Hajrá

A hét végén abban a meglepetésben volt részem, hogy találkoztam egy élő választóval, aki még mindig a Fideszre szavazna. Hetek óta nem leltem ilyenre, pedig ahol csak lehet elbeszélgetek a választókkal. (Lemegyek a piacra, a tóra, vagy csak úgy eldiskurálok a környéken élő földmívesekkel. Velük a legjobb, mert szinte csak értelmes dolgokról hajlandók társalogni: az időjárás, a termés, az élelmiszerek termelői ára.)

Két éve annyira túlsúlyban voltak a jobboldali szavazók, hogy gyakorlatilag nem is igen ismertem olyat, aki bevallottan balra szavazott volna - de még az LMP-re se, ami csak úgy bal, hogy a Fideszhez képest, ugye. Akkor azt kértem, hogy amennyiben rájönnek, hogy nekem van igazam abban, hogy a Fidesz kétharmadából nagy baj lesz, legyenek kedvesek jelezni. Nem kell hosszasan bűnt bánni, bőven elég, ha csak csippentenek a szemükkel, és egy kézjellel ráerősítenek. Idén tavasszal egyre többen közölték, hogy igazam volt.

A derék ember, akivel most találkoztam azzal indokolta Fidesz-hűségét, hogy ő a focisportban dolgozik, és van a gyerekeknek cipő, mez, minden. És hogy ez jó. Van jövő.

Mondtam neki, hogy igaza van, meg Marxnak is, aki Hegellel ellentétben úgy vélte, hogy a lét határozza meg a tudatot. És azt is mondtam, hogy hajrá. Őszintén.

 .