“Andrassew sem tiltakozik Kertész miatt” címmel a Magyar Nemzet címoldalán jelent meg egy írás, ami a lap harmadik oldalán folytatódik. Csak a rám vonatkozó részeket idézem: “Nagyon sok mindenben nem ért egyet Kertész Ákossal, de lapunknak nyilatkozva nem határolódott el tőle magyargyűlölő mondatai miatt kollégája, Andrassew Iván.”
“Andrassew Iván, aki amellett, hogy ír az Amerikai Népszavának, a hazai Népszava egyik szerkesztője is, lapunknak küldött válaszlevelében úgy fogalmazott: “nagyon sok mindenben nem értek egyet Kertész Ákossal, de mint szerkesztő, a nem amerikai Népszavában akkor is közlöm az írásait, ha egy szavával sem értek egyet. (...) A kifogásolt írás hangnemével sem értek egyet teljes mértékben, de mivel én nem vagyok zsidó, nem élhetem át azt, amit ő.” Az okokról és az eredményről szólva leszögezte: “Sebeket kapunk és sebeket ejtünk. Ezeket el kell viselni, túl kell élni.”
Andrassew az Amerikai Népszava sokszor útszéli hangot használó főszerkesztőjét, Bartus Lászlót sem kritizálta.”
Úgy gondolom, hogy a Magyar Nemzet tisztességtelenül járt el, amikor erősen kivonatolva idézett. Ha egy lap annyira fontosnak találja az ügyet, hogy a címlapra teszi, majd az egyik legfontosabb oldalán folytatja, ha a megkérdezett annyira komolyan veszi az ügyet és a lapot, hogy lelkiismeretesen válaszol, akkor illik a teljes választ idézni.
Némi szerkesztői gyakorlat után az ember megtanulja, hogy ha valakit megkérdezünk, akkor ez esetleg válaszol.
Ha nem a teljes választ közöljük, akkor illik egyeztetni a válaszolóval. Ennek persze megvan az a kockázata, hogy a szöveggel nem tudunk kedvünk szerint manipulálni.
Szeretném leszögezni, hogy meggyőződésem: a Magyar Nemzet - amúgy a lapra és a jobboldali sajtóra jellemző - eljárásában nem a szerzőként föltüntetett Pilhál Tamás a vétkes.
Álljon itt a vele folytatott levélváltásunk:
2011/9/1 Pilhál Tamás
Tisztelt kolléga!
2011. augusztus 29-én, hétfőn Kertész Ákos író nyílt levelet írt az Amerikai Népszavába, amelyben többek között a következők szerepeltek:
„A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”
Ön, aki az Amerikai Népszavába rendszeresen (vagy kevésbé rendszeresen) publikál, egyetért-e ezekkel a gondolatokkal?
Ha igen, akkor több kérdésem nem is lenne.
Ha viszont nem ért egyet Kertész Ákos eszmefuttatásával, akkor azt szeretném megkérdezni, hogy kifejezésre juttatta-e már a nemtetszését?
Jelezte-e a főszerkesztőnek, Bartus Lászlónak, hogy szerencsésebb lenne levenni az anyagot az oldalról, mondván, mindennek van határa, még a gyűlölködésnek, egyes népcsoportok kollektív megbélyegzésének is?
Beszélt-e az írásról annak elkövetőjével, Kertész Ákossal, és jelezte-e neki, hogy ez azért kicsit durva volt? Ha még nem tette, tervezi-e, hogy fölhívja rá Kertész úr figyelmét, hogy ezek egy Kossuth- és József Attila-díjas íróhoz méltatlan mondatok voltak?
Válaszait előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet
Kedves Tamás,
nagyon sokmindenben nem értek egyet Kertész Ákossal, de mint szerkesztő, a nem amerikai Népszavában akkor is közlöm az írásait, ha egy szavával sem értek egyet. Mert Kertész Ákos művei alapélményt jelentettek nekem fiatalabb koromban, nagyszerű írónak tartom, tisztelem benne a hitét, a hitevesztettségét. Ismerem személyesen is, és szeretem, mert vesztesként is az maradt, aki volt.
A kifogásolt írás hangnemével sem értek egyet teljes mértékben, de mivel én nem vagyok zsidó, nem éltem át azt, amit ő, nem tudhatom, milyen lenne, ha én is átéltem volna, tiszteletben tartom azt az elkeseredettséget és dühöt, amit azok az öreg emberek éreznek, akik azt látják, hogy megint nácik masíroznak ebben az országban, nácik vannak a parlamentben, ésatöbbi. És azzal bizony egyetértek, hogy ez elsősorban azért lehet így, mert nem néztünk szembe azzal, amit Magyarországon a magyarok műveltek. (Csak megjegyzem, hogy szigorú konzervatív nevelést kaptam, hitként viselt antiszemita, keresztény középpolgári környezetben. Mégis a másik oldalon állok. Azért, mert én pontosan tudom, mi mit jelent. Engem már gyerekkoromban megrontottak, gyűlöletre és kirekesztésre neveltek.
Kicsit persze át tudom érezni, mi lehet Ákosban, hiszen engem is naponta zsidóznak, fenyegetnek, elképesztő hangnemben.)
Ahogy én földolgozom azt, ami a Magyar Nemzetben vagy a Magyar Hírlapban és a jobboldal más médiumaiban megjelenik, próbálja meg földolgozni, megérteni, hogy ebben a rettenetes világban, amit mi teremtettünk, egyre élesebben, egyre gonoszabban fogalmazunk. Sebeket kapunk és sebeket ejtünk. Ezeket el kell viselni, túl kell élni.
Lehet hazafiasan morcoskodni egy ilyen írás olvastán, de mielőtt belekezd, érdemes beleolvasgatni a saját lapjába, a jobboldali portálok szövegeibe. Csak tíz percre próbálja meg elképzelni, hogy egy öreg baloldali zsidó, aki körül egyre ritkább a levegő, és minden más, ami az élethez kell, akit naponta fenyegetnek, akkor talán megbocsátóbb lesz Kertész Ákossal. Annál is inkább, mert a magyar irodalomban egyáltalán nem ritka, hogy a nagy írók hasonló hangnemben beszélnek a népükről. Aki ezt a jogot Kertész Ákostól megtagadja, az a magyar mivoltát kérdőjelezi. Hallom, bizonyos körök nem csak a kitüntetéseitől, hanem az állampolgárságától is meg akarják fosztani. Történetesen azok jogutódai, akik ebben már egyszer eredményesen jeleskedtek. Bár többnyire úgy, hogy nem kellett az adminisztrációval bíbelődni, elég volt egy golyó vagy némi gáz. És még valamit: hallom, hogy a Magyar Nemzet Gyurcsány barátjaként említi Kertészt. Ezzel szemben az az igazság, hogy ő írta a legkeményebb Gyurcsány-ellenes publicisztikát - jómagam szerkesztettem és közöltem a Népszavában, bár mondanivalójának túlnyomó részével nem értettem egyet.
Ami konkrétan a szöveget illeti. Nem értek egyet azzal, hogy a magyar nép “genetikusan” alattvaló. Szerintem kulturálisan, neveltetése miatt. (Amúgy a "genetikusan" kifejezést nyilván esze ágában sem volt konkrét, biológiai értelemben használni, mert Kertész Ákos nem hülye. Ez éppen úgy képes beszéd, szimbolikus beszéd, mintha azt írná: "Isten nem ver bottal". Konkréten sem Istenre, sem verésre, sem botra nem gondolna. Arra gondol, hogy a bűneinkért felelünk, és ez bonyolultan, sok-sok áttétellel történik.)
Nyilván ezt találja a legkifogásolhatóbbnak: “ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire”. Sajnos ez történt a világháborúban, majd ismétlődött az ötvenes években. Ha olvasgatja a jobboldali portálokat, talán fölfedezi, hogy ma is van egy hasonló fenyegetés.
“... boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. “ Tökéletes leírása a mai állapotnak - bár a szocializmusban is ugyanezt láttuk.
Ami Bartust illeti, a legritkább esetben teszek megjegyzést a szerkesztői munkájára. Ha majd a magyarországi jobboldali újságírók olyan hangnemben mernek írni Orbánról és a Fideszről, ahogy Bartus a magyar baloldaliakról és liberálisokról, akkor elfogadom az Ön kritikáját, sőt tolmácsolom Bartusnak.
Ennyit tudok válaszolni kérdéseire.
Nagyon megtisztelt a levelével. Ez az első alkalom, nem is tudom hány éve, hogy valaki a másik oldalról tisztességes hangnemben megkérdez valamiről.
Tisztelettel
Andrassew Iván
Pilhál Tamás egy későbbi kérdésére még ezt válaszoltam:
“Természetesen nem határolódom el Kertész Ákostól, mert akkor el kellene határolódnom Széchenyitől, Adytól és a magyar írástudók legjavától is, ami praktikusan azt jelentené, hogy nem vagyok többé magyar.”
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése