Ezt írja Sz. J.,a gondola.hu szerzője: "...a mai napon a Gyurcsány szócsövének tekinthető Népszava vezércikke (összhangban a kormányfő Sólyom-kritikájával) nekitámad az elnöknek. Andrassew Iván szerint Sólyom csak utazgat a világban és hallgat, ahelyett hogy azt tette volna, amit Gyurcsány Ferenc tett az elmúlt két hétben." (http://www.gondola.hu/cikkek/61977) Arról most egy szót se, hogy gondola.hu kinek a szócsöve, de szerintem én nem ezt írtam A hallgatag főméltó című írásomban. Ennél csak ez a jobb, amit Szentmihályi Szabó Péter írt a Magyar Hírlapban, tegnap: "Nincs-e fertőző hatása az ifjabb Hegedűsből s Vona Gáborból fröcsögő szennyes nyálnak? Mi a megrontás, ha nem ez?" – teszi fel a kérdést Iván, a gój motorosok kedvence a Népszavában." (http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=154723) Erről a Szabóról tudni kell, hogy gój motoros-közeli ismerősöm szerint gavallér módjára könyveket - a magáét és a papájáét - adományoz nekik azzal, hogy ha azokat valahogy el tudják adni, akkor ő azzal az összeggel járul hozzá Barna bácsi - ő az, aki villanyt vezetett a veteményese köré, és megölt egy tolvajt - új házához. A felsége - Szabóné, Ilonka - pedig annyira szeretne együtt robogni velük, hogy valami "gój autósok egyesületét" szervezi. Szabó ivánozása majdnem olyan szellemes, mint a barikad.hu, amelyik fergeteges humorral "rettegett Ivánnak" nevez. (http://www.barikad.hu/node/17952) Ez van.
Hetek óta várom, hogy mondjon valamit. Nekünk, a népének. Először például azt, hogy „tekintettel a rendkívüli világgazdasági helyzetre azonnal félbeszakítom jordániai látogatásomat. Fölkértem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank és a pártok vezetőit, hogy hazaérkezésem után keressenek föl, és számoljanak be az ország helyzetéről, a nemzetgazdaság állapotáról, a válság lehetséges következményeiről, és természetesen a terveikről. Már innen, Jordániából azt üzentem, hogy helyénvalónak látnám egy Nemzeti Csúcs összehívását akkor is, ha annak semmiféle alkotmányjogi fölhatalmazása nincs. Természetesen, mint az ország államfője, jómagam elnökölnék, mert úgy gondolom, hogy kötelességem egy ilyen helyzetben a súlyosan veszélyeztetett Magyarország egységét reprezentálni, és tekintélyemmel biztosítani, hogy ne választási pörlekedés, hanem valódi, előre mutató vita alakuljon ki. Hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy nem folytathatjuk tovább azt a gyakorlatot, hogy miközben a szakadék széle felé rohanunk, vagy nincs politikai akarat a változtatásra, vagy pártpolitikai érdekek miatt bármilyen eszköz bevetésével megakadályozzuk az érdemi változásokat.
Pár nap múlva, egy másik nyilatkozatra vártam: „Ha már nem nekem jutott eszembe összehívni a Nemzeti Csúcsot, lemondtam a hortobágyi látogatásomat – ne dögöljenek meg a madarak, de az emberek most fontosabbak -, magamhoz kérettem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank vezetőjét, a pártok …. ésatöbbi, hogy tájékozódjam, miképpen juthatunk ki a nyilvánvaló válságból, mit tehetek, miképpen lehetne megvédeni legalább a legszegényebbeket a válság hatásától, ésatöbbi, ésatöbbi.”
Megnyugtató volt, hogy hallgatag főméltóságunk nem volt tétlen, és legalább Erdélyben utazgatott. Aztán mégis üzent: erőműépítés helyett inkább takarékoskodjunk. Megfontoltam intelmét.
Lehet, hogy siket vagyok, de nem hallottam, hogy beszélt volna a miniszterelnökkel, vagy bárkivel. Pedig talán nem csak a „morális válság” idején tartozik nekünk néhány szóval vagy cselekedettel.
Most elment Svájcba. Jó utat Elnök Úr, remélem, legalább egy megkésett, bíztató képeslappal megtisztel minket.
„Megkérdőjeleződik bennem, hogy érdemes-e az Európai Unió tagjának lenni” - jelentette ki Varga Mihály az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz alelnöke - volt pénzügyminiszter - szerint ugyanis az uniós szabályok sok gondot okoznak a hazai vállalkozásoknak, és bár vannak előnyei a tagságnak, az Unió még nem segített a válságban.
Minden családban van egy – többnyire – öreg ember, aki bármilyen társaságban, bármikor, bármilyen alkalomból mindig ugyanazt mondja. Kicsit kínos az ilyen. Ha vendég jön, előre figyelmeztetni kell, hogy ne lepődjön meg, ha a Papa hosszasan meséli el, hogy Gyurcsány takarodjon. Vagy a Mama elemzi önfeledten, órákon át, miért Orbán a hibás. És, hogy ő előre megmondta… Hogy mit, az mindegy.
Ha az ember leül a tévé elé, hogy nézzen – vagyis a lakásába engedjen - egy fideszes politikust, akkor ilyen fiatalon megvénült Papákat láthat évek óta. Jómagam eléggé régen kikapcsolom olyankor a hangot, és csak a testbeszédet figyelem. Aztán az interneten elolvasom, miket beszéltek. Megdöbbentő, mennyire ellentétes lehet a két üzenet.
Az, hogy Orbán miket ordibál hívei előtt, az már teljesen mindegy, hogy Kósa miket hord össze, az is. De van a Fideszben olyan ember is, mint Varga Mihály, akit azzal tisztelek meg, hogy nem halkítom le. Mert kíváncsi vagyok, hogyan tompítja a többi Fidesz vezérkarnagy nagyotmondásait.
Erre most Varga Mihály azon gondolkozik nyilvánosan, hogy talán mégis jobb lenne az EU-n kívül.
Hacsak nem az a baj, hogy az EU mégsem találja annyira hiteltelennek Gyurcsányt, igenis segít, és ez már kicsit látszik is a tőzsdén, meg a forint árfolyamán. Végülis – ha a Fidesz nem tud kilépni ebből a családi vénemberes szerepből, tán még azt is megéljük, hogy jobb híján azzal kampányol a következő választáson, hogy lépjünk ki az Unióból, sőt megelőző csapásként jövőre nem is indul az EP-választáson. Mert ez az aljas Unió szóba állt egy Gyurcsánnyal. Akkora lenne a rémület Brüsszelben, hogy tán még be is omlana az EU. És akkor ki se kellene lépni, mégis újraalapíthatnánk a KGST-t. Csak akkor már most kellene vigyázni, miket beszél Orbán az oroszokról.
Avatott a gárda. Mind a kettő. Szétszakadtak, de abban - úgy látszik - egyetértenek, hogy a gyerekeket is ideje belehúzni a gyűlöletparádékba.
A székesfehérvári avatást nem láttam, de a budapesti fölvonulás két szónoklatát meghallgattam. Azt hiszem, határhoz értünk: itt az alkalom, hogy az ombudsman, a gyermekvédő minisztériumok, az egyházak, és az összes politikai erő megvizsgálja, hogy vajon helyénvaló dolog-e, ha a gyűlöletbeszédnek és a rasszista dumaesőnek tesszük ki a gyerekeket. Nem felel-e ezért az állam is, ha hagyja? Nincs-e fertőző hatása az ifjabb Hegedűsből és Vona Gáborból fröcsögő szennyes nyálnak? Mi a megrontás, ha nem ez?
Nem tudom megkérdezték-e erről Morvai Krisztinát, a kiváló gyerekjogvédőt. Ha igen, nyilván azt mondta, hogy „kadétokat” és „oroszlánkölyköket” – ezek, gondolom a csecsemőgárdisták - avathatnak, hiszen nyilván nem árt nekik a jó levegő. (Biztos belekeverte valahogy a szemkilövést is.) De legalább Wittner Mária zászlónagymama szólhatott volna, hogy az arcpaskolgató politikai pedofília már Hitlernek se jött be.
Elég régóta ámulva figyelem, hogy például az ügyészség az egyre zavarosabb fölépítésű magyar gárdákat támadja, miközben teljesen érthetetlen, hogy miképpen működhet bejegyzett pártként a vírusgazda Jobbik, ez az egyre jobban intézményesülő, nyilvánvalóan náci párt. Hogyan létezik, hogy Európában egy percig is a politikai élet szereplője lehet egy párt, amelyiknek alelnöke olyanokat mond, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere – persze a magyarok ellen? Hogyan tűrhető el, hogy az állandóan látnokként távolba merengő Vona Gábor nyíltan erőszakkal, porigrombolással fenyegethet médiumokat? (Éppen akkor, amikor újságírókat gyilkolnak Zágrábban, és bombákat találnak egy nyilván szintén látnokoskodó mélymagyar olimpikonnál.) És sorolhatnám.
Most mondom: ne tévesszen meg senkit az, hogy a rendőrség szakmai értelemben profi lett, és európai szinten tudja kezelni a vadbarmokat. A Jobbikkal úgy járhatunk, mint a konszolidált Ausztria a saját szélsőjobbjával. A demokrácia teljes félreértése fölemelt kézzel várni, hogy vajon csakugyan beváltja-e a fenyegetéseit. Az édes pici janicsárnak valókat ehhez már meg is találta.
(A kép Schmidt János felvételének részlete - vg.hu)
Talán sokan emlékeznek még a Folytassa cowboy című filmre, amelyben a kis genya főszereplő a kocsmában elordítja magát, hogy „arany van a Medvecsapáson”, mire kiürül a kocsma, ő meg kihörpinti a poharakat. Később kiderül, hogy nincs is Medvecsapás.
Nagyjából ez történt Magyarországgal, amikor valaki leizlandozta a gazdaságunkat. Egy hülye megjegyzés Londonban, egy hülye megjegyzés itthon, pár nyomorúságos, felelőtlen hírcsináló, és akkora kár keletkezik az országban, mintha a tatár horda átfutott volna rajtunk.
Ráadásul így működik az egész világ bank- és tőzsderendszere. Nem az a baj, hogy kapzsi és felelőtlen emberek valamelyik cowboy bankban szakmai bűnöket követnek el, hanem az, hogy a veszedelmet hónapok óta látják, mégis hagyják, hogy az egész világgazdaság beomoljon.
Miféle emberek intézik a világ pénzügyeit? Nem azért fizetek én majd ennek a hónapnak a végén akár több tízezerrel többet a lakáskölcsönöm kamataira, mert az ostoba amerikai pénzpiócák megfertőzték a bankrendszert, hanem azért, mert miután ez nyilvánvalóvá vált, állítólag rettenetes hatalommal bíró bankárok, politikusok, prófétai fényben fürdő közgazdászok, pénzügyi világszervezetek nem tettek semmit. Már az sincs rendben, hogy hisztérikus brókereken múlhat emberek millióinak megtakarítása. Hogy a hisztéria az ostobaság és a tudatlanság jele, az biztos. De hogy az állítólag már teljesen globalizált világ vezetői hónapokon át a majdcsak lesz valahogyra bízzák emberek milliárdjainak sorsát az elgondolkodtató.
Ha Gyurcsány Ferenc – Orbán Viktor kacsingatós támogatásával –, vagy csak egy vicces újságíró, Brüsszelben azt szivárogtatta volna ki, hogy már csak azért sem vagyunk Izlandhoz hasonlíthatók, mert a magyar Alföldön csak a szaudihoz hasonlítható nagyságú olajmezőt fedeztek föl, akkor most pár napra fölszaladna a forint és a MOL-részvények fölfutása megmentené a tőzsdénket? A hír nagyjából annyira igaz, mint a gazdaságunk izlandisága.
Micsoda hülye világ ez?
Ha a világpénzügyek ma ugyanúgy működnek, mint a kapitalizmus kezdete óta, hogy fölröppentett hírek és vélemények válhatnak önbeteljesítő jóslattá, mert az alkalmatlan emberekkel telepakolt élősködő szervezetek nem végzik a dolgukat, akkor ezt mondjuk ki, és adjuk határidőt arra, hogy ez ne így legyen.
Vagy maradjon így, de tartsuk száraz babban, mézben és szép kagylókban a megtakarításainkat.
Itt jegyzem meg, hogy már megint fölröppent a hír, hogy belátható időn belül hatalmas influenzajárvány söpör majd végig a Földön. Emberek milliói vesznek majd oda. Öt éve olvasgatom ezt a jóslatot. Talán nem túlzok, ha ez még a gazdasági világválságnál is fontosabb veszedelem. Biztosak lehetünk abban, hogy azok az emberek, szervezetek, kormányok, akikre az életünket bízzuk, mindent megtesznek azért, hogy legalább életben maradjunk? Tud valaki valamit arról, hogy van-e valamilyen terv? Van terv, van felelős egy olyan Európában, ahol még azt se bírjuk megakadályozni, hogy mérgekkel kevert kínai játékok és élelmiszerek kerüljenek gyerekkézbe és vesébe?
Most mondom, én is: járvány jön a Medvecsapáson! Senkise lepődjön meg, ha valami egészségügyi világfelügyelet vezérokoskodója azzal kezdi a cáfolatát, hogy nincs is Medvecsapás.
Olvasom a híreket és már nem is megdöbbenve, hanem megrendülve látom, hogy mit művel a Fidesz, a jobboldal és sajtója egy olyan gazdasági helyzetben, amiről csak azt tudjuk, hogy egyetlen rossz mondat elég ahhoz, hogy tőzsde vagy forint omoljon. Teljesen nyilvánvaló, hogy bár rendkívüli károkat lehet okozni az országnak, a befektetőknek és a kölcsönnel élőknek, nincs államcsőd, nem omlik össze a bankrendszer, nincs Mohács, Trianon – egyszerűen túl kell élni egy vihart. Jól nem jöhetünk ki, rövid- és középtávon mindenképpen vesztesek leszünk, de a kár enyhíthető. Miközben gyurcsányista elkötelezettséggel aligha gyanúsítható Demján, Csányi, sőt Járai is államférfiakhoz méltó módon viselkednek, ki tudja milyen megfontolásból jobbról folyamatosan azt halljuk, hogy igenis államcsőd van, igenis rosszakat lép a kormány, Gyurcsány meg ne csináljon semmit, mert csak árt az országnak, a nyilvánvalóan kifelé üzenésre kitalált Nemzeti Csúcs meg minek… Mivel elsősorban bizalmi válságról van szó, ráadásul egy olyan környezetben, amelyikben sokkal kisebb a tények szerepe, mint a szavaké, teljességgel érthetetlen, hogy miért nem lehet legalább néhány napra abbahagyni a vicsorgást. Jó, Gyurcsányt meg kell buktatni, hatalomra kell jutni, de bővel elegendő lenne a hibáit akkor ráolvasni, ha már nincs akkora baj, mint most. Az, hogy a máskor oly hazafias Fidesz nem tudja magát leállítani, a tehetetlenség viszi tovább akkor is, ha ez már neki is árthat, nem lehet magyarázat. Abban a pártban parancsuralmi rend van: Orbán egyetlen szavára akkora kuss lenne az országban, hogy a BUX minden rezdülését meghallanánk. Mit akar? Előre hozott választásokat? Most? A teljes öngyilkosság lenne, ha néhány hónapra kormány nélkül maradnánk. Hacsak nem azt akarja Orbán megmutatni, hogy mekkora heroikus csoda egy ország élén akkor állni, amikor azt a porból kell újjá építeni. (Olcsóbban megússzuk, ha lebombáztatjuk valakivel, szívességből.) Megjósolom: ez a kisszerű politikai haszonszerzés sokba kerül majd a Fidesznek. Vessenek egy pillantást Sólyom László viselkedésének közmegítélésére.
Egy Szily nevű írt egy nagyon érdekeset az index.hu-ra, „Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze” címmel. Azon akadt ki, hogy Gyurcsány Ferenc nem átallott kiakadni a vonatbaleseten. Szinte sírásig. Ajánlom olvasásra, hogy tudjuk, mi van itt. Azt vettem ki, hogy ha egy miniszterelnök egy – Szily szerint - ilyen pitiáner baleset miatt majdnem elsírja magát, akkor alkalmatlan, mert mi van akkor, ha csakugyan nagy a baj... Vagy színészkedik. (Hogy mire színészkedne egy ilyen esetben, azt nem értem, de teljesen mindegy.) Szilyre nagyon árulkodó: Vida professzor annak idején szintén az ágybavizeléssel – egy betegséggel – bélyegzett: a homoszexuálisokat. Vagyis az egyik megbélyegzettséggel rábélyegzünk a másikra. Így biztos a kirekesztés. Remélem, hogy Szilyt is, Vidát is ágybavizeléssel bünteti majd az Isten, nemsokára. Bár alighanem már verték őket ugyanezért, gyerekkorukban. Nem baj, ismétlés az üdvösség anyja. Szilyt ráadásul vélhetően ezért is ütötték, ha elsírta magát, amikor verték. Mert akkor nem lesz belőle férfi. Szily egyébként szakmai értelemben Tóta-epigon, aki viszont Uj Péter-epigon. A harmadik vonalban már nagyon kell kunsztozni, hogy valakit észrevegyenek. Hát most észrevettük. A hang, ami Szilyből jön, az a matula.hu-ból szivárgott. Mostanra elöntötte az Indexet. Ha emlékszik még valaki a Matulára. Szinte csak a kurucinfóhoz hasonlathatóan aljas oldal volt. Vélhetően Szily is dolgozott bele. Arról szólt, hogy amúgy nem tehetségtelen, de morális értelemben véglénykedő, hihetetlenül perverz írástudók, hihetetlen gusztustalanságokat írtak le, és közben nyilvánvalóan fölállt a farkuk. A szóval való kínzás izgalmától. Szily írásán átüt, hogy alkotás közben folyamatosan morzsinkálta magát. Van olyan, hogy az írás beteges kényszerekkel jár. Az ágybavizeléshez hasonlatosan. A baj akkor kezdődött, amikor az internetes fórumokon - a kattintásszámok kedvéért - a topikban (internetes vitafórumok) bujkáló névteleneknek és arctalanoknak megengedtük ezt a hangnemet. Átszivárgott az úgynevezett újságírásba. Ez a főszerkesztők felelőssége. Az Index a magyar internet vezető olvasmánya. Mértékadó. Ám, ha Szily a mérték, akkor át kell gondolni valamit. Érdemes beleolvasgatni a Szily-íráshoz érkezett megjegyzésekbe is. Olyan emberek szólnak hozzá, akik döntő többsége érdemtelen arra, hogy bárki – még egy Szily se! - bármit gondoljon, pláne leírjon a kedvükért. Azt hittük, hogy az internet elhozza a totális szabadságot, jobb emberek leszünk, mert kapunk egy korlátlan eszközt a demokráciához. Ehelyett a patkányság nyomul be oda, ahova benyomulhat. Ha már a kurucinforól szó esett, ugyanaznap, amikor Szily az Indexen szerencsétlenkedett „A lepke szárnya” címmel a Magyar Hírlap közölte Bayer Zsolt újabb remekművét. A kurucinfo a következőt sietett tudatni közönségével: „Bayer Zsolt korrekt antiszemita írása” 2008-10-08. 16:28 „Kivételesen teljes terjedelmében közöljük Bayer Zsolt tegnapi publicisztikáját, mivel úgy tűnik, addig olvasott bennünket, amíg sikerült neki összehoznia egy portálunk stílusához megközelítően illeszkedő véleményt. (Zsolt, azért ne bízd el magad!) És várjuk a Fidesz hangos és önkéntes elhatárolódását is.” Na most, ha ez rólam jelent volna meg, és a Magyar Hírlapnál dolgozom, akkor kölcsönkérem azt a dísztőrt, amit tulajdonosom, Széles Gábor kapott a vitézi rendtől valami jobboldali média megteremtéséért, hogy tökön szúrjam magam. Az rendben van, ha Bayer Zsolt hisztérikus zagyvaságokat ír össze, ha én, vagy nálam fontosabb újságírók figyelmeztetik. Na de amikor már a fehérember túlélésének zászlóshajója, a Fideszt is izraeli bérpártként gyalázó kurucinfo találja magához méltónak a szellemét, akkor mégiscsak el kellene gondolkodni. Vagy valami. Tegnap Wahorn Andrásnál voltam, vidéki házikójában. Azért mentem el, mert egyrészt nagyon kedvelem, másrészt kíváncsivá tettek a múlt heti megszólalásai. A falusi ember szemszögéből beszélt a vidéki bűnözésről. Tabutémákról. Mivel az értelmesnek tűnő magyar emberek teljességgel alkalmatlanok arra szövetkezni, hogy a nyomorúságot és az agressziót megállítsák, új utat kell választani. Az nem lehet úgy, hogy a kirekesztés elleni vonulás előtt az egyebek mellett a kirekesztés ellen küzdő világszervezet magyarjai megüzenik, hogy ki rekessze ki magát a tüntetésről. Chartával, Tarka Magyarral legföljebb annyit segítünk magunkon, hogy jó akolmelegben várjuk a pusztulást. Wahorn szerint az a legnagyobb hibánk, hogy nem beszélgetünk azokkal, akiket lenácizunk. Pedig kellene. Amíg nem lesz baj. Előfordulhat, hogy a teljes tehetetlenségben ez lesz a végső lehetőség. Annál is inkább, mert ahogy elnézem, érik a nagy meglepetés a következő választásra, amikor a Jobbik harmadik pártként besétál a parlamentbe. Nem véletlen, hogy egyesek valami diktatúra-demokrácia elegyet próbálnak szalonképessé dumálni. Ami persze magyarul diktatúrát jelent. Puhát. Éltünk már ilyenben. Nem az igazi. Lenne rá igény, de én még próbálkoznék a demokráciával. Szóval lehet, hogy Wahornnak igaza van. Addig dumcsizzunk, legalább a mérsékelt jobboldallal, amíg valaki be nem fogja a szánkat.
Álljunk meg egy percre, mielőtt a hülye amerikai csihipuhis CIA-filmeken fölnőtt Orbán Viktor beharsogná az országot és a világot azzal, hogy az úgynevezett „megfigyelési” ügy valójában arról szól, hogy az orosz titkosszolgálat megvette a magyar minisztert és a magyar titkosszolgálat vezetőjét – sőt, őt eleve erre nevelte -, hogy Csányira dolgozzanak, mert ugye az osztrák olajtársaság nyomulása mögött az oroszok voltak, és nyilván Csányi Sándor bank-, olaj- és mit tudom milyen mágnás volt az újorosz gyarmatosítás legfőbb akadálya.
Ilyen marhaságokkal nem lehet elterelni arról a figyelmet, hogy miképpen került Demeter Ervin és Kövér László a történetbe. Hacsak nem úgy, hogy a KGB, Putyin parancsára fegyvert nyomatott az oldalukba, így kényszerítve őket arra, hogy egy magán titkosszolgálat embereivel diskuráljanak.
De ha már Csányit belekeverjük – bár csakugyan vastagon belekeveredett, amiről neki is ideje lenne számot adnia -, és mindenáron orosz-szálas kalandfilmet akarunk fabrikálni: ne feledkezzünk meg arról, hogy néhány hónapja, éppen az osztrák – ezek szerint orosz – olajvállalat nyomulásakor Simicska – vagyis Orbán – volt apehos emberei zsarolták meg, szintén törvénytelen eszközökkel szerzett információk alapján Csányit. Kíváncsi lennék, hogy ebben a kémes-Gazpromos-kágébés filmben hogyan dolgozza föl Orbán azt a tényt, hogy az osztrák-orosz nyomulást a magyar kormány verte vissza. (Alighanem a CIA nyomott fegyvert Gyurcsány és Szilvásy oldalába. Borzalom!)
Amire Orbánnak válaszolnia kell, az az, hogy milyen orosz érdek vezérelte például a Dávid Ibolyára és a Bajnai Gordonra való dolgozást? Ha nem orosz volt az az érdek, akkor kié?
Ha mégiscsak az az összefüggés, hogy nem annyira a KGB, mint inkább a Fidesz keveredett ebbe az alantas ügybe, akkor Orbán Viktor mit gondol a saját jövőjéről? Mert ugye „morálisan”… Jut eszembe: föltűnt valakinek, hogy a köztársaság elnöke, aki Gyurcsány őszödi beszédének kiszivárogtatása után pillanatokkal kész volt morális válságról beszélni, mekkorát tud hallgatni ebben az ügyben? Persze lehet, hogy a KGB zsarolja.
Emlékszik még valaki arra, hogy mit éreztünk, gondoltunk és beszéltünk szinte esztendeje, amikor a neonácik nem tudtak eljutni Prága egykori zsidó negyedébe, Josefovba, mert a teljes cseh demokratikus elit kiállása megállította őket? Azt mondtuk, hogy vajha egyszer ott tartanánk, hogy a Magyar Köztársaság elnöke, a miniszterelnök, más főméltóságok, a katolikus püspökök és egyéb egyházi vezetők úgy viselkednének, ahogy cseh kollegáik. Most van ez a zseniális ötlet, a Tarka Magyar, amit jó szívvel és szeretettel támogathat minden épelméjű magyar. Az embernek talán először lehet olyan érzése – és ez nagyon jó érzés -, hogy olyanokkal vonulhat, akiket amúgy egyáltalán nem szeret, sőt, tán még utál is. Mert egyetlen-egy fontos kérdésben egyetértünk: ez pedig az, hogy ki kell söpörni az elpofátlanodott nácikat ebből az országból. És teljesen mindegy, hogy amúgy Gyurcsányt utáljuk vagy Orbánt - csak az a biztos, hogy a nácikat bármelyiknél jobban. Azt előre lehetett tudni, hogy valaki, valamilyen ürüggyel fölszólítja majd Gyurcsányt, hogy ne menjen el. Mert megosztó, vagy mi a fene. Ne csak politikusként ne menjen – ami jogos is lehet -, hanem magánemberként se. Most az az ürügy, hogy beszélt arról, hogy aláírt. (Nem is ígérhette volna meg, hogy nem beszél. Hiszen, ha szivárog, hogy aláírt, újságírói kérdésre mégse hazudhatja azt, hogy „nem”, és azt se válaszolhatja, hogy „talán”.) Itt jegyzem meg: tanúja voltam: komoly antifasiszták azt mérlegelték, hogy Tomcat esetleg vonulhatna velük, mert tett valami félreérthető nyilatkozatot. Más, szintén komoly antifasiszták a Tarka Magyarban az állítólag gyurcsányista Charta legyőzőjét szeretnék látni. Most úgy néz ki a demokráciánk, hogy prágai értelemben legyen civil óriáskoalíció, nagyméltóságokkal, kivéve a miniszterelnököt. Talán egyetlen esélye, kifütyülés ellen, ha álruhában, Tomcat-nek öltözve lopakodik a belvárosba. A felesége meg csikósgúnyát ölt. Nem tudom, miért érzem már megint: az a szerencsénk, hogy csak pár nap van szombatig, és nem húzza le pondrósföldig a Tarka Magyart a dudva meg a muhar, a fasizmus virágoskertjének haszonnövényei.
A gyerekek, akikkel egy hete, szombaton este egy társaságban néztem a tévét, harsányan röhögni kezdtek, amikor meglátták a Ku Klux Klanosra sikerült, álarcos, bőgatyás, pörge kalapos csikósokat a Hősök terén parádézni. Az egyik azt kérdezte az apjától, hogy hol lehet ilyen jelmezt szerezni, mert az Halloweenkor jó lenne az oviban. Mondtam neki, hogy esküszöm: megtanulok varrni, és sorozatban gyártom ezt a maskarát, ha a gyerekek ezzel akarják röhögve rémisztgetni egymást. Csak azt tudnám, hogy honnan tudják a kicsi gyerekek, hogy ez vicces? Harmadnap is belecsúsztam egy beszélgetésbe, de az nem volt ennyire vicces. Vagyis mondhatni, mélyen húzódik benne a humor vérpatakja. Arról meséltem egy kisebb társaságban, hogy milyen nagyszerű pillanat volt, amikor a cigányok és a charta tüntetésre érkező parasztok találkoztak. A parasztok megtapsolták a cigányokat, akik közül számosan - idősebb emberek is, vagy azok pláne - elsírták magukat. Mert soha nem érezték még azt, hogy emberek örülnének nekik. És ettől természetesen a parasztok szeme is könnybe lábadt – pláne az öregeké. Tudatosan és provokatív céllal mondtam parasztokat, vagyis úgy neveztem a magyarokat, a sápadt arcú magyarokat, ahogy néha a cigányok mondják - egymás közt legalábbis. Valaki – enyhén rasszista hölgy – erős hangon megkérdezte, hogy miért mondom én ezt a parasztokat. Mondtam, hogy nincs ebben semmi: ő például pár napja braziloknak mondta a cigányokat, amiben lássuk be, van némi sunyiság, viszont a cigányok parasztoknak mondják a magyarokat. Nyíltan, őszintén. Ő akkor se paraszt. A cigányok is tudják, hogy ő nem paraszt, de mivel évszázadokon át elsősorban a parasztokkal érintkeztek, a magyarokat elkezdték parasztnak nevezni, aztán ez így maradt. Ő akkor se paraszt, és ezt kikéri magának. Ők viszont egészen biztosan nem brazilok, mondtam. A társaság másik tagja, egy amúgy egyáltalán nem rasszista mérnök megjegyezte, hogy ő se paraszt. Fölhívtam a figyelmét arra, hogy néhány héttel ezelőtt egy közös, kolozsvári származású, de már tíz éve áttelepült ismerősünket minden indulat nélkül románnak mondta, és én már akkor figyelmeztettem, hogy ez bizony méltatlan. Ha úgy vesszük vérigsértés. Ja, hát így szoktuk mondani. – védekezett. Ja, hát ha így szoktuk mondani, akkor vegyük tudomásul, hogy mások meg vagy magyart mondanak, vagy gádzsót, vagy parasztot. Fáj? Hát fájjon. Hátha. Hátha egyszer végiggondoljátok, miket beszéltek. Valaki fölröhögött a társaságban. Nem gyerek volt. Kicsit rontja a képletet, hogy pont annak a gyereknek az apja, aki Halloweenre bankrablóálarcos csikósgúnyát akar. (Klubrádió, Hetes Stúdió)
Tegnap remek napom volt, mert egyrészt az új M0-ás átadása miatt egy órát nyertem, másrészt odaértem a bíróságra Bakács Tibor Settenkedő meghallgatására. Csak azért mentem el, mert szeretem Bakácsot, és végülis egy a sorsunk, hiszen mindkettőnket följelentették a gój motorosok.
Nagy élmény volt, hogy az épület előtt találkoztunk Mészáros Elnök Úrral, aki ugyan önfeledten ratyiz minket egész csapatával egyetemben – hogy más sértésekről szó se legyen –, de azért odajött hozzánk kezet fogni. Ez rendben is van így: bizonyára nagyon férfiasan viselkedtünk. Megcsodálhattuk viseletét, a jelvényeit, övtarsolyát. Ő maga nem nagyon beszélt velünk, hanem inkább fotográfusunkat oktatta ki arról, hogy milyen jogai vannak. Valamilyen oknál fogva abban a hiszemben él, hogy nem csak a róla (közszereplőről, közterületen készített) fotókat kell bemutatni neki megjelenés előtt, hanem még azt is, hogy mit írunk róla. Ebben nem is a szereptévesztés az érdekes, hanem az, hogy vele levő kedves barátja, Petya Gój által rólunk sunyiban készített képek egy órán belül az interneten voltak, és valahogy eszükbe se jutott, hogy talán akkor azokat is meg kellene mutatni nekünk. (Nem kell természetesen. A gój motorosok fórumának – egyébként igen nagyszámú – olvasója nézegessen minket egészséggel.) Ezen nincs mit csodálkozni: ma délelőtt kicsit olvasgattam ezen a fórumon, és meglepődtem azon, hogy Mészáros Elnök Úr valami egészen elképesztő módon értelmezi az internetes jogot. A naplómból úgy emel át szövegeket, mintha azokat én írtam volna a gój motorosok fórumába. A gójok ezt el is hiszik, diskurálnak velem, és fölszólítanak, hogy válaszoljak. Mészáros elnök úr pontosan tudja: teljességgel lehetetlen, hogy én odaálljak velük cseverészni, mégis úgy állítja be a dolgot, mintha önfeledten kommunikálnánk. Úgy tesz, mintha nem lenne annak tudatában, hogy ezzel szerzői és személyiségi jogot sért. Jelezhette volna az ádáz fórumozóknak, hogy ő tette föl a szövegeimet, és én erről vélhetően nem is tudok. Döbbenetes, hogy ezek után kioktatja az ország egyik legjobb fotósát a jogról.
Amin azonban igazán elképedtem, az ez a nekem szóló üzenet a fórumon:
„Név változtatás: (…) Ahogy a levelemben is jeleztem, tárgyalhatunk a név változtatásról, amennyiben fehéren - feketén bebizonyítja, hogy ez lenne a társadalmi béke ára, kellő garanciák mellett. Most már elárulhatom, - mivel demokratikus az egyesületünk - arra kaptam felhatalmazást a tagságtól,
hogy amennyiben jó szokásuk szerint üzletet kívánnak kötni a név változtatásnak ára van ! „
Jó értelmezem, hogy Mészáros Elnök Úr valakiktől pénzt remél arra az esetre, ha lemondanának a „gój” használatáról? Kiket képviselek én? Ez bizonyára valami ravasz utalás a zsidókra, akik talán némi okkal utálják a szervezet nevét. És mivel erősen „kajmánoztak” engem, vélhetően azt hiszi, hogy én a zsidóként, a zsidók nevében jeleztem, hogy jobb lenne, ha nem ezt használnák. Ha véletlenül eszméletlen röhögést hall az országban bárhol, akkor gyanakodjon arra, hogy zsidók olvassák az ajánlatát. Amúgy is alkalmatlan lennék az Elnök Úrral való tárgyalásra, mert ugye nem vagyok zsidó. És itt jelzem, hogy Bakácsnak sem érdemes üzenni, kár neki célozgatni, mert ő sem az. Talán Bitter Brúnóval lehetne próbálkozni. Ő nyitottabb a gójokra, bár alighanem neki is sok lenne ekkora határ cinizmus.
Olvasom, hogy a festői Szlovákiában a tizenöt éves fiatalok többsége úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ján Mikoláj - Pozsony oktatási minisztere - a parlamentben erre azt mondta: "van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak". Semmiképpen nem szeretném megsérteni Ján Mikolájt vagy Szlovákia derék fiataljait. Annál is inkább, mert kaptam már pofont rendőrtől, Kolozsváron, amikor a nagyanyámnál nyaraltam, mert nagyfiú létemre nem tudtam románul. Egyébként nagyon jót tett az a pofon: tíz évesen már tudtam, miféle elképesztő, értelmetlen nyomorúságokkal kell szembe nézni, ha errefelé él az ember. Ezt indulttal túl lehet élni, de nem érdemes. Kár az életünkért. És milyen a sors, mintha csak a tapasztalatok genetikailag és a véletlenekben is öröklődnének, képzeljék el kedves Ján Mikoláj és kedves szlovák fiatalok: van olyan unokám – hamarosan tizenöt éves -, aki megtanult szlovákul. Csak úgy. Ezt a nyelvet választotta, és megszerette. Szereti! Kedves, szép nyelvnek találja. Van ám ebben egyfajta logika: meg tudja érteni azt, amit a velünk egy unióban élő, ám a mi államnyelvünket nem beszélő szlovákok mondanak. És talán nem kap pofont Szlovákiában egy rendőrtől vagy valami egyfajta logika szerint működő bőrfejűtől. Én meg büszke vagyok rá – és a tanáraira -, mert noha nyilván nem tudta, amikor tanulni kezdett, egy egészen picike csomót kioldott abból a rettenetes béklyóból, ami itt a nyomorúságba húz minket. És hiszem, remélem, sohase lehet rávenni, hogy egyfajta logika alapján utálja a szlovákokat.
Navracsics úr helyében nem tréfálkoznék a Chartával. Nem minősíteném „égésnek”. Sose írtam le róla, amit eléggé régóta gondolok: ahogy múlnak az évek, úgy veszti el a tartását. Talán azért, mert annyi ésszel, mint amennyi neki van, nem lehet egyenes gerinccel szolgálni egy minden méltóság és eszme nélkül való – bár kétség kívül terebélyes - lufipártot. Navracsics Tibor, a vándorhitű Orbán Viktor első számú hoppmestere azt írta a naplójában, hogy „Úgy kellett a gyűlölet hullámait felkorbácsolni a magyar társadalomban, hogy mind a megbízható tollforgatók, mind pedig az egyéb - nem mindig a társadalom nyilvános életéhez tartozó - cselekményekben otthonos mozgó munkatársak is nyaraltak.”
Vagyis: nem volt itt semmi baj, Gyurcsány a hibás, aki a melegfelvonulás után (!) korbácsolta föl a gyűlölet hullámait ebben csöndesen pihegő, szeretetteljes hazában. Csak azért, hogy összehozhasson egy tüntetést. De a köznyaralás miatt ez nem sikerült, már az is nagy dolog volt, hogy megalakult valami charta. És ez a nagy égés.
Szerintem meg az a nagy égés, hogy a Fidesz frakcióvezetője eltűri a frakciójában Wittner Máriát, a magyar gárda zászlóanyját. Vagy éppen Lezsák Sándort, aki könyvtárt avatott a jobbikosokkal. Eltűrte, hogy a Fidesz Balogh úr erkölcsi támogatásával fölturbózza, tényezővé tegye azt a súlyosan magafajta Morvai Krisztinát, aki most éppen a kuruczinfonak ad interjút, mint a jobbik reménybeli brüsszeli vezérképviselője. Eltűrte, amit Semjén és Bayer zsidózásban, Bayer cigányozásban megengedett magának, és eltűrte, hogy ezt eltűrte Orbán. Ahogy eltűri, hogy az a sajtómágnás lebzseljen Orbán közelében, aki egy liberális napilapot és egy „gazdasági” tévét a Jobbik és más nyomorult erők szócsövévé tett. Hogy pontosan fogalmazzak: Navracsics úr hagyta, hogy a magyar újnácizmus intézményesüljön, és ehhez kölcsön adott, vagy engedett embereket. Ha nem így lett volna, ma nem kellene szégyenszemre chartázni, hanem együtt takarítanánk ki a nácikat az országból. Egy polgári államban élnénk.
Megbízható tollforgató vagyok: mindig emlékeztetem majd ezekre a hitványságokra Navracsics urat. Hogy égjen, vénkorában is.
Nem fejeztem be azt, hogy miket olvasok. Egyszerre, mert valamiért rákaptam, hogy sok könyvet olvasok, párhuzamosan. Ez nem jó, de valahogy így alakult. Ráadásul, amióta vannak elektromos könyvek is, ez tovább bővült. Most például busszal járok, mert javítás alatt van az autóm, így tudok olvasni. Éppen most fejeztem be Bulgakov Kutyaszív című regénykéjét. Azelőtt nem is hallottam róla, de megtaláltam az interneten. Nem véletlen, hogy nem hallottam, mert igazából nem is annyira jó, nem is hasonlítható, mondjuk A Mester és Margaritához. De nagyon orosz – ha ugyan érti valaki, mire gondolok. Viszont alighanem bátor is. Akkor bátor volt, mert finom kegyetlenséggel bírálta – vagy legalábbis ábrázolta – az úgynevezett szovjet társadalmi viszonyokat. Bulgakov meg is kapta a jutalmát. De csak akkor tud róla, ha van túlvilág, és onnan vissza lehet nézni.
Most a buszon Buddha beszédeit olvasom a telefonomon. Bár nem először, mégis olyan, mintha sose olvastam volna. Nagyon érdekes, hogy Buddha születése is beleillik a turulos-galambos sorba: „… a Bódhiszattva pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva, elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén.” (Vekerdi József fordítása.) Vajon miért fontos annyi őstörténetben, istenszületésben az álomban állattal hálás? Kik ezek az állatok valójában? Ha ma egy nő bemegy egy gyóntatófülkébe és bevallja, hogy álmában egy állattal hált, akkor mekkora penitenciát kap? Hiszen az álombéli szodómia is bűn! De mekkora! Ha gyógyászhoz megy, mit ír föl neki? Pedig a pap is, az orvos is akár jóslatot is láthatna az álomban: „Magzat fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni, s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát, és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz belőle.” Miért lettünk ilyen sekélyesek?
Nagyon érdekes, hogy azelőtt soha nem olvastam útleírásokat. Én magam nem szeretek utazni, egészen addig, amíg el nem kezdem az utazást. Nem is vágyom sehova, egészen addig, amíg nincs lehetőségem elmenni valahova, és hirtelen rájövök, hogy mindigis vágytam arra az útra. Na jó, még el szeretnék menni Izlandra. Bár kedves kolleganőm most volt ott, és azt mondta, hogy neki nem annyira tetszett. Gyerekkorom óta vágyom Korfura – nyilván Gerald Durell könyvei miatt. Korfuról viszont azt írta másik kedves kolleganőm, hogy igenis menjek el. Képeket is ígért, de nem küldte.
Az első utazásos könyvet pár hónapja olvastam el, mert egy bizonyos K. J. Farandzsi elküldte nekem magánkiadású Afrikai útinaplóját. Szerkesztési slamposságokat leszámítva nagyon jó könyv, nem bírtam letenni. Pedig csak arról szól, hogy egy egyszerű, egyáltalán nem gazdag magyar ember elindul sokadik útjára a szerelmetes Afrikába. Az a fantasztikus benne, hogy a viszonyok pont olyanok, mintha ötven vagy száz éve utazott volna. Döbbenetes világ.
Katától születésnapomra megkaptam Michael Palin Hemingway nyomában című könyvét. (Plusz még három másikat is, pedig csak erről az egyről jeleztem, hogy szívesen elolvasnám.)
Palin a kedvenc színészem. Nem vagyok egy rajongó típus, de rongyosra nézem a filmjeit. Amit a Gyalog-galoppban és főleg a Brian életében művel, az egyszerűen zseniális. (A Gyalog-galoppot éppen most készülök megmutatni Milosnak és Sacinak. Lehet, hogy korai, de úgy emlékszem, hogy Dávid már hatéves kora után értette.)
Palin utazásos filmjeit is mindig megnézem, mert jó az a tiszteletteljesen szatirikus szemlélet, ahogy a világot – a szó szoros értelmében az egész világot látja. (Legjobban azért irigylem, amikor a Dalai lámát – illő tisztelettel - hentergésig röhögtette.)
Hemingway pedig azért fontos nekem, mert anyám kedvenc írója volt. Talán Az öreg halász és a tenger eléggé rövidnek tűnt ahhoz, hogy könnyen megtudjam, mitől szerelmes az anyám ebbe a Hemingway nevű morcos íróba. Annyira megfogott, hogy gyorsan elolvastam a novelláit is, aztán a Halál délutánt. Abból csak azt nem értettem, hogy miképpen lehet a bikaviadalért rajongani. Aztán mindent elolvastam, az életéről is, és persze rájöttem, hogy miért szereti anyám. Már az is nagy dolog, ha valakinek egyáltalán van élete. Valódi. Annyira, hogy még egy Michael Palin is utána jár. Mert kedvelte. Nem úgy, mint anyám, de annyira.
A kedves hölgynek, aki a tüntetésen Milos fiam után érdeklődött: sajnos ma eltörte a kezét, mert leesett a játszótéri mászókáról. Várható volt, hogy ez egyszer bekövetkezik, mert pontosan olyan fékezhetetlen, mint Dávid bátyja volt. Életem végéig retteghetek, hogy mikor jön a legközelebbi Dávid-típusú telefon: „Papa nincs semmi baj, itt fekszem a kórházban a műtőasztalon…” (Éppen ma beszélt a Kossuth Rádióban, mint hivatásos véradó-donor. Büszke voltam rá, mert az nagyon jó dolog, ha az ember gyereke nem valami blöff, hanem valódi teljesítmény miatt lesz érdekes.)
Arra gondoltam, hogy megpróbálom - legalább néha - egy kínaival együtt nézni az olimpiát. Igazából L. úrra, a derék boltosra számítottam, akit vagy tíz éve ismerek, de pechem volt, mert hazautazott álmélkodni. Bár így is éppen elegen maradtak ahhoz, hogy találjak köztük valakit, aki kicsit befogad, és legalább megtudok valamit róluk. De ők bizony zárkózottak, így éppen csak néhány pillanatot sikerült elkapnom, persze kínai üzletekben. A rövid ötpercek alatt, annyi boldogságot láttam, mint amennyit én éreztem összesen az olimpiát látva. Büszkék. Mindenre. Alighanem van is rá okuk. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy Kína hatalmas növekedésének motorjai a szerterebbent kínaiak voltak. Ha Pekingben lehetnék, biztosan ugyanazt a technikát választom, vagyis nem megyek el versenyre, csak akkor, ha magyarok játszanak, a többit a nép körében nézem. Nem biztos, hogy őszinték lettek volna velem – mert én se lennék senkivel a helyükben -, de a gesztusok talán az elősejtéseimet erősítették volna. A sok boldogság dacára nem lehet könnyű kínainak lenni, annyira, hogy nem tudom, szeretnék-e mostanában kínai lenni - persze Kínában. Az biztos, hogy húsz-harminc éve nem szerettem volna. Azóta annyi változott, hogy talán jó lenne végig nézni, átélni, ahogy egy sokezer éves kultúra azzá növi ki magát, amit megérdemel. Igazi világhatalommá. Az most más kérdés, hogy az ember egyáltalán örülhet-e annak, hogy vannak világhatalmak. Én fölöttébb unom őket – az olimpián is. Azt, hogy minél erősebb egy nagy állam, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy kis csoport túlságosan nagy befolyást szerez a világ sorsának alakításában. Az alakítás persze többnyire nyomorítást jelent. Az olimpia esetében például politikával vagy doppinggal. És nem tudom, hogy jó-e, ha a világ legnépesebb országa, igen népes diaszpórával úgy lesz világhatalom, hogy közben még valami, eléggé titokzatosan működő, fura kommunista párt irányítja. Jó, persze, azt mondják ők, hogy a kapitalizmussal járó demokrácia nyakló nélkül való bevezetése emberek millióinak életébe kerülhetne - ezt is el lehet fogadni. Meg azt is, amit szintén gondolnak, és mondogatnak: tudják, hogy még nem egészen tökéletesek, de hagyjuk őket a saját tempójukban fejlődni. Még Tibet dolgában is. Tibetnek legföljebb olyan reményei lehetnek, mint nekünk Trianonnal: Kína afféle, élhető unióvá válik, mint az EU, amelyben a jogok előbbre valók, mint bármi más. Egy elegáns állam. Vagy legalább eleganciára törekvő. Mert Kínában ma éppen az eleganciával van baj: néha kibukkan a pata a köpönyeg alól. Ha valami nem elegáns, az nem is jó, mondja mindig az öcsém, ha gyanakszik. Ami igazából érthetetlen az az, hogy ha egy ilyen erős hatalom ilyen teljesítményekre képes, mint egy olimpia fölépítése és megrendezése, akkor miért érzi mégis gyengének magát. Az a kisebbik baj, hogy csaltak az olimpia megnyitóján. A tökéletes látvány és hallvány kedvéért bevágtak olyan képeket, amelyek kicsit korábban készültek…, nem is az a lány énekelt, akit láttunk… Ezek bocsánatos dolgok: aki nem tudja, hogy az illúziók világában élünk, szinte állandóan, az ne nézzen televíziót. Az már kicsit kínosabb, hogy a nemzetiségek fölvonulásában egyetlen egy nemzetiséget sem képviseltek az amúgy igen aranyos gyerekek a csodálatos népviseletekben. Ötvenhat úgynevezett „etnikum” van Kínában – de jól ismerjük ezt a kifejezést! – ám a lakosság kilencven százaléka han. (Mintha csak itthon lennénk. Bár azt kétlem, hogy amikor nemsokára Budapesten lesz az olimpia, megtennénk azt, hogy barnítóval bekent, amúgy sápadt arcú gyerekek vonulnak cigány népviseletben. Itt ezt már nem lehet.) Egy olyan országban, ahol a világnak azt kellene mutatni, hogy a nemzetiségek igenis jól vannak, ez azt üzeni, hogy mégsincsenek annyira jól. Mitől féltek? Gyerekektől? Nem elegáns az se, hogy egyáltalán fölmerült olyasmi, hogy a – ráadásul nemzetközi, tehát vendég - sajtó bármiben korlátozható. Megmagyarázhatatlan, hogy a külföldi tudósítók - akár egy percre is - nem érhetnek el internetes oldalakat, az meg egyenesen abszurdum, ha csak akkor forgathatnak Peking bizonyos területein, ha azt előre bejelentik. Ha valaki olimpiát akar rendezni, ráadásul nyilvánvalóan azért kapta ezt a jogot, mert a világ bízott abban, hogy csakugyan javulnak, emberségesednek a körülmények, mire elkezdődik a világjáték, ilyen hibákat nem követhet el. És ezek nem belügyek, nem lehet ősi szokásokra, vagy a kínaiak diktatúra-vágyára hivatkozni. Mint ahogy az is érthetetlen, szorongósan pitiáner dolog, hogy apró kis tüntetések résztvevőit begyűjti a hatóság. Az meg pláne, hogy bibliákat kobozzon el derék hittérítőktől. Ez nem elegáns egy olyan országban, ahogy ezerszer több ember születik naponta, mint ahányat meg lehet téríteni. Egy riporter azt mondta, hogy Pekingben néha rátört egy érzés: az is lehet, hogy jobb egy puha diktatúrában élni, mint egy kemény demokráciában. Jó mondás, de talán meg kellene erről kérdezni Kína népét – beleértve természetesen a tibetieket is. Bár, ha ez bekövetkezne - még a sanghaji olimpia előtt -, akkor már nem lenne okom finnyázni, kilógó patáról beszélni. Addig is minden nap üzenni kell: szeretjük a kínaiakat, nagyszerű emberek egy nagyszerű országban, ám itt az ideje, hogy jobban szeressék magukat is. (http://www.hocipo.hu)
"Valaki" azt kérdezi, hogy miket olvasok, illetve tulajdonképpen azt, hogy olvasok-e egyáltalán. Mármint könyvet.
Olvasok, csak sokkal kevesebbet, mint amennyit szeretnék. Bár most nagyon jó nekem, mert az utóbbi hetekben a fiam azt követeli, hogy miközben ő fürdik, én olvassak föl neki Benedek Elek-népmeséket és mondákat. Néha az az érzésem, hogy nem is figyel, de a mese végén rákérdezek, és kiderül, hogy pontosan ért mindent, kivéve egynémely szavakat. Azokat persze elmagyarázom, mert szerencsém van, hiszen tudok például erdélyiül.
Tegnap a Lehel kürtjéről szóló mondában érdekes dolgot leltem. Amikor Lehel agyonüti a császárt, azt mondja elégedetten, hogy most már meghalhat, mert egy császár szolgája is lesz a túlvilágon. Tudjuk, hogy ez hajtotta pár évszázaddal később a török harcosokat, mint ahogy a mostani szélsőséges, az iszlámra amúgy nem jellemző módon gondolkodó terroristákat, az öngyilkos merénylőket is. Ebben az értelemben az ősi magyar vallás és világkép inkább a harcos iszlámhoz állhatott közel. Az is egybecseng, hogy Lehel vallomásában azt mondja: nem azért tarják rettegésben a tőlünk nyugatabbra élőket, mert ők rablók, hanem azért, mert Isten ostorai. Vagyis Attila jogutódjaiként ideológiai alapot találtak a fosztogatáshoz. Alighanem szerencsénkre alaposan megverték őket, mert rosszabbul is járhattunk volna, ha az egész országot lerohanják, hogy fészkükben pusztítsák el a kalandozókat.
A fiam persze ebből csak annyit ért, hogy nagy csihi-puhi volt, és a magyarok nagyokat nindzsáskodtak itt a környéken. De már nem.
Ha már magyari őstörténet: azon gondolkoztam, hogy a keresztény egyházak vezetői azért kezdenek távolodni a turulkodástól, a szenteléstől, mert rájöttek, hogy őket is kezdi veszélyeztetni az újmagyariősvallás, vagy csak a kerülik a botrányt. Vagy esetleg rájöttek, hogy a keresztény embernek dönteni kell: vagy a turul, vagy a Szentlélek. Mondhatni, Isten irgalmatlan tréfája, hogy a magyar ősanyának jósló álom és a Máriát az áldottság hírével meglepő eset szinte ugyanaz a képlet. Csak az egyik pogány, a másik meg nem. (Persze a madár képében látogató áldóval tele van az őrtörténet.)Természetesen az újmagyariősvallás simán átléphet a pogány-keresztény színvallás kérdésén: az egész kereszténységet mi, sumérfiai magyarok találtuk ki. A zsidók is belőlünk loptak, ahogy az egyiptomiak, a kínaiak, és mindenki. Hogy mást ne mondjak, húszezer éves a koronánk.
Egyébként az utóbbi időben kifejezetten szokatlan könyveket olvasok, legalábbis abban az értelemben, hogy nem szépirodalmat. Például Szentgyörgyi Zsuzsától a Mérnök-tudós-iskolateremtő Michelberger Pál és kora című rendkívül érdekes könyvet. Természetesen azért kezdtem bele, mert ismerem, és nagyra becsülöm Szentgyörgyi Zsuzsát, de aztán kiderült, hogy ezt a beszélgetéseken alapuló - életrajzi könyvet gyakorlatilag nem lehet letenni. Egy rendkívüli mérnökember életén keresztül sokkal többet tudhatunk meg a múltunkról, mint ha szabályos történelemkönyvet olvasnánk. Engem egy kicsit érint is, hiszen Michelberger Pálnak is volt köze az Ikarushoz meg nekem is - ott hallottam-olvastam először a nevét -, hiszen a nyolcvanas években az Ikarus lapjánál dolgoztam.
Csak egy példa: sokszor gondolkoztam azon, hogy miért nem volt személyautó-gyártás Magyarországon. Michelberger Pál szerint "Az egész KGST-politika arra ment, hogy a személyforgalom vissza legyen szorítva. Nem is volt fejlesztés. Azt a szerencsétlen Wartburgot, a Trabantot hány évek keresztül gyártották változtatás nélkül. A Moszkvicsot is, a Ladát is. Megvették a Fiattól a licencet és nem nyúltak hozzá."
Vagyis volt itt egy úgynevezett "politika", amelyik nem csak azt mondta, hogy nem mehetsz nyugatra, hanem egyáltalán, lehetőleg maradj csak otthon, mert az a biztos. És ha pár éves várakozás után kapsz egy autót, mi nem tesszük se jobbá, se biztosabbá, dögölj meg nyugodtan, ha baleset ér. És én ebben a rendszerben éltem.
Tele van ez a könyv ilyen érdekességekkel, olyanoknak ajánlom, akik a „sztároknál” is fontosabb emberek gondolataira kíváncsiak.
Az is érdekes, hogy a másik könyv, amit olvasok – tegnap óta -, véletlenül - vagy nem, mert jó, hogy van ilyen kiadó - szintén a Typotex-kiadványa: Dr. Fülöp András írta, és az a címe, hogy Szarvasbikák, gépmadarak. Dr. Fülöp András az ország egyik legkiválóbb pilótája volt, most halt meg. Párszor találkoztam vele, mert az öcsém mestere és példaképe volt. Bár nem hiszem, hogy ez másoknak sokat mond: azok közé, a fél kézen megszámolható emberek közé tartozott, akiket az én testvérem csakugyan tisztelt és szeretett.
Jut eszembe a röpülésről: megint föltaláltam, kitaláltam egy nagyon jó játékot. Három méteres horgászbotokra, méteres damillal apró röpülőket szereltem – ezeket játékboltban vettem, nagyon könnyű kis papírszerű műanyag modellek, és eredetileg arra valók, hogy a gyerek eldobja őket, és szépen szálljanak. Fantasztikusan jól röpülnek damilon, különféle figurákat lehet velük csinálni. A lényeg: egész délután röptettek a gyerekek, és már azt is kitalálták, hogy világbajnokságot rendezünk ebből a játékból.
Kevésbé Tisztelt Népszava és e cikk írója ! Amennyiben nem ő e cikk szerzője,...
aug. 15. (3 napja)
imibluesBetöltés...
aug. 15. (3 napja)
imiblues
címzett: andrassewi
aug. 15. (3 napja)
Válasz
Kevésbé Tisztelt Népszava és e cikk írója!
Amennyiben nem ő e cikk szerzője, akkor ezért és csak ezért elnézést kérek !
Az Önök lapja és Ön is vagy kollegája szerint mi szélsőségesek vagyunk. Én pedig úgy gondolom, hogy ez a mádium és bértollnokai a baloldal szélsőségesei, oly annyira mint a Gój Motoros Egyesület tagjai.
Megjegyzem, ha valóban szélsőségesek lennénk, mint ahogy állítják nem a Magyar Köztársaság Bíróságánál tennénk jogi lépéseket Önökkel szemben, hanem a gyorsabb és hatékonyabb módszert választanánk arra, hogy kellő jómodorra tanítsuk Önöket. (Népszava, Andrassew Iván, Németh Péter és követőit)
De mint bizonyára Önök is előtt ismert, a Gój Motorosok megindították a jogi keresetet a fent nevezettekkel szemben. Talán nem ártana erről is tudósítaniuk a Népszava antifasiszta olvasóit, nem is beszélve lelkes támogatójukat Fletót !
Egyben tájékoztatom Önöket, és e cikk íróját, hogy nem egy portás, hanem több civil szervezett meghívására megyünk. Az igaz, hogy az egri kórház védelmében és valóban tiltakozásunkat kívánjuk kifejezni a Hospinvesttel szemben. Ennek több oka is van, de egyet azért mellékelek, ami nagyon hasonlít Önökre is. Ez pedig a hazugság !!! Deák úr több héten keresztül, minden sajtó orgánumban azt mondta, hogy a kórház dolgozók nagy többsége aláírt. Ezzel szemben ma már azt mondja, hogy máshonnan hozott orvosok írták alá a munkaszerződést, ha egyáltalán ez igaz !
De maradjunk a hazugságoknál. Semmilyen meghívót nem küldtünk senkinek, már csak azért sem, mert nem a mi rendezvényünk, csupán meghívottak vagyunk és csak civilektől érkezett. Micsoda különbség !!! Csupán a honlapunkon ahogy minden túránkat ezt is közzé tettük a motorosok számára. Íme az eredeti szöveg:
Dátum:
2008.08.15.
Cím:
Eger - Nemzetgyűlés - Civil szervezetek meghívására
Leírás:
Találkozási helyszín és időpont: M-3 kivezetőjénél található Shell benzinkútnál 14 óra 30 perctől, indulás 15 órakor. Csatlakozási hely és időpont: Maklár, Dobó utca 22. 16 óra 45 perctől, indulás 17 óra 30 perckor.
A bejelentett rendezvény főszervezője meghívta a Maklári Motoros Egyesületet és a Gój Motorosokat. A közös begurulásunkkal 18 órakor kezdődik a Nemzetgyűlés. Majd a végén körbe motorozzuk az egri kórházat tiltakozva a Hospinvesttel szemben és tiszteletkört teszünk Eger városában, a kórház védők tiszteletére.
Bármilyen jellegű kérdéssel érdeklődni lehet: 30-9-41-61-81
Mindenkit szívesen látunk, akik betartják a MMBTE és GME szabályait ! Meghirdetve: 2008. augusztus 8.
Amennyiben hívei a sajtó szabadságnak és a hiteles tájékoztatásnak, úgy kérem a teljes válaszomat, változtatás nélkül közreadni, szerkesztés nélkül, mint válaszként a mai cikkükre.
Amennyiben ez nem történne meg a mai napon, úgy ezen cikket is felfogjuk használni az Önökkel szembeni per során.
Üdvözlettel:
Mészáros Imre elnök
Nekem igen kedves Mészáros Elnök Úr!
Megtisztel azzal, hogy engem szólít meg, de szabadságon vagyok, nem én írtam a kifogásolt cikket. Ezért elfogadom a megelőlegezett bocsánatkérését is. Nem kis munkával elkészített egy képet, amelyre azt írta, hogy Andressew Iván ratyi. (Ratyi = buzi.) Van ebben valami gyermekded báj, de egy elnökhöz talán méltatlan, hogy ilyesmivel bíbelődjön. (Én is elnök vagyok, de biztosan tudom, hogy nem szánnék olyasmire időt, hogy egy képbe firkáljam - pláne, hogy tudom: nem igaz -, hogy "Mészáros Imre kicsit köcsme, és olyan a motorja, mint egy nagyseggű amerikai anyós" - mert ez méltatlan lenne. Gyerekes. Tényleg.) Azt hittem, hogy több hónapos meghitt utálkozás után legalább a nevemet le tudja helyesen írni. Mást se. Mielőtt elküld egy levelet jó átnézetni legalább egy Word helyesíró programmal. Aláhúzza a hibákat.Ami a szélsőségességünket illeti: lehet, hogy "mádiumunk" bértollnokai legalább annyira szélsőségesek, mint a gój motorosok. Feltételezem, hogy valami kommunisták lehetünk az Ön szemében. Mentségünkre legyen, hogy bár nekünk is vannak járműveink, nem mászkálunk, mondjuk munkásőr egyenruhában, a popónkban veres zászlóval olyanokhoz berregni, akiket nem kedvelünk.Egyébként pedig azt gondolom, hogy ha egy csapat annyira közszereplő, hogy ünnepélyes bevonulásával - mint a jobboldal nehézlovassága - magának a Nemzetnek Az Ő Gyűlését nyitja meg, akkor viselje el, ha nyilvánosan szélsőségesnek mondják. Mi őszintén, mindenféle bértollnokoskodó számítás nélkül gondoljuk Önöket szélsőségesnek. Ez a véleményünk, és ezt jogunk van leírni. Ez itt Európa."Megjegyzem, ha valóban szélsőségesek lennénk, mint ahogy állítják, nem a Magyar Köztársaság Bíróságánál tennénk jogi lépéseket Önökkel szemben, hanem a gyorsabb és hatékonyabb módszert választanánk arra, hogy kellő jómodorra tanítsuk Önöket." - írja Ön, talányosan.Mire gondol? Jól megvernének? Elütnének minket a félelmetes motikkal? Vagy motorháton elrabolnának, aztán olyan hurkot kapnánk, mint amilyet a szocialistáknak imádkozott (!) valaki Önök közül Egerben a Népszabadság tudósítója szerint? Jó, ezt Ön azonnal cáfolta, de valahogy egybecseng az Önök fórumán (gojmotorosok.hu) olvasható 29802. bejegyzéssel, amelyben a derék Oldman ezt írja rólam: "Könyörgök, akasszuk fel ! Tudom, durva."Bizony durva. De Ön szerint ez nyilván egyáltalán nem szélsőséges. Fújjunk ebből akkora balhét, mint legutóbb Bayer Zsolt meg a Magyar Hírlap, amikor egy nyilvánvalóban álbaloldali, nyilas weboldalon megfenyegették?Azt írja, hogy Önök nem hívtak meg senkit, mert Önök is meghívottak voltak. Akkor ez itt micsoda: "Mindenkit szívesen látunk, akik betartják (...) GME szabályait ! " (GME, ugye a gój motorosok egyesületét jelenti?)Van úgy, hogy egy embert meghívnak egy buliba, aztán ő is elhívja oda a haverjait.Egyébként megnéztem az útifilmet. Rendkívül unalmas ez a hosszú maskarás vándorlás. De legalább arra jó, hogy az ember láthatja, hányszor szegi meg a közlekedési szabályokat a közmondásosan fegyelmezett gój motorosok elnöke. Az meg mindent elmond Önökről - és a meghívóikról is -, hogy egy kórház elé mennek motort puffogtatni. (23 motor, 13 utas – gondolom, az utasok a szájukkal berregtek, hogy tovább növeljék az amúgy is rettenetes félelmet.) Lehet, hogy a fideszesek, a jobbikosok meg a kórházvédők nem tudják, de a kórházak közelében azért van kirakva egy KRESZ-tábla, hogy fölhívja a figyelmet: a környéken beteg emberek vannak, akiknek egyebek mellett csöndre, nyugalomra is szükségük van. Aki ezt megszegi - még ha rendőri fölvezetéssel is, ami egyszerűen elképesztő -, az semmi más, mint közönséges közúti tahó.
