hétfő, január 30, 2012

Egy csöpp hiányka

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a honlapján közzétette azt a levelet, amelyet a Lomnici Zoltánt kitakaró riport tudósítója készített. A levél írója kijelenti: feletteseitől azt az utasítást kapta, hogy "ha másként nem megy, húzzál zsákot a Lomnici fejére, mert még vágóképben sem látszódhat a riportban". - írja a Népszava.
Mindenki emlékszik a december hatodikán megjelent hírre, ami az Indexből:
Tőkés László és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsa vezetőiként arról tartottak sajtótájékoztatót, hogy milyen következményekkel járhat az, hogy Szlovákiában két magyar állampolgárságát felvett embertől is elvették a szlovák állampolgárságát.
Az emberi jogi ügyekben nyilatkozó közszereplőkről szóló képi anyagban csak pár másodpercre mutatják félprofilból a Tőkés Lászlótól (a képernyőn) jobbra ülő Lomnici Zoltánt, majd amikor Tőkés nyilatkozik az MTI Hírcentrum riporterének, a háttérben beszélgető Lomnici arcát a bűnelkövetéssel vádolt emberek személyiségi jogainak megvédésére használt technikával kimaszkolták, vagyis kiblurözték.

Nekem hetek óta hiányérzetem van. Ma rájöttem, hogy mi:
Tőkés László nyilatkozata. Legalább becsületből mesélhetne pár szót a jogokról meg a szeretetről. Esetleg Lomnici Zoltán emberi jogairól. Nem hiszem, hogy azért harcolt volna húsz éve Temesváron, hogy ilyen rendszerben élhessünk. 
Mondhatna értünk egy pici imát. Vagy idézhetne a Bibliából. Valami magvasat, erre a helyzetre.
Megáldhatná az éhségsztrájkolókat.
Vagy ez elképzelhetetlen?


 .

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések