hétfő, január 02, 2012

Lélekben


Szerkesztőségi értekezletünkön fölmerült, hogy az Operaház előtti ellenzéki tüntetésről melyik tudósít majd a rádiók, a televíziók közül. Hogy hívjuk föl a Duna Televíziót is: ha a műsorújságban az van, hogy  este nyolckor “élőben közvetíti a Magyar Állami Operaházból az új Alaptörvény hatályba lépésének tiszteletére rendezett ünnepi koncertet”, akkor nyilván kitelepülnek közvetítő kocsival, vagyis hat és nyolc között nyugodtan közvetíthetnék az ellenzéki tüntetést. Akár annak árán is, hogy a híradójukat meghosszabbítják, és kimarad két háttérműsor, esetleg az “Államiságunk története a művészetben” is, ami arról szól, hogy kiállítással ünneplik az új alaptörvény hatályba lépését. (Bár kár lenne lemaradni Kerényi egetverőségeiről, az is igaz.)
Aztán az értekezlet után rájöttem, mi a bajom. Az, hogy már mi is a lehető legtermészetesebbnek vesszük, hogy esetleg nem közvetítenek, vagy egy pöttyi hírnél több nem lesz a közszolgálatiban a köztársaságiak tüntetéséről.
Lélekben mi is csúszunk az alaptörvényes diktatúra normáinak természetesként való elfogadása felé.

 .

5 megjegyzés:

Unknown írta...

A köztévék nem fogják közvetíteni, tuti.

Névtelen írta...

Remélem külföldi stábok lesznek ott, és megörökítik a köztársaságiak mellett az Orbán védelmében felsorakozó fasisztákat is! Ezek a képek könnyen érthetővé teszik majd azt, hogy mi épül hazánkban!
LB

kelgyo írta...

Gondolom, versengtek, melyikük a korrektebb. Azért már tudjuk azóta, hogy mennyire is azok ...
Mindemellett a Hír TV tudósítása tetszett a legjobban. Ők a Jókai utca sarkára tanyáztak le, ahol a nácik is. Gondolom, tök véletlenül ...

Névtelen írta...

Nekem az MTV híradó tetszett a legjobban! Most se akartak hamisítani, szegények, csak hát a véletlek összjátékának köszönhetően úgy alakult, hogy egy töküres utcát mutogattak. Pedig ők nem ezt akarták, neeeem, az a fránya élő közvetítés, meg a technikai problémák. Spongyát rá!
Orbán sem akarja tönkretenni az országot, jót akar ő, csak vannak azok becsúszó bakik, amikről senki nem tehet, technikai problémák.
Ahogy mondani szokták: ahol fát vágnak, ott hullik a forgács! Karácsonykor egy jó hosszú forgács hullott a Blahára. Olyan nagy munkában vannak a fiúk, hogy lassan a munka végére érnek és összedől az egész!
LB

Kováts Kristóf (kovapapa) írta...

Svéd tévés kocsit például, nagy parabolával láttam. Éppen a HírTv mellett voltak.

Nyilvánvaló volt, előre tudható, hogy nem adnak képet, illetve amit adnak majd, az hamis lesz. Vidékiek, alkotmányra, közjogi dolgokra, sajtószabadságra kevésbé fogékonyak, tökéletesen meg lettek vezetve. Pesti hőzöngők miatt kell ennyi rendőr az „adóforintokból”. Meg „örülni sem tudnak semminek”.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések