Soha ne kezdd úgy a napot, hogy reggel elmész a bankba, hogy a jövőről egyezkedj, aztán meg elmész az orvoshoz, mert kíváncsi vagy, hogy a gyanúd igazság-e. Ez azért nem jó, mert a bankban akkor is bűnös vagy, ha még nem kéred a kölcsöneid átütemezését, és vizslatva néznek, miközben arról beszélnek, hogy milyen termékeket ajánlanak, és olyanokat mondanak, hogy mennyibe kerül majd a közjegyző a módosításnál, aztán meg csöndesen megjegyzik, hogy a kölcsönöket vissza kell ám fizetni. És amikor azt mondod, hogy dehiszen azért vagy itt, akkor látod az arcukon, hogy járkálj csak halálraítélt. És hogy most elteszik a papírt, de ne várjak rövid ügyintézésre, mert sokan vannak az olyanok, mint én. De, mondom, én még nem, nem egészen, én még csak tájékozódom, hogy mit lehet, mit lehetne, és akkor gyorsan elköszönnek.
Ettől még egy hóhér hátát is kiverné a víz.
Nem jó ilyen bőrrel orvoshoz menni. Bár ma mindegy volt, mert orvos engem ugyan nem látott. Én se őt. Elüldögéltem két és fél órát a váróban. Az asszisztensnő háromszor jött ki előadást tartani arról, hogy tizenegyig az előre bejelentettek jönnek, aztán a többiek utána. Erre mindig kitört a feleselés, hogy de hiszen honnan tudjuk, hogy be kell jelentkezni, és hogyan. Meg hogy nincs is telefonjuk az öregeknek, meg a számot se tudják. Az asszisztensnő meg elmagyarázta, hogy azért kell bejelentkezni, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint most: tessék, őket be kell engedni, az a néni meg herpeszes, fertőzhet, az a hölgy terhes, előre kell engedni, és azt a hölgyet is a kisbabával, az a hölgy meg veseátültetésre vár... És hogy többé soha nem jön ki, nem teszi ki magát ennek, mindenki álljon úgy sorban, ahogy akar.
A veseátültetésre váró asszony mondja, hogy ő bejelentkezett, de csak június közepére volt hely. Mondom neki, hogy ha az a bajom, amire gyanakszom, én addigra simán meghalok. Meg ő is, ha nem kapják ki addig a rossz veséjét.
Hát ez az.
A legjobb az egészben, hogy az asszisztensnő utolsó kirohanásakor minduntalan rám nézeget, amikor arról beszél, hogy a kormány tehet erről a tumultusról, mert szerintük elég ennyi orvos. Naná, hogy tudja ki vagyok, az orvos megmondta neki. Régen ismer, az egyik legkitűnőbb doktornő, egyszer az életemet is megmentette. Azért mentem volna hozzá.
De délben föladom, mert fél óra van hátra a rendelésből, de hatan vannak még előttem, azokról nem beszélve, akiket úgyis magam elé engednék, mert nagyságrendekkel szerencsétlenebbek nálam, és igenis sajnálom őket. Plusz még lejár a parkolójegy, ami nekem a múlt héten négyezer-négyszáz forintomba került, mert én barom, mindig elfelejtem, hogy most már a belvárosban este nyolcig szedik a harácsot. És ilyesmire már mostanában nem nagyon fussa.
Nem baj, majd holnap. Jobb is, mert talán nem leszek büdös valami újabb megaláztatástól.
Ettől még egy hóhér hátát is kiverné a víz.
Nem jó ilyen bőrrel orvoshoz menni. Bár ma mindegy volt, mert orvos engem ugyan nem látott. Én se őt. Elüldögéltem két és fél órát a váróban. Az asszisztensnő háromszor jött ki előadást tartani arról, hogy tizenegyig az előre bejelentettek jönnek, aztán a többiek utána. Erre mindig kitört a feleselés, hogy de hiszen honnan tudjuk, hogy be kell jelentkezni, és hogyan. Meg hogy nincs is telefonjuk az öregeknek, meg a számot se tudják. Az asszisztensnő meg elmagyarázta, hogy azért kell bejelentkezni, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, mint most: tessék, őket be kell engedni, az a néni meg herpeszes, fertőzhet, az a hölgy terhes, előre kell engedni, és azt a hölgyet is a kisbabával, az a hölgy meg veseátültetésre vár... És hogy többé soha nem jön ki, nem teszi ki magát ennek, mindenki álljon úgy sorban, ahogy akar.
A veseátültetésre váró asszony mondja, hogy ő bejelentkezett, de csak június közepére volt hely. Mondom neki, hogy ha az a bajom, amire gyanakszom, én addigra simán meghalok. Meg ő is, ha nem kapják ki addig a rossz veséjét.
Hát ez az.
A legjobb az egészben, hogy az asszisztensnő utolsó kirohanásakor minduntalan rám nézeget, amikor arról beszél, hogy a kormány tehet erről a tumultusról, mert szerintük elég ennyi orvos. Naná, hogy tudja ki vagyok, az orvos megmondta neki. Régen ismer, az egyik legkitűnőbb doktornő, egyszer az életemet is megmentette. Azért mentem volna hozzá.
De délben föladom, mert fél óra van hátra a rendelésből, de hatan vannak még előttem, azokról nem beszélve, akiket úgyis magam elé engednék, mert nagyságrendekkel szerencsétlenebbek nálam, és igenis sajnálom őket. Plusz még lejár a parkolójegy, ami nekem a múlt héten négyezer-négyszáz forintomba került, mert én barom, mindig elfelejtem, hogy most már a belvárosban este nyolcig szedik a harácsot. És ilyesmire már mostanában nem nagyon fussa.
Nem baj, majd holnap. Jobb is, mert talán nem leszek büdös valami újabb megaláztatástól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése