csütörtök, február 07, 2013

Nem hiszem el!


Van egy nagyon figyelemre méltó mondata  Ara-Kovács Attilának a Magyar Narancsban: "Bizony, a rasszizmus az az ár, amit mindenkinek meg kell fizetni, aki csatlakozni akar a mai magyar politikai jobboldalhoz." 
Ez nem a Bayer-ügyről jutott eszébe, hanem a Wina című bécsi zsidó lap beszámolójáról: a bécsi Diplomata-akadémián volt egy tanácskozás a száz éve született Raoul Wallenberg emlékére, amelyen Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója ilyeneket mondott: „Ami a zsidósággal 1944 márciusát, Magyarország német megszállását követően történt, nagy tragédiának számít. Ám addig ők lényegesen jobban éltek, mint európai hitsorsosaik.” 
Schmidt Mária nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy a zsidókat súlyosan diszkrimináló törvények születtek a holokauszt előtt.  Szerinte inkább a zsidóság követett el illojalitást, amivel kivívhatta maga ellen a sorsot, elvégre a cionista mozgalmakban való részvétele a két világháború között identitásának kettősségét jelezte, ami – szerinte – visszaköszön a háborút követően a zsidó kommunista funkcionáriusok magatartásában is. Ami pedig Wallenberget illeti, Schmidt szerint, ma már köztudott, hogy az amerikai titkosszolgálatnak, az OSS-nek dolgozott.
Egyszerűen nem hiszem el! Az nem lehet, hogy ugyanazokat az ócska, züllött, hitvány mondatokat mondja ki az Orbán belső köreiből való, kiváló diplomákkal rendelkező történészasszony, amit a magyar kocsmákban hallunk a rémisztő testtartású és tekintetű jobbikosoktól.
Értem én, hogy a Horthy-rendszert rehabilitálni, ezért a holokausztot relativizálni kell, de nem hiszem el, hogy Schmitt Mária nem érti: ha valaki az elgázosítása vagy a Dunába lövése előtt jobban élt (?) mint mások (?), az teljesen mindegy. Csakugyan azt hiszi, hogy pár száz vagy ezer cionistán múlott félmillió zsidó sorsa? Csakugyan van annak jelentősége, hogy egy ember, aki magyarok ezreinek életét mentette meg, kitől kapott erre pénzt? Ha a legenda igaz, és az OSS-től, akkor az OSS a magyar nép ellensége volt? A következő az lesz, hogy az idegen ügynök Wallenberget ugyanúgy le kellett volna lőni, mint a “terrorista-kommunista” Ságvárit?
Nem hiszem el. Nem akarom!


Schmidt Mária levele Németh Péterhez:


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Népszava 2013. február 6-án online és print változatában közölte Andrassew Iván Nem hiszem el! című írását.  A cikk valótlan közléseket és ebből személyemet és szakmai hírnevemet sértő, kioktató kijelentéseket tett. A szerző úgy vetette papírra gondolatait, hogy személyesen nem vett rész a bécsi Diplomataakadémián rendezett nemzetközi konferencián és arra sem vette a fáradságot, hogy elolvassa az ott elhangzott előadásom leírt változatát sem. Kár, hogy úgy vette át a bécsi Wina és az ott közölt írásra reagáló Ara–Kovács Attila sorait, hogy a valóságban elhangzott szavaim ab ovo nem érdekelték.
Írhatnám én is Andresew után: „Nem hiszem el! Nem akarom!”  Sajnálatos, hogy a Wallenberg Centenárium alkalmával tartott előadásomat egyesek politikai céljaikra akarják felhasználni.
Tisztelt Főszerkesztő Úr, amennyiben az újságíró nem kér tőlem a lap hasábjain bocsánatot és a Népszava nem tesz eleget 8 napon belül a helyreigazításomnak, megfontolom a jogi lépéseket.
Budapest, 2013. február 8.

Schmidt Mária történész

Válaszom:

Szeretve tisztelt Főigazgató Asszony!

Természetesen bocsánatot kérek. Bár nem tudom, pontosan, hogy miért. Ha arra gondol, hogy azért kellene bocsánatot kérnem, amit Főigazgató Asszony a bocsánatkérést kérő levelében is idéz, és írásom címében is nyilvánvalóvá teszem, miszerint én nem hiszem el azt, hogy lehetséges, amit Főigazgató Asszonyról a Wina, illetve a Wina cikke nyomán Ara-Kovács Attila ír, akkor nekem tulajdonképpen azért is bocsánatot kell kérnem, mert nem hiszem el?
Zavartan bár, de bocsánatot kérek. De ezután sem hiszem el. Mert semmi nem tud megrendíteni Főigazgató Asszony műveltségébe, tájékozottságába, jóakaratába vetett hitemben, és abban, hogy rangjához méltó módon képes megnyilvánulni bárhol és bármikor a világon nemzetünk képviseletében.

Megkülönböztetett tisztelettel:

Andrassew Iván




Ara-Kovács Attila: Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke

Schmidt Mária reagál






 .

szerda, január 30, 2013

Hájas lúdtalpasok

Az origo.hu képe

Hoffmann Rózsa szerint "alulképzett újságírók" korábban "csacsi kérdéseket tettek fel neki", ezért nagyon óvatosan fogalmazok. A minden tudást és erkölcsöt megtestesítő Államtitkár Asszony azt is mondta: "...eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek”. Ennek a mindennapi testnevelés órák bevezetésével vége. 
Hogy alulképzettségemet palástoljam, az interneten megkerestem  a lúdtalp leírását. Ebből kiderül, hogy a nevezett betegséggel járó deformitások és panaszok az újszülött kortól kezdve az élet bármely szakaszában előfordulhatnak. A lúdtalp gyakorlatilag népbetegség. Például kicsi gyerekkorban az esetek egy részében “a talpi boltozat nem alakul ki és a türelmetlen szülők is hozzájárulnak a kóros helyzet fennmaradásához. Nem várják meg, hogy a csecsemő csúszással, mászással maga fejlessze izomzatát és szellemi fejlődésének megfelelő mozgási készséggel, önként álljon és járjon. A külső segítséggel kierőszakolt állás, járás túlterhelést okoz, amely a deformitás fennmaradását eredményezi.”
Hogy a Hoffmann Asszony korlátlan uralma alatt álló korosztályról se feledkezzünk meg: “Pubertáskori lúdtalp: A láb teherviselő képessége csökken, a megterhelés nő, a lábra hirtelen növekedés következtében sokszor a felnőtt ember súlyának megfelelő teher nehezedik. Az izomzat hamar kifárad, görcsösen megfeszül. Kifejlődik a gyulladásos vagy merev lúdtalp.”
Nem folytatom az idézgetést, de illő tisztelettel jegyzem meg: ha egy tanárasszony államtitkári széket kap, és vállalja, hogy végrehajtja miniszterelnökének forradalmi testnevelési terveit, legalább ne csacsiságokkal hencegjen.
És még valamit: a keresztény-nemzeti középosztályban nevelkedtem, ahol régebben nem volt divat, hogy egy úriasszony gúnyolódva lehájasozzon olyan gyerekeket, akiknek túlnyomó többsége nem tehet arról, ha kicsit túlsúlyos, ám szenved ettől. Akkor is illetlen ez, ha egyszer az azóta egyre aranyosabban pocisodó élsportoló miniszterelnöke emberek egy csoportjára az mondta: “nincs közöttük kövér, az a halálom”. Ehhez nem kell egy tyúkeszű lúdénál magasabb fölülképzettség, csak elemi intelligencia és tapintat. 
Talán csacsiskásan, de óvatosan fogalmaztam.

 .

szombat, január 26, 2013

Örök pihenőidő


Kedden délután szívinfarktusban meghalt egy sofőr a nagylaki átkelő román oldalán. Rosszulléte előtt arra panaszkodott, hogy Magyarországon 3000 euróra büntették - írta a Délmagyarország.
A történtekkel kapcsolatban Némedi Varga Éva, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtófelelőse hivatalos közleményben tudatta a lappal, miszerint a NAV munkatársai jogszabályban foglalt kötelezettségüknek megfelelően jártak el, amikor megállítottak egy francia rendszámú kamiont. Az okmányok felülvizsgálata során kiderült, hogy sem a volánnál ülő férfi, sem a mellette helyet foglaló sofőr nem tartotta be a szükséges, jogszabályban előírt pihenőidőt. Emiatt az eljáró pénzügyőrök – szintén a jogszabályban foglaltaknak megfelelően – az ott felsorolt jogsértéshez kiszabni rendelt összeg, azaz egyenként 400 ezer forint megfizetésére kötelezték mindkettőjüket. Egy román hírügynökség állítását, amely azt sugallja, hogy a román járművezető azért kapott infarktust, majd halt meg, mert a pénzügyőrök megbüntették, a NAV nem erősíti meg, és természetesen alaptalannak tartja a hatósági eljárás és a tragikus esemény közötti összefüggést.
Miközben a NAV nyilván jogszerűen jár el, amikor példásan védi a kamionsofőrök egészségét és a közlekedés biztonságát, talán helyénvaló lenne, ha a jogalkotók átgondolnák, hogy egy 400 ezer forintos büntetés nem okozhat-e olyan traumát, ami halálos infarktushoz vagy agyvérzéshez vezet. (Az az érzésem, hogy bármelyik háziorvos megerősítheti: okozhat.) Ezek az emberek nyilván azért dolgozzák - amúgy is - halálra magukat, mert rákényszerülnek a túlmunkára. 400 ezer forintos büntetés egy egyszerű munkásember életét, családját teszi tönkre, akár hónapokra. A NAV vezetői személyesen is átgondolhatnák: akad-e olyan köznavos, akit ma nem roggyantana meg egy ilyen brutális mértékű bírság? Vélhetően ennek tíz százaléka, 40 ezer forint is bőven elérte volna a célt. Erre nyilván az a válasz, hogy a pénzügyőrök ilyenkor nem mérlegelhetnek. Ha viszont nem mérlegelhetnek, akkor miféle törvényes eljárás az, amely arra kényszerít egy hatósági embert, hogy egy másik embert és annak családját gyakorlatilag kivégezze? (Itt természetesen nem a halálesetre utalok, hanem arra, hogy egy ember több havi munkabérét koboztatja el az állam, noha nyilvánvaló, hogy ezzel az eljárással családokat dönthet romba. Ez egyszerűen nem lehet méltányos. Az intézkedő pénzügyőrre nézve sem.)
Az a hatóság, amelynek tagjai nem mérlegelnek, nem mérlegelhetnek, vagy nem képesek emberséges mérlegelésre, egy olyan állam nevében jár el, amely alkalmatlan a méltányos bánásmódra, végtelenül mohó és visszataszítóan embertelen. 
Akárhogy is: egy szerencsétlen ember pihenőideje most már örök időkre biztosítva van, mi pedig nem tehetünk mást, mint részvétet nyilvánítunk. Az intézkedő pénzügyőrnek is.

 .

kedd, január 22, 2013

Jobb helyeken


Úgy tűnik, valaki végre fölismerte, hogy ha betiltani (még) nem is lehet a náci pártokat egész Európában, tagjaik jobb helyekről való kitiltása lehetséges. Miközben itthon szinte reménytelenül küzdünk a Jobbik betiltásáért, Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő esetleg nem kívánatos személyiség lehet az Európa Tanácsban. Miután - fölötte cinikus módon, ami egy francia képviselőnek is föltűnt  - éppen a jogi- és emberi jogi bizottságba jelölték,  Fiamma Nirenstein olasz néppárti képviselő hivatalosan kezdeményezte a magyar (Jobbik) és a görög (Arany Hajnal) küldöttség egyes tagjai akkreditációjának felülvizsgálatát. Arra hivatkozott, hogy ez ellentétes lehet az Európa Tanács alapító okiratában foglalt értékekkel; a többi között az emberi jogok tiszteletben tartásával és előmozdításával, a demokráciával és a toleranciával. "Ha valaki nem ért egyet azokkal az elvekkel, amelyeket az az intézmény képvisel, ha nem felel meg az azt irányító alapvető demokratikus elveknek, akkor nem vehet részt annak munkájában" - szögezte le sajtótájékoztatóján a Toscanából származó képviselő.
Harminc társa már támogatja a kifogást. 
Gaudi-Nagy persze sietett kijelenteni, hogy szerinte a kezdeményezés visszaélés a joggal, és kategorikusan visszautasította, hogy ő vagy a Jobbik neonáci lenne. Ja és persze ellene, ezáltal a Jobbik és egész Magyarország ellen indított támadásnak tekinti azt, ami történt.
Abban egyáltalán nem téved, hogy ez a támadás ellene és a Jobbik ellen irányul, de jó, ha tudja: túl sokan gondoljuk Európában, hogy a Jobbik náci párt. Abban igaza van, hogy kikéri magának a “neonáci” minősítést, hiszen csakugyan teljesen fölösleges ott az a “neo”. Másrész viszont nagyot téved, ha azt képzeli hogy ő lenne Magyarország. Éppen fordítva: Fiamma Nirenstein akciója arra hívja föl a figyelmet, nem csak mi, magyarok gondoljuk úgy, hogy Magyarországot meg kellene tisztítani a Jobbik nevű náci párttól - amelynek puszta léte is a joggal való visszaélés -, hiszen különben egyre gyakrabban szégyenülünk majd meg. És ez a legkisebb bajunk Gaudi-Nagy pártjával.

 .

szombat, január 19, 2013

Ha ez így megy (két befejezéssel)



Miután megjelent egy írás a cigányok egy részének állati mivoltáról, olvastam, hogy Barack Obama Martin Luther King Bibliájára esküszik második ciklusa kezdetekor.
Erről meg valahogy az amerikai fekete rabszolgák jutottak eszembe. Vagyis inkább a tartóik, a gazdáik. Az, hogy ezek az emberek a keresztény Európából származtak, megtartották a vallásukat, nyilván igyekeztek a Tíz Parancsolat szerint élni. Hogyan történhetett meg mégis, hogy mindenféle morális gátlás nélkül emberek ezreit vásárolták meg rabszolga-kereskedőktől, a saját tulajdonuknak, a saját beszélő szerszámaiknak tekintették őket. Ilyen vagy olyan szintű törtvényekkel szentesítették azt az állapotot, hogy a gazda akár meg is ölheti a rabszolgáját, ha az elszökik vagy rá támad, netán lázad vagy lázadásra bujtogat?
Hogyan történhetett meg, hogy ezek az emberek istentiszteletekre jártak, és az egyházuk nem utasította ki a rabszolgatartókat a templomokból? Hogyan deformálódhatott odáig az embertelenség, hogy a gazdák még az elemi ösztöneiket is képesek voltak elfojtani, fölülírni? Nem akkor, amikor a beszélő szerszámokat szexuális aktusokra kényszerítették, hanem akkor, amikor az ilyen közösülésekből gyerek született, és azt nem szabadították föl, hanem a rabszolga tenyészállomány gyarapodásának tekintették.
Ez  csak egy módon történhetett meg: a rabszolgát alsóbbrendűnek gondolták. Nincs más magyarázat. Nyilvánvaló, hogy az Afrikában összefogdosott emberformájú lények kultúrájukból kiszakítva európai szemmel nézve afféle “ vadak” voltak. Annak következtében, hogy nem tanulhattak, hogy esélyük nem volt a szellemi fejlődésre, hosszú időn keresztül köztük talán még a legértelmesebbek sem voltak képesek még csak megközelíteni sem azt a színvonalat, ami megközelíthette volna a legprimitívebb, de iskolába, templomba járó fehér ember szintjét. Így aztán rögzülhetett az, hogy ezek primitívek, tulajdonképpen a fehér ember jót tesz velük, mert - ha rendesen dolgoznak és nem lázadoznak - legalább ehetnek.
Nálunk kicsit fordítva működik a dolog: ha fölkészülünk arra, hogy egy réteget ki kell fosztani, ki kell űzni a jogaiból, akkor elkezdjük leminősíteni. Bár ezt nem a nácik találták ki, eddig ők alkalmazták a legeredményesen Európában. A hétköznapi fasizmus épülésének és terjedésének biztos jele, amikor a hatalom elkezd élni ezzel az eszközzel.
Ahol meg lehet tenni azt, hogy a rokkantakkal úgy bánnak el, mintha bűnözők lennének, a hajléktalanokat, mint bűnözőket börtönnel fenyegetik, a kisegyzázakra rá lehet akasztani a “biznisz” minősítést, mielőtt megszüntetjük őket akkor is, ha szinte minden bevételüket az elesettekre költik... Soroljam? Ott nincs mit csodálkozni azon, ha osztódni kezdünk magunkfajtákra és magukfajtákra, és a végeredmény: a magukfajtákról egyszercsak hivatalosan is kiderül, hiszen magas tekintélyű művészeti akadémikusok mondják: ők nem magyarok. 
Most kezdünk el nagyon távolodni attól, hogy egyszer egy magyar cigány miniszterelnök illő tisztelettel kölcsönkérje az Egyesült Államok kormányától Martin Luther King Bibliáját, hogy arra esküdjön.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

És amit kénytelen voltam kihagyni, mert az írás túl hosszú volt ahhoz, hogy a műsorba férjen - némiképp más befejezéssel:

Ha ez így megy tovább, akkor az lesz, hogy aki “nem magyar” egy olyan időszakban, amikor Magyarország gyarmatosítása érdekében idegen hatalmak fogtak össze ellenünk, az ellenség, és bármelyik magyar kedve szerint bánhat vele.
Ha ez így megy tovább, akkor a “nem magyarok” még mindig jobban járnak, mint például a cigányok, akik természetesen nem magyarok - hogy is lennének magyarok, ha egyszer állatok -, így aztán bármikor verhetők, valami “netán bekövetkező” zavargás esetén tiszta lélekkel ölhetők, békeidőben pedig sintérkézre adhatók.
Ha ez így megy tovább, akkor a “nem magyarok” a cseperedő hétköznapi fasizmusban akkor járhatnak jól, ha börtönbe vagy fogolytáborba kerülnek és valahogy ki tudják követelni maguknak a nemzetközi jog által előírt idegenekkel való bánásmód minimális színvonalát. 
Ha ez így megy tovább, mert a hatalom képtelen, legalább szavakban megtagadni azt, aki állatnak minősít embereket, akkor a cigányok legföljebb abban reménykedhetnek, hogy mivel eléggé régóta élnek a Kárpát-medencében, esélyük van arra, hogy bekerül az Alaptörvénybe, miszerint ők tulajdonképpen magyar tenyészésű állatok, mint a szürke marha, a puli, a pumi meg a kuvasz - tréfásan úgy is mondhatnánk, hogy hungarikum-jellegűek - így aztán némi védelmet élvezhetnek. Pláne, ha sikerül törvénybe tenni, hogy csak gazdák felügyelete alatt dolgozhatnak - talán ők a legalkalmasabbak például a cigánymeggy szüretelésére -, hiszen egy kapitalizmusban a magántulajdon a leghatékonyabb. Esetükben persze föltéve, hogy gazdáik betartják a tenyésztési szabályokat.
Ha ez így megy tovább, ezeket a szabályokat majd a Fidesz és a Jobbik 2014-es fölényes választási győzelme után Bayer Zsolt vezetésével állítja össze humánus törvény erejű rendeletté a Magyarságvédelmi Államtitkárság.
Ha ez így megy tovább, akkor is van persze pici remény: a cigányok se búsuljanak, hiszen Barack Obama Martin Luther King Bibliájára esküszik, ami arra utal, hogy az amerikai elnök ősei kitűnő tenyésztési szakemberek tulajdonában voltak.

(Itt jegyzem meg, hogy manipulációs demonstrációm az utolsó mondatában hamis, hangulatkeltő állítás lelhető, hiszen Obama apja az USA-ban tanuló kenyai diák volt, anyja fehér, így az elnöknek nem voltak rabszolga ősei. Legföljebb a gyerekeinek, hiszen a felesége afro-amerikai.)

 .

szerda, január 16, 2013

Hülyeségcsökkentés kellene!


Írtam már egyszer erről, de most éppen aktuális. Arról van szó, hogy Németh Szilárd, a január elsejétől hatályos rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője azt javasolta a kormánynak, hogy a víz-, a csatorna-, illetve a szemétszállítás területén kívül a kéményseprési szolgáltatások díjainak felülvizsgálata is kerüljön be abba a körbe, ahol a kabinet a rezsicsökkentés kiterjesztésének lehetőségét vizsgálja.
Az utóbbi években rendszeresen megjelenik nálunk a kéményseprő. Kér egy pohár vizet, aztán bemegy abba a pici helyiségbe, ahol a cirkó kazán működik. Fölemel egy telefonnyi műszert, ránéz és megállapítja, hogy minden rendben. És ezért elkér valami ötezer forintot.
Mivel ezt ennyi munkáért kicsit túlzott javadalmazásnak gondoltam, megkérdeztem minden lakásunkba tévedt gázkészülék-szerelőt, hogy mit mér a kéményseprő. “Semmit. Innen nem jöhet ki káros anyag, hiszen a kazán zárt rendszerű.” Egyszer fölhívtam a kéményseprő vállalatot is. Az ügyeletes azt mondta, hogy a szerelőknek igazuk van, csakugyan nincs mit mérni, de a törvény az, hogy mégis mérni kell.
Németh Szilárd figyelmét fölhívhatná valaki arra, hogy hülyék módjára milliárdokat fizetünk ki a semmire, ami nevetségessé teszi azt az államot is, amelyik erre kötelez minket.

 .

péntek, január 11, 2013

Közérdekű figyelemfölhívás


Az egyik szolgáltatóm a csekkes boríték hátuljára fölkiáltójeles “közérdekű figyelemfölhívást” nyomtatott. Ebben kéri, hogy saját biztonságunk érdekében különös óvatossággal kezeljük az otthonunkba becsöngető idegen személyeket. “Tapasztalatunk szerint (...) VALAMILYEN FOGYASZTÁSMÉRŐ ELLENŐRZÉSÉRE HIVATKOZVA (kiemelés tőlem A. I.), vagy hivatalos személynek kiadva magukat jutnak be a gyanútlan ügyfelek lakásába. Ezen idegenek MEGTÉVESZTIK A FOGYASZTÓKAT (stb.)”
Egyszer nem tudtam befizetni a számlát. Még tárgyalásban voltunk ugyanazzel a szolgáltatóval, amikor egy hajnalon megjelent két munkaruhába öltözött ember a szolgáltató kocsijával. Azzal, hogy ők a FOGYASZTÁSMÉRŐT AKARJÁK ELLENŐRIZNI. Gyanútlanul beengedtem őket.  Amikor már leemelték a fedelet és éppen a plomba piszkálásánál tartottak, egyszercsak bejelentették, hogy mégis inkább azért jöttek, hogy kikapcsolják a gázt. Hiába mondtam, hogy még tárgyalásban vagyok a szolgáltatóval, arra hivatkoztak, hogy ez utasítás. Hiába mondtam nekik, hogy mivel hamis indokkal vettek rá arra, hogy beengedjem őket, ez innentől birtokháborítás. A válasz: ez az utasítás. A központ meg azt mondta, hogy nyugodtan jelentsem föl őket, úgyis letagadják.
El is felejtettem volna ezt az egész megaláztatást, ha nem hallanék hasonló történeteket róluk, és ha nem közérdekűsködnének - amúgy dicséretesen.

 .

Ungváry Rudolffal a Spinozában


Ungváry Rudolffal beszélgetek 17-én, csütörtökön este hétkor a Spinozában. Jegy még jegyezhető.


csütörtök, január 10, 2013

A pitbull-csapda


Úgy tizenegykor indultunk el a fiammal, éppen nyitotta az ajtót, hogy beszálljon az autóba, amikor hangtalanul mellettem termett egy pitbull. Pontosan ugyanez már pár hónapja is megtörtént velem, de az nem ez a kutya volt, viszont az is pitbull. 
Ez most itt - ugyanúgy, mint a másik - nézett rám a kifejezéstelen tekintetével, aztán odament a gyerekhez, megszagolta. Mondtam, hogy hamar ugorjon be a kocsiba. Mondtam ezt annak ellenére, hogy az állat nem látszott sem idegesnek sem veszedelmesnek. De néhány éve, amikor a kisfiam még alig tudott járni, az a kutya sem látszott veszélyesnek, amelyik a tarkójára harapott, amikor ő négykézláb mászott föl egy lépcsőn. (Szerencsére nem lett semmi baja.)
A pitbull nézett rám egy darabig, aztán eltűnt.
Este, amikor hazaértem, itt ült a kapu előtt. Tudtam, hogy baj lesz, mert ha kinyitom a kaput, hogy beálljak az autóval, ő nyilván bemegy. És mi van akkor, ha leül a bejárati ajtóhoz és nem tágít? Úgy dönt, hogy őt kidobták egy autóból, egyedül maradt, és akkor most engem választ, nálam lakik. El nem merem kergetni. Ha kinyitom a bejárati ajtót azonnal bemegy, és kész, ővé a ház.
Jártam már így kutyával. Csak attól nem féltem, ki tudtam küldeni.
És csakugyan, bejött a kertbe. Szaladgált, ismerkedett.
Beálltam az autóval. Amikor kiszálltam, azonnal mellém jött. Szerencsére, akkor, amikor a kapuhoz értem, úgy gondolta, hogy én kimegyek, ő elém szaladt, így ki tudtam zárni.
Bánt a lelkiismeret. Nem tudom neki elmagyarázni, hogy félek a kutyáktól, a pitbulltól meg kifejezetten rettegek. 
Ha holnap reggel is itt áll, akkor nyilván tennem kell valamit. Megetetem, megitatom, aztán keresek valami olyan menhelyet, amelyik hajlandó elszállítani. De ha nem találok, akkor mi van? A hét végére farkasordító hideget mond a rádió. Nyilván nem hagyhatom, hogy megfagyjon. 
Elég nyomorúságos az, ha az ember ki van szolgáltatva a saját lelkiismeretének.

 .

Charles Mingus baljós esete


A  tízmilliárd fényényire lévő SN SCP-0401 katalógusjelű szupernóvát Charles Mingus (1922-1979) amerikai dzsesszzenészről nevezték el. Maga szupernóva nem más, mint egy hatalmas csillagrobbanás. Vagyis már az észlelés pillanatában sem tekinthető hagyományos értelemben vett csillagnak. Pláne, hogy amit látunk - nem túl hosszú ideig -, az tízmilliárd éve volt. Vagyis hiába keressük az égen szegény Charles Mingust. Amit róla elneveztek, az maga a nincs. Marad a lemez: hallgatni, ahogy bőgőzget. Amíg a korongok szanaszét nem tágulnak együtt a világegyetemmel.

 .

Idegesen


Egy javaslat a jövő évtől megszüntetné azt a lehetőséget, hogy szükség esetén kötelező szűrővizsgálatot rendelhessenek el a hatóságok az ország egyes területein. Ebből az olvasó rájön, hogy ha eddig nem tudta, hogy maga a lakossági szűrés kötelező jellege már megszűnt. Ha tudta, akkor sem lehetett teljesen biztos abban, hogy miért. 
Már csak azért se, mert időközönként azt hallotta, hogy megint támad a tbc. Mert ugye, a nyomor. Meg a rezisztencia. Annál is inkább zavar lehet a fejben, mert Danó Anna a Népszabadságban azt írja: “Veszélyezteti a járványügyi biztonságot, hogy a tiszti főorvos nem rendelhet el kötelező tüdőszűrést, például egy egész falura – mondta Falus Ferenc tüdőgyógyász, egykori tiszti főorvos. Hozzátette: ez a veszély azért is nagyobb, mint korábban, mert a gyógyíthatatlan multirezisztens tbc behurcolásának veszélye erősebb, mint eddig bármikor.” 
Most akkor mi van? Nekem például eszembe jut egy nem is olyan régi hír: valaki utazás közben egyszerre 17 embert fertőzött meg tbc-vel.
A kormánynak vagy a tervezgető hivatal illetékesének nagyon világosan el kellene magyaráznia, hogy mit miért tesznek. Mert különben frusztráltak leszünk - vagyis idegesek -, és azt pontosan tudjuk, hogy olyankor támad legjobban a baj, amikor az ember ideges.

 .

szerda, január 09, 2013

Gyűlöletmócsing


Szerinted be kell-e tiltani a gyűlöletbeszédet? címmel pár napja vita folyik a Facebookon. Mert szerda este hatkor a Bálint házban erről lesz szó. Eredetileg Gyöngyösi Márton szánalmas beszéde adta az apropót, amelyben a zsidók nemzetbiztonsági okokból való összeírását javasolta. A szervezők - Vitrai Sára és Molnár Péter - azt ígérik, hogy ezen kívül  például cigányellenes, antiszemita, a szexuális kisebbségek ellen irányuló és más gyűlöletbeszéd gyakorlatban is alkalmazható és alkalmazandó jogi határairól esik majd szó: Milyen jogi korlátai vannak a gyűlöletbeszédnek Magyarországon? Van-e szükség jogszabályi módosításra vagy elegendő lenne a meglevő jogi határok megfelelő alkalmazása?
A Magyar Hírlap cigányellenes gyűlöletmócsingra hasonlító új Bayer-írása bőven ad majd beszélni valót. 
Én csak azt a történetet meséltem el a Facebookon, hogy nem olyan régen találkoztam egy Németországban dolgozó operaénekessel, aki csodálkozott azon, hogy itt lehet nagyon nyilvánosan is gyűlöletdumálni. Mert hogy neki benne van a munkaszerződésében: azonnal kirúgják bármilyen rasszista megnyilvánulásért. Ezt a lehetőséget ajánlom az országló kétharmad figyelmébe.

 .

vasárnap, január 06, 2013

Turbóbayer



A közeli napokban vélhetően emberek tízezrei olvassák majd Bayer Zsolt legújabb írását, amelyben ilyeneket hord össze: “A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön.” - nem is folytatom az idézést.  
Máris elindult a petíciózás, hogy Bayert zárja ki a Facebook, például.
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy hibbant emberről van szó, aki beleesett saját szerepcsapdájába: egyre durvábbakat kell üzenni, mert különben ki figyel rá. Hívei és a lap olvasói ezt várják tőle. Ez tendencia az egyre eljobbikosodóbb jobboldali sajtóban: a náci párt is csak úgy tud figyelmet hozni, ha minden alkalmat kihasznál a cigányozásra, és nem is tehet mást, mint turbózgat. Még egy kicsi, még egy kicsi... akkor is, ha már magára nézve is kínos és nevetséges amit művel.
Vélhetően sokezer ember elé jut majd el az a hír is - Bayer szerepére utalva -, amit a Magyar Narancs tett közzé: “A ruandai törvényszék 2003. december 3-i ítéletében népirtás bűnében marasztalt el három ruandai férfit, három sajtómunkást. (...) a nürnbergi törvényszék által a főbűnösök perében hozott ítélet óta ilyesmire nem volt nemzetközi példa.”
Nyilván sokezer embernek eszébe jut, hogy mi lesz, ha egy újabb borzalmas késelési ügyből valamilyen gyilkossággal végződő megtorlást tud kicsalogatni Bayer és a Jobbik. (Már azt sem értettem, hogy a cigánygyilkosság-sorozat vizsgálatánál ezt a szálat miért nem tárta föl az ügyészség.)
De mielőtt Bayer ámokordibálására koncentrálnánk, jó lenne, ha senki nem feledkezne meg arról, hogy ilyen szövegek csak akkor jelenhetnek meg egy újságban - a Fidesz-közeli, békemenetes Magyar Hírlapban -, ha azt a főszerkesztő, vagy ügyeletes helyettesei, és persze a rovatvezető engedélyezik. (Nem is beszélve a köztudottan kézivezérlő tulajdonos, Széles Gábor felelősségéről.)
Az nem lehet, hogy ennyi ember egyszerre hibbanjon bele a turbós óriásmondás kényszerébe.

 .

csütörtök, december 27, 2012

Orbánt a Blahára!


Aki látta az ételosztásra várók kilométeres sorát a Blaha Lujza téren - vagy az arról készült képeket a az interneten - annak aligha lehetett tökéletes, felhőtlen karácsonya. A tisztességes ember megretten, megrémül, ha ennyire nyilvánvalóan, kendőzetlenül tárul a szeme elé az, amiről persze mindigis tudott, csak nem hitte el, nem akarta elhinni: ekkora a nyomor Magyarországon. Ez nem statisztikai számítgatás, nem becslés: bizony ezrek és ezrek állnak sorban egy tál meleg ételért. És ez csak a felszín: más kerületekben és más városokban is állnak a sorok. A becsületesebb tévések beszámoltak erről. Szembe kell nézni már fiatal, jóarcú emberekkel is, akik belemondják a kamerába, a szemünkbe: azért jöttek, mert éheznek.
A rendes polgárember, aki már azt is nehezen dolgozta föl, hogy idén - megint - kevesebbet köthetett a családjára, ilyenkor elszomorodik. A jobbak azon is elgondolkodnak, hogy miképpen juthattunk idáig. A mégjobbak azon is, hogy ő maguk, személyesen miért felelősek ezért.
És azon is, hogy, ha ez így megy tovább, mi lesz jövőre. Meg azután. Mert azt azért tisztázni kell, hogy ha Orbán, aki fontos feladatának tekintette a szegényeket istápoló kisegyházak eltiprását, ki meri jelenteni az ünnepek alkalmából, hogy jövőre már az emberek azt mondhatják, hogy „igen, megérte Magyarország mélyreható átalakítása” - ha valamilyen csoda folytán január elsején egy rendezett ellenzéknek, netán egy óriáskoalíciónak  adná át a hatalmat, akkor is legalább négy év kellene ahhoz, hogy a gazdaság csakugyan érezhető növekedésnek induljon. Addig szembe kell néznünk: egyre többen állnak majd a sorokban. És azzal is, hogy bármikor közöttük találhatjuk magunkat.
Csak abban lehetünk biztosak, hogy a felelősöket a környéken sem láthatjuk soha. Pedig most lenne itt az ideje, hogy egy szép szokást vezessünk be. Követeljük a mindenkori országvezetőktől: álljanak be szépen minden karácsonykor pár órára ételt osztani a Blahára! Ott nézzen a szemekbe Orbán és Matolcsy. Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.



 .

hétfő, december 24, 2012

Olvasóink szeretete


Egy kedves levelezőnk azt kérdezte tőlem, hogy mit üzennék a Népszava olvasóinak az ünnepek alkalmából. Azt válaszoltam neki, hogy "de ki vagyok én, hogy azon felül kitüntetett üzeneteket küldjek, amiket egyébként is üzengetek az írásaimban?”.
Ami a Népszava olvasóit illeti, köszönet illeti őket, mert kitartottak mellettünk, sőt - bizonyos értelemben - a legsikeresebb napilap-szerkesztőséggé tettek minket. Hiszen a mai lappiaci-, lapterjesztési- és általános anyagi körülmények között óriási eredmény az is, ha nem csökken jelentősen egy politikai napilap olvasóinak száma, sőt még újak is érkeznek. Mindezt annak dacára, hogy minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy rettenetes évünk volt, folyamatosan anyagi csapdák között vergődtünk, aminek következtében szerzők hagytak el minket, és az elviselhető minimum alá csökkent a munkatársak száma. 
Sokszor magam sem értettem, mi viszi előre mégis a Népszavát. 
Talán mégiscsak elképesztő éltető ereje lehet a sajtószabadság eszméjének. Talán ebből táplálkozik ez a munkává, áldozattá átlényegülő erő, ami például a Klubrádiót is képes fönntartani, vagy éppen az egy éve a Kunigunda utcában élteti a demonstrálókat. 
Azt szoktam mondogatni, öntelten, hogy nincs nagyobb megtiszteltetés egy újságíró, egy szerkesztőség életében, mint amikor nyíltan harcolhat egy diktatúra ellen. De talán még nagyobb megtiszteltetés, ha ebben sokezren mindig érezhető szeretettel támogatják is.

 .

szombat, december 22, 2012

Legalább



Úgy néz ki, hogy - talán kellő érdeklődés hiányában - megint elmaradt a világvége. Persze utólag majd mindenki azt mondja, hogy ő tudta, biztos volt benne, hogy hülyeség az egész. Azok is, akik a kijelöltnek híresztelt helyekre gyülekeztek, azok is, akik túlélőcsomagokat vásároltak, és azok is, akik bunkerekben ücsörögtek egész nap. Ja, és pláne azok, akik ebből a lassan menetrendszerűnek, vagyis állandónak mondható megsemmisülés-félelemből üzletet csináltak. 
A szociálpszichológia tartozik nekünk egy alapos vizsgálattal, és egy közérthető, afféle tanácsadós tanulmánnyal arról, hogy mi az oka ennek a jelenségnek, