Nem olyan régen új városkába költöztem. Hallván ezt, az egyik ismerősöm megkérdezte: fasiszta vagy kommunista a polgármester? Az ismerősöm külföldi, csak itt él, nagyon figyel, és szinte állandóan gúnyol minket. Fasiszta vagy kommunista a polgármester?
És erre nem azt válaszoltam, hogy na, menjen a francba, mit képzel, itt se fasiszták, se kommunisták nincsenek, hanem azt mondtam, hogy nem tudom.
Vagyis pontosan értettem a kérdését, és ha meg is hökkentem egy másodpercre, elfogadtam a jelrendszerét, nem kértem magyarázatot. A fasiszta azt jelenti, hogy jobboldali, a kommunista meg azt, hogy baloldali. Addig kaffogtunk, hörögtünk, vartyogtunk és ugattunk egymásra, amíg ez maradt nekünk.
Mi van itt? Hogyan lettünk ilyen alpári, bunkó ország, ahol már mindent lehet, ahol csalhatunk, hazudhatunk, hamiskáskodhatunk, úgy szidalmazhatjuk egymást, ahogy a tahók káromkodnak? Kötőszó lett a hazaáruló, a fasiszta, a kommunista, a hazug, a csaló, már a gyilkos is. Mi van itt?
Hogyan jutottunk odáig, hogy valami választás vagy népszavazás ürügyén az egész társadalom nézi, ahogy választott szószólói lealjasulnak, és lealjasítanak mindent.
A választás, a szavazás a demokrácia ünnepe lehetne. Ha valóban olyan kérdésekben döntenénk, amelyekben van választási lehetőségünk. Ha úgy készítenénk elő döntéseket, úgy vitatkoznánk, úgy próbálnánk híveket szerezni, ahogy az olyan emberekhez méltó, akik képesek még ünnepelni. Azt, hogy van lehetőség, azt, hogy megint nem engedtünk a természetünknek, megint nem hagytuk, hogy ránk telepedjen valami diktatúra.
Ehhez képest választunk, és szégyenkezünk. Aki ma nem szégyenkezik ebben az országban, az nem demokrata. És senki ne nyugtassa magát, senki ne mutogasson másra: ez, ami itt van, mindannyiunk személyes szégyene. Tessék egy kicsit személyeskedni. A tükör előtt. Még van rá egy hét. Mindenekelőtt, tessék szíves lenni megkérdezni: mi magunk, személyesen valóban fasiszták vagy kommunisták vagyunk, avagy esetleg, legalább akkor, ha önmagunkról van szó, akkor bírunk egy csöppet árnyalni. És akkor talán a másik megítélésében is. És akkor talán kicsit múlik a rontás. (Klubrádió, Hetes Stúdió)
vasárnap, március 02, 2008
Személyesen
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fodor Ákos: ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Népszerű bejegyzések
-
Barátainak egy csoportja 2016. január 14-én a Spinoza Színházban emlékezett meg Andrassew Iván halálának első évfordulójáról. (Az estről p...
-
Az a kép, amit tegnap tett ide a kisfiam (a Facebookra), közvetlenül a gammázás előtt készült. Ez meg utána. Azt hiszem mindkettőn valami...
-
Nem is tudom hány levelet, hány kérdést kaptam Bakács ügyében. Hogy lopott egy áruházból. Szalámit. Mert éhes volt. És hogy mit szólok. Ugye...
-
"Felháborodott az MSZP, hogy a párt lapjának tekintett Népszava megállapodott a Fidesz-közeli cégként elkönyvelt Közgép Zrt.-vel, és le...
-
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorú...
-
Csak azért írok most ide, mert figyelem az agydaganatomat. Hogy egyáltalán meddig vagyok képes gondolkodni. Leírni szavakat. Az egyik jel ép...
-
Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerenc...
-
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Médiatanács Szalai Annamária Elnökasszony Magyar Köztársaság Tisztelt Elnökasszony! Tekintettel ...
-
Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése