Ma voltam Bakács Tibor tárgyalásán. Remek mulatság volt, különösen vitéz Imiblues főszereplése miatt. A gój motorosok elnöke kényszeresen provokált – engem is, Bakácsot is. (Ennek egy részét még le is filmeztette. Ez itt látható.) Először azzal, hogy menjek el a nyomorult tévéjébe, ahol neki műsora van. Ki akarta belőlem húzni, hogy azért nem megyek, mert fasisztának találom, ugye kamera előtt, és akkor máris lehet följelenteni. Nem akartam neki mondani, mert minek idegesítsem, hogy tartozom magamnak annyival, hogy az Echo tévé Kiszel Tündéjének műsorában nem mutatkozom. (Bocsika Tündike!)
Aztán balliberális bértollnoknak nevezett, és amikor valaki fölhívta a figyelmet, hogy ugye ezért a bértollnokért is be lehetne perelni, azt mondta, hogy pereljem be. Mire én megjegyeztem, hogy egy férfi nem jár a bíróságra árulkodni. (Tényleg azt gondolom, hogy ez eléggé ovis dolog.) Mire ő mondta, hogy akkor intézzük el kettesben, mondjam meg hol és mikor. Erre viszont azt kellett válaszolnom, hogy egy férfi nem verekszik.
Azon gondolkoztam, mekkora peche van, hogy Bakáccsal és velem pont két buddhistával akadt dolga, bár nem hiszem, hogy ha megmondtam volna neki, értené, mire gondolok.
Maga a per jól végződött: Bakácsot – amint az egy normális országban természetes – fölmentették a rágalmazás vádja alól. De hogy azért ne legyen teljesen boldog, a bíróság megrótta becsületsértésért. Szerintem ugyan ezt se követte el, de legalább nem kell börtönbe vonulnia. Pedig jó nagy cirkusz lett volna, ha bemegy, és politikai fogolynak tekinti magát – mint ahogy az is lenne -, és annyi jogot követelne, mint amennyi a Horthy-rendszerben járt a politikai elítélteknek. (Civil ruha, éttermi koszt, teljes hírellátás, ami ma praktikusan internetet jelent, ésatöbbi.) Javaslatot is teszek a képviselőknek, hogy a várható fejlemények miatt jó lenne, ha törvényben vagy rendeletben rögzítenék ezeket, hogy egy Orbán-Vona kormány idején - Bayer sajtóminiszeterrel, Pörzse kultuszminiszterrel -, ne legyen vita.
Imiblues, vagyis Mészáros Imre, a gój mocisok vezetője, gondolom a motoros rendőrség tábornoka lesz, megtartva a Vitézi Rendben székkapitányi rangját.
Egyébként elvártam volna egy székkapitányoktól némi eleganciát. Az ítélet után jeleztem neki, hogy úgy lenne elegáns, ha most majd azt írná a gój motorosok fórumán, hogy ezegyszer vesztettek, és nem azt, hogy a gój motorosok:média 50:0 az ő javukra, hanem ugye 49:1. Sokat emel valakinek a tekintélyén, ha elismeri, hogy egyszer vesztett. És mit tesz Isten, megnéztem: 50:0. (Egyébként már csak azért is valótlanságot állít, mert úgy két hete is fölhívott, hogy kér valami helyreigazítást a Népszavában, mire én simán kiröhögtem. Tekintettel arra, hogy az összes olyan helyreigazítási kérelmet, amit teljesítünk, győzelemnek tekint, ezt is bele kellett volna számolnia. Csak a visszautasításokról elfelejt beszámolni híveinek. Ez se valami elegántos.)
Persze meg is indokolja, hogy miért győzött most, amikor vesztett. Szerinte ők nyertek, holott már a bíróság folyosóján is elmagyarázta neki egy tanult jogász, hogy ha a bíróság fölmenti a vádlottat abban, amivel ők vádolták, akkor a vádlott nyert. Az meg, hogy a bíró megrója, másért, az nem jár jogkövetkezménnyel, tehát nem tekintheti győzelemnek. De úgy látszik nagy mérgében ezt nem értette. Kár, hogy nem él a nagyapám, aki Horthy minisztere volt. Ő biztosan el tudná neki magyarázni, hogy Őfőméltósága miért neheztelne az ilyen katonaemberhez méltatlan pitiánerkedésért. Feszengtem gyerekkoromban a másik nagyapám környezetében fölbukkanó egykori horthysta katonatisztektől, de azt el kell ismernem, hogy lepusztultságukban is volt bennük valami elegancia.
Amúgy a fórumról az is kiderül, hogy a székkapitány úr Bakácsot is sértegette, lejellemtelenezte, megfenyegette ("Nem baj Baki, majd megoldjuk másként !"), majd miután Bakács megkérdezte, hogy verekedésre gondol-e, még le is írja, hogy szerinte Bakács provokálta őt. Ez eléggé megdöbbentő. Az is, hogy ezek után értelmi fogyatékos liberális bohócnak nevezi Bakácsot, majd közli:”a mai naptól személyes ellenségnek nyilvánítottalak!”
Érdekes, hogy sem Bakácsnak, sem nekem soha nem jutott eszünkbe, hogy őt személyes ellenségnek tekintsük, vagy pláne följelentsük becsületsértésért a gój motorosokat, pedig vélhetően 1:1000-re állunk.
Én kifejezetten szeretem Imibluest. Komolyan. Bakács is. Jó, hogy van nekünk, mert különben azt hinnénk, hogy kerek, tökéletes a világ, és nincs is itt semmi dolgunk. Ez a fenyegető békesség és megengedőség, ami a bensőnkben lakozik, nem magyarázható mással, mint azzal, hogy mi már kórosan elbuddhásodtunk.
Azon gondolkoztam, mekkora peche van, hogy Bakáccsal és velem pont két buddhistával akadt dolga, bár nem hiszem, hogy ha megmondtam volna neki, értené, mire gondolok.
Maga a per jól végződött: Bakácsot – amint az egy normális országban természetes – fölmentették a rágalmazás vádja alól. De hogy azért ne legyen teljesen boldog, a bíróság megrótta becsületsértésért. Szerintem ugyan ezt se követte el, de legalább nem kell börtönbe vonulnia. Pedig jó nagy cirkusz lett volna, ha bemegy, és politikai fogolynak tekinti magát – mint ahogy az is lenne -, és annyi jogot követelne, mint amennyi a Horthy-rendszerben járt a politikai elítélteknek. (Civil ruha, éttermi koszt, teljes hírellátás, ami ma praktikusan internetet jelent, ésatöbbi.) Javaslatot is teszek a képviselőknek, hogy a várható fejlemények miatt jó lenne, ha törvényben vagy rendeletben rögzítenék ezeket, hogy egy Orbán-Vona kormány idején - Bayer sajtóminiszeterrel, Pörzse kultuszminiszterrel -, ne legyen vita.
Imiblues, vagyis Mészáros Imre, a gój mocisok vezetője, gondolom a motoros rendőrség tábornoka lesz, megtartva a Vitézi Rendben székkapitányi rangját.
Egyébként elvártam volna egy székkapitányoktól némi eleganciát. Az ítélet után jeleztem neki, hogy úgy lenne elegáns, ha most majd azt írná a gój motorosok fórumán, hogy ezegyszer vesztettek, és nem azt, hogy a gój motorosok:média 50:0 az ő javukra, hanem ugye 49:1. Sokat emel valakinek a tekintélyén, ha elismeri, hogy egyszer vesztett. És mit tesz Isten, megnéztem: 50:0. (Egyébként már csak azért is valótlanságot állít, mert úgy két hete is fölhívott, hogy kér valami helyreigazítást a Népszavában, mire én simán kiröhögtem. Tekintettel arra, hogy az összes olyan helyreigazítási kérelmet, amit teljesítünk, győzelemnek tekint, ezt is bele kellett volna számolnia. Csak a visszautasításokról elfelejt beszámolni híveinek. Ez se valami elegántos.)
Persze meg is indokolja, hogy miért győzött most, amikor vesztett. Szerinte ők nyertek, holott már a bíróság folyosóján is elmagyarázta neki egy tanult jogász, hogy ha a bíróság fölmenti a vádlottat abban, amivel ők vádolták, akkor a vádlott nyert. Az meg, hogy a bíró megrója, másért, az nem jár jogkövetkezménnyel, tehát nem tekintheti győzelemnek. De úgy látszik nagy mérgében ezt nem értette. Kár, hogy nem él a nagyapám, aki Horthy minisztere volt. Ő biztosan el tudná neki magyarázni, hogy Őfőméltósága miért neheztelne az ilyen katonaemberhez méltatlan pitiánerkedésért. Feszengtem gyerekkoromban a másik nagyapám környezetében fölbukkanó egykori horthysta katonatisztektől, de azt el kell ismernem, hogy lepusztultságukban is volt bennük valami elegancia.
Amúgy a fórumról az is kiderül, hogy a székkapitány úr Bakácsot is sértegette, lejellemtelenezte, megfenyegette ("Nem baj Baki, majd megoldjuk másként !"), majd miután Bakács megkérdezte, hogy verekedésre gondol-e, még le is írja, hogy szerinte Bakács provokálta őt. Ez eléggé megdöbbentő. Az is, hogy ezek után értelmi fogyatékos liberális bohócnak nevezi Bakácsot, majd közli:”a mai naptól személyes ellenségnek nyilvánítottalak!”
Érdekes, hogy sem Bakácsnak, sem nekem soha nem jutott eszünkbe, hogy őt személyes ellenségnek tekintsük, vagy pláne följelentsük becsületsértésért a gój motorosokat, pedig vélhetően 1:1000-re állunk.
Én kifejezetten szeretem Imibluest. Komolyan. Bakács is. Jó, hogy van nekünk, mert különben azt hinnénk, hogy kerek, tökéletes a világ, és nincs is itt semmi dolgunk. Ez a fenyegető békesség és megengedőség, ami a bensőnkben lakozik, nem magyarázható mással, mint azzal, hogy mi már kórosan elbuddhásodtunk.
11 megjegyzés:
Erről az országról nekem már régóta csak az jut eszembe, hogy a képmutatás és az ostobaság mindig kéz a kézben járnak. Ugyanis egyik sem létezhet a másik nélkül. ::(((
Hát, ha kizárólag csak ez jut bármelyikünk eszébe erről az országról, akkor azért az elég nagy baj. Ne legyünk már ennyire végletesen pesszimisták! Inkább józan kritikusok, annak inkább van értelme.;-
A buddhizmus teljesen szimpatikus számomra is, csak - mint minden más eszme és idea - gyakorlatilag elérhetetlen. Sose leszünk Buddhák. De persze azért konvergáljunk csak... Ha tetszenek érteni, mire gondolok...
Bajnak ugyan nem mondanám, csak számomra jelentéssel bírónak, hogy a "már régóta csak az jut eszembe" kitételről valakinek "csak" az jut eszébe, hogy nekem "csak" az jut eszembe! Igaz, ez stilisztikai kérdés, de hát akkor is!
Továbbá a kitételből származtatott pesszimizmus egyáltalán nem zárja ki a józan kritikai attitűdöt, mint ahogy éppen az idézett rész okán egyáltalán nem végletesen pesszimista kijelentés.
Az "a már régóta" ugyanis egyértelműen utal egy időbeliségre, mégpedig arra, hogy véleményem szerint a helyzet - a jelenbe nyúlóan - már hosszabb ideje kifejezetten szar. De az is éppen elég, ha csak ahhoz konvergál! A jövőre, de a közel jövőre vonatkozóan pedig egy betű, annyi nem szerepel a vonatkozó szövegben.
Kvázi tényleg! Ne legyen már ennyire végletesen pesszimista! ::))))
A magyarok mindig győznek, lagalábbis a filmekben :-)
Az Chuck Norris. A szittya.
Malvina: Erről az előző hozzászólásáról nekem már régóta csak az jut eszembe, hogy a jelek szerint harminchoz közel még mindig csak tanulom ezt a csodaszép nyelvet. Mondhatnám azt is, hogy konvergálok csupán az én fantasztikus anyanyelvem felé, de nem gondolom, hogy már én vagyok a nyelv. Ez nem szégyen, szóval tőlem akár ott a pont!
Ha a jobbító szándék az alapállás, az egyben feladat is. Mindig, bárhol.
Tetszettek már hallani a pillangó-effektusról?
Egy ideje azt gondolom, afféle botcsinálta bódhiszattvaként igenis bele kell kotyognunk a dolgokba, ha van véleményünk, még akkor is, ha a kifejező eszköztárunk korlátos. Bármilyen kicsiny felületen, csapjunk hármat a szárnyunkkal, aztán ki tudja...
Ha ehhez az Echo TV-be kell menni, akkor ott, vagy bárhol máshol. Egó nélkül, célorientáltan, hideg profiként.
Egy a lényeg: hallassuk a hangunkat!
Fremdenführer,
éppen ezért még bajnak sem neveztem, nemhogy szégyennek. ::)))
***
"Ha a jobbító szándék az alapállás,..."
Én bizony ezt addig senkitől nem vitatom el, amíg bizonyítékát nem adja. De engedtessék már meg, hogy valaki saját maga eldönthesse, hogy hová, kik közé kívánja betenni a lábát, hol és kikkel kíván vagy nem kíván egy levegőt szívni. (És hangsúlyozom, hogy nem bármiféle embergyűlölet okán.) Nota bene, mely médiumok nézettségét, munkálkodását kívánja a jelenlétével támogatni. Nem kell ahhoz a valóságsók résztvevőivé lennünk, hogy elmondhassuk róla a véleményünket. Már annál inkább sem, mert nem hiszem, hogy a dolgok az Echo tévében dőlnének el/meg/fel - ahogy tetszik. Ami ott - és sajnos nem csak ott - folyik, az irreleváns szájtépés, értelem nélküli ködszurkálás. Részemről üdvözlöm, hogy sokan nem kívánnak ebben részt venni.
De természetesen elfogadom azt is, ha valaki úgy gondolja és teszi, ahogy írod, de nehogy már kötelező legyen! Ugyanis vannak, akik számára a profizmushoz az a hozzáállás, viselkedés társul, amiről írsz, de vannak bizony olyanok is, akik számára egészen más. Végül pedig a célorientált viselkedéshez egyáltalán nem szükségeltetik derékig mászkálni a szmötyiben. Lett légyen szó bármiféle célról, ahhoz biza' annyiféleképpen közelítünk, ahányfélék vagyunk. De hát a célokhoz vezető utak - mégha nem is korlátlanok -, de számosak lehetnek. És úgy gondolom, ez így van rendjén.
Én, ahogy elnézem, egy szóval nem írtam, hogy kötelező az Echo Tv-be menni.
Félreértés ne essék, a blog írójának álláspontját magánemberi oldalról nézve abszolút respektálom, tiszteletben tartom - de!
Andrassew Iván egyben egy publicista, tehát egy közszereplő; ha úgy tetszik, egy társadalmi hatással is bíró, felelős értelmiségi (ez utóbbit nem szitokszóként használom, itt és most legalábbis).
Na most, én azt gondolom, hogy ha valaki tollforgatásra adja a fejét, azzal egyben nagy keresztet vesz a nyakába, merthogy a véleményére kíváncsiak lesznek az emberek. Ezt a szakmát egyfajta elhivatottság nélkül űzni nem lehet - nem érdemes -, mint ahogy az ügyeletes orvos is tisztában van vele, hogy ha éjfélkor megcsörren a telefonja, akkor mese nincs: irány a rendelő. Akkor ő "elhívatott".
Vagyis: nem szándékoztam/szándékozom tetemre hívni Andrassew urat, magánemberként ő nyilván ezt érezte a legjobb megoldásnak. Itt vége is a történetnek. Egyfelől.
Viszont Andrassew Ivánnak, a (társadalmi hatással is bíró) publicistának ez egy remek szakmai kihívás lett volna, hogy a (szubjektíven vett) igazságát az Echo TV nézői előtt is képviselje, tehát a "másik oldal" berkein belül is!
Publicistai oldalról azért érzem falsnak az illemre való hivatkozást, mert egy semleges (csak az igazságot, a saját álláspontot képviselő) médiaszereplő számára egy adott médium pusztán egy csatorna, ahol az ő igazságának, (sok ember által nézett-hallgatott) véleményének hangot adhat. Vagyis, ha neadjisten a kurucinfó, netán a Magyar Kommunista Munkáspárt ki akarja szedni belőlem a véleményemet, magánemberként nyilván elküldöm a francba mindkettőt, felelős értelmiségiként viszont ott a helyem, és mind a két helyen ugyanazt mondom. Mert az igazság megérdemli, hogy minden létező platformon képviseltetve legyen.
(Nem a dogmákká kövült igazságokra gondolok persze, hanem a szubjektíven vett autentikusságra.
És természetesen hozzá kell tegyem, hogy ha mégsem megyek el, az is a szubjektíven vett autentikusság egy formája - lehet. Vagy akár az ellenkezője.)
Tehát, az is lehet, hogy megint csak a gittet rágtuk.
De sebaj, a gittnek, úgy tűnik, már csak az a sorsa, hogy rágva legyen. Hátha ebból is ki lehet szűrni valamit, ami akár analóg lehet a már emlegetett lepke harmadik szárnycsapásával. És akkor talán egyszer elindul egyfajta "pozitív tornádó".
És ha ebből az lesz, hogy egy idő után az (ellenkező véleményeket, nézőpontokat, habitust) képviselő emberek leülnek egymással szemtől-szembe beszélgetni, akkor talán majd az álláspontok is közeledni fognak. És egyszer talán megszűnik a "Sátán-fíling".
Ámen.;-
Azt nem tudom, hogy vajon "Andrassew Ivánnak, a (társadalmi hatással is bíró) publicistának ez egy remek szakmai kihívás lett volna, hogy a (szubjektíven vett) igazságát az Echo TV nézői előtt is képviselje.." - ennek csak ő a megmondhatója. Én viszont semmiféle szakmai kihívást nem látok az ügyben, és nem csak azért, mert az említett médium szakmai nívója azért hagy némi kívánnivalót maga után, és nem is keveset. Még akkor is, ha ezzel sajna, de nincs egyedül. Továbbá, számomra ez a tévé semmiféle "másik oldali tévéként" nem aposztrofálható, hanem kifejezetten és határozottan szélsőségesként.
A "pusztán egy csatorna"-val meg az a bajom, hogy sajnos nem pusztán egy csatorna. Mert a különböző médiumok nem "pusztán egy csatornaként" azonosíthatóak, működnek. Lehet, hogy egyszer másként lesz, de most még emberek adják hozzá az arcukat, a munkájukat, a gondolataikat, akárha ezek a műsorstruktúra összeállításától a műsorok, hírműsorok készítésének tárgyilagos vagy kevésbé tárgyilagos voltában, a szólásszabadság elvéhez való viszonyukban nyilvánulnak is meg. És ezáltal ezek mind-mind különböző értékeket, felfogásokat, gondolatiságokat, stb. képviselnek. De ha jobban tetszik adják meg a profilját az egyes médiumoknak, csatornáknak, és nem pedig fordítva. És ez még akkor is így van, ha ismerjük jól a különböző háttérfinanszírozási buktatókat és kényszereket.
Szóval, ne dugjuk a fejünket a homokba! Nálunk sajnos még európai mércével mérve is jelentős a szélsőjobboldali nézeteket megjelenítő médiumok száma, és itt nem csak a tévékre gondolok. Tessék csak visszanézni, hogy miféle kitételeket népszerüsítettek az olaszliszkai lincselés kapcsán is. Arról már nem is beszélve, hogy addig, ameddig a média nem képes dűlóre jutni a szélsőségesek "kezelését" illetően, addig bizony, az ebbéli döntések megmaradnak az egyes-kettes-hármas médiamunkások, szerkesztők, újságírók kezében.
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy olyan stúdiótól, ahol rendre kultúrált módon, kultúráltan tematizált releváns kérdésekről lehetne diskurálni, vitázni, ahol a szélsőségesekkel kapcsolatban nem az eseményekre koncentráló, érzelmekre ható és dramatizáló hírműsorok tömkelege ömlene a közönségre, mint olaj a tűzre, hanem korrekt tényfeltárás, háttérismertetés történne - azaz a szakmai mérce magasabbra kerülhetne - onnan , egy ilyen stúdióból bizonyosan nem maradnának távol újságírók és közéleti emberek sem.
Így aztán , ami a gittet illeti, abban egyetértehetünk. Rágnunk kell még jóideig. Ezt a médiagittet bizonyosan.
Már kézben a söröm, így csak néhány megjegyzés/finomítás a végére - ahogy tetszik.
1; Ha én mérsékeltnek, középen lévőnek, urambocsá' "normálisnak" tartom magam, akkor éppen, hogy a szélsőség (bármilyen szélsőség) tekinthető "másik" oldalnak.
Hogy, hogy nem, de szerintem valamiért többnyire mindannyian úgy vagyunk vele, hogy mi vagyunk a közép.
Na most, ha ezen egyet csavarunk, és ezt a tulajdonképpeni egót kilőjük, akkor alkalmassá válunk egyfajta semleges nézőpontból a másik fél szubjektív bizonyosságát megingatni. Ha nem is romba dönteni, de nyitottá tenni más aspektusokra. Akkor előbb-utóbb elérhetjük, hogy a másik fél is fölismeri, hogy abszolút igazságok nincsenek, az övé sem az - ahogyan szavak szintjén az enyém sem. És akkor a fanatizmusnak reszeltek, és a szélsőséges mérsékelt(ebb) lesz, vagy optimális esetben radikálisan közép.
2; Kövezzenek meg, de szerintem ez a szélsőségesség egyetlen hosszú távú "kezelési módja". Ha betiltunk, odasózunk, a radikális réteg lehet, hogy szűkebb lesz, de annál harciasabb, gyűlölettel telibb, alattomosabb - stb; stb; stb...
(Vannak persze konkrét esetek, amikor a konfrontálódás elkerülhetetlen.
Ilyenkor a konfrontálódás elkerülhetetlen.)
3; Ahol "nincs" kultúra, oda be kell vinni. Párbeszéddel.
Egy időben rendszeresen vitázgattam radikális széljobbos kollégákkal, akik persze azonnal rám nyomták, hogy bal vagyok. Addig-addig rágtuk a gittet, mígnem volt, aki egyszer csak azt mondta, hogy nem tudja, mi a fene van, de homlokegyenest megváltozott a szemléletmódja.
Most meg itt azon kapom magam, hogy egy klasszikusan balosnak titulált sajtóorgánum egyébként kitűnő (és általam nagyra becsült) újságírójának blogján kekeckedem és rágom a kutyagumit többedmagammal.
Konklúzió: kellenek címkék; például ha berakok egy CD-t a lejátszóba, nehogy már New Order szóljon Joy Division helyett. De a címkék csak címkék. A lényeg meg úgyis az, ami a lemezen hallható.
Ereszkedjünk le egymáshoz, amíg még lehet. És ha lehet, szarjunk a címkékre. Akivel még lehet beszélni, azzal, ha tehetjük, álljunk szóba. Legyünk szubjektíve autentikusak (copyright Hamvas). És akkor, előbb-utóbb lesz még itt faszább is. Mindenkinek.
Baromi sok volt itt ma a duma. Jöjjön tehát a gyakorlat!
Én például bontom a sört, és jó időre átadom a terepet, így első körben. Aztán holnap meg majd lesz valami.
További kellemes gittrágást, és jó egészséget kívánok - mindenkinek!
De tényleg.
Mi az, hogy közép? Mi az, hogy középen? Pontosan arról van szó - szerintem -, hogy ezekben a kategóriákban való gondolkodással nem lehet semeddig sem eljutni. Én ha jól emlékszem nem is utaltam effélére. Mert számomra a szélsőségesség - a tárgyaltakra vonatkozóan - nem abban hordja a lényegét, hogy ettől vagy attól a felfogástól, gondolkodástól merre is pakoljuk, merre is helyezzük! Hanem elsődlegesen és lényegét érintően abban, amit állít, ahogyan az emberről gondolkodik és beszél! Tömören fogalmazva az élet-és emberellenességében. Számomra nincs, nem létezik ilyen meg olyan oldal. Választásaimat mindig az értelmes/értelmetlen, a humánus/antihumánus gondolkodás, viselkedés mentén igyekszem megtenni.
Namármost az, hogy kommunikációképtelen indulatgombócokkal való egyoldalú szócsépléssel mit lehet elérni, azt bizony láthatjuk. Mert senki nem állíthatja, hogy a diskurzusból ki lennének rekesztve. Az nem is lehet cél, hiába akarod erre lefordítani azt , hogy bizony van az a helyzet, amikor, és vannak olyanok, akikkel az ember nem kíván diskurálni. És nem feltétlenül azért, mert leereszkedésnek tartaná. Hanem mert a saját energiáját, tudását is egy olyan befektetésnek tartja, amivel okosan és tudatosan kell sáfárkodnia. Azaz egyáltalán nem indifferens, hogy mikor, hol, kivel, miért és hogyan, stb.!
Továbbá mindenféle szélsőséges viselkedés, ideológia ellen az a leghatásosabb védekezés, ha maguk, az emberek, embercsoportok teszik meg a maguk distinkcióit- amire számtalan mód és lehetőség kínálkozik - és ennek adott esetben az elutasítás is a részét képezheti. Amikor elutasítják egyenként és együtt is az emberellenes szélsőséges gondolatokat, megnyilvánulásokat, ideológiákat. Ennek az elutasításnak pedig számtalan formája létezik. És ezt egyoldalú elzárkózásnak, a másik negligálásának, kirekesztésének tartani, az kérem jó kövét kis demagógia.
Végezetül, úgy gondolom, a fentiek egy cseppet sem mondanak ellent annak, hogy ezekkel a mondataiddal, hogy "Akivel még lehet beszélni, azzal, ha tehetjük, álljunk szóba. Legyünk szubjektíve autentikusak (copyright Hamvas)." teljesen egyetértek.
Neked is minden jót! ::))
(P.S.: Elnézést kérek, de ezt még csak nem bírom megállni:
"Számomra nincs, nem létezik ilyen meg olyan oldal. Választásaimat mindig az értelmes/értelmetlen, a humánus/antihumánus gondolkodás, viselkedés mentén igyekszem megtenni."
Tehát ilyen, meg olyan oldal mentén, ugyebár... (Ahogy én is.);-
...Itt sem vagyok.)
Megjegyzés küldése