Kezdődik

Hónapok óta ámulattal figyelem a szakszervezetek türelmét, hogy milyen konokul ragaszkodtak ahhoz, hogy a kormány nyilvánvalóan dolgozóellenes intézkedéseiről, sunyi törvényeiről és botrányosan ember- és dolgozóellenes tervezeteiről az Európában szokásos módon legalább háromoldalú tárgyalások legyenek. Teljesen érthetetlen volt, miből gondolják, hogy egy olyan hatalom, amely nem csak cinikus módon élt vissza a joggal, hanem miután gyakorlatilag minden réteget becsapott majd még meg is alázott, minden féket és ellensúlyt kiiktatott, minden valóságos kommunikációs lehetőséget bezárt, majd pont velük fog tárgyalni. 

Orbán olyan helyzetet teremtett, amelyben a szak- és civil szervezetek nem tehetnek mást, mint azt, hogy fölhagynak a hatalom kegyére való várakozással, és olyan helyzetet teremtenek, hogy a hatalomban támadjon föl a tárgyalási vágy. 

Egyszerűen nincs más választás. Európában még az olyan országokban is utcára vonulni szokás ilyenkor, amelyekben nem egy jogász junta uralkodik egy cinikus "vezénylő tábornokkal" az élén, hanem tárgyalóképes kormányok. 

Nincs más hátra, ki kell menni az utcára, a terekre, minél többen. 

Persze, hogy veszedelmes dolog ez. Bár erre nem nagyon gondolunk, történelmi időket élünk: egyedülálló kísérlet ez, amelyből megtudjuk, hogy miképpen működik egy diktatúra olyan környezetben, amelyben nincs külső forrás és erő, ami táplálja és megvédi, viszont minden külső körülmény a fönnmaradása ellen van: külső és belső közutálat tárgya. 

Az egész világ figyeli, mi történik Magyarországon, ahol a szak- és civil szervezetek vehetik át a béna pártok szerepét, és új vezetők nőnek ki a tehetetlenül sopánkodók és civakodók helyére. Meg tud-e szabadulni Magyarország véráldozat nélkül egy olyan fertőzéstől, amelyikről azt gondoltuk, immúnisak vagyunk rá? 

Vér és halottak nélkül! Megint példát kell mutatni: soha, senkinek ne jusson eszébe, hogy akár csak összehasonlítani merje a mostani tüntetőket azzal a csürhével, amelyik pár éve a várost zúzta, majd a Kossuth-téren táborozott. Vagy a mai rendőröket azokkal, akik brutalitással válaszoltak a brutalitásra. 

Egy kuka sem borulhat föl! Ez ma legalább olyan fontos, mint az, hogy egy hétig vagy két évig marad végjátszmában Orbán. Mert egy élhető országban akarunk - élni.

(Pápai Gábor rajza)

 .

Történelmileg

Csak a fiatalabbak kedvéért:
ez itt az az Éljenszálasi bácsi,
aki nézegeti élete főművét,
 meg a túlsó partot,
ahonnan a legtöbb zsidót
és keresztényt a Dunába lövette

Egy nekem nagyon kedves ember, aki egy csöppet sem zsidó pénteken fölhívott: “Mit gondolsz, normális dolog az, hogy az ablakunk alatt jobbikosok vonulnak és azt ordítozzák, hogy éljen Szálasi?”

Mondtam, hogy ebben a városban ez teljesen normális dolog.

Aztán megtudtam, hogy a jobbikosok a Magyarországon élő palesztinok vonulására csatlakoztak rá, akik abból az alkalomból sétáltak, hogy az ENSZ-ben napirendre került a palesztin állam ügye. A jobbikosok persze zsidózni mentek - ez csakugyan kitűnő alkalom. Egy tudósítás szerint “már a Bem József téri gyülekezést hangos zsidózás kísérte, a legjellemzőbb jelenet mégis az volt, amikor a Parlament felé a menet első fele azt skandálta, Most, most (Palesztina elismerését), a hátsó fél viszont ezt félreértette, érezték, hogy itt az idő, úgyhogy zengeni kezdett a Mocskos zsidók.”

A tüntető menetet a rendőrség nyilván engedélyezte, hiszen nem tibetiek vonultak, és biztosította is. Annál is inkább, mert azon országgyűlési képviselők is megjelentek: Gyöngyösi Márton és Staudt Gábor. A Kossuth téren csatlakozott Hegedűs Lóránt. (Még mindig a Református Egyház lelkésze. Lelkük rajta.)

Tarlós István városában, ahol egy hete sincs, hogy elvették a díszpolgári címet Kertész Ákostól, mert az ilyen jelenségek miatt erős szavakkal illette népét, ez lehetséges. Szálasit éltethetik, de elvárják, hogy egy olyan zsidó kussoljon, akit egyszer már ugyanilyen nácik megpróbáltak fölkoncolni. (Mert “örüljön, hogy befogadtuk”. Nyilván az is befogadásnak számít, ha valakit nem sikerül meggyilkolni, vagy szíves elemésztésre a németeknek átadni.)

Pintér tábornok - aki a hajléktalanok elleni büntetőháború napoleoni tehetségű stratégája - rendőrsége nem rest betiltani szakszervezeti tüntetést, ám engedélyezi az ilyen fölvonulást, biztosítja is, és nem oszlatja föl, amikor elkezdődik a szálasizás és a zsidózás. (Pintér megígérte, hogy nem lesznek koldusok a piros lámpáknál. Vajon a keresztény kurzusban netán Erdő bíboros kérésére a templomok elől is elzavarja a “közterületeket önkényesen elfoglaló” hajléktalanokat és koldusokat, mert azok zavarják az úri középosztály hitéleti buzgólkodását?)

Föltűnő, hogy Schmitt Pál sem ír levelet Orbán Viktornak, arra utasítva, hogy nézzen már utána, van-e valami törvényhely, amire hivatkozva esetleg be lehetne tiltani egy olyan pártot, amelyik országgyűlési képviselőkkel vesz részt egy ilyen hordavonuláson. (Van.)

Tarlós István sem dördül rá fővárosi kapitányára, és arról sem fenyegetőzik, hogy kikergeti a városházáról a náci párt képviselőit.

Ez van. (Nem genetikailag. Történelmileg.)

(És svéd nyelven is Thomas Nydahl oldalán, Ervin Rosenberg fordításában)

 .

A mai kedvenc üzenet (Rodolforól szóló írásomhoz)

Névtelen új megjegyzést írt a(z) "FRNC" című bejegyzésedhez:

Hogy minek mi lesz a neve, azt szerencsére NEM TE ÉS NEM TI döntitek el. Petíciózhatsz tonnaszám, akkor sem lesz beleszólásod, illetve beleszólásotok. Vedd tudomásul, zsiddancs, hogy itt most már az lesz, amit mi akarunk, hogy az legyen! Megvan hozzá a kellő hatalmunk és erőnk. A nyolc évig tartott országrablásotok eredményezte ezt a mostani hatalmas erő-koncentrációnkat. Fellázadt ellenetek a nép. Nem tűrte tovább az elnyomást. Nos, ti itt már senkik és semmik vagytok. Hogy még meg vagytok tűrve, azt vedd a jólelkűségünknek! Látom, hallom, érzem, tapasztalom, hogy elkezdted a csomagolást. Ez jó és szimpatikus. Keress magadnak egy másik országot e Földön! Ne félj pubi, nem fogunk utánatok könnyeket hullatni! Örülni és vivátozni fogunk. Hamarosan...

PS1: Neked, zsiddancs és a seggedet nyaló elvtársaidnak Izraelt ajánlom. A bankárfilek Ausztriába loholjanak! A komcsik pedig menjenek a picsába!

PS2: Amúgy éljen Budapest leendő ékessége: a budapesti Houdini Nagycirkusz! Mert így döntöttünk. Nélkületek, babám, nélkületek...

 .

Félszuper

Lehet valami a lelkemben, mert fura dolgok történnek velem. Illetve történnek is, meg nem is. 

Például a múlt héten egyszer azon kaptam magam, hogy már egy órája locsolok. De nem ám úgy, mint régen, hogy fogtam egy hosszú tömlőt, kinyitottam a csapot, aztán addig szórtam a vizet, amíg nem lett csucsogós a föld. 

Most már ilyet nem leszek. Nem azért, mintha nem lenne jó dolog csak úgy belelocsolni a világba, hanem azért, mert egyre környezettudatosabb lettem. Ennek megvilágosodás az oka: megnéztem a vízszámlát. Így aztán most kannából locsolok. Megyek szépen körbe a kertben, és meglátogatom a növényeket egyenként. Adok nekik vizet, de úgy, mintha etetném őket. Így valahogy személyes kapcsolatba kerültem mindegyikkel. Jó dolog ez, és pláne az, hogy nem csak én változtam, hanem a növények is érezhetnek valamit: egyre szebbek, egyre nagyobbak lesznek. Persze nyilván attól, hogy rendesen kapnak vizet.

Aztán valamelyik nap meg azon kaptam magam, hogy már vagy két órája diót török a lépcsőn. Maradt télről egy jutazsákban, és már hullik az új termés, kell a hely. És azt éreztem, hogy milyen jó dolog egy későnyári napmelegben diót törni. Pláne, hogy közben kitaláltam egy új technikát: nem oldalra csapok a deszkadarabkámmal, amit kalapács gyanánt használok, hanem a csőrösebb végének csúcsára. És épen marad a bele. Jó dolog ez nagyon. Már-már úgy éreztem magam, mint a Tótékban az őrnagy úr, dobozoláskor.

Éppen egy hete meg az egyik gyereknek fölfújtam a biciklikerekét, és közben rájöttem, hogy az egyik fék nem működik rendesen. Nekiálltam szerelni. Piszkálgattam, olajozgattam. Amikor elkészültem, elővettem a házunk összes biciklijét, fölfújtam a kerekeket, és átvizsgáltam mindegyiket. Az lett, hogy egész délután szerelgettem, és észrevettem magamon, hogy ez is jó dolog. Nem tudom miért. Hangulata van neki. Meghitt. Az ember ücsörög a kertben egy kicsi sámlin,  a kulcsokkal, az olajozóval, fogókkal, csavar, húz, teker, ülést állít. Aztán szépen letörölgeti a masinákat, sorba állítja őket, hogy rend legyen... 

Amikor visszagondoltam arra, hogy mi a legjobb ezekben a dolgokban, úgy találtam, hogy az egyik matatásom közben sem foglalkoztam országos ügyekkel. Nem futkostam a számítógéphez híreket nézni, nem lestem a Facebookot, hogy mi van, hanem csak úgy elvoltam. Harmóniába került a napfény, a kert, a testem, a biciklik, a diók, a növények, minden.

Abból is gondolhattam volna, hogy valahogy megpróbálok kimenekülni valamiből, hogy amikor a kerítés mellett megállt a szomszédom, hogy eltűnt a tizenkettes kulcsa, adjam kölcsön az enyémet, nem kérdeztem meg tőle, hogy na mi van, még mindig a Fideszre szavaznál. Ő ugyanis vallásilag fideszes, azért érdekel, hogy mikor petézik bele az agyába az ördög, a kételkedés. Érdekel, hogy mi kell még neki, hogy fölébredjen.

Ehelyett meglepő módon ő kérdezett. Hogy szerintem igaz lehet-e az, amit Orbán mond, hogy ez az áfaemelés meg a költségvetési számbűvészkedés senkinek sem lesz kárára, senki nem jár rosszabbul.

Azt kérdeztem tőle, hogy te még mindig annyira hülye vagy, hogy egy olyan országban, amelyiken olyan szavakat akarnak az agyunkba nyomni, mint a félszuperbruttó, csakugyan elhiszed, hogy te bármikor jobban járhatsz, hacsak nem vagy focista, katolikus pap, vagy képviselő?

Félszuperbruttó! Mondogasd magadban ezt a szót, és ha fél órán belül nem jössz rá, hogy komplett hülyének néznek, akkor úgyis mindegy.

Ahogy ment haza, láttam, hogy motyog magában. És hálás voltam, hogy hagyott tovább matatni a kisfiam hátsó fékjének bovdenjével. Mert nincs fontosabb dolog a világon, mint a hátsófék.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Mai kérdéseim: Kertész, Tarlós, Ranschburg, bidém, MSZP

Tekintettel arra, hogy nem vagyok Budapest díszpolgára, így nem tudok arról lemondani azért, mert Kertész Ákos barátomat a véleménye miatt egy náci párt javaslatára attól megfosztották, ezután mindaddig, amíg Tarlós István lesz a főpolgármester csak a hivatalos ügyekben vallom be, hogy Budapesten születtem. Mindenhol máshol azt a kis falut jelölöm, amelyben nevelkedtem.

Miért gondolom azt, hogy ha drága Ranschburg Jenő barátom élne, akkor most visszaadná a Budapest díszpolgára címet?

Miért érzem mostanában, hogy megint ki kellene írnom valahova, mint a szocializmus idején egy vállalati vécébe, hogy "ELVTÁRS, NE SZARJ A BIDÉMBE!"?

Mit jelentenek ezek a mondatok két héttel Gyurcsány Ferenc ügyészségi kihallgatása előtt?

"...az MSZP nem vállal közösséget azokkal, akik vétenek a párt etikai normái ellen." 

...a határozat rögzíti, hogy aki az MSZP többségi döntéseinek megvalósulását akadályozza, vagy a párt működésével, megújulásával kapcsolatos kritikáit nem a belső fórumokon fogalmazza meg, "nem méltó a szocialista párt szolidaritására".

 .

Mit képzelnek?

Őszintén remélem, hogy Magyarország, vagy netán Debrecen, a kálvinista Róma, ez az igazi városállam, fideszes főváros nem üzen hadat az Amerikai Egyesült Államoknak. Mondom ezt annak dacára, hogy nekem is viszket az ujjam, és szívesen vennék puskát a kezembe.

Mi képzelnek ezek? Mindenféle szóbeszédre alapozva gusztustalan pletykákat küldenek táviratban hazánkról és olyan köztiszteletben álló vezetőkről, mint például Kósa Lajos, debreceni polgármester, aki annyira fontos nekünk, hogy majdnem miniszterelnök-jelölt lett, és - persze csak Orbán elkullogása esetén - talán még mindig a lehetséges utód. Szobor is készült róla, és a népszeretet megnyilvánulásaként huszárkapitányként is ábrázolva van egy freskón. Valami diplomatának mondott senki azt merészeli leírni erről az emberről - persze sunyi módon valakire hivatkozva - hogy “egyre korruptabb és zsarnokibb”. Fölháborító!

A három éve íródott üzenetben az irigy spion azt írja: a külföldi befektetők nagyon dicsérték Kósát, aki a "budapesti bürokratákkal" szemben nyitott volt arra, hogy adókedvezményekről tárgyaljon. Már ez is baj? Ez a dolga! 

Ennek ellenére azok,  akik Kósával kapcsolatban vannak, "a felszín alatt" morgolódnak elégedetlenségükben: "Egy szűk körről van szó, ők kontrollálnak mindent, (Kósa) a főnök" "Mr. 10 százalékból Mr. 20 százalék lett" olvasható a WikiLeaks-iratban.

Vajon mit jelenthet ez az utolsó, zavaros mondat? Elképzelni se tudom! Csak nem azt látta meg előre a spion, hogy Kósa Lajosnak akkora hatalma van, hogy egyetlen mondatára, tíz, de akár húsz százalékkal is gyöngülhet a forint? Mert, ha erre gondolt, akkor már 2009-ben látnok volt! Az is lehet, hogy az amerikaiak ufókat küldenek ide kémkedni. Helyénvaló lenne, ha a magyar kormány ufófigyelővel vizsgáltatná meg, hogy kiket engedünk az országba.

Mielőtt hadat üzennénk az Egyesült Államoknak - amitől óva intek, de megértem, ha mégsem hallgatnak rám - ki kellene vizsgáltatni ezt az ügyet. Főleg ezt a talányos mondatot, ezt a Mr. 10 meg Mr. 20 százalékot. 

Budai Gyulára bíznám ezt a nemzetgyalázási ügyet. Alapos, tapintatos, a végsőkig elfogulatlan ember. Nem ijed meg a nyikhaj jenkiktől sem.

 .

Hülyebeszéd

Giro Szász András alig két hete dolgozik Orbán Viktor szolgálatában kormányzati kommunikációs stábjával, de máris kemény bírálatot kapott, kormányülésen. Rögtön az első “igazi próbatételnél” alulugrották a szíjjártói lécet.

Rosszul kommunikálták a szinte kommunikálhatatlan változásokat. A nemzetgazdasági tárca keddi közleményét, miszerint "mindaddig, amíg az egykulcsos adó bevezetése bárkinek is jövedelemkiesést okoz, addig az eddigi adóterheknél alacsonyabb mértékű, átmeneti jellegű hozzájárulást kell fizetni a havi bruttó 202 000 forint feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalóknak" hagyták úgy értelmezni, hogy “a kormány visszavonult az eddig következesen hirdetett és minden eszközzel megtartani kívánt egykulcsos adó elképzeléséből”. Súlyosbitja a bűnt, hogy jó pár kormánytag is így értette.

Ehelyett ezt kellett volna kommunikálni: "az adó az elvonást jelenti, a 202 ezernél magasabb bérűektől pedig nem elvonnak, csak nem kapják meg (vissza), amit a többiek".

Biztos csodálkozik Giro Szász úr azon, hogy ilyen helyzetbe, a világon egyedülálló kommunikációs térbe került. Közönségesen úgy mondjuk, hogy hülyebeszéd, de ne legyünk közönségesek.

 .

FRNC

Van megint itt egy furaság. Olyan elnevezéses. Mert ez egy elnevező forradalom. 

Szőcs Géza államtitkár - nyilván sok hozzáértő tanácsát kikérve - a hírek szerint egy bizonyos Harry Houdiniról, minden idők legnagyobb szabadulóművészéről gondolja elnevezni, vagy elneveztetni a Fővárosi Nagycirkuszt. Houdini csakugyan a világ egyik legnagyobb mutatványosa, és csakugyan Magyarországon született Weisz Erik néven, de csak néhány napot töltött itt, mert csecsemőként vitték magukkal kivándorló szülei Amerikába.Tehát sem az országhoz sem a magyar cirkuszhoz nem lehetett köze. Sőt: egész életében azt bizonygatta, hogy ő született amerikai. Azt nem tudom, hogy valami családi sérelem okozta-e ezt, de tény, hogy tagadta magyarországi születését. Talán csak azért, mert semmit sem tudott erről az országról, és szüksége volt az amerikai identitásra.

Élt itt viszont egy Rodolfo nevű ember, aki történetesen, nyilván Houdini iránti tiszteletből és hazafiasságtól indíttatva addig kutatott, mígnem megtalálta azt az okmányt, amely bizonyította, hogy Houdini itt született. A magyar mutatványos művészethez annyi köze van, hogy olyan fiatalok is miatta választják a bűvész művészetet, akik soha nem látták élőben. Ha magyarországon valaki azt kérdezi az emberektől, hogy mondjanak egy bűvészt, ma is rávágják, hogy RODOLFO. 

A Fővárosi Nagycirkuszhoz meg csak annyi köze van, hogy nélküle talán nem is lenne. Vagy nem ilyen, amilyen. Negyven éve, amikor a régi cirkusz felújítására jött engedély a hatóságtól, Rodolfo addig cselezett, bűvészkedett, amíg teljesen új, korszerű épületet kaptak a cirkuszművészek.

Ráadásul ez a bizonyos Rodolfo nevű Gács Rezső éppen idén lenne száz éves.

Biztos van valami elegendő oka annak, hogy nem ő jutott eszébe Szőcs Gézának. Pedig milyen szép gondolat is lett volna az évfordulón! De azt is el tudnám képzelni, hogy a hatalom most az egyszer kegyből kivételt tesz és demokráciajátszásdiból megszavaztatja a népet: Houdini vagy Rodolfo?

A nép persze már szavaz magától is. A peticiok.com internetes oldalon. Rodolfora.

Én is azt mondom: legyen Fővárosi Rodolfo Nagycirkusz! >>>>> peticiok.com

 .

Orbán látókörben?

April H. Foley
amerikai nagykövet asszonnyal
(balra) és Aliza Bin-Noun
izraeli nagykövet asszonnyal
a jókedvű Orbán Viktor (2008)

Nem tudom, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és Schiffer András az LMP frakcióvezetője - úgy is mint jogász - olvasott-e erről a Wikileaks-szivárgásról: 

“April H. Foley, az USA budapesti nagykövetének bizalmas minősítésű táviratai szerint Orbán Viktor kétszer is beszámolt diplomatáknak az UD-féle megfigyelési ügyről: olyan, a MOL-OMV részvényháborúhoz kapcsolódó részleteket is "kifecsegett", ami a magyar országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén hangzott el. A HVG ehhez hozzáttette: az ülésen Orbán személyesen részt sem vett.”

Azért kérdezem, mert ha a hír igaz, megalapozottság esetén alighanem elkerülhetetlen, hogy Schiffer András a legfőbb ügyészhez forduljon - föltéve, hogy ő nem indít hivatalból nyomozást. 

Mert miről is van itt szó? Orbán Viktor tudott olyan dolgokról, amelyekről csak úgy tudhatott, ha valaki egy parlamenti bizottság zárt ülésén elhangzottakat neki elárulta. Majd a megszerzett információkat eldumcsizta egy idegen hatalom nagykövetének. Ha jól értem, rendkívül bizalmas információkat, netán államtitkokat. Úgy tűnik: egy vélhetően az energiapolitikában stratégiai értelemben mindenképpen érdekelt idegen hatalom képviselőjével fecserészett egy stratégiainak tekinthető részvényháború nyilván titkos, vagy bizalmas részleteiről.

A dolog nem csak bűnügyi értelemben figyelemre méltó, hanem mentálisan is: vajon mi visz rá egy tizenöt évesnél idősebb politikust arra, hogy egy nagykövettel olyasmiről beszélgessen, amiről egy államférfi még otthon, a feleségével sem beszélgethet? Az, hogy kérdezik? Nem ez az első eset, hiszen ugyanígy fölfoghatatlan, hogy egy fölnőtt férfi miért közöl olyasmit az USA nagykövetével, miszerint: "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" .

Úgy hírlik, Mesterházy Attila is kapott kérdést. De kicsit államférfiasabban, diplomatikusabban válaszolt: többet tud az ügyről, mint ami az újságokban olvasható, "és az egész nagyon rossz; olyan rossz, hogy nem is akarok róla többet tudni".

Ha párhuzamot vonunk a Sukoró-üggyel... De ne is vonjunk párhuzamot. Bízzuk ezt Schiffer Andrásra és Polt Péterre. Ők mindig tudják, mi a dolguk.

 .

Kurtapolgárság

Jómódú polgárok
egykori asztaltársasága
Hódmezővásárhelyen

A jövő évi költségvetés számai még a laikusoknak is nyilvánvalóvá teszik, hogy a szegényebbek jövedelemcsökkentésben részesülnek, miközben két százalékkal növekszik az áfa - vagyis a megmaradt fizetésből többet kell adnunk az államnak, minden egyes vásárlással. Vagyis az egykulcsos személyi jövedelemadó árát jövőre fizetjük meg igazán. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a gazdaság szereplői megpróbálják majd az új terheket az árakban tovább adni. Rákényszerülnek a “kaparásra”, ha életben akarnak maradni.

A kaparás és az adórendszer összefüggéseire maga Orbán Viktor hívta föl a figyelmet titkos kötcsei beszédében, néhány napja. Ebből most a Heti Válasz szivárogtat:

„A polgári oldal nem sorakozott fel eléggé az arányos adózás mögé" - szögezte le Orbán, aki az intézkedést a „jobboldali kurzus alapjának" nevezte. Szerinte a „kaparj, kurta" ősi igazságában megfogalmazott elementáris társadalmi felhajtóerő nélkül az ország nem jut egyről a kettőre. Az igazságtalanságra vonatkozó bírálatokra a kormányfő úgy válaszolt: „Az arányos adózásban, aki tízszer többet keres, tízszer többet adózik. Miért kellene őt tizenötszörös adóval sújtani?"

Orbán bánata, miszerint a polgári oldal nem sorakozott fel, talán azzal lehet összefüggésben, hogy a magyar polgári oldal túlnyomó többsége szinte ugyanolyan problémákkal küzd, mint a nem polgári oldal - hogy ezek kicsodák, azt lassan tisztázni kellene. Mert, ha Orbán azt hiszi, hogy az orvosok, a tanárok, a hivatalnokok - gondolom ez lehet a polgári oldal - kisebb gondokkal küzdenek naponta, mint mondjuk a szakmunkások, a földművesek vagy éppen a rendőrök, akkor alighanem téved. Tudomásul kellene venni, hogy lehet valaki egyszerre például orvos és panelproli, és ráadásul számolni kellene azzal, hogy a panelproliság érzése válság idején igen erős szorongásos rohamokban feszül rá az orvosi státusszal járó polgári büszkeségre. A napi gondokkal járó elemi félelmek nem engedik az önfeledt fölsorakozást, bármennyire is bánatos a polgárember attól, hogy Orbán bánatos.

Politikai hiba erre a helyzetre ráhúzni a kifejezetten sértő, cinikus, gúnyos “kaparj kurta” népi szólást, ami ugye pontosabban úgy hangzik, hogy “kaparj kurta, neked is lesz”, és valójában arra utal - mint arra Murádin László nyelvész is fölhívja a figyelmet -, hogy a kurta háziállatot társai nem engedték hozzájutni a bőven kiszórt élelemhez. A kurtának kaparnia kellett, ha nem akart éhezni.

Nesze neked polgári oldal! Nesze jobboldali kurzusalap!

Orbánnak az a megjegyzése, miszerint „Az arányos adózásban, aki tízszer többet keres, tízszer többet adózik. Miért kellene őt tizenötszörös adóval sújtani?" teljesen jogos. Nem is azt találja a nép igazságtalannak, ha valaki magas szakértelemmel, sok tapasztalattal, felelősséges munkával tízszer többet keres mint az átlag, és nem sújtják progresszív adóval. Hanem azt, amikor harmincszor, ötvenszer, százszor, netán ezerszer. De még ezt is tudomásul lehetne venni akár polgári, akár proletár nagyvonalúsággal, ha nem lenne válság, és nem azok fizetnék a számlát, akiknek már nincs mit és nincs miből kaparni.

Tudom, hogy macerás a társadalmi hatásokat vizsgálgatni, lehet kétharmadból anélkül is intézkedni, de aztán nem kell bánatosan csodálkozni.

 .

Kihalófélben

A héten a kezembe került a romániai Új Magyar Szó. A címlapon az a kérdés harsánykodott, hogy: “Kihalófélben Románia?”. Meglepődtem, mert eddig abban a meggyőződésben voltam, hogy Románia népe szépen szaporodik, - velünk ellentétben, sőt ott is a magyarok fogynak - ezért aztán azonnal belemélyedtem az aggódást tükröző című kitűnő írásba. 

Megtudtam, hogy a születések száma tíz százalékkal csökkent az első félévben. És ennek bizony az az oka, hogy a családok halogatják a gyerekvállalást, a gazdasági válság és a megszorító szociálpolitika bizonytalanságot vált ki. Ami viszont figyelemre méltó, az az, hogy a családalapításban a magyar értelmiségiek az élenjárók: nem ritka a három-négy gyerek köreikben. Romániában, vagyis Erdélyben és más magyarlakta vidékeken.

Az írás figyelmeztet a következményekre: amennyiben a tendencia tartós lesz, 15-20 év múlva egy dolgozó két nyugdíjast tart majd el, ami gyakorlatilag a társadalombiztosítási rendszer összeomlását jelenti. Ilyeneket évek óta olvashatunk a magyarországi, sőt más európai országok lapjaiban is.

A pillanatnyi magyar viszonyokról az év első negyedére találtam adatot: talán nem is olyan meglepő módon nálunk is éppen tíz százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy éve. (Arról nem találtam adatot, hogy a Magyarországon élő román nemzetiségű értelmiségiek szaporodási rátája hogyan alakult mostanában.) 

Nyilván nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy az okok hasonlóak: válságban, bizonytalanságban, megszorítások, jogfosztások idején a gyerekáldásra tudatosan várók óvatosabbak lesznek. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a gyerekvállalásra érett, a családot csakugyan körültekintően építő fiatal házaspárok jelentős része éppen mostanában hullik alá az adósságcsapdába, pláne nincs mit csodálkozni.

A kelet-európai előrejelzésekben még nem szerepel az, hogy mi történik akkor, ha a fiatalok kiszorulván az egyetemekről vagy a munkapiacról, külföldre mennek. Ez már csak azért is figyelmet érdemelne, mert ma bármilyen politikai színezetű társaságban ez az állandóan fölbukkanó téma, még Orbán és Gyurcsány szidalmazását is megelőzi, hogy el kellene menni az országból. Nem csak gazdasági, hanem politikai okokból. 

Az, hogy ez nem véneknek való vidék, régóta tudjuk, de azzal csak mostanában szembesülünk, hogy az ifjak mennyire nem találják élhetőnek ezt a gazdasági és politikai környezetet. Mi van akkor, ha olyan tömegben vándorolnak el, hogy a végén nem két nyugdíjas jut egy dolgozóra, hanem három-négy. És mi van akkor, ha azok a dolgozók is többségükben alulképzettek lesznek, hiszen a legtanultabbak tudnak munkát találni más országokban?

Ehhez képest nálunk akkora, de akkora nemzetpolitika van, hogy attól zeng minden. Ebben van lelkesítés, kötelesség, kereszténykedés, sulykolás éppen úgy, mint zsarolás: ha egyetemre akarsz menni, alá kell írnod, hogy az országban maradsz, különben vissza kell fizetned az oktatás árát. Például. És benne van az az új paradigma, immár az alaptörvényben is, hogy az állam ezentúl nem annyira köteles nyugdíjat adni, viszont a gyerek köteles eltartani a szüleit.

Az az érzésem, hogy nincs más út, mint az, hogy mindenki nézzen szembe a saját lehetőségeivel. Addig kell kitalálni, hogyan lehet életben maradni, amíg van rá idő. Az biztos, hogy az új államszerkezetre az eddiginél is mérsékeltebben számíthatunk majd öregkorunkban. Paradigmát kell váltani. Első lépésként - ahol lehetőség van rá - talán meg kell tanulni veteményezni, csirkét tartani, gombászni, fényt enni.

És persze figyeljük Romániát, a környező országokat, hátha lesz olyan hatalom, amelyik képes akkora reményt adni az embereknek, hogy azok ismét élhetőnek látják a világot. Talán ebben versenyezzünk egymással. Csak nehogy az legyen a vége, hogy a fiatalok nyugatabbra, az öregeink keletebbre költöznek, és teljesen kiürül az ország.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Minek, nemzeti, vadászvegza, BIBLIA KENYÉR

De minek nekem a hatalom, ha azt látom, hogy mindenki utál, mindenki nyomorultul érzi magát, kínos az egész? Minek? Minek, ha nem jóra használom, hanem csak rombolásra, mások megalázására, jogok fosztására?

A Magyarország és nem a Hungary felirat szerepel majd a magyar olimpikonok mezén a 2012-es londoni olimpián - mondta Kovács István, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja. Ez nyilván akkora öntudatot ad majd a sportolóknak, hogy vesztes helyzetekből is győznek. Már csak azt nem értem, hogyan kerülhette el a kormány figyelmét az, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság még mindig nem "Nemzeti". (Most szólok: sokba kerül ám majd, ha az utolsó pillanatban kell minden mezt rovásírásosra lecserélni.)

Olvasom, hogy "helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országos Vadásznapon. Egyebek mellett ezt úgy gondolja elintézni, hogy a vadászokat hivatalos személyeknek kívánja elismertetni. Mivel nálunk a focistákat is erősen vegzálják, még Orbán jelenlétében is, talán az is lehet, hogy belőlük meg ő csináltat hivatalost.

BIBLIA KENYÉR ® (!) "Ezt küldi az ég". CBA, természetesen.

 .

Alap, Réthelyi, végelszámolás, D-Day

David:  Marat halála

Azt az alapot, amit Réthelyi miniszter úr emleget, mint amibe a diplomásoknak jövedelmük egy részét be kell majd fizetni, nem úgy hívják véletlenül, hogy személyi jövedelemadó? (Amiből a diplomás egy normális országban többet fizet, mint az, aki nem tanult tovább, például azért, hogy fönntartsák az oktatási rendszert.)

Miért van az, hogy erről a száznyolcvan forinton való végelszámolásról az jut eszembe, hogy hány fideszes frakciótagnak lehet svájcifrankos hitele? És az, hogy már le is van vajazva, hogy melyik banknál kapnak valami kedvezményes kölcsönt. (Tudtam, hogy valamit kitalálnak, ami jóformán csak nekik jó. Figyelni fogunk ám! Nem mintha az ilyesmi miatt aggódnának vagy szégyenkeznének.)

Nem szeretnék beleszólni a D-Day szervezésébe, de gondolják végig, hogy érdemes-e a forgalomlassítást bevetni az Orbán-ellen. Sokszor vizsgáltam lassításkor az álló sorokat és úgy találtam, hogy nagyjából minden tizedik autóban van valaki, akivel szemben kifejezetten visszataszító, ha állásra kényszerítik. Ilyenek például a terhes nők, a gyerekek, a rokkantak, az öregek. Ha csak velük számolunk, akkor is kár ennyi embert - jogosan - maguk ellen fordítani. 

 .

Orbán nemzetbiztonságos?

A Wikileaksen kiszivárgott egy távirat: "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondá állítólag egyszer  Orbán Viktor valakinek, mindegy is kinek. 

Azért jó lenne, ha mi, helyette is elgondolkoznánk ezen a mondaton. Biztos az, hogy teljesen rendben van, hogy egy így gondolkozó ember vezeti az országot? Akiről ráadásul hosszú évek alatt bebizonyosodott, hogy ez nem csak afféle hencegés, hanem maga a színtiszta valóság.

Hogy egészen pontosan fogalmazzak: nincs ennek a dolognak nemzetbiztonsági kockázata?

Nem egyedül dolgozik persze: például egy másik szószátyár, bizonyos Semjén Zsolt nevű lándzsakeresztény elpöttyentette, hogy Orbán legfőbb ellenfelének karaktergyilkolására ő kapott megbízást, és ezt végre is hajtotta.

Már önmagában az is egy alapos elmevizsgálatot érdemel, ha valaki - bár tudván tudja, hogy szavait mások, az ország sorsára befolyással bíró emberek is meg fogják ismerni -, nem tud ellenállni a kamaszosan nagyképű kinyilatkoztatási kényszernek. 

Nyilván erre az a fölmentő válasz, hogy ez csak duma. De, ha valaki ilyesmit mond a polgári életben, akkor az is lehet, hogy fölkelti a hatóság figyelmét. Legalábbis én úgy vélem, hogy ha egy normális társadalomban én azt mondom a tanítónéninek, hogy “ha a hülye gyerek visszapofázik, akkor azonnal leordítom a fejét, és kirugdosom a szobából, mert tanulja meg, ki az úr a háznál, idejében bele kell verni, hogy nem nőhet a fejemre”, akkor a tanító néni ezt bepusmogja a védőnőnek, vagy valakinek. Aztán lehet, hogy meghitt elmegyógyászati beszélgetés lesz a vége.

Azon, hogy egy ilyen ember a hatalommal visszaélve egyre színtisztább diktatúrát épít, nincs mit csodálkozni. Még a felszínes szemlélődő is látja, hogy zsarolható vagy szolgalelkű emberekkel veszi körül magát - amint az zsarnoki körökben mindigis szokás -, akik hűen szolgálják gyilkolászási hajlamait. Azon persze még a hívek, sőt a pártbeosztottak is elgondolkozhatnának, hogy ami most például a volt miniszterelnökök felelősségrevonási játszmájában folyik, olyan rendet teremt, amelynek aztán bárki áldozata lehet. Ha nem lehetett őket száz százalékig porba taposni, akkor adjuk át a feladatot az ügyészeinknek, legyen száronvezetés, esetleg börtön a vége. 

Az is pszichiátriai vizsgálat tárgya lehetne, hogy miért gondolja egy miniszterelnök, hogy - a focistákat és pár kiszemelt egyházat kivéve - a társadalom minden rétegét meg kell leckéztetni, miféle “eszmei” nagyképűség kell ahhoz, hogy forradalmat kiáltva évszázadok alatt vérrel és verejtékkel létrehozott jogrendet töröljön el. Nincs ebben az, hogy aki úgy gondolja, hogy megölheti a riválisokat, az megalázhatja, sőt büntetheti a saját népét is? Azt a hűtlen népet, amelyik kétszer merészelte őt cserben hagyni. 

Hívei is elgondolkodhatnának végre: ha befejezi a külső ellenséggel való leszámolást, az ilyen ember a szokásos forgatókönyv szerint megtalálja a belsőket is. Azt persze fölfuvalkodottságában még nem látja, hogy magának is csapdát épít. Az lesz a vége, hogy vagy börtönben vagy elmegyógyintézetben végzi. Így megy ez évezredek óta, mert a népek csak rövid ideig hülyíthetők, aztán egyszercsak elkezdenek számolni a nemzetbiztonsági kockázatokkal. Bár ezt mégis inkább “igazságnak” mondják.

 .

Egy táskahordozóról

„Gréczy úgy viselkedik, mint Gyurcsány Ferenc utolsó fegyverhordozója, márpedig aki így viselkedik, az ne játssza el a független újságírót.” - mondta Horn Gábor. Mint hosszú időn át szerkesztője, tanúsítom, hogy soha nem játszotta el. Mindig nyilvánvalóvá tette, hogy Gyurcsány Ferenc barátja. Az írásaiban is. Sok vitám volt emiatt, kollégákkal, politikusokkal is, mert úgy gondolom, hogy mára - a kilencvenes évek közepe óta - hazuggá vált a független újságíró póza. Azt is lehet becsülni, ha valaki nem tesz úgy, mintha. A polgári lét feltételeinek hiánya miatt kénytelenek vagyunk pártokat, politikai csoportokat szolgálni. A kérdés csak az, hogy elvtelenül, vagy azért marad még némi gerincfélénk. Gyarmati, gyepűvidéki viszonyok ezek, de ez van: igény lenne a függetlenségre, csak az emberek nem tudják megfizetni. Ez ennyire egyszerű. A pártok tudnák megfizetni, de megszerzett pozícióikkal anyagi és erkölcsi értelemben is szolgasorban tartják a sajtót. Ezért majd egyszer megfizetnek, de most praktikusnak tűnik. Alig van már független szerkesztőség ebben az országban.

Gyurcsány Ferencet ugyan némiképp felelősnek tartom azért, ami a baloldali médiarendszerrel történt, ám azt el kellett fogadnom, hogy ezzel indokolta aligcselekvését: nem nagyon tud segíteni, mert „lopott pénzből nem”.

Gréczy Zsoltban azt becsülöm, hogy Gyurcsány Ferenc bukása után sem fordított hátat neki, ez egy pillanatra sem merült föl benne, noha kaphatott volna megfelelő állást – például Gyurcsány ellenfeleinek jóvoltából. Akik ma is olyanokat terjesztenek róla, hogy milliókat keres, pártpénzből persze, ésatöbbi. Kicsit mocskos, kicsit piti, de nagyon magyar. Nem véletlen, hogy olyanok terjesztik, akik Gréczyhez képest a tizedét sem teszik a magyar baloldalért. Mondataik, cselekedeteik, arcuk ismeretlen a jobb sorsra érdemes, ám még mindig bizakodó, várakozó népség köreiben. 

Zsoltot szinte gyerekkora óta ismerem. Meggyőződésem, hogy éppen ezért nem fordított hátat Gyurcsánynak, mert nem a táskahordozója, hanem a barátja. Van ilyen. És van olyan is, hogy valaki túl az érdekeken is szolgál egy gondolatot, egy ügyet. Akkor is, ha hosszú-hosszú időre reménye sincs arra, hogy amit képvisel, azt az emberek többsége elfogadja, pláne arra, hogy a hatalom közelébe engedje.

Azt meg, hogy Horn Gábor minek beszél ilyeneket, nem tudom. Nem értem. Nekem is barátom Kuncze Gábor, én is sajnálom, hogy nincs műsora az ATV-ben, de aligha hiszem, hogy érdemes egymás gyalázásával még mélyebbre jutni abban a kútban, amelyben mi, nem orbánisták lakunk.

 .

Szakmailag

Az egyik kollégám fölhívott, hogy segítsek neki, legyek kedves leírni pár sorban, hogy milyen jó és kellemetlen dolgok értek az utóbbi két hétben. A munkámban, a szakmámban és az életemben. Ezt válaszoltam.

Megyek be a szerkesztőségbe. Az egyik kollégám kérdezi, hogy olvastam-e, mi van a Magyar Hírlapban Németh Péterről. Mondom: hallottam. Nem szoktam Magyar Hírlapot olvasni. Akkor inkább a harmincas évek náci lapjait lapozgatom. Annak legalább tudom, mi lett a vége. Vagy az ötvenes évek kommunista sajtóját, mert az is tanulságos, és annak is tudom.

Különben is, amióta a saját könyvelőmről - a saját irodájában, ahol egy asztalnál ültünk -, azt olvastam, hogy elmenekült az országból, még piti ügyekben sem nagyon találom hitelesnek ezt a lapot.

De csak olvassam el. Mert a dilettantizmus is tanulságos.

Na, beleolvastam. Azt írja, hogy Összesen bruttó 24 millió 669 ezer forintot keresett Németh Péter, a Népszava főszerkesztője a VII. kerületben, az előzetes letartóztatásban ülő Hunvald György (MSZP) volt polgármester időszakában – tudta meg a Magyar Hírlap.

Na akkor ebben minden benne van. Németh Péter iszonyatosan sokat keresett, tehát Hunvald bűntársa. Csoda, hogy eddig nem jöttek érte. Aztán meg közlik, hogy azért leplezik le Németh Pétert, mert a Népszava támadja az új kerületi vezetőséget és a polgármestert. Ezt így megmondják. Hogy ez bosszú. Hogy ők bérbosszulnak. (Véletlenül Stefka főszerkesztőt emberemlékezet óta Bérborznak csúfolják a szakmában.) Nyilván arra gondolnak, hogy ezután Péter majd kétszer is meggondolja. Tévednek. 

Kemény csapás! Csak ugye kénytelenek leírni, hogy ezt Péter főszerkesztőként kapta az erzsébetvárosi televízióban. Munkabér gyanánt. Hat év alatt. Ami azt jelenti, hogy el kell osztani hatszor tizenkét felé, vagyis kapott olyan 340 ezer körül, bruttóban persze - és most azért se számolom ki, hogy az mennyi nettóban.

(Meg is jegyeztem később, hogy elég nagy balek volt, ha ennyiért vállalta a főszerkesztőséget. Azt hittem, hogy legalább félmilliót kapott.)

Na erre még rátesznek egy lapáttal: “Közeli munkatársa, Kaczvinszky Barbara főszerkesztő-helyettes, szerkesztő-műsorvezető 2006 és 2011 közötti időszakban bruttó bérként összesen 14 millió 446 ezer 690 forinthoz jutott az Erzsébetvárosi Média Nonprofit Kft.-től.” 

Nem fogom kiszámolni, hogy az mennyi, de ha úgy adom össze, hogy öt év alatt heti öt műsort kell ennyiért csinálni, akkor kijön darabjára olyan bruttó tízezer. Ami azért nem olyan nagyon sok. Mondhatni: kevéske.

Arra meg, hogy Barbara mennyire volt a szocialisták embere, jellemző, hogy indult választáson - függetlenként. Onnan tudom, hogy egyszer pont akkor beszéltem vele, és megkérdeztem, miért nem szocialistaként indul. (Nem árulom el a derék magyarhírlaposoknak, hogy mit válaszolt, pedig örülnének.)

Aztán összeadják a pénzt, hogy még nagyobb legyen:

 “Némethék így ezekben az években több mint 39 millió forintnyi közpénzért dolgoztak a VII. kerületnek.”

Már Némethékről ír a lap. Ha ennyire hülyének nézik az olvasóikat, akkor meg is érdemlik őket az olvasók.

És ezek a kollégák annyira ostobák, hogy azt hiszik, nem tudom meg öt perc alatt, hogy a mostani főszerkesztő mennyit keres. 

Véletlenül nagyjából annyit, mint Péter és Barbara együttvéve: 510 ezret. Nem balek, az biztos.

A következő meg az lesz, hogy a hírlapos ismerőseimmel megszereztetem a főszerkesztőjük fizetését. Aztán megnézzük, hogy a Bérborz hány éve főszerkesztő, és szépen összeadom. Hogy érezze ő is.

De volt egy jó élményem is: a Kertész Ákos ügyben megkeresett Pilhál Tamás a Magyar Nemzet újságírója. Hosszú évek óta először fordult elő, hogy korrekt módon, tisztességes hangnemben, egymás álláspontját megértve, egymás helyzetét tiszteletben tartva kommunikáltunk egy jobboldali kollégával. Élmény volt.

A Magánéletben a legsúlyosabb az volt, amikor az év legmelegebb napján, csicsergős reggelen, hétkor, tigázos egyenruhában megjelent két ember azzal, hogy ellenőrizniük kell a gázórát. Mondtam, hogy egy hónapja ellenőrizték. Erre ők: erre kaptak utasítást. De persze beengedtem őket. El is kezdték az ellenőrzést, lefényképezték az állást, matattak. Aztán az egyik közölte, hogy utasításuk van arra, hogy lezárják.

Teljesen gyanútlan voltam. Azt hittem, hogy ott, azonnal infarktust kapok. Kérdeztem, hogy miért. Erre ők: nem tudják, de hívjak föl egy számot. 

Fölhívtam. Hogy én tartozom. Mondtam, hogy de hiszen pár hete hívtak, hogy miért nem fizetek, én meg mondtam, hogy minden számlát befizettem, nem kaptam olyat, amit nem, mire az ügyintéző azt válaszolta, hogy jó, majd utána néz. Azóta semmi. De hogy küldtek ajánlott levelet. Mondom: láttam, de nem tudtam átvenni, mert a feleségem nevére jött, nekem nem adják ide. A feleségem tegnap este jött haza, ma mentünk volna érte. Sajnálja.

Kikapcsolták. Nem elég, hogy csalárd indokkal jöttek be, tehát magánlaksértést követtek el, ez még harmincezer forintomba is kerül.

Rendesen rosszul lettem a megaláztatástól. Ráadásul délután Weber Lajos temetésén mondtam beszédet. Annyira rossz állapotban voltam még mindig a reggeli élménytől, hogy remegett a kezem és a lábam. Attól tartottam, hogy kimegyek és beszéd közben összeesek.

Biztos ez is jó lesz valamire. Szakmailag. Tanulni kell a szégyent, hogy aztán leírhassuk. 

 .

A Kertész-ügy és a Magyar Nemzet kivonatolós technikája

“Andrassew sem tiltakozik Kertész miatt” címmel a Magyar Nemzet címoldalán jelent meg egy írás, ami a lap harmadik oldalán folytatódik. Csak a rám vonatkozó részeket idézem: “Nagyon sok mindenben nem ért egyet Kertész Ákossal, de lapunknak nyilatkozva nem határolódott el tőle magyargyűlölő mondatai miatt kollégája, Andrassew Iván.”

“Andrassew Iván, aki amellett, hogy ír az Amerikai Népszavának, a hazai Népszava egyik szerkesztője is, lapunknak küldött válaszlevelében úgy fogalmazott: “nagyon sok mindenben nem értek egyet Kertész Ákossal, de mint szerkesztő, a nem amerikai Népszavában akkor is közlöm az írásait, ha egy szavával sem értek egyet. (...) A kifogásolt írás hangnemével sem értek egyet teljes mértékben, de mivel én nem vagyok zsidó, nem élhetem át azt, amit ő.” Az okokról és az eredményről szólva leszögezte: “Sebeket kapunk és sebeket ejtünk. Ezeket el kell viselni, túl kell élni.”

Andrassew az Amerikai Népszava sokszor útszéli hangot használó főszerkesztőjét, Bartus Lászlót sem kritizálta.”

Úgy gondolom, hogy a Magyar Nemzet tisztességtelenül járt el, amikor erősen kivonatolva idézett. Ha egy lap annyira fontosnak találja az ügyet, hogy a címlapra teszi, majd az egyik legfontosabb oldalán folytatja, ha a megkérdezett annyira komolyan veszi az ügyet és a lapot, hogy lelkiismeretesen válaszol, akkor illik a teljes választ idézni. 

Némi szerkesztői gyakorlat után az ember megtanulja, hogy ha valakit megkérdezünk, akkor ez esetleg válaszol. 

Ha nem a teljes választ közöljük, akkor illik egyeztetni a válaszolóval. Ennek persze megvan az a kockázata, hogy a szöveggel nem tudunk kedvünk szerint manipulálni.

Szeretném leszögezni, hogy meggyőződésem: a Magyar Nemzet - amúgy a lapra és a jobboldali sajtóra jellemző - eljárásában nem a szerzőként föltüntetett Pilhál Tamás a vétkes.

Álljon itt a vele folytatott levélváltásunk:

2011/9/1 Pilhál Tamás

Tisztelt kolléga!

  

2011. augusztus 29-én, hétfőn Kertész Ákos író nyílt levelet írt az Amerikai Népszavába, amelyben többek között a következők szerepeltek:

„A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”

Ön, aki az Amerikai Népszavába rendszeresen (vagy kevésbé rendszeresen) publikál, egyetért-e ezekkel a gondolatokkal?

Ha igen, akkor több kérdésem nem is lenne.

Ha viszont nem ért egyet Kertész Ákos eszmefuttatásával, akkor azt szeretném megkérdezni, hogy kifejezésre juttatta-e már a nemtetszését?

Jelezte-e a főszerkesztőnek, Bartus Lászlónak, hogy szerencsésebb lenne levenni az anyagot az oldalról, mondván, mindennek van határa, még a gyűlölködésnek, egyes népcsoportok kollektív megbélyegzésének is? 

Beszélt-e az írásról annak elkövetőjével, Kertész Ákossal, és jelezte-e neki, hogy ez azért kicsit durva volt? Ha még nem tette, tervezi-e, hogy fölhívja rá Kertész úr figyelmét, hogy ezek egy Kossuth- és József Attila-díjas íróhoz méltatlan mondatok voltak?

Válaszait előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Pilhál Tamás

Magyar Nemzet

Kedves Tamás,

nagyon sokmindenben nem értek egyet Kertész Ákossal, de mint szerkesztő, a nem amerikai Népszavában akkor is közlöm az írásait, ha egy szavával sem értek egyet. Mert Kertész Ákos művei alapélményt jelentettek nekem fiatalabb koromban, nagyszerű írónak tartom, tisztelem benne a hitét, a hitevesztettségét. Ismerem személyesen is, és szeretem, mert vesztesként is az maradt, aki volt.

A kifogásolt írás hangnemével sem értek egyet teljes mértékben, de mivel én nem vagyok zsidó, nem éltem át azt, amit ő, nem tudhatom, milyen lenne, ha én is átéltem volna, tiszteletben tartom azt az elkeseredettséget és dühöt, amit azok az öreg emberek éreznek, akik azt látják, hogy megint nácik masíroznak ebben az országban, nácik vannak a parlamentben, ésatöbbi. És azzal bizony egyetértek, hogy ez elsősorban azért lehet így, mert nem néztünk szembe azzal, amit Magyarországon a magyarok műveltek. (Csak megjegyzem, hogy  szigorú konzervatív nevelést kaptam, hitként viselt antiszemita, keresztény középpolgári környezetben. Mégis a másik oldalon állok. Azért, mert  én pontosan tudom, mi mit jelent. Engem már gyerekkoromban megrontottak, gyűlöletre és kirekesztésre neveltek.

Kicsit persze át tudom érezni, mi lehet Ákosban, hiszen engem is naponta zsidóznak, fenyegetnek, elképesztő hangnemben.)

Ahogy én földolgozom azt, ami a Magyar Nemzetben vagy a Magyar Hírlapban és a jobboldal más médiumaiban megjelenik, próbálja meg földolgozni, megérteni, hogy ebben a rettenetes világban, amit mi teremtettünk, egyre élesebben, egyre gonoszabban fogalmazunk. Sebeket kapunk és sebeket ejtünk. Ezeket el kell viselni, túl kell élni.

Lehet hazafiasan morcoskodni egy ilyen írás olvastán, de mielőtt belekezd, érdemes beleolvasgatni a saját lapjába, a jobboldali portálok szövegeibe. Csak tíz percre próbálja meg elképzelni, hogy egy öreg baloldali zsidó, aki körül egyre ritkább a levegő, és minden más, ami az élethez kell, akit naponta fenyegetnek, akkor talán megbocsátóbb lesz Kertész Ákossal. Annál is inkább, mert a magyar irodalomban egyáltalán nem ritka, hogy a nagy írók hasonló hangnemben beszélnek a népükről. Aki ezt a jogot Kertész Ákostól megtagadja, az a magyar mivoltát kérdőjelezi. Hallom, bizonyos körök nem csak a kitüntetéseitől, hanem az állampolgárságától is meg akarják fosztani. Történetesen azok jogutódai, akik ebben már egyszer eredményesen jeleskedtek. Bár többnyire úgy, hogy nem kellett az adminisztrációval bíbelődni, elég volt egy golyó vagy némi gáz. És még valamit: hallom, hogy a Magyar Nemzet Gyurcsány barátjaként említi Kertészt. Ezzel szemben az az igazság, hogy ő írta a legkeményebb Gyurcsány-ellenes publicisztikát - jómagam szerkesztettem és közöltem a Népszavában, bár mondanivalójának túlnyomó részével nem értettem egyet.

Ami konkrétan a szöveget illeti. Nem értek egyet azzal, hogy a magyar nép “genetikusan” alattvaló. Szerintem kulturálisan, neveltetése miatt. (Amúgy a "genetikusan" kifejezést nyilván esze ágában sem volt konkrét, biológiai értelemben használni, mert Kertész Ákos nem hülye. Ez éppen úgy képes beszéd, szimbolikus beszéd, mintha azt írná: "Isten nem ver bottal". Konkréten sem Istenre, sem verésre, sem botra nem gondolna. Arra gondol, hogy a bűneinkért felelünk, és ez bonyolultan, sok-sok áttétellel történik.)

Nyilván ezt találja a legkifogásolhatóbbnak: “ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire”. Sajnos ez történt a világháborúban, majd ismétlődött az ötvenes években. Ha olvasgatja a jobboldali portálokat, talán fölfedezi, hogy ma is van egy hasonló fenyegetés.

“... boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. “ Tökéletes leírása a mai állapotnak - bár a szocializmusban is ugyanezt láttuk.

Ami Bartust illeti, a legritkább esetben teszek megjegyzést a szerkesztői munkájára. Ha majd a magyarországi jobboldali újságírók olyan hangnemben mernek írni Orbánról és a Fideszről, ahogy Bartus a magyar baloldaliakról és liberálisokról, akkor elfogadom az Ön kritikáját, sőt tolmácsolom Bartusnak.

Ennyit tudok válaszolni kérdéseire.

Nagyon megtisztelt a levelével. Ez az első alkalom, nem is tudom hány éve, hogy valaki a másik oldalról tisztességes hangnemben megkérdez valamiről.

Tisztelettel

Andrassew Iván

Pilhál Tamás egy későbbi kérdésére még ezt válaszoltam:

“Természetesen nem határolódom el Kertész Ákostól, mert akkor el kellene határolódnom Széchenyitől, Adytól és a magyar írástudók legjavától is, ami praktikusan azt jelentené, hogy nem vagyok többé magyar.”

 .

Fölhívás!

Ezt a levelet kaptam:

“Kedves Andrassew Iván  Úr!

Hetek óta azon tépelődök, hogy megosszam-e valakivel, a régi munkahelyemen látottakat. Erre Önt választottam, mert emberséges cikkeket ír.

Történt ugyanis, hogy meglátogattam volt munkatársaimat (már akit még megtaláltam).

Az ott tapasztaltak rendkívüli módon megleptek, mert a régi szakemberekből szinte senki nem maradhatott a helyén. Egyik napról a másikra - ahogy manapság szokás - ki lettek penderítve.

A legnagyobb meglepetést nem ez okozta (megszoktuk), hanem a volt szobám falán látottak.

Ott -  feltűnő helyen -  ki volt függesztve egy faliújság, amelyen jogszabályokat, fontos szakmai, határidős, erősen figyelemmel kísérni való dolgokat föggesztettük ki. Most ezen a parafa faliújságon Orbán Viktor képe és pályafutása van kifüggesztve. Bal felső sarokban a fiatal OV. Aztán ahogy cseperedett, még a szerelmei is fel vannak tüntetve.

Komolyan mondom, az ájulás kerülgetett a látványtól.

Aztán az is kiderült, hogy ügykezelőből egyik napról a másikra kinevezett főosztályvezető lett.

Ez a jövő?

Ez nagyon szomorú.”

Mivel egyre többször kapok ilyen jelzéseket, arra gondoltam, hogy fölhívással fordulok olvasóimhoz. Legyenek kedvesek dokumentálni, lefényképezni, összegyűjteni és nekem elküldeni (andrass1952@gmail.com) a személyi kultusz kiépülésének jeleit. Azért, mert tartozunk az utódainknak, a jövő történészeinek azzal, hogy ezt a kínos, de az utóbbi száz évben egyáltalán nem szokatlan jelenséget dokumentáljuk. Egyszer majd le kell írni ezt a különös diktatúrát, amely - a történelemben szintén nem egyedülálló módon - egy alkotmányos államcsínnyel kezdődött, majd a nép tevőleges semmittevésével cseperedett.

Szeretném hangsúlyozni: nem közvetlenül Orbán Viktort gondolom felelősnek azért, hogy ez megint megtörténhet Magyarországon. Az más kérdés, hogy például legfőbb ellensége, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején nem tapasztaltunk ilyesmit - legalábbis én nem vettem észre. Sőt, Kádár János korszakában sem, noha akkoriban a szocialista világrendszerben elterjedt volt a személyi kultusz. Szomszédunkban, Romániában az össztársadalmi elmebaj határáig fajult. Kádár Jánosról tudjuk, hogy kifejezetten tiltotta, és ezt a szolgaságra hajlamos párttagok is hamar megértették.

Ebből persze azt a következtetést is le lehet vonni, hogy az ország vezetőjének mégiscsak van valami köze ahhoz, ha bármilyen szinten, de a levélben is leírt jelenség fölbukkanhat a munkahelyeken, netán a lakásokban, talán még a templomokban is. Pláne akkor, ha a hűség és a szeretet ilyen - szerintem beteges - megnyilvánulásai megalapozzák az előmenetelt.

És akkor még nem beszéltünk az olyan jelenségekről, mint a feltétlen tiszteletadás megadásának igénye - elnök úrnak vagy miniszterelnök úrnak kell szólítani, a régi ismerősökkel is magáztatja magát, miközben ő állítólag csendőrpertuzhat, fölállva kell fogadni, eltűri, hogy idős asszony kezet csókoljon neki, ésatöbbi. De ezek nyilván véletlenek, rosszindulatú pletykák, kivédhetetlen helyzetekből adódó kellemetlenségek. Bízzunk Orbán Viktorban!

De azért az épülő személyi kultusz jelenségeit gyűjtögessük! Hátha neki is föltűnik, hogy lassan-lassan elborul az ország. Hátha megérti, hogy csak ő tehet ellene.

 .

Rodolfo 100

 .

Hoffmann és a Jóisten

Az origo képe

Mindenekelőtt le kell szögeznem: kevés embert tisztelek annyira, mint mint Böjte Csaba ferences szerzetest, aki gyerekek ezreit menti meg a nyomorúságtól. Erdélyi származásúként pedig mélyen átérzem, milyen fontos az, hogy a nehéz sorsú csíksomlyói magyar gyerekek népviseletben mehessenek templomba, ünnepélyekre.

"Csaba testvér imáit talán nem hallgatja meg a Jóisten? - kérdezi Hoffmann Rózsa a magyar gyerekektől - Dehogynem! Csak éppen most Titeket szólít meg: tegyetek jót! Támogassátok fejenként legalább 100-100 forinttal csíksomlyói nehéz sorsú társaitokat! Hogy az ünnepnapok alkalmával felvehessék a Tőletek ajándékba kapott székely ruhákat!" - olvasható a kormany.hu-n. 

Botrány, hogy egy magyar államtitkár Isten médiumaként szól a gyerekekhez. Alighanem ez Európában példátlan. 

Azt el tudom képzelni, hogy egy államtitkár - vallásának tanítását is követve - fölhívja a figyelmet arra, hogy nemes dolog alamizsnát adni a rászorulóknak. Az irgalmasságot is tanulni kell, és - bár vannak erős kétségeim - talán nem baj, ha a gazdagabb gyerekek néha-néha szervezetten adnak valamicskét a szegényebbeknek. De Istenre csak otthon, a pártjában meg a barátai előtt hivatkozhat egy államtitkár. Pláne olyan, aki kormánytagként bűnrészes olyan egyházak üldözésében, kirekesztésében, amelyek gyerekek ezrein segítenek.

Meg sem említeném, ha Hoffman Rózsa nem azt hozná föl, miszerint a csíksomlyói gyerekek “örömét csak az árnyékolja be, hogy a ruhájuk, a cipőjük ahány, annyiféle...” -, hogy talán Hoffmann Rózsa nem tudja, hogy Magyarországon gyerekek - vagyis szülők - ezreinek komoly gondot okoz, hogy nincs megfelelő cipő az iskolába járáshoz? Ruhájuk sincs, rendes. Nem ünnepi, hanem hétköznapi. Tanszerre való sincs. Családok ezreinél majd a fűtés is gondot okoz, mert kikapcsolják a gázt, a villanyt. 

Talán ezt is tudatni kellene a gyerekekkel, hátha ők megértik. De méginkább a kereszténydemokratákkal, a fideszesekkel, a templomi kurzusájtatoskodókkal, akik csakugyan tehetnének valamit. Sőt, személyesen a templomban is lehet erről szépeket mondani Istenre való hivatkozással. Ott akár államtitkárként is.

 .