Szembesítés

Abadia: Mihály arkangyal

Közismert az a jelenség, hogy a bajba kerülő ember, például akkor, amikor összeomlik a háztartása, a házassága, végveszélybe kerül a munkája, egyszercsak mentálisan összeomlik, és úgy tesz, mintha nem értené, hogy mi történik vele. Így volt ez a múlt héten Schmitt Pállal, most meg Orbántól Martonyiig a teljes kormánnyal. 

Volt egyszer egy szomszédom, akiről kiderült, hogy folyamatosan terrorizálja a családját, elissza és elsportfogadja a pénzét, bajok vannak vele a munkahelyén is. 

Mivel amúgy köztiszteletben álló, jó szakember volt, munkahelyi cirkuszai miatt nem rúgták ki azonnal, hanem a főnöke megkérte, hogy menjen el egy hónapra egy kis regenerálós, fizetésnélküli szabadságra, és gondolkozzon el. Szinte ugyanaznap a felesége is közölte vele, hogy átmenetileg az anyjához költözik a két gyerekkel, mert elegük van a folyamatos basáskodásából. Ő is azt mondta, hogy gondolja végig.

Mivel szinte minden szomszédjával jó viszonyban volt, eljutott addig, hogy átmeneti kölcsönt kért a számlák kifizetésére. Mivel mi, a szomszédai egymással is jó viszonyban voltunk, megbeszéltük, hogy kitől mennyit kért, és azt is, hogy megpróbálunk közösen beszélni vele. Arról, hogy csak annyit adunk, amennyi a túlélésre elég. Meg kell értenie, hogy a számlák kifizetésében szívesen segítünk, de azt ne várja tőlünk, hogy a piát is mi fizessük. 

Nyár volt, lehívtuk bográcsozni, és meglepően bátran elmondtuk neki, hogy megbeszéltük a dolgát, segítünk rajta, de meg kell értenie, hogy kérünk tőle pár dolgot. Az ehavi számláira összedobjuk a pénzt, de aztán már csak akkor segítünk, ha rendbe teszi a viszonyát a családjával, a felesége visszaköltözik, ő pedig megint dolgozik. Ne sértődjön meg, figyelni fogjuk, mert úgy gondoljuk, hogy a barátok nem arról ismerszenek meg, hogy együtt hejehujáznak, hanem arról is, hogy egymás szemébe merik mondani az igazságot.

Pár percig letaglózva üldögélt a tűz mellett, aztán elkezdett ordítozni velünk. Hogy mit képzelünk magunkról. Hogy nem is érti, mit akarunk tőle.

Mondtuk, hogy csöndesüljön, mégegyszer elmondjuk, pontosítunk: ne igyon - a leszokás nem reménytelen, mert alig két hónapja süllyedt az ádáz iszákoskodásba -, ha ez sikerül, el tud járni rendesen munkába, ott sem fog folyamatosan civakodni az emberekkel, pénzt is keres rendesen, ráadásul el sem issza, nem képzeli azt, hogy totónyereménnyel lehet kibújni a bajból, és így rendbe jöhetnek a dolgok. Értse meg: a saját tönkretételében nem tudunk segíteni, és abban sem, hogy megnyomorítsa a feleségét és a gyerekeit. 

Fölpattant és azt kérdezte: komolyan azt várjátok tőlem, hogy ígérjem meg, rendes ember leszek, mert másképp nem segítetek rajtam?

Igen, pontosan ezt szeretnénk. Bízunk benned, mert szeretni való, kedves embernek ismertünk meg, szeretünk, ezért felelősek vagyunk érted. Nem akarjuk, hogy tönkremenj és megnyomorítsd a családodat.

Aljasak vagytok, mondta, és otthagyott minket.

Két hétig csönd volt, alig láttuk. Aztán egyszer véletlenül összetalálkoztunk az utcán. Nem is köszönt, hanem helyette az arcomba kiáltotta, hogy nem is értem, mit akartok tőlem. De fura módon nem torzult el az arca, hanem mosolygott.

Mondtam neki, hogy vasárnap délután megint bográcsozunk, jöjjön le, ha akarja, mégegyszer elmagyarázzuk.

Meglepő módon lejött. Még meglepőbb módon a feleségével és a gyerekeivel. Bejelentette, hogy két hete, miután szembesítettük a valósággal, abbahagyta az ivást. Egy kortyot se ivott, és nem is hiányzik. A jövő héten visszamegy dolgozni. Minden rendben lesz. És köszöni, hogy szóltunk, észhez térítettük.

Ez a történet persze most azért jutott eszembe, mert van olyan, hogy egy ország teljes vezérkara kerül ilyen helyzetbe. Hogy nem érti, mit akarnak tőle. Pedig dehogynem.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .