vasárnap, október 02, 2011

Szó bennszakad?

Amióta szombaton délután eljöttem a Kossuth térről a nagy szak- és civilszervezeti tüntetésről, folyamatosan figyelem a híreket: mikor szólal meg Szíjjártó Péter és mivel kezdi el sértegetni azokat az ezreket, akik ott voltak, és azokat, aki csak lélekben, például azért, mert a kormány hitvány vazallusai megfenyegették őket. Egy nap telt el, és hiába lestem a telefonomat, hogy hátha az éj leple alatt bohócozott vagy legalább zemberellenesezett egyet. Semmi! Pedig Szíjjártó édes álmából az ágyából kiöntve is bármikor képes valami ocsmányságot odarittyenteni főnöke ellenségeinek orcájába.
Mi lehet? Giró-Szász András - akinek egykori egyetemi tanárával éppen a tüntetésen beszélgettünk arról, hogy szerinte milyen okos ember - szintén hallgat. Talán azért, mert csakugyan okosabb, mint Szíjjártó,  aki viszont úgy látszik, szombaton okosodott egy kicsit.
Vagy tán maga Orbán. Mert az lehetetlen, hogy neki sincs gondolata, amikor először szembekerül az igazi tömeggel. Nem vekkerekkel bohóckodó hívekkel és térhugyozókkal, hanem az elkeseredettek fegyelmezett partraszállóival.
Szó bennszakadt? Ennyire rémisztőek vagyunk?

 .

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Majd holnap, Iván. Most pihennek a "nagy Alkotók". No, de hétfőn! Lesz itt fikázás, nyilatkozat, pökhnediség, kivagyiság ezerrel. Majd csak figyelj.
Bár lehet, hogy lefoglalja majd őket a volt miniszterelnök ügyészségre hurcolászása. Nem tudni...
Egyre inkább utálom a hétfőket. :(

Teamami

murrey írta...

igen. remélem, hogy ennyire rémisztőek vagyunk.

Tricera bácsi írta...

Szerintem Lázár, Orbán, Szíjjártó még keresik a "szolidaritás" jelentését a szótárban...Mert hogy eddig nem ismerték, az biztos.

kelgyo írta...

Őszintén remélem, hogy végre már - ha kicsit is de - megijedtek. Lehet, hogy ők se a Hír TV ócska híradását nézték, hanem rádöbbentek a valós helyzetre?

Molnár Péter írta...

Dehogy vagyunk rémisztőek, Iván. És dehogy okosodtak. Főleg Szíjjártó.
Csak hát, ha megszólalnak, akkor a demonstráció - ugye - van. Így meg - ugye - nincs.

Névtelen írta...

Az a gáz,hogy sokszor nem tudja mit beszél,inkább hallgat,vagy gyüjtögeti a mondókáit!!!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések