Szívszorító hűvös

Az a lény, aki odamegy egy öregemberhez az utcán, és leordítja a fejéről a kipát - amint Pápai Gábor híven megörökítette a “Schweitzer József találkozott egy nácival, hogy ismét fiatalnak érezhesse magát” című festményén - humánetológiai értelemben semmiképpen nem lehet ember. Nem azért, mert azt ordította, hogy utál minden zsidót, hanem azért, mert megtámadott egy kilencven éves embert. Az állat bármikor rátámad a másik állatra, a saját fajtársára is. Némely állatfajták kirekesztik, akár meg is ölik azt, aki megöregedett, és elgyengült, mert már haszontalan, viszont gyönge teste is jóféle fehérjeforrás. Az ember sokezer éve megállapodásra jutott önmagával, hogy soha nem támad öregekre, gyerekekre és gyöngékre, ha ezt megteszi, akkor nem csak megvetés lesz az osztályrésze, hanem büntetik is.

Vannak aztán olyan öregek, akiket még a leggonoszabb embernek sem illik megtámadni. Mert - ha nem is mondjuk ki, mert szemérmesek vagyunk, és félünk, hogy túlzásokba esünk -, akadnak kevesen, akiket kifejezetten, közmegegyezéssel, szent, vagy szinte szent embereknek tartunk. Én kimondom, mert meg merem tenni: Schweitzer József ilyen ember. Teljességgel értehetetlen, hogy mi vehet rá bárkit, hogy a megtestesült karizmatikus szeretetreméltóságra, karizmatikus bölcsességre, a sugárzó emberségre ráüvöltsön egy marhaságot. Állatságot.

Tévedés ne essék: bárki utálhat zsidókat. Én például - most összeszámoltam - legalább ötöt kifejezetten utálok -, de kicsivel többet a legjobb barátaim között tartok számon. Aki  minden zsidót, minden cigányt, minden szingalézt utál, az esélyt se ad magának arra, hogy ember lehessen, mert egyszerűen hiányzik belőle az a gondolkodásmód, ami az embert emberré teszi.

Nincs mit tennünk. Az atavisztikus gondolkozás, ami persze túlzás, mert nem gondolkozásról, hanem olyan szintű észlelés-reagálás típusról van szó, amire egy papucsállatka is képes, egyre terjed Magyarországon. Ami azért van, mert nem léptünk föl megfelelő erővel akkor, amikor már jól látszott, hogy újra lábra kap a féktelen rasszizmus, a fasizmus, a nácizmus, a hungarizmus. Akkor se, amikor ez mind, együtt megint gyilkolni kezdett. Mivel a gyáva emberek ezrei és tízezrei nem szóltak rá az egyre hangosabb, egyre erősebb, sőt pártalakításra is képes csoportokra, most már ott tartunk, hogy a köztársaság elnökének kell figyelmeztetni, hogy a magyar nemzetet mocskolta valaki össze, és ebből baj lesz. Baj van. 

És persze az egyházak, a pártok is fölismerték, hogy ebből megint emberhalál lesz, és az utolsó pillanatban vagyunk.

Most jelzem: a zsidókat ki lehet innen szekírozni. Még pár ordítás, egy kis dulakodás, esetleg nyomaték kedvéért molotov-koktél, netán püfölés, gyilkosság, és el fognak menni. De mielőtt erre rászánnák magukat a mi derék antiszemitáink, javaslom, hogy szíveskedjenek elutazni Nagyváradra. Nézzék meg a belvárosát. Egyre szebb, szépen, sorban teszik rendbe a Trianon előtti virágzó kultúra épületeit. Rovásírással még nincs kiírva semmi, de magyarul igen. Ha egy jó vezetőt kapnak, megtudják, hogy a virágzó magyar kultúra ragyogó épületei miről híresek. Nincs egy talpalatnyi hely, ami nem a magyar szellem ragyogásáról szólna. De a végén a látogató akkor is rájön, ha senki nem mondja neki, hogy ez az egész szecessziós ékszerkultúra nem jöhetett volna létre zsidók nélkül. Akiket szinte egy szálig kiirtottak.

Mondom, csak ezt kérem, mert tudom, hogy egy auschwitzi látogatás megterhelő lenne lelkileg - menjenek el Nagyváradra, ha meg akarják érteni, mi lesz a magyar városokból, ha elűzzük a zsidókat. Egy különös, ragyogó temető, ami ugyan megtelik élettel, de valami mindig hiányzik belőle, hacsak nincs megfelelő képességünk a szellemlátásra. De előre szólok: a kísértetek közelében mindig szívszorítóan hűvös van. Ha valaki nagyon érzékeny, ezt Budapesten is érezheti. Pedig van itt még párezer zsidó, és egyet közülük Schweitzer József néven szeretünk.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Pápai Gábor festménye

 .