csütörtök, május 27, 2010

Meghalt Furmann Imre


Magyarország egyik legtisztességesebb embere picike volt, törékeny, soványka, de csak messziről látszott ilyennek. Akit az aurája közelébe engedett, érezte az erőt, nem mert gonosz lenni, hiszen tudta, hogy Imre átlát rajta, és nem lesz kegyelem.
Amikor megtudtam, hogy halálos beteg, beszéltem vele. Akkor még reménykedett, azt hitte, hogy akár egy-két évig is élhet.
Keserű volt, azt mondta, talán lesz annyi ideje, hogy rendbeteszi a dolgait. Persze seholse volt már a régi Imre, a fergeteges humora, az elképesztő irónia, amivel hentergésig tudta röhögtetni az embereket, ha alkalma nyílt arra, hogy így mutasson tükröt. Már akkor megroppant, amikor majdnem négy éve elvesztette csodálatos, okos, huszonhét éves fiát. Beszélgettünk erről is, hogy nem is értem, hogyan tudta túlélni. Azt mondta: sehogy.
Pedig próbálkoztam, hogy kizökkentsem. Amikor a halálról beszéltünk, azt mondtam neki, hogy ha van Isten, és ő az ítélőszék elé jut, kérvényezi majd, hogy a pokolra mehessen, mert a Mennyek Országában mi dolga lenne. A jók között elemésztené az unalom.
Azt mondta, lehet, és kicsit nevetett.
Készültem, hogy meglátogatom. Nem akartam üres kézzel menni. Hetek óta mondogatom magnóra azt a verses füzetkét, amit még januárban küldött, amit feleségének - társának - Mártinak ajánlott. Gondoltam, talán így megérti, mennyire szeretem, és talán lesz egy kis öröme abban, ha kap egy olyan hangoskönyvet, amiből csak egy példány készül, és az minden szavában az övé. Elkéstem. Mentségemre: nehéz ilyen sorokat szépen kimondani: "Figyelem a fejleményeket magamban. Máj-rák feltéttel, bocsánat: áttéttel".
Arra gondoltam, ha meglátogatom, talán ráveszem, hogy egy jó nagy interjúban összefoglalja azt, amit búcsúzóul illik egy olyan embernek, akit azért szerettek azok, akik nem gyűlölték, mert elképesztően bátor volt, merészelt a legkirekesztettebbek, a legmegbélyegzettebbek, a cigányok védőügyvédje lenni. Az MDF alelnökei, a lakitelki alapító atyák közül ő ezt az utat választotta, miközben egy másik megalapozta a politikai újnácizmust. Csurka nyert, Imre vesztett: mindaz ami ellen harcolt, most ott feszít a parlamentben, fertőz és gyilkol szerte az országban. Nem csak a cigányok az áldozatai, hanem azok az önnyomorítók is, akikből kiöli a lelket a gyűlölet.
Gúnyolták persze, amikor erre előre figyelmeztetett, eleve vesztesként is kérlelhetetlenül küzdött mindenféle kirekesztés ellen. Vannak ilyen vesztes típusok, akik tulajdonképpen megmagyarázhatatlan okból szembe mernek szállni az ember leghitványabb természetével. Végülis mindig ők győznek, vagy a példájuk viszi győzelemre a jóságot.
Imrének már csak ez az esély marad. Nyomorúságában is boldog lehet az az ország, amelyiknek volt egy ilyen fia.

 

6 megjegyzés:

egy ember... írta...

Hogy a Gonosz győzne mindig? Nem! Mert csatákat nyerünk! Az viszont igaz, hogy a végső győzelmet Ő fogja aratni. A mindent elsöprőt. De addig Furmann Imré(k)nek köszönhetően nyer a jó is csatákat.
Azért vagyunk még itt.
A Gonosz győzelme azonban keserű lesz. Mert nem vezet sehová. Mert csak gyűlöl, csak pusztít. Ez a célja, semmi más. Ezért próbál újra és újra szembeszállni a Jóval, mert csak ez ad értelmet neki. Hogy elhitesse magával, hogy ő is/a jó...
Sok nagyszerű ember megy el mostanában. És bár mindig mennek el nagyszerű emberek, valahogy ezekben a távozásokban mégis ott csillan a sötét fény, gonosz kor jön most, a szelídek távoznak.

Névtelen írta...

ez nagyon, nagyon szép volt. szép írás.
nekem ő imre bácsi, akinek az eszméletlen humorába gyerekként kicsit beleszerettem. a lelkébe meg nagykoromban.
gyerekkorom egyik játszótársa volt a fia. mind a ketten nagyon jó emberek voltak.

Péter írta...

Nincs végső győzelem. Folyamatosan billegünk jó és rossz között. És mi a jó, és mi a rossz? Nincs is jó és rossz. Csak evolúció van.

Az elmúlt pár ezer év azt mutatja, hogy az emberi kultúra evolúciója a csökkenő agresszió felé halad. Csak lassan.

Ma már, például nincs rabszolgaság.

trendo írta...

Talán csak Solt Ottíliát tiszteltem úgy mint Furmann Imrét. A világ szűkebb és szegényebb nélkülük.

Erdélyi István írta...

Mint rádióriporter, többször találkoztam vele,akkoriban azt hittem, az ilyen emberek hitükkel, tisztánlátással telitett napi akarásukkal, túlélnek, mert túl kell élniük mindenkit... Nem csak naiv módon hajlok meg emléke elött,hiszen Feleségére, mint valamikori miskolci egyetemi hallgató,a Feleségem is szinte naponta hivatkozik... Szóval, akarom mondani, a sejtjeinkben hordott Tisztesség az, ami belénk költözött, ha én Imrére, Feleségem pedig az Ő Társára - Feleségére gondol.

Erdélyi István írta...

Köszönöm szépen, hogy többen levelet írva, nekem gratuláltak és nekem köszönték meg a sorokat Imréről... Engem nem illet köszönet. Én köszönöm Imrének és Feleségének hogy személyesen, vagy hírből, Feleségem elmondásából Mindkettőjüket megismerhettem.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések