péntek, február 08, 2008

A francba


Amit most ide leírok, azért rettenetes szidalmakat kapok majd, ízléstelenséggel, lélekrontással vádolnak, jogosan, mégis megteszem: A kultúrált ember naponta egyszer maga alá néz. Egészségügyi okokból.
Ez a Magyar Gárdáról jutott eszembe. Arról a látszólag csodálatos, valójában teljesen törvényszerű, ám csakugyan ijesztő jelenségről, hogy pár hónapja még, mint valami kínos érdekesség, röstellni való, de egyáltalán nem túlságosan fontos "határesetként" lépett be Magyarország életébe ez az eredetileg nyilván üzleti megfontolásból létrehozott szánalmasan visszataszító küllemű, a kispolgári erőszak minden elemét megtesetesítő horda. Most meg itt van, megkerülhetetlen, és tényező. Napjaink része, lassan olyan, mintha természettől való lenne.
Merthogy az. Az emberi természetből való.
Persze, ordítoztunk, tiltakoztunk, erősen, mert ami szégyen, az szégyen, ami undorító, az undorító, a cinizmus, ami ezt létrehozta, a jogállamtalanság, ami ezt hagyta létrehozni, átokként hullhat vissza ránk. Tudjuk, láttuk, így kezdődött minden önkényrendszer gyilkos országlása. Sorakoztak, vonulgattak, erőt éreztek, erőre kaptak, aztán gyilkoltak. Ne legyen kétség: ha a Magyar Gárdát hagyjuk fölfejlődni, életekkel fizetünk.
Most megy a félhülye vita, születnek a határozatok, kitiltások, elhatárolódások, sőt, odáig jutottunk, hogy az ügyészség a gárda betiltásán dolgozik, valami hibbant őrsereget nem jegyzett be a bíróság. De nem a francba küldte el őket, hanem valami formai hiátusra hivatkozott. Ez is valami.
Ilyen ország. A demokráciának van egy különös tulajdonsága: naponta degenerálódhat. Ennek az a biztos jele, amikor emberjogi okokból elveszti az önvédelmi képességét. Ezt ki is használják a totálisan degenerált gárdafélék. Aztán a demokrácia vagy meggyógyul, vagy nem. Az reményt keltő, hogy az egyetlen lényszerű dolog, amelyik képes halottaiból föltámadni.
Mostanában valahogy odáig jutottam, hogy talán mégse kellene betiltani a Magyar Gárdát. Tessék szembesülni amikor magunk alá nézünk: ez van, ilyenek vagyunk, ezt érdemeljük. Nem kell betiltással elfedni a fasizmust. Legyen itt, masírozzon csak boldogan. Egy hülye ország azt érdemli, hogy állandóan szégyenkezzen.

1 megjegyzés:

bdk írta...

Én ezt már augusztusban is pontosan így gondoltam és meg is írtam:
Szabad a Gárda

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések