hétfő, április 02, 2012

Irgalom és bocsánat

MTI Fotó: Beliczay László

Schmitt Pál tragikomikus országlása úgy ért véget, ahogy méltó volt hozzá: kínosan, keservesen. Őszintén sajnáltam. Végülis legyen bennünk irgalom, lássuk meg azt is, hogy egy öregember áll előttünk, akinek szégyenbe omlott a szépen fölépített élete. Ennél magasabbról ennél mélyebbre zuhanni nem lehet. És értsük meg: a szervezet, az agy, a lélek védekezik. Elhiszem róla, hogy föl sem tudja fogni, hol hibázott. Ahhoz, hogy életben tudjon maradni, szüksége van arra, hogy másokra kenje a felelősséget. Csak azt kívánom neki: Isten segítse abban, hogy újra megszerezze a doktori címet. Neki is jár az esély és a bocsánat.
Hiányoltam viszont a parlamenti rituáléból Orbán Viktor megszólalását. Miután Kövér Lászlón azonnal látszott, hogy - igen tévesen - azt képzeli, hogy Schmitt lemondásával a Fidesz is visszanyerte becsületét, és máris fölényeskedhet, Orbán megtehette volna, hogy fölsétál a pulpitusra, és azt mondja, hogy “én kérek elnézést”, vagy úgy, hogy “bocsánatot kérek”. Ez biztos nagy teher, de az is elég lett volna, hogy “bocs”, hogy népieske legyen.
Mindenki tudta volna, mire gondol. Most várhatjuk, mikor megy Bulgáriába, hogy onnan küldjön tízmillió kedvesen elnézést kérő képeslapot a nemzeti konzultáció jól bevált keretében.

 .

5 megjegyzés:

ajsa írta...

Végülis igen, tulajdonképpen én is éreztem némi szánalmat iránta, még akkor is, hogyha ezt az igazán megalázó helyzetet is magának köszönhette. Ha az elején felállt volna... Egyébként nagyon tetszett ez az írása Andrassew úr, szeretem olvasni a bejegyzéseit, amikor az átlagostól nagyon eltérő, de nagyon emberi oldalról közelít.

Jármi István írta...

Hát nem tudom. Zavarban vagyok. Nagyon. „Egy öregember áll előttünk, akinek szégyenbe omlott a szépen fölépített élete.” Igaz, csakhogy: senki nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy vállalja el a köztársasági elnök posztját. Talán akkor sem, amikor a magyar sportolók Los Angelesbe küldése ellen szavazott a MOB-ban. Akkor sem, amikor elhatározta, hogy megírja a disszertációját. Egy felnőtt ember a döntéseitől és azok felvállalásaitól felnőtt. De írhatnék férfit is. Majd ha megszerzi valós teljesítmény alapján a kisdoktori címet, akkor valóban megérdemli az elismerést. Ez azonban nem teszi felejthetővé az általa Magyarország becsületén ejtett foltokat. Bocsánat pedig annak jár csak, aki kéri. Isten segítse ebben, de jobban a nemzetet. Azt a nemzetet, amelyik még nem bűnhődte meg eléggé sem a múltat, sem a jövendőt. Ideje volna már pedig.

Névtelen írta...

Sajnálni? Mit?
A környezete ünnepelni fogja, messzebb meg úgysem lát. Ő a fidesz vértanúja, hőse lesz. Minden bizonnyal "íródni" fog egy újabb doktori, amit majd jól meg is kap -ha már a mamának megígérte akkor nincs mese, azt meg kell szerezni.
Sajnálni csak az országot tudom, a jövőt, amit gúzsba kötnek azok a törvények amelyeket a "doktor úr" írt alá, százával!
LB

kelgyo írta...

Schmittről inkább nem szólnék. Nem értek egyet. Semmi szánni való nincs rajta. Ahogy Névtelen kolléga írja: sem pisztoly nem volt a fejénél amikor döntenie kellett. Állítólag sportember, ismernie kellene a fairplay szabályait.
Orbán. Igen, majd Bulgáriából jön a szép üzenet. De nem most, és semmi konzultáció. Látszat? Minek? Nem. A köztársasági elnök személye. Na, majd az lesz az üzenet tartalma. Feltéve, ha "Bulgáriában" még mindig megsímogatják a buksiját, amikor azt állítja, hogy ő Napoleon ...

Névtelen írta...

Kezdődik: A KDNP Jézus meghurcolása és Schmitt ügye között párhuzamot lát!
( úgy tűnik a zsidók lesznek a bűnbakok! )
LB

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések