A közszolgálati televízió a sajóbábonyi eseményekre reagáló műsorába meghívta Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Nem szeretem a példálózást, meg már unalomig ismételt közhely: Európában nem szokás, de még csak a Jobbikra emlékeztető pártok vezetőit sem közszolgálati műsorba hívni. Legutóbb néhány hete Londonban tört ki világra szóló botrány, mert a BBC úgy találta, hogy egy szélsőjobboldali vezérnek is joga van megszólalni.
Joga persze van, csak kérdezni nem illik.
(Nem illik itt magánpéldára hivatkozni, de másfél hete engem is hívtak ugyanoda, hogy vitatkozzam a demokratásokkal a könyvrongáló írásukról. Nem mentem el, mert nem illik velük egy asztalhoz ülni, együtt mutatkozni. Egészségügyi okokból.)
Vona persze kihasználta az alkalmat, jó nagyokat mondott: "Attól tartok, hogy az események mögött valami titkosszolgálati akció áll. A parlamenti pártok megijedtek a Jobbik megerősödésétől. Most muníciót keresnek, hogy felléphessenek a Jobbikkal szemben" – mondta.
Csak úgy jelzem, hogy muníció már eléggé régóta megvan. Már akkor be kellett volna tiltani a Jobbikot, amikor Vona egyik helyettese azt harsogta, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere.
De Vona primitív reagálása szót sem érdemelne – hacsak annyit nem, hogy egy normális országban azt, aki a titkosszolgálatokat minden bizonyíték vagy csakugyan alapos gyanú nélkül a politikába keveri, azonnal ki kell zárni a politikai életből, közönséges hazafiatlanság miatt.
Vona hadovája szót sem érdemel, de kap: a televízió és a többi hírforrás a közszolgálati televízióra hivatkozva folyamatosan fröcsögi, amit mondott. A hír megint fontosabb, mint a fertőzésveszély.
Ezekben a járványos időkben ki tudja, hányszor kell még fölhívni a szerkesztők figyelmét arra, hogy az illemszabályok döntő többsége egészségügyi eredetű.
6 megjegyzés:
"...be kellett volna tiltani a Jobbikot"...
Ehhez két dolgot:
1; Az a kérdés, vajon jobban járnánk-e egy betiltott Jobbikkal? Nyilván menten jönne a Jobbik Reloaded, ahogy a Magyar Gárdánál is láttuk - ami egyébként nonszensz, de mégis van.
Tiltsuk ("takarítsuk") ki Vona Gábort a közéletből? Akkor húz egy kesztyűbábot, és nem változik semmi.
2; "Büntessük-e a holokauszt-tagadást?", vagy valami efféle címmel volt nemrég a Narancsban egy színvonalas, pro és kontra körüljárás, és ha jól emlékszem, kontra oldalról az egyik legsúlyosabb érv a "tiltott gyümölcs mindig édesebb" volt.
Vagyis - bár fene a gusztusát, akinek ilyesmire támad kedve, de - igazából ez is azt demonstrálja, hogy be lehet tiltani, csak sajnos nem old meg semmit. Fanatizmus ellen más kell.
Kedves Iván,
abban enyhén szólva is bizonytalan vagyok, hogy a média dolga lenne-e eldönteni, hogy adja-e meg a jogot mindenkinek arra, hogy megszólalhasson! Vagy mégsem? Mégsem!::)) Azt hiszem a szólásszabadság, az szólásszabadság.
Ugyanakkor nagyon jó a személyes példád! Ugyanis a dolog - szerintem - éppen hogy ezen a ponton áll vagy bukik! Hiszen ha az egyes ember/ek ( potenciális meghívottak) mind valóban illetlennek, méltóságon alulinak tartanák , hogy egy asztalhoz üljenek pl. V. G. és a vele azonos nézeteket vallókkal, akkor most ez a te posztod sem születhetett volna meg. De ha tovább gondolom, azt hiszem, hogy a politikusoknak, művészeknek, közéleti szereplőknek kellene/kéne ebben (is) példát mutatniuk a t. közönség számára.
A média, a médiumok közvetítenek! És szerintem, mindenhol a világon hozott anyagból dolgoznak. Nézettségre ugyanis csakis így számíthatnak. Még a közszolgálatiak is.
p.s.
Természetesen arra most nem tértem ki, az egy másik megközelítés, egy másik vita tárgya lehetne, lenne, hogy a média, a médiumok visszaélnek-e (és miként) ezzel a szerepükkel vagy sem. Mert szerintem igen. Méghozzá nem is ritkán.
Egy egészséges társadalomban, azt gondolom, ha valaki beül egy stúdióba, és kamerák kereszttüzében nyomatná a baromságait, akkor magától értetődően szembetalálja magát fölkészült riporterekkel, akik a földobott magas labdáit hanyag eleganciával, mandínerből lecsapkodják. Ebből aztán a tévé előtt ülő - aki mellesleg egyébként sem feltétlenül hülye, egy egészséges társadalomban meg pláne - egyfelől okul, másfelől elégedett félmosollyal nyugtázza, hogy a médium egy olyan igényes szűrő is egyben, ami véleményformáló, kritikus értelmiségi emberek által működve eleve nevetségessé teszi a megalapozatlan baromságokat fröcsögőket. Ott, helyben - egyszerűen lemossák őket a pályáról, retorikai eszköztáruk kimeríthetetlenségét csillogtatva.
Az a tény, hogy a honi meghatározó megmondóemberek többnyire nem is vállalják a nyílt konfrontálódást, legnagyobb sajnálatomra másra is rámutat, nevezetesen arra, hogy idehaza talán a föntebb emlegetett hochértelmiség sincs teljesen rendben magával. Baromi jókat írogatnak, de az vajon lehet, hogy egy éles helyzetre, full kontakt megmérettetésre nem elég fölkészültek? Ha ez így van, kár, mert akkor a dolog érdemileg jó darabig nem is fog előre mozdulni. Társadalmi szinten. Szerintem.
Láttam a hivatkozott BBC műsort. Kerekasztal-beszélgetés volt, közönséggel és hozzászólási lehetőséggel. A szélsőjobbos faszival egy asztalnál ült többek között Jack Straw miniszter, valamint két színes bőrű hölgy is. Az egyik - a British Museum munkatársa - a szélsőjobbos mellett ült, állandóan elfordult, arra rá sem nézett. A közönségben szemlátomást többségben voltak a tökéletes british akcentussal beszélő (ott született) színesek. Nagyon jó, izgalmas beszélgetés volt. Ez a (közönséggel) "szemtől-szembe" nagyon bejött. Jack Straw sem nézett a faszira, mikor hozzászólt v. felelt a kérdésekre. Kár, hogy a magyar csatornák nem hozták. Pedig a HírTv adja a BBC műsorait.....
A problémák felismerése első lépés a megoldás felé. Ebből két dolog következik: hogy a média, a médiumok meghatározó vezetői vagy fel sem ismerik a problémákat, vagy eszük ágában sincs megoldani azokat, illetve az úgymond megoldhatatlan problémák esetében még a közelítő megoldások kereséséről is lemondanak. Megelégszenek a "vak vezet világtalant" gyakorlatával, ami viszont közismerten a gödörbe vezet.
Megjegyzés küldése