is. Ez így eléggé pitiáner. Szakmailag meg egyenesen szemétség.
Kifejezetten aljas ez a taknyos történet. Mert nem igaz. Ha igaz lenne, tisztességes ember akkor sem írná le. Ha mégis, akkor előbb utána jár, és nem egy fürdőbéli hallomás után jegyzi le. Nagyon szánalmas, hogy második írásodban azért fohászkodsz, hogy jelentkezzen az, aki mesélte neked. Én utána jártam. A nagy magyar írónak valóban volt egy zsidózós fürdőkonfliktusa. Csak éppen úgy történt, hogy őt zsidózták le, miután mert tiltakozni, hogy lefröcskölték, és ettől az amúgy is rossz szemeivel nem látott. És ezért tiltakozott, hogy már a fürdőben is zsidózzák.
Annyi takony volt a történetben, amennyit az az ember nyomott, aki ezt másképp mesélte neked – föltéve, hogy ő is arra úszkált. Szégyelld magad, Zsolti. Ezzel az egyetlen történettel, amit bosszúból írtál le, mert annyira megsértődtél a nagy íróra, hogy nem lettél író, kiírtad magad a polgári újságírásból is. Egy kis pöcs lettél. Jutta Müllernek évekbe telne, mire rendbeszedne.
Hazudsz akkor is, amikor úgy állítod be a nagy magyar írót – aki csakugyan remek író -, úgy érezteted, mintha ő zsidó mivoltából gyűlölne sokkal jobban „titeket, mint ti minket”. (Ezt a magunfajta-magukfajta dumát inkább Morvai testvérasszonynál kutatgasd.) Ha lenne újságírói tisztesség benned, megkeresed, hogy valójában mit írt az ÉS-ben - 1993 december 2. –, és megtalálod öt perc alatt. Vagy megtaláltad, de ez nem fért bele a koncepciódba:
„Nagyon elgondolkodtam azon, hogy a szélsőjobb a Tégy a gyűlölet ellen mozgalmat utálja a legjobban az összes ellene fellépett irány közül, ez valamiért zsigerileg idegesíti őket. Ők gyűlölnek. Őszintén. Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy ti. mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket.”
Ez szégyen, Zsolti.
Hazudtál akkor is, amikor ezt adtad Ungváry Rudolf szájába: "a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába."
Ezzel szemben Friderikusznál Ungváry ezt mondta:"...ott álltam szemben a kordon mögött azzal a tömeggel, amelynek fiatalabb tagjai kivörösödött, dühtől eltorzult arccal rázták felém az öklüket. És ezek az emberek még kevésbé zavartak engem, mert ezek valóban annak a 'házmester Magyarországnak' a képviselői, akiknek elődei annakidején zsidókat lőttek a Dunába."
Zsolti, ez egy szakma. Ennyire nem lehet hülye valaki. Rajta vagy kapva.
Ami zsidózásodat illeti, azt a szöveget én ötvenhat éve hallom abból a kereszténykedő-polgárkodó középosztályból, ahonnan származom. Van az a fajta praktikus, önigazoló antiszemita, amelyik folyamatosan idézeteket gyűjtöget, és napjainak nagy része azzal telik, hogy ezeket kívülről mondogatja. Engem már gyerekkoromban fertőztek ilyenek, ezért aztán immúnis lettem, így a szövegeidtől inkább csak elszomorodtam. Meglep, hogy te is ilyen lettél, de mégsem lep meg azután, hogy nem is olyan régen aljas módon cigányoztál. Ha szorgalmasan írtál volna, ha író lettél volna, talán az megvéd ettől az oly közönséges elmebajtól. (Én például szeretek kis író lenni. Ha elfogadod a harmadikvonalbéliséget, mert tudod, hogy ennyire futja a tehetségedből, az sokat segít.)
Mivel szerintem mindenki előítéletes – mert különben meghalna -, és genetikailag kicsit rasszista, az csak morális kérdés, hogy kimondjuk, amit érzünk, gondolunk, vagy nem. Tovább fertőzzük-e a gyerekeket és a butákat, vagy nem. Töltényt adunk-e azoknak, akik belenyormorodtak a saját tehetségtelenségükbe és lustaságukba – mert például nem lettek írók, és ezt másokra hárítják – vagy nem. Aki kimondja, pláne leírja, pláne újságban, az közönséges bunkó ártány. Emberáruló.
Kifejezetten örülök, hogy leírtad, nyilván a főszerkesztőd és a laptulajdonos erős, számítgatós igényére, mert így legalább tudjuk, mi van: a kurucinfo papírváltozatát úgy hívják, hogy Magyar Hírlap. Hátha most már mégse zsidóznak téged annyira ezentúl a kuruczok. Vége a sunnyogásnak.
Bár sose lesz vége. Hacsak nem találok ötszáz értelmes és tisztességes keresztényt ebben a nyomorkás országban.

Föltámadás

Húsvét van, ünnep, elhatároztam, hogy azért se beszélek politikáról. Elég volt, unom.
Be kell vallanom, hogy bár ma már hitetlen vagyok, de annyira, hogy még az istentagadásban sem hiszek, valaha, gyerekkoromban elbűvölt a föltámadás, és még egy kicsit ma is. Nem az enyém, nem abban hittem, hogy esetleg egyszer majd én is, mert már akkor is éreztem, hogy hogy jövök én ahhoz, hanem csak úgy, a föltámadás puszta lehetősége. Gyerekkoromban, húsvét idején egyszerűen annyira irtóztam az ünnep halálos üzenetétől, hogy kitöröltem a tudatomból Jézus szenvedéstörténetét, nem vettem tudomást arról sem, hogy keresztre feszítették, meghala és eltemették, hanem csak azt fogadtam el, csak abban éltem, húsvétkor, hogy föltámadt, és fölméne a mennyekbe. Ez annyira lenyűgözött, hogy álmodtam vele, képzelődtem, és boldoggá tett a tudat.
Azt is megmondom, hogy miért nem bírtam elviselni Jézus halálát, meg azt, hogy ott fekszik a mi kis falusi templomunkban az egyik mellékoltár alatt, békésen, mintha csak szenderedne.
Nem értettem, miért hagyta Isten, az apja, hogy meggyalázzák, megkínozzák és elveszejtsék. Sőt, már akkor arra gondoltam, hogy ez a történet Ábrahám és Izsák történetének vége. A Biblia szinte azzal kezdődik, hogy Ábrahám föláldozná a fiát, levágná, mint egy kecskét, csak hogy Isten kedvébe járjon, de végül ez elmarad. Isten viszont a Biblia végén példát mutat: amit nem fogadott el Ábrahámtól, azt megteszi, megengedi: a szeme láttára ölik meg a fiát, mégpedig eléggé rituálisan, áldozat gyanánt. Arra gondoltam, Isten azért nem várhatta el Ábrahámtól ezt az áldozatot, mert Ábrahám nem tudta volna föltámasztani Izsákot. Jézus viszont föltámadhatott, mert Isten megadta neki ezt a kivételes jogot.
Egyébként nekem ez az egész istengyilkolás eléggé gyanús, zavaros volt. Miért kellett például Júdásnak megcsókolni Jézust, hogy így mutassa meg, hogy ő az, őt kell elkapni, ha egyszer mindenki ismerte Jézust Jeruzsálemben? Igazi sztárprédikátor volt. Ha nem lett volna az, nem jelentett volna veszélyt a hatalomra, és nem is kellett volna megölni. Mindenki őt akarta hallani.
Egy gyerek fejében ezek nagyon súlyos kérdések. Nem is tudtam földolgozni, így aztán nagyon sokáig mélységesen irtóztam attól, hogy a templomokban, az utak szélén mindenütt, ahol csak lehetett egy halott lény függött a keresztfán. Arra gondoltam, miért nem ahhoz találtak méltó jelképet a keresztények, hogy Jézus föltámadt. Miért a halálról szól ez az egész, amikor az élet győzedelmeskedett - még ha isteni segítséggel is.
Ez az igazi üzenet. Még ma, amikor már semmiben nem hiszek, még ma is biztos vagyok abban a húsvét legfontosabb üzenete a feltámadás. Ha maradt volna hitem, azt mondanám, hogy Isten magára hagyta az embert, az emberiséget, olyannyira, hogy azt a borzalmas dolgot is csak szemlélte, nézegette, ami a fiával történt, ám valahogy úgy alakította a világot, a világ rendjét, hogy mindig a jó győz. Az emberiség története arról szól, hogy bár rettenetes árat fizetünk, rettenetesen sokszor, végül a gonosz erői legyőzettetnek. Igenis van föltámadás. Genetikailag úgy alakultunk, hogy olyanok vagyunk, olyan az életünk, mint egy esztendő, négy évszakkal. És bármilyen hosszúra nyúlik a tél, végül kirittyen a világ. Mindig a jó győz, mindig az igazság, mindig a becsület.
Kellemes, jó húsvétot! Kérem, adjanak öt percet az evés és ivás szüneteiben, öt percet maguknak. Kérem, imádkozzanak, vagy gondolkozzanak, ami ugyanaz, akkor is, ha akad olyan ember, akinek első hallásra különösnek tűnik ez a mondat. Hátha ugyanarra gondolunk, és ha együtt akarunk valamit, előbb jön el. Talán. (Klubrádió, Hetes Stúdió)

Százszor adta

A múlt szombaton végre olyan idő volt, hogy Milossal kirándulhattunk egy kicsit. Elkezdjük fölfedezni Veresegyház környékét. Most csak úgy, hogy ha látunk egy utat, és az vélhetően valami erdőbe vezet, akkor arra fordulunk. Aztán majd megtaláljuk azokat a helyeket, amelyeket érdemes sokszor megnézni.
Most egy fenyőerdőre leltünk, amelyben Milos nagy kalandokat sejtett, hiszen eléggé sötétnek látszott ahhoz, hogy akár medvével vagy farkassal is találkozzunk. Hiába magyaráztam, hogy azok ritkák errefelé, de ha szerencsénk van, láthatunk őzet, rókát, efféléket. Vittünk magunkkal fényképezőt, amit állandóan bekapcsolva kellett tartani, mert egyszer véletlenül azt mondtam neki, hogy úgy is vadászhatunk, ha becserkésszük az állatokat, de nem lövünk rájuk, hanem csak lefényképezzük őket. Igazán az illik az emberhez. A gyönyörű állatokhoz meg pláne.
Vigyázni kell, miket beszélek, mert úgy járok, mint Dáviddal, akinek nyilván hasonlókat mondtam hatéves korában. Először akkor szembesültem azzal, hogy magamra hoztam a bajt, amikor a Tahi fölötti hegyekből egy hátizsáknyi szeméttel tértem haza, mert eszébe jutott, hogy kiettük belőle az uzsonnát, tehát fér bele szemét, mások szemete. Dávidka kegyetlenül összeszedett mindent. Ez aztán odáig fajult, hogy Greenpeace, ugye, meg Tubes, bazsarózsa, fákon alvás mínusz tizenöt fokban. És évekig - ha nem mondta meg, hogy hova megy, csak jelezte, hogy nem lesz három napig - leshettem a tévét, hogy hol verik éppen bilincsbe.
De nem csak környezetvédő lett. A múlt héten esemesezte, hogy túl van a századik véradáson. (Pont azon a héten, amikor eltörölték az ebből fakadó egyetlen előnyét: neki nem kellett volna vizitdíjat fizetni.)
Baromi jó dolog, ha az ember büszke lehet a gyerekére. Ilyesmik miatt. Mert az nem pofázás, nem humbug, ha valaki százszor adja a vérét. Ráadásul nem csak úgy "hagyományosan", mert ebből hetvenkét (!) ferezis volt, ami annyit jelent, hogy több mint egy órán át leveszik és visszatöltik a vérét, és közben kiszűrik belőle a trombocitát. Mert az kell például a rákos kisgyerekeknek, akik meghalnának enélkül. Mivel én is voltam ilyenen, tudom, mit jelent két tűvel, kifeszített kezekkel, mozgásképtelenül feküdni. Ha mindenki, csak egyetlen-egy dologban ennyit teljesítene, minden rendben lenne ebben a világban.
De ez csak arról jutott eszembe, hogy Milossal hatalmas szeméthegyeket fedeztünk föl az erdőben. Készíttetett magáról egy képet: az egyik halom előtt áll és a szemétre mutat. Sajnos nem hangoskép, mert azt mondta, hogy „borzalmasak az emberek”. Hat éves, és tudja. Magától. Ha ő is zöld forradalmár lesz, ez a kép forrásértéket kap majd.
Sajnos sem medvével, sem farkassal nem találkoztunk, viszont volt sok őznyom, és vaddisznókra utaló jel. Ezen kívül még találkoztunk egy csomó lovassal, az egyik megengedte, hogy Milos megsimogassa a paripáját.
Ja, és mostanában sakkozunk. Amióta Polgár Apukától hallottam, hogy azokban az osztályokban, amelyekben a sakkot tanítják, minden más tantárgyban is egy jeggyel jobbat kapnak a gyerekek – átlagban persze -, arra gondoltam, abból nagy baj nem lehet, ha Milossal sakkozgatunk. Szerencsére nagyon érdekli. Már föl tudja rakni a táblát, és tisztában van a lépésekkel is. Azt még nem nagyon érti, hogy minden egyes lépés célja a másik királyának elfogása, de nem baj. Most az a lényeg, hogy hány bábumat tudja leütni.
Ami nagyon érdekes az az, hogy azonnal újított. Van négy sakkom – köztük az is, amin még a dédanyám tanított. Egy másik, fából faragott készlet bábuit is berakta a táblára. Így két, kettős hadsereg áll egymással szemben. A nagyobbak hátul, a kisebbek elől. Ezek kisparasztok, a kiskirály meg a pónik, például. Ezek vesznek oda először, nyilván, mert csak úgy lehet mozdulni, ha ütünk. Érdekes, hogy tulajdonképpen így is játszható a sakk.
Erről eszembe jutott, hogy gyerekkoromban terveztem olyan táblát, amelyiken három-, aztán olyat is, amelyiken négy sereg csaphatott volna össze. Biztos más is kitalálta, és biztos oka van annak, hogy nem terjedt el ilyesmi. Például az, hogy ha három ember játszik egymás ellen, akkor kettő összefog az egyik ellen. Ha négy, akkor kettő kettő ellen, vagy három egy ellen, aztán kettő egy ellen. És mégiscsak az lesz, hogy a végjátékban egy egy ellen küzd, vagyis a játék eleje fölösleges volt. Nem mondom, hogy ez van a világban, de ez van.

Sakk

A tüchtig tahóság üzenete

Tegnap az egész ország azzal volt elfoglalva, hogy mit mondott Horn Gábor. Csúnyát mondott a hiénatévé dugikamerája előtt, úgy, ahogy minden nap ezerszer beszélünk egymásközt. Egyetlen dologban tévedett: Gyurcsányra vonatkoztatva egyes számot használt, holott többest kellett volna - magát is beleértve.
Pedig a legsúlyosabb mondat másnap Semjén Zsolt szájából dőlt ki a kapák mögül. A KDNP elnöke, tüchtig tahó módra azt találta mondani, hogy „Gyurcsány Ferenc és a magyarul beszélő kormánya ezentúl nem ejtheti ki a haza szót a Parlamentben”.
A weiszschwarzos keresztény nyilván idegenszívűségre utalt - mi meg pontosan tudjuk, mit értsünk ez alatt egy, az antiszemitizmussal való állandó kacérkodással szexuális jellegű izgalmi hormonfüggésben lebegő szerencsétlen alaktól.
A baj az, hogy az utolsó nyomorult reménységet vette el. Vasárnap este Orbán élete legvisszafogottabb győzelmi beszédét mondta, és egészen meglepő módon végre megint Orbán Viktor volt, csak pár másodpercre győzikésedett el, amikor nem bírt magával, mert jól odaköphetett Gyurcsányra meg a pártjára. Ezt a dürgő, zsigeri torokhangban föltoluló kárörömöt leszámítva Orbán beszéde bizodalmat keltett: most, hogy végre győzött, ereje van neki, van mire arcot emelni, van mire elegánsnak lenni, talán még érdemi vita is lesz a parlamentben, netán tárgyalások, háttérben. Hogy megszűnjön az a lehetetlen állapot, hogy az ország rettenetes bajban van, és ezt nem csak nem veszi figyelembe, hazafiságból például, hanem ki is használja alpári demagógia folytatólagos bevetésével az ellenzék.
Most múlt el az alkalom, és ezt Semjén önfeledt fröcskölődése jelezte. Jelt adva például Hódmezővásárhelynek: folytatjuk az osztjónapot politikát is. Nem kell megvárni, amíg a vereséget szenvedett kormány a lehető leggyorsabban vonja vissza a vizit- és napidíj fizetési kötelezettséget, azonnal be kell szüntetni, hiszen győztünk, és kit érdekel a törvény.
Most már csak az a kérdés, hogy a semjénkedés jeladása vonatkozik-e március tizenötödikére is, és úgy értsük, hogy nehogy má' emberségesen ünnepeljünk a legyőzöttekkel.
Olvasgatni kellene a Bibliát: többnyire jaj a legyőzötteknek, de Isten a kivagyi mértéktelenséget is bünteti.

A pöttyözés technikája

Mit érlel annak a sorsa, aki nem ért egyet a Fidesszel, mert mondjuk, mégis inkább úgy gondolja, hogy szükség van a vizitdíjra? Gondolhatnánk, hogy aki csak egyszerű szavazó, és nem nagyon harsogja a véleményét, az nem számíthat semmi rosszra. Sas nem vadászik légyre. Ez nem dakota mondás, de Orbán Viktor biztosan mondta, vagy gondolta már. Ám ha valaki odáig merészkedik, hogy minősített ellenségként, háziorvosként háziorvosokat szervez, hogy egységesen álljanak ki a vizitdíjért, arról hamar kiderülhet valami.
Még egy újság legfontosabb politikai híreknek fönntartott helyére is bekerülhet.
Ez föltűnően spontánul úgy működik, hogy a Fideszhez közelálló Magyar Nemzet újságírója fölhívja annak a kerületnek a polgármesteri hivatalát, amelyikben a "reformer" háziorvos dolgozik, cégszerűen, önkormányzati bérleményben, hogy van-e neki valami piszkálni való sara. És a polgármester kabinetfőnöke, bizonyos Váczy János azonnal fölkészülten tájékoztatja a világsajtót, miszerint igenis ez az ember tartozik az önkormányzatnak, nem is kevéssel. Valami 260 ezerről van szó. A részletek nem érdekesek. Legalábbis a lap számára. Hogy például a doktor úr merő aljas kaparcsi megátalkodottságból nem fizetett eddig, vagy valami jogvita miatt? Netán túl soknak találja az összeget, például fűtésre. Hangulatilag persze jól hangzik, hogy valaki tartozik, kivéve azok előtt, akik kifizetés előtt megnézik a számlát, és néha rákérdeznek. Nekem például egy hónapon belül három olyan számlám akadt, amit illő tisztelettel megkifogásoltam, és mit tesz Isten, kiderült, hogy a szolgáltatóknak jócskán akadt korrigálnivalójuk. Ám volt olyan pillanat, amikor bármelyik ellenségem megtudhatta volna rólam, hogy van kifizetetlen tartozásom - vagyis nyilván becstelen vagyok, és teljesen mindegy, miket mondok vagy írok a népszavazási kérdésekről. Pedig csak nem hagytam magamból hülyét csinálni, és meg is spóroltam hatvanezret.
Bennem persze az is fölmerül, hogy ha valakinek vitathatatlan tartozása van a vele szerződött önkormányzattal, akkor az önkormányzat miért nem inkasszózza a pénzt? Fura lenne, ha a szerződésben nem kötött volna ki ilyen jogot.
Mindegy, a lényeg az, hogy Komáromi Zoltánt, a sajtó segítségével le kellett valamivel járatni, és most már az se számít, ha befizette a pénzt: a pötty ott maradt rajta.
A kérdés már csak az, hogy amennyiben a Fidesz egyszer hatalomra jut, folytatja-e ezt a technikát. Engem megnyugtatna, ha már most jeleznék, hogy Simicska Lajos egykori helyére, az APEH élére nem Váczy Jánost tervezik, és nem Szabó Zsolt magyarnemzetes újságíró lesz a sajtófőnöke.

Az extraprofit elmaradása

Mostanában egy két lábon vánszorgó Jogi Esetek vagyok. Valahogy így alakult, biztos a sorsomba van írva, amiben nem hiszek, de jobban hangzik, mintha azt mondom, hogy úgy egy éve meglepően sokan néznek hülyének. Lassan a világ elé kell tárnom jogi vesszőfutásaim részleteit. Csak azért, mert tanulságosak. Idegesítőek. Tipikusnak mondható, bár elég pitiáner a T-onlie eset. Nézzük:

"Tisztelt T-online, Alulírott Andrassew (Andrasev) Iván Tahitótfalu (...) ügyfél azonosító: (...), sokéves előfizetés után a mai nappal elköltözés miatt lemondom Internet előfizetésemet.
Az Ügyfélszolgálaton érdeklődtem ennek módjáról, azt az információt kaptam, hogy ennek van egy formanyomtatványa, azt azonban nem találtam meg, így kénytelen vagyok ezt a formát választani.
Az Ügyfélszolgálat arról is tájékoztatott, hogy a lemondáskor 35 ezer forintot kell fizetnem, mert egyéves hűségnyilatkozatom van Optimum díjcsomaggal. Ezzel szemben az az igazság, hogy nekem semmiféle hűségnyilatkozatom nincs. Néhány hete bementem a szentendrei T-online irodába, és kértem egy megoldást, hogy az eddigi 11424 ezer forintos díj mérséklődjön. Kifejezetten ragaszkodtam ahhoz, hogy ne legyen hűségnyilatkozat, hiszen tudtam, hogy néhány hét vagy hónap múlva elköltözöm. Megállapodtunk, 8 ezer-valahányszáz forintos Optimum-díjcsomagban, és természetesen nem írtam alá semmiféle hűségnyilatkozatot. Hogy miképpen lett ebből ötezer-valahányszáz forintos egyéves hűségnyilatkozatos Optimum, azt nem tudom, de én biztosan nem fogok 35 ezer forintot fizetni az előfizetés megszüntetésével.
Kérem ügyem mihamarabbi rendezését, annál is inkább, mert az előfizetéshez tartozó (...)-es telefonvonalat is szüneteltetem a T-com-mal."

Ezt 2007.december 27.-én írtam. Néhány nap múlva fölhívtak, hogy megkapták, köszönik, vizsgálják. Mármint azt, hogy volt-e hűségnyilatkozat. Én tudtam, hogy nem volt, ők udvariasan bár, de nem voltak erről meggyőződve. Az ügyintéző jelezte, hogy harminc nap alatt kivizsgálják. Én meg azt jeleztem, hogy nem vagyok attól boldog, hogy a T-Online vizsgálóinak kegyelmére vagyok bízva, noha pontosan tudom, hogy nem írtam alá hűségnyilatkozatot.

Telt-múlt az idő, néha telefonáltam, néha ők hívtak, kedélyesen elbeszélgettünk. Például arról, hogy nem fogom befizetni az ötezer valahányszáz forintos számlát, amit küldtek, mert azzal elismerném, hogy van egyéves hűségnyilatkozatom, hanem csak egy nyolcezerrel kezdődőt vagyok hajlandó befizetni, ha elsőre hülyén is hangzik.
Persze egy hónap után sem találták az aláírásomat, de azért még egy fél hónapig vizsgálgatták az ügyet.
Végülis február 21.-én kaptam egy levelet:

"Tisztelt Andrassew Iván Úr!
Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbiakban tájékoztatom.
Nyilvántartásunkat, kiállított számláinkat, valamint a benyújtott számlareklamációt figyelembe véve a szükséges korrekciót az Ön folyószámláján elkészítettem. A jóváírást a mellékelt számla tartalmazza.
Társaságunk az ADSL szolgáltatásának megszüntetéséért szerződésbontási díjat nem számláz.
Türelmét köszönöm, remélem, reklamációját megelégedésére rendeztem."
STB.

Nem írom ide annak az úrnak a nevét, aki ezt aláírta, mert ő nyilván tisztességgel végezte a dolgát, és formalevelet küldött nekem.
Abból azonban hiányolok valamit. A türelmemet köszöni, ami szép, de nem kér elnézést.
Azért, mert a T-Online nem hitte el nekem - aki egy idősödő, némi köztiszteletnek (is) örvendő ember vagyok -, hogy igazat mondtam, amikor azt állítottam, hogy nem írtam alá hűségnyilatkozatot. Ha nagyon akarom, ezzel csorbult a becsületem. Megrongálták az önbecsülésemet. Hazudni nem szoktam. Értelmetlen is lett volna, hiszen, ha aláírtam, akkor van nyoma.
Nem kér elnézést azért, mert a T-Online szervezete valahol hibázott. Bejegyeztek a nevem mellé valamit, ami nem volt igaz. Nem mondom, hogy ezt a munkatársuk készakarva tette, de megtette, és ezzel engem kellemetlen helyzetbe hozott. Semmi baj, van ilyen, én is hibázom minden nap, de akkor oda kell írni, hogy hibáztunk, valamit félreértettünk, elnézést.
Ennyi. És akkor helyreáll a rend. A bizalom. Az én jó hírnevem után a vállalaté is. Legalább bennem. Már csak azért is érdekük lenne, mert akkor ezt is mesélném róluk.
Ha én lennék a T-Online vezére, nagyon adnék az ilyesmire, sőt talán még arra is áldoznék, hogy valami csekélységgel meglepjem a meggyanúsított, megbántott ügyfelet, de ez már csakugyan nem várható el. Nyilván más iskolába jártunk, más nevelést kaptunk. Én hiszek abban, hogy bármilyen szolgáltatás - még akkor is, ha az látszólag személytelen - az emberek közti legmagasabb szintű kommunikáció. A kölcsönös megbecsülés jó komfortérzetet teremt, ami a végén még pénzzé is fajulhat, extraprofittá. Ez éltetne egy emberségesebb kapitalizmust, ha találnánk hozzá társakat.

Személyesen

Nem olyan régen új városkába költöztem. Hallván ezt, az egyik ismerősöm megkérdezte: fasiszta vagy kommunista a polgármester? Az ismerősöm külföldi, csak itt él, nagyon figyel, és szinte állandóan gúnyol minket. Fasiszta vagy kommunista a polgármester?
És erre nem azt válaszoltam, hogy na, menjen a francba, mit képzel, itt se fasiszták, se kommunisták nincsenek, hanem azt mondtam, hogy nem tudom.
Vagyis pontosan értettem a kérdését, és ha meg is hökkentem egy másodpercre, elfogadtam a jelrendszerét, nem kértem magyarázatot. A fasiszta azt jelenti, hogy jobboldali, a kommunista meg azt, hogy baloldali. Addig kaffogtunk, hörögtünk, vartyogtunk és ugattunk egymásra, amíg ez maradt nekünk.
Mi van itt? Hogyan lettünk ilyen alpári, bunkó ország, ahol már mindent lehet, ahol csalhatunk, hazudhatunk, hamiskáskodhatunk, úgy szidalmazhatjuk egymást, ahogy a tahók káromkodnak? Kötőszó lett a hazaáruló, a fasiszta, a kommunista, a hazug, a csaló, már a gyilkos is. Mi van itt?
Hogyan jutottunk odáig, hogy valami választás vagy népszavazás ürügyén az egész társadalom nézi, ahogy választott szószólói lealjasulnak, és lealjasítanak mindent.
A választás, a szavazás a demokrácia ünnepe lehetne. Ha valóban olyan kérdésekben döntenénk, amelyekben van választási lehetőségünk. Ha úgy készítenénk elő döntéseket, úgy vitatkoznánk, úgy próbálnánk híveket szerezni, ahogy az olyan emberekhez méltó, akik képesek még ünnepelni. Azt, hogy van lehetőség, azt, hogy megint nem engedtünk a természetünknek, megint nem hagytuk, hogy ránk telepedjen valami diktatúra.
Ehhez képest választunk, és szégyenkezünk. Aki ma nem szégyenkezik ebben az országban, az nem demokrata. És senki ne nyugtassa magát, senki ne mutogasson másra: ez, ami itt van, mindannyiunk személyes szégyene. Tessék egy kicsit személyeskedni. A tükör előtt. Még van rá egy hét. Mindenekelőtt, tessék szíves lenni megkérdezni: mi magunk, személyesen valóban fasiszták vagy kommunisták vagyunk, avagy esetleg, legalább akkor, ha önmagunkról van szó, akkor bírunk egy csöppet árnyalni. És akkor talán a másik megítélésében is. És akkor talán kicsit múlik a rontás. (Klubrádió, Hetes Stúdió)

Königreich am Rande

http://www.gabrieleschaeferverlag.de/4693.html?*session*id*key*=*session*id*val*

A rabsic szákja

A jobboldal propagandagépezete negatív kampányának legújabb állomásához érkezett: az amúgy kedves, visszafogott és korrekt embernek látszó Tarlós István Fideszen kívüli Fidesz vezér jóelőre népszavazási csalásról beszél. Meg kell teríteni a magyarázkodáshoz arra az esetre, ha a Fidesz megint úgy járna, mint a kettős állampolgárság dolgában: a saját népét se tudja az urnákhoz csalni. Ez tökéletesen beleillik abba a képletbe, amelyik a baloldali csalás lehetőségét állandóan lebegtette, napirenden tartotta, még akkor is, amikor a Fidesz-kormány felügyelte a választásokat, és belügyminisztere, Pintér Sándor (!) mindent rendben lévőnek talált. Jól jött az őszödi - a rendszerváltás óta első őszinte, bár sajnos zártkörű - beszéd, ami után már azon az alapon lehet senkinek, törvényen kívülinek tekinteni a miniszterelnököt, ezzel tulajdonképpen a kommunisták kivételével az egész baloldalt, hogy ő meg hazudós. Apróbb és nagyobb setét ügyek után persze ehhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy ezek mind lopnak is - áttételesen, ám mégis közvetlenül, bár nem annyira bűnügyi értelemben most leginkább az orvoshoz járókat és a diákokat lopják meg, hiszen ez a népszavazósdi témája. Bár az egész népet is, mert a kormány, amelyet most népszavazás támad, állampénzen merészeli magyarázni, hogy miről is van szó. Mindegy, a lényeg az, hogy a baloldal hazudik, lop és csal.

