kedd, február 05, 2008

Amikor a nyomorúság az agyig kúszik

A magyar jobboldali sajtó példátlan erősödéséhez - ezt a múltkor maga Kerényi Imre ünnepelte önfeledten Pörzse Sándor ámulatba ejtő műsorában - alighanem múlhatatlan érdemeket szerez Pilhál György. Aki nem nagyon szokott jobboldali lapokat olvasni, az sem tudja megállni, hogy néha ne öntsön magába egy kis Pilhált, mert annyira jó. Komolyan. Mindeddig, vagyis a múlt hétig, azt hittem, hogy az az arcátlan gátlástalanság, ami mondjuk a Magyar Nemzetben lelhető, jól kiszámított, építkező, okos taktika. Hülyeséggel is lehet ellenséget őrölni. Bármilyen aljasságot, baromságot szemrebbenés nélkül képviselnek: a feltétel, hogy "nemzeti" és jobboldali legyen a szédült orbánus közönség ízlése szerinti. (Persze nemzeti és baloldali, olyan nincs is.) Én ugyan nem olvasok Magyar Nemzetet, munkatársaim - tulajdonképpen egyetlen - munkaköri kötelessége a liberális diktatúrámban, hogy fölolvassák nekem a legjobb részeket. Most jutottam el először odáig, hogy nem hittem el, amit hallok: el is kellett olvasnom Pilhált. A bhutáni példa című remeklésében először nyomat egy kis demagógiát: a himaláj királyságban a bruttó nemzeti boldogságot tartják a legfontosabb mutatónak. De jól is érzi magát a bőrében az a pici nép: az oktatás és az egészségügy teljesen ingyenes. Csak megjegyzem, ez csalóka dolog: amikor gyerek voltam, az oktatás és az orvos ingyenes volt, mi meg boldogtalanok. Kivéve a Pilhálokat, akik visszavágynak Kádár alá, amit meg is értek.
Bhutánban Pilhál szerint az egyik legfontosabb a hagyományőrzés: a közintézményekbe csak nemzeti viseletben lehet belépni.
És, most jön a lényeg: Pilhál eljátszik a gondolattal. Azzal ugyanis, hogy mi lenne, ha nálunk is törvénybe tennék: csakis nemzetiben lehet belépni a hivatalokba.
Persze nem oda lukad ki, ahova én - hogy fetrengenénk a röhögéstől -, hanem: ez "persze nemzeti érzelmű többségű parlament esetében válhatna valóra."
Itt azért álljunk meg. Nem arról van szó, hogy Pilhál, a jobboldal mértékadó vezérpublicistája hülyéskedik. Ezt ő komolyan végig gondolta, beleélte magát, jó érzések töltötték el, és vágyik valami ilyesmire. Tán föl is merül valahol, jobb jobbos körökben, hogy ha győznek, bevezetik a kötelező népviseletet. És akkor még jól járunk, ha nem kell valami ómagyar kacagányban feszíteni. Aki figyelmesen nézi, mondjuk Pörzsét és olvasgatja Pilhált, és mögéjük képzeli a Kossuth térieket, az tudja, hogy ez nem vicc. Ezek képesek. Pláne, ha Orbánnak szüksége van rájuk. A vezér gátlástalan: bármikor kinézi magának a legcsinosabb jelmezt, aztán választ magának népséget, tájat, származást, vallást, éppen úgy, ahogy eddig az ideológiákkal tette. Az ember könnyedén elképzeli, hogy mondjuk Kövér László cifraszűrben feszít, mert annyira öntudatos, hogy föl nem venne díszmagyart. A szilaj Répássyt pazorai sárcsülkösben, a székelyesen csavaros eszű Szijjártót subában, a fejére kitűnően csúszó köcsögkalapban. A többit el se merem képzelni. Na de Orbán bőgatyában? Pörge kalapban? Ustorral?
Komolyan összeroppanok a gondolattól is.
És én mit vegyek föl? Már a nevemből is látszik színmagyar mivoltom. Erdélyi őseim miatt hordjak bökörnyés pásztorövet? Taplósapkát? A szerbek miatt kogymányos panyókát? Az osztrák ükapám miatt meg jódlizzak hozzá?
Ki ez a Pilhál, hogy az őrletbe kerget? Mindenki köteles lesz származása szerint öltözni? Aki nem hajlandó így vallani, azt genetikai vizsgálatra kötelezik? Vagy egységes, új hagyományörző népvseletet kapunk? Olyasmit, mint a magyargárdáé, csak optimistábbat? Zsinórosat, bütyköset, puzdrásat? Mi legyen a cigányokkal? A zsidók csak kaftánban járhatnak majd? A tótok meg ablakkal a hátukon? És a bajusz nem lesz kötelező? A magyaros, nem ám a fittyedt!
A legjobb az egészben az, hogy Pilhál György a jobboldal zseniális vezérszólója, a mindig morci humorzsák, ezt az egészet csak azért írta le, hogy a saját kényszeres vízióját elővezesse. Hogy tudniillik az eszdéeszesek biztosan "borsot törnének a tisztviselők orra alá". Képzeljük el a mondjuk huszáros egyenruhában virító magyar hivatalnoki kart, hogy mennyire fölbosszantanák minden nap magukat, mert a rohadék liberálisok, lepukkant bakancsban meg koszlott svájcisapkában járulnának eléjök. Mert ez Pilhál víziója, ez az, mi miatt nem élhetünk mi soha bhutáni boldogságban, ezért nem lesz ingyenes az egészségügy, meg az iskola.
Talán ha személyesen visszalopná Kádár csontjait, matyóhímzésbe bugyolálná, mellé temetne egy fehér lovat, meg egy totyogós turult... vagy mit tudom én, tegyen is valamit végre, ne csak vizionáljon. Vagy nyerjenek már végre egy választás, hogy a nép egyszer és mindenkorra szembesüljön azzal, hogy milyen, amikor a nyomorúság az agyig kúszik, és politikai erővé lészen.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések