csütörtök, április 12, 2012

Politikai fajtalanságok

Kisfaludy Károly: László király
a cserhalmi ütközetben

A Jobbik új alkotmánymódosító salátatörvényében ez van: bár Magyarországon mindenkinek joga van a békés tüntetésekhez, a "homoszexuálisoknak" ne legyen. Ez kicsit összecseng azzal, hogy a rendőrség pont a melegfölvonulást nem engedélyezi. Nem lepődnék meg, ha egynémely egyházak finom nyomást gyakorolnának a Fideszre, hogy ezt fogadják el. Meg azt is, hogy például az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki „más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot (fajtalanság), illetve egyéb más szexuális magatartászavart nagy nyilvánosság előtt népszerűsít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Vagy: öt évig is áristomban sínylődhetne az, aki „a fajtalanságot vagy más szexuális magatartászavart írásban, kép- vagy hangrögzítés, illetőleg más berendezés útján reklámozza vagy ilyen cselekményben közreműködik". Elzárással vagy 150 ezer forintos bírsággal sújtanák azokat a meleg párokat, akik például kézen fogva mennek az utcán.
Nekem meg az van a fejemben, hogy börtönbe kellene rakni a jobbikos vezéreket és képviselőket nagy nyilvánosság előtt, bűnszövetkezetben, folytatólagosan elkövetett politikai fajtalankodásért. Amíg nem késő. Már késő. A szocialisták idején kellett volna. Amikor a Jobbik alelnöke kijelentette, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere.
Bár a vérvádas parlamenti beszéd dolgában a Fidesz, sőt a KDNP is fölismert végre némi kis veszélyt, aligha valószínű, hogy a melegek rémisztgetése ne lenne kedvükre. Ez egy nagyon finom kampánytéma, hiszen látszólagos egyetértés mutatkozik a társadalomban meleggyűlölet dolgában. A ravasz politikusok csak arról feledkeznek el, hogy a hangadó “buzivadászok” túlnyomó többsége látens, öngyűlölő homoszexuális. (Ép lelkű ember nem keres gyűlölnivalót.)
A rendőrségi tilalom is abba az irányba mutat, hogy a Fidesz ugyan húsz évre tervezi magát a hatalom bebetonozásának dolgában, ám közben olyan társadalmat hoz létre, amelyikben a Jobbiknak csak át kell venni a hatalmat, és azonnal a kész náci állam közepébe pottyanunk. Akkor már kicsit késő lesz ezt fölismerni, mert együtt üldögélnek majd a melegekkel meg persze a szocialistákkal. Mert lesznek még praktikus jobbikos törvényjavaslatok.

 .

5 megjegyzés:

kelgyo írta...

Miért van az, hogy valahogy mindig olyan gyökerekre bukkanunk, amik nem feltétlenül az éppen most regnáló kormányban leledzenek? Miért van az, hogy minden náci ganéság sokkal mélyebbre vezet vissza?
Én sejtem: egyre inkább látható, és a melegügyi törvény elfogadottsága is - mert kétségem nekem sincs ezügyben - igazolni fogja, hogy ez bizony sokkal több mint kormányzati kérdés. Ez keményen ÖSSZTÁRSADALMI kérdés.

Borsovai-Lengyel Judith írta...

B .L.J. Kedves Iván! Ez megint remek.Van egy mondás, miszerint az kiabál, akinek a háza ég. De az hallgat, aki felgyújtotta.Ilyen ostoba, felelőtlen törvényjavaslatot vagy alkoholisták, netán drogosok szövegezhettek meg. Ezt felnőtt, felelősségteljes ember, aki önállóan gondolkodik, nem tenné.

Névtelen írta...

Kedves Iván, az van, hogy a társadalom, az emberi közösség, amiben te is élsz, nem kedveli, sőt, ellenszenvvel viseltetik a buzik, cigányok,zsidók és nácik iránt.

Jármi István írta...

Kedves Névtelen! Hát nem erre való a valódi értelmiség? Nem a sötétség után kell kullogni, hanem - amint azt Iván is teszi - fényt gyújtani a fejekben. Csak amúgy mellesleg: az általad felsoroltak közül az istenadta nép sajnos nem a nácikat utálja a legjobban. Pedig nem a homoszexuálisok, a cigányok és a zsidók akarták a nácikat kiirtani...

Borsovai-Lengyel Judith írta...

Kedves Névtelen! Milyen társadalmi közösség az, amelyik ellenszenvvel viseltetik bármely népcsoport iránt?A felsorolásodból kimaradtak sztem a keresztények, a buddhisták és még sorolhatnám, de minek?
Vajon kik szitják és miért az ellenszenvet? Kiknek van haszna belőle?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések