hétfő, április 09, 2012

Orbán kozmosza

Csontváry: Fohászkodó
üdvözítő

Az ünnepek arra is jók, hogy otthon vagy templomokban, beszédek hallgatásával, fontos intelmek olvasásával, családi és baráti beszélgetésekkel próbáljuk karban tartani világnézetünket. Jó alkalom ez a politikusoknak is, hogy interjúkban mutassanak irányt népüknek. 
Orbán is kihasználta a lehetőséget: jó nagyokat mondott az Új Embernek, a katolikusok mértékadó hetilapjának. 
Mivel ma már egy európai forradalom vezetőjének gondolja magát, szükségesnek találja a kereszténynek nevezett kórus élszólistájaként kijelenteni, miszerint minden európai értékvita mélyén a keresztény gyökérkérdés húzódik meg. Ezt halljuk már évek óta egyházi körökből. Lehet erről diskurálni, ám ha Orbán keresztény értékalapúnak tekinti a saját kormányzását, a visszamenőleges hatályú törvénykezéssel, a fékek és ellensúlyok, vagyis minden lelkiismereti tényező kiiktatásával, az elesettek sanyargatásával, vagy éppen egy lopós-hazudós elnök erkölcsi védelmével, akkor nagy a baj, mert fogalma sincs a kereszténységről. 
De nyilván ilyeneket köteles mondani az, aki azt képzeli, hogy a hatalmát tanításukról megfeledkezve támogató egyházak erkölcsi erejét államhatalmi erővel lehet visszaállítani, ahelyett, hogy előbb a keresztények szereznék vissza megkérdőjelezhetetlen tekintélyüket.
Az viszont már mélyebb mentális értékelést érdemel, miszerint a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik. Mert állítólag ezt mondta. Márpedig ilyet emberemlékezet óta nem mondott épelméjű politikai vezető. 
Mi van a tudománnyal? Eddig úgy képzelhettük, hogy a tudományt azért adta Isten az ember fejébe, hogy az megbizonyosodhasson a kozmosz isteni rendjéről, most meg az derül ki, hogy a kozmoszban nincs Isten? Mit szeretett volna mondani Orbán? Mit is üzent a tudósoknak?
Miért természetes nálunk - Édentől nagyon keletre, vagyis Isten háta mögött -, hogy a Bölcs Vezető karbantartott világnézet nélkül merészel hit és tudomány dolgában kinyilatkozatni? A kérdés az, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként föl meri-e tenni nyilvánosan azt a kérdést, hogy “Miniszterelnök Úr, miket tetszett már megint összeböszmélkedni?” 

 .

1 megjegyzés:

kelgyo írta...

Csak már egyszer addig menne a nagy visszamenőlegesdivel, hogy eljutna addig az időig - amúgy retróilag visszafele -, amikor még ők skandálták ezt a parlamentben: "térdre, csuhások!"
Vagy eddig már nem hat a visszamenőlegesség?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések