Tudom, hogy kicsit hülyén hangzik, de 2013 életem egyik legjobb éve volt. Csakugyan rettenetes dolgokkal kellett szembenéznem.Vélhetően rászolgáltam arra, hogy kilátástalan és nyomorult helyzetekbe kerültem, hogy megismerkedtem olyan fájdalmakkal, amelyeket azelőtt elképzelni se tudtam. De mindez semmi nem volt ahhoz képest, amennyi örömöt kaptam. A munkatársaimtól, a barátaimtól a családomtól, és akkor még nem is beszéltem az olvasóimról, a hallgatóimról, olyan emberektől is, akikről nem is tudtam, hogy az ismerőseim. Pláne, hogy szeretnek. Azzal kellett szembesülnöm, hogy a világ tele van jó emberekkel. Talán ebből az a tanulság, hogy idejében mondjuk, jelezzük, ha valami kis mondani valónk van egymásnak. És még valami, ami fontos: a jó gondolat, a szeretet üzenete és az ölelés igenis segít. Életben maradni. És ez akkor is jó, ha amúgy nincs különösebb jelentősége annak, hogy még pár évig maradunk-e, avagy sem. Hacsak nem azt tartjuk szem előtt, hogy jó élni.
Köszönök mindent.
Iván
7 megjegyzés:
Szeretettel kívánok reményteljes ünnepeket!
Szerető öleléssel kívánok gyönyörű ünnepet, további boldog rácsodálkozásokat az elkövetkező évekre!
Iván, minden jókat!
Kedves Iván!
Gyógyulást és békés,boldog Karácsonyt kívánok Önnek és Családjának!
dehogy szeretnek
Utólag is: boldog hanukát, Iván!
Örülök, hogy ez volt neked az utolsó!
Betegen, pláne súlyos betegen, mind a negatív, mind a pozitív hatások sokszoros erővel, (és szuggesztióként) jelentkeznek.
Ezért érezzük brutális és megbocsáthatatlan alávalóságnak azok tetteit, akik visszaélnek kiszolgáltatott helyzetünkkel, miközben könnyekig hatódunk azok tettein, akik szeretetüket fejezik ki irántunk.
Nekem egyébként erőt adott Iván az Ön által átéltek pontos megfogalmazása - az Önéhez képest kevésbé súlyos állapotban úgy véltem, nekem nincs is jogom panaszkodásra.
Jómagam azzal "büszkélkedhetem", hogy már a szempillám is nő - és remélem, az Öné is hamarosan növekedhet.
(Mi mással is mérhetnénk a gyógyulást?)
Még boldogabb évet kívánok 2014-re!
Megjegyzés küldése