Mindezt abban a környezetben harsogják, amelyikben egyszercsak megint fölmerül, hogy az istenes, igazmondó, tehát minden porcikájáig becsületes Orbán Viktor pártelnök legeslegeslegeslegjobb barátja és szövetségese, bizonyos Simicska Lajos annak idején, mint APEH-elnök - egyes hírek szerint - hazaküldte a dolgozókat, hogy a "hosszú bájtok éjszakáján" zavartalanul matattasson a hivatal adatbázisában. Nagyon úgy néz ki, hogy eredményesen halászgattak egynémelyek. Hogy aztán saját titkos elektronikus rabsicszákba dugták, amit összefogdostak, vagy más is tudott a zsákmányról, arról feltételezésünk sem lehet, amíg a rendőrök ki nem derítenek mindent. Sajnos talán mégis okkal feltételezhető, Simicska úr legeslegeslegbensőbb bizalmasairól lehet szó - hiszen kik mások kerülhetnek egy kapitalista társadalom legbefolyásosabb hivatala informatikai rendszerének közelébe? Az a hír járja, hogy akkor, bár az is lehet, hogy máskor, de házon belül, tehát vagy Simicska úr bizalmi szolgálatában, vagy apehlása után ott felejtve nem csak afféle adatokra leltek, amelyek netán politikailag használhatónak látszottak, hanem olyanokat is találtak, amelyekből nagyon sok készpénzt lehet csikarni. Ráadásul adózatlant, mert a zsarolásból származó bevételt ritkán vallják be az emberek. Mert ugye, állítólag - bár ez aligha hihető, annyira borzasztó - az Orbán-Simicska bizalmi tengelyre fölkapaszkodva munkálkodó "szakemberek" Csányi Sándortól, Magyarország talán leggazdagabb emberétől 50 millió euró - 12 milliárd forint - kifizetését követelték azért, hogy egy nagy értékű ingatlan adásvételével kapcsolatos iratokat ne hozzanak nyilvánosságra.
Mi van akkor, ha ilyenkor fölvetődik, de éppen csak halványan, mintegy kombináció gyanánt - ugyanúgy, ahogy az ártatlan tekintetű Tarlós úrnak jut eszébe a népszavazási csalás -, hogy ha ez bármelyik részletében igaz, akkor a becsületes Orbán és a gyakran mérgelődő, ám föltétlenül tisztakezű Simicska vállal-e legalább valami "politikai felelősséget" minden idők legnagyobb zsarolási ügyében - és levonják-e az ilyenkor Európában szokásos következtetéseket? Annál is inkább, mert mi van akkor, ha az ördögagyú baloldalon fölmerül, hogy netán a folyamatosan anyagi gondokkal küszködő Fidesznek 2010-ig bőven elég lett volna 50 millió euró, minden költségre, beleértve a tervezett népszavazások kampányait, meg a nagy választásit is? Aljas rágalom lenne egy ilyen utalás? Mit várjunk egy lopós, csalós, hazudós - tehát velőig aljas - baloldaltól? Elvárható, hogy egy végtelenségig elállatiasodott politikai légkörben a baloldal ugyanúgy hagyja ezt az ügyet is elhamvadni, mint a piti szerverbetörés esetét a legutóbbi választás után, és a kerületi polgármesteri székig engedi futni a politikai felelőst?
Ehhez képest a Zuschlag-ügy, az SZDSZ pitiáner belső választási csalfáskodása, és a baloldal összes bűne és hülyesége - légypötty.
Milyen érdekes, hogy Kósa Lajosnak hirtelen éppen most jut eszébe, hogy esetleg miniszterelnök is lehetne pár év múlva. Csakugyan nőttek az esélyei. Feltéve, hogy nem jelenti be előre, hogy az amúgy nyilván derék, ebbe az ügybe is csak véletlenül, ártatlanul fölbukkanó Simicska urat tervezi APEH-elnöknek, és a következő hónapokban szájára nem engedi a "hazugság", a "csalás" meg az efféle morcos szavakat.

Teccettek volna

A szomszédom azt kérdezi, hogy most akkor mi van, megyünk-e szavazni. Népszavazni. Nem, így mondja: NÉP S Z A V A Z N I! Van benne erő. Rákérdezek, és az mondja, hogy igenis, most megmutathatja.
Mit, mit mutatsz meg? Hát, hogy el lehet zavarni Gyurcsányt.
Ő persze tudja, hogy én is elmegyek szavazni, és most nem akarom elzavarni Gyurcsányt. Vitázni akar, mert délelőtt van, unalom, és az is lehet, hogy van benne bizonytalanság. Nem jobboldali. Ő mindenkit utál, és nem mondom, hogy nincs igaza. Ha most Orbán ellen menne a népszavazás, akkor őt akarná elzavarni. Csak akkor nem lenne miről vitázni, és a jobboldali szomszédot izélgatná. Bár az is lehet, hogy el se megy szavazni, mert nem egyszer előfordult, hogy választáskor hirtelen dolga akadt. Van lelkiismerete: ha bizonytalan, inkább nem megy el. Nem tömbösített szavazó. Ha politikus lennék, megbecsülném az ilyet - egyébként milliószámra vannak az országban, a látszatok ellenére.
Jó, mondom, vegyük sorba. Én az egészségüggyel eddig is elégedett voltam. Azt leszámítva, hogy kénytelenségől egy fülkéből hallgattam végig anyám boncolását, valamint egy hétig az egyik kórházban nekem kellett fürdetnem a nyolcvan éves nagyanyámat, engem trauma nem ért. Mindig kiváló orvosokkal, nagyszerű segédszemélyzettel találkoztam. De elhiszem, hogy változtatni kell. A vizitdíj bevezetését politikai hibának tartom. Molnár Lajos pont úgy viselkedett, mint annak idején Bokros Lajos: nehézségek idején direkt hergelte a népet, teljesen fölöslegesen. Bár - mint ahogy Bokros Lajosnál értettem, mit üzen például az egyetemistáknak - Molnár doktor üzenetét is értettem: tessék érezni, hogy semmi sincs ingyen. De mégis hülyeség volt bevezetni, pláne a nyugdíjasokra is kötelezően. Most már mindegy. Ami az ellenzéket illeti, számomra például Mikola doktor kicsit ellenszenvesebben viselkedett Molnár doktornál is. Ahányszor hallom, az jut eszembe, hogy "teccettek volna reformot csinálni". Vagy legalább víziót vázolni.
Ami a kórházi napidíjat illeti, egyszerűen azt kellett volna mondani, hogy étkezési hozzájárulás: otthon is enne a beteg. Ennyi. Mindenki értette volna. Mert valóban meggondolandó, hogy mi a gyógykezelésre fizetünk járulékot, nem az etetésre. És ha jár is valami alapkoszt, és az elviselhetetlenül gyatra, akkor azt föl lehet javítani ebből a nem túl borzalmas mértékű napidíjból. De mindegy, ezt is elrontották.
Akárhogy is, ez a két külöharács nem olyan mértékű, nem annyira méltánytalan, hogy ne tudnánk elviselni - természetesen hozzátéve, hogy aki nem tudja elviselni, attól át kell vállalni. Azt tudom, hogy változtatások kellenek, azt is, hogy számos hibát követnek el, ellenszenvesen viselkednek a változtatók, mégsem fordulok ellenük, mert Isten mentsen azoktól, akik pontosan tudják, hogy a változtatásra szükség van, akkor is tudták, amikor hatalmon voltak, mégse tettek semmit. Most meg csak ellene dolgoznak. Meg kell érteni, hogy egy repedt, számtalan eresztéken szivárgó edényt be kell foltozni, és eközben persze az is lehet, hogy ronda vagy kicsit használhatatlan lesz. Sőt az is lehet, hogy többe kerül, mint amennyit ér. Bár megtehetnénk, hogy időnként lerombolunk mindent, és az alapoktól építünk újat.
A tandíjról meg az a véleményem, hogy ne hülyéskedjünk. Gondolja végig mindenki, hány diplomás embernek, hány százezer forintot fizetett ki például pecsétekért, aláírásokért. Aki diplomát szerez, egy évtizeddel él többet, mint az, aki nem tanul "tovább". (Ha a nemtanulós történetesen cigány, akkor két-három évtizeddel.) Aki közepesen vagy rosszabbul teljesít, az igenis fizessen. Sem nekem, sem senki másnak nem lehet kötelessége, hogy olyanokat istápoljunk, akik nem kiválóak, vagy nem jók legalább, ám esélytelenek lennének a segítségünk nélkül. Az is hülye, aki nem veszi észre, hogy a mi adónkból tanul - és gazdagszik aztán - egy csomó rendkívül középszerű ember. Egyébként pedig nagyon jól meg lehet viccelni az államot. Úgy lehet elkerülni a tandíjfizetést, ha a hallgató kitűnő tanuló lesz. Ha pedig mindenki kitűnő lesz, akkor pukkadjon bele a költségvetés. Már jövőre meg lehet mutatni: bukjon ebbe Gyurcsány, nem bánom.

A francba

Amit most ide leírok, azért rettenetes szidalmakat kapok majd, ízléstelenséggel, lélekrontással vádolnak, jogosan, mégis megteszem: A kultúrált ember naponta egyszer maga alá néz. Egészségügyi okokból.
Ez a Magyar Gárdáról jutott eszembe. Arról a látszólag csodálatos, valójában teljesen törvényszerű, ám csakugyan ijesztő jelenségről, hogy pár hónapja még, mint valami kínos érdekesség, röstellni való, de egyáltalán nem túlságosan fontos "határesetként" lépett be Magyarország életébe ez az eredetileg nyilván üzleti megfontolásból létrehozott szánalmasan visszataszító küllemű, a kispolgári erőszak minden elemét megtesetesítő horda. Most meg itt van, megkerülhetetlen, és tényező. Napjaink része, lassan olyan, mintha természettől való lenne.
Merthogy az. Az emberi természetből való.
Persze, ordítoztunk, tiltakoztunk, erősen, mert ami szégyen, az szégyen, ami undorító, az undorító, a cinizmus, ami ezt létrehozta, a jogállamtalanság, ami ezt hagyta létrehozni, átokként hullhat vissza ránk. Tudjuk, láttuk, így kezdődött minden önkényrendszer gyilkos országlása. Sorakoztak, vonulgattak, erőt éreztek, erőre kaptak, aztán gyilkoltak. Ne legyen kétség: ha a Magyar Gárdát hagyjuk fölfejlődni, életekkel fizetünk.
Most megy a félhülye vita, születnek a határozatok, kitiltások, elhatárolódások, sőt, odáig jutottunk, hogy az ügyészség a gárda betiltásán dolgozik, valami hibbant őrsereget nem jegyzett be a bíróság. De nem a francba küldte el őket, hanem valami formai hiátusra hivatkozott. Ez is valami.
Ilyen ország. A demokráciának van egy különös tulajdonsága: naponta degenerálódhat. Ennek az a biztos jele, amikor emberjogi okokból elveszti az önvédelmi képességét. Ezt ki is használják a totálisan degenerált gárdafélék. Aztán a demokrácia vagy meggyógyul, vagy nem. Az reményt keltő, hogy az egyetlen lényszerű dolog, amelyik képes halottaiból föltámadni.
Mostanában valahogy odáig jutottam, hogy talán mégse kellene betiltani a Magyar Gárdát. Tessék szembesülni amikor magunk alá nézünk: ez van, ilyenek vagyunk, ezt érdemeljük. Nem kell betiltással elfedni a fasizmust. Legyen itt, masírozzon csak boldogan. Egy hülye ország azt érdemli, hogy állandóan szégyenkezzen.

Amikor a nyomorúság az agyig kúszik

A magyar jobboldali sajtó példátlan erősödéséhez - ezt a múltkor maga Kerényi Imre ünnepelte önfeledten Pörzse Sándor ámulatba ejtő műsorában - alighanem múlhatatlan érdemeket szerez Pilhál György. Aki nem nagyon szokott jobboldali lapokat olvasni, az sem tudja megállni, hogy néha ne öntsön magába egy kis Pilhált, mert annyira jó. Komolyan. Mindeddig, vagyis a múlt hétig, azt hittem, hogy az az arcátlan gátlástalanság, ami mondjuk a Magyar Nemzetben lelhető, jól kiszámított, építkező, okos taktika. Hülyeséggel is lehet ellenséget őrölni. Bármilyen aljasságot, baromságot szemrebbenés nélkül képviselnek: a feltétel, hogy "nemzeti" és jobboldali legyen a szédült orbánus közönség ízlése szerinti. (Persze nemzeti és baloldali, olyan nincs is.) Én ugyan nem olvasok Magyar Nemzetet, munkatársaim - tulajdonképpen egyetlen - munkaköri kötelessége a liberális diktatúrámban, hogy fölolvassák nekem a legjobb részeket. Most jutottam el először odáig, hogy nem hittem el, amit hallok: el is kellett olvasnom Pilhált. A bhutáni példa című remeklésében először nyomat egy kis demagógiát: a himaláj királyságban a bruttó nemzeti boldogságot tartják a legfontosabb mutatónak. De jól is érzi magát a bőrében az a pici nép: az oktatás és az egészségügy teljesen ingyenes. Csak megjegyzem, ez csalóka dolog: amikor gyerek voltam, az oktatás és az orvos ingyenes volt, mi meg boldogtalanok. Kivéve a Pilhálokat, akik visszavágynak Kádár alá, amit meg is értek.
Bhutánban Pilhál szerint az egyik legfontosabb a hagyományőrzés: a közintézményekbe csak nemzeti viseletben lehet belépni.
És, most jön a lényeg: Pilhál eljátszik a gondolattal. Azzal ugyanis, hogy mi lenne, ha nálunk is törvénybe tennék: csakis nemzetiben lehet belépni a hivatalokba.
Persze nem oda lukad ki, ahova én - hogy fetrengenénk a röhögéstől -, hanem: ez "persze nemzeti érzelmű többségű parlament esetében válhatna valóra."
Itt azért álljunk meg. Nem arról van szó, hogy Pilhál, a jobboldal mértékadó vezérpublicistája hülyéskedik. Ezt ő komolyan végig gondolta, beleélte magát, jó érzések töltötték el, és vágyik valami ilyesmire. Tán föl is merül valahol, jobb jobbos körökben, hogy ha győznek, bevezetik a kötelező népviseletet. És akkor még jól járunk, ha nem kell valami ómagyar kacagányban feszíteni. Aki figyelmesen nézi, mondjuk Pörzsét és olvasgatja Pilhált, és mögéjük képzeli a Kossuth térieket, az tudja, hogy ez nem vicc. Ezek képesek. Pláne, ha Orbánnak szüksége van rájuk. A vezér gátlástalan: bármikor kinézi magának a legcsinosabb jelmezt, aztán választ magának népséget, tájat, származást, vallást, éppen úgy, ahogy eddig az ideológiákkal tette. Az ember könnyedén elképzeli, hogy mondjuk Kövér László cifraszűrben feszít, mert annyira öntudatos, hogy föl nem venne díszmagyart. A szilaj Répássyt pazorai sárcsülkösben, a székelyesen csavaros eszű Szijjártót subában, a fejére kitűnően csúszó köcsögkalapban. A többit el se merem képzelni. Na de Orbán bőgatyában? Pörge kalapban? Ustorral?
Komolyan összeroppanok a gondolattól is.
És én mit vegyek föl? Már a nevemből is látszik színmagyar mivoltom. Erdélyi őseim miatt hordjak bökörnyés pásztorövet? Taplósapkát? A szerbek miatt kogymányos panyókát? Az osztrák ükapám miatt meg jódlizzak hozzá?
Ki ez a Pilhál, hogy az őrletbe kerget? Mindenki köteles lesz származása szerint öltözni? Aki nem hajlandó így vallani, azt genetikai vizsgálatra kötelezik? Vagy egységes, új hagyományörző népvseletet kapunk? Olyasmit, mint a magyargárdáé, csak optimistábbat? Zsinórosat, bütyköset, puzdrásat? Mi legyen a cigányokkal? A zsidók csak kaftánban járhatnak majd? A tótok meg ablakkal a hátukon? És a bajusz nem lesz kötelező? A magyaros, nem ám a fittyedt!
A legjobb az egészben az, hogy Pilhál György a jobboldal zseniális vezérszólója, a mindig morci humorzsák, ezt az egészet csak azért írta le, hogy a saját kényszeres vízióját elővezesse. Hogy tudniillik az eszdéeszesek biztosan "borsot törnének a tisztviselők orra alá". Képzeljük el a mondjuk huszáros egyenruhában virító magyar hivatalnoki kart, hogy mennyire fölbosszantanák minden nap magukat, mert a rohadék liberálisok, lepukkant bakancsban meg koszlott svájcisapkában járulnának eléjök. Mert ez Pilhál víziója, ez az, mi miatt nem élhetünk mi soha bhutáni boldogságban, ezért nem lesz ingyenes az egészségügy, meg az iskola.
Talán ha személyesen visszalopná Kádár csontjait, matyóhímzésbe bugyolálná, mellé temetne egy fehér lovat, meg egy totyogós turult... vagy mit tudom én, tegyen is valamit végre, ne csak vizionáljon. Vagy nyerjenek már végre egy választás, hogy a nép egyszer és mindenkorra szembesüljön azzal, hogy milyen, amikor a nyomorúság az agyig kúszik, és politikai erővé lészen.

Sólyom László a csángó bálon

Két jobboldali napilapban is ugyanazzal a címmel jelent meg tudósítás a csángó bálról. A díszvendég, Sólyom László elnök úr szavaiból egybehangzóan azt emelték ki, hogy "ez nem a hiúság bálja".
Pedig talán azt kellett volna kiemelni, amit erről a csodálatos népzárványunkról mondott: az aggódást, ami az elnök úr szeretetteljes figyelmét indokolja. Jómagam nem kedvelem azt a borúlátást, ami mindig oda lukad ki, hogy a magyarság odavész, mert nyelvét fertőzi az idegen kultúra, de aki ismeri a csángók nyelvét, életkörülményeiket, lehetőségeiket, az tudja, hogy alighanem olyan helyzetben vannak, mint a bánáti bazsarózsa volt a Zengőn lokátorozás idején. Azt is ki lehetett volna emelni, hogy az elnök úr lényegében - szokatlanul és nagyon igazságosan - megfeddte a katolikus egyházat, mert a magyarul misézés és imádkozás dolgában nem áll ki a csángók mellett.
De a folyamatosan demagógizáló jobboldal mégis inkább arra csapott le, hogy az elnök úr azt a megjegyzést tette, miszerint "más a csángó bál, mint a többi, ez nem a gazdagok fölvonulása, nem a hiúság vására". Elég szerencsétlen megjegyzés, mert nem gondolom, hogy az össznépi bálozás a gazdagok fölvonulása lenne, és azt is gondolom, hogy hiúság nélkül nincs bálozás - csángó se. Sőt örülök, ha a gazdagok - akiknek szintén elnöke az elnök úr - báloznak, pláne közben jótékonykodnak is, esetleg. Ami meg a gazdagságot illeti, ha az elnök úr az Operabálra gondolt, annak közönsége puccostul pereputtyostul nem hordoz magában annyi gazdagságot, mint az, aki a csángók boldogságos nyelvét beszéli. (Népszava, A nap embere 080205)