Járkálj csak

Néha tényleg tragikomikus dolog a demokrácia. Itt van most ez a cirkusz a Lelkiismeret 88 nevű csoporttal, meg valami nemzeti ellenállási izével, amelyik kiáltványban szólít erőszakra főleg újságírók ellen. Durva, rémisztgetős szöveg, minden nevetséges nyomorúságával együtt. Például nagyon érdekes, hogy kiderül belőle: a vérmesek nem nagyon olvasnak. Ez abból látszik, hogy szinte csak tévéseket akarnak leköpni, megviperázni és gumilövedékkel megvakítani, kivéve persze, ha eltakarodnak a közéletből.
Van most nagy ijedtség, témázgatás, hogy akkor ki védi meg a kollegákat, nyomoz-e azonnal a rendőrség, köz-vagy magánvádas-e ilyenkor az ügy, mit tehetnek a már szintén jól megfenyegetett ügyészek és bírák… El lehet diskurálni, sikongatni, rémüldözni, csak azt nem értem, miért pont most. Nem lehetett tudni, hogy ezek egyszer idáig pofátlanodnak?
Egyáltalán nem magányosan, legalább egy évtizede jelzem, hogy baj lesz, ha engedjük fölfejlődni a fasisztákat. Mivel voltam már ezért megélhetési antirasszista, zsidó, zsidóbérenc, kommunista, sietek leszögezni, hogy ha a sztálinisták vonulnának csekista vagy munkásőr jelmezben, vérveres zászlók alatt, akkor is kifejezném mélységes undoromat. De mivel erre nem adtak alkalmat, kénytelenségből a nácikra fanyalodom.
Ezek a rendszerváltás óta kopaszon vagy nemezsüvegben, zsinóros mentében vagy csak úgy polgáriasan az orrunk előtt alakulgathattak, vonulgattak, blokádozhattak, demonstrálhattak, nyomaszthatták az utcát, és egyre arcátlanabbul tépnek részt az életünkből. Egészen odáig merészkedtek, hogy idén ősszel már a legnagyobb ellenzéki pártba is beférkőztek – legalábbis erre utalt, hogy nagygyűléseiken lengethették az árpádsávos zászlóikat, ami már a kongresszuson is megjelent, mint védeni való értékféle. Orbán Viktor történelmi felelőssége, hogy a parlament előtti vekkerórás hablatyolása kezdetén nem szólította távozásra a nyilasokat. Ez bizony a hazudozásnál is förtelmesebb bűn volt. Igazi mulasztásos nemzetgyalázás.
Ha eddig nem sikerült megértetni, miről van szó, ideje világosan leszögezni: ez a társadalom eltűri, hogy olyan csoport működjön szabadon az országban, amelyik nevében azt a számpárt viseli, amelyik a nemzetközi fasiszta mozgalomban közismerten a HH (Heil Hitler!) kódjele. Ha eddig bárkinek kétségei voltak, azután, hogy a mi 88-asaink ott pipiskedtek holokauszt tagadók teheráni konferenciáján, a Ku Klux Klánnal együtt, szégyenében vesse el kétségeit.
Ez a társadalom annyira zavarodott, hogy akkor is önelégülten szajkózza a „nem értek egyet a véleményükkel, de az életemet adnám azért, hogy kimondhassák”- formulát, amikor jól kipróbált gyilkos eszmékről van szó. Olyan ez, mintha a természetvédők azon az alapon engednék szaporodni az ebola vírust, hogy az is élőlény, jogai vannak neki. (Hogy az épeszű konzervatívok, a vérmagyarkodók, de még a szalonantiszemiták is értsék: a legutóbbi háborúban 1200000 magyar veszett oda. Ennek a fele volt zsidó és cigány. A többi magyar magyar, vagy hogyan lehet ezt a marhaságot kifejezni? Aki a nácikat eltűri, legalább ennyi ember sírját köpi le. Jelteleneket, katonasírokat, vagy csak úgy beleköp a levegőbe, hogy a krematóriumok kéményéből itt maradt nyomelemeket eltalálja.)
Az egyszerű érthetőség kedvéért ki kell mondani, hogy a náci eszme lényege az, hogy ölni fog. Addig nem nyugszik. Azért jön létre, mert önértékelési zavarokban szenvedőknek jelképek és zászlók alatt kell csoportosulni valami gyűlölnivaló irányába. Azon az alapon, hogy vagy ők, vagy mi, és inkább a miénk legyen az élettér. Az egész. A végén – a tömeg - vagy a hatalommámorban - gyűlölet akkorára nő, hogy nem is tehet mást, mint pusztít. Hogy az utcán vagy a haláltáborokban, az a történelmi állapotoktól függ. Atavisztikus gondolkodásról van szó, állati szintű elintézési módokkal. Valójában persze ilyesmi nincs az állatvilágban, csak az emberállatéban. A mi szemérmes társadalmunk abból indul ki, hogy ez – most éppen, és mindig éppen - nem igazán veszélyes, mert nem nagy a támogatottságuk. Szeptemberben és októberben bebizonyosodott, hogy pontosan akkora támogatottságuk van, ami – pláne jóféle polgárkodó és kereszténykedő bíztatással – bőven elég ahhoz, hogy lángba boruljon a főváros, és akár emberek ezrei haljanak meg.
Radnóti Miklós csaknem tíz évvel meggyilkolása előtt írta le, hogy „járkálj csak halálraítélt”. Mert látta, hogyan járkálhatnak szabadon a nácik, hogyan közlekedhet önfeledten, csörgősipka nélkül Európában a vérszomjas elmebaj. Hiába figyelmeztetett. Nem menekült el, nem szervezett fegyveres ellenállást – hogyan is kérhetnék számon ilyet a múlt század legszelídebb zsenijétől? – mert maga se hitte, mire képes az ember. De mi már tudjuk. Azt is, hogy egy áldozat pontosan olyan botrány lesz, mint száz vagy ezer. Mert nincs mérce. Ebben nem lehet. És az is mindegy, hogy hajléktalan, cigány, zsidó, bíró, ügyész vagy újságíró lesz az áldozat. Az utóbbi négy persze kicsit nagyobbat szól majd. Szégyenszemre.
Addig van időnk, amíg nem hal meg senki. Addig bohóckodhatunk a nevetséges demokráciánkban. Utána mindannyian cinkosok leszünk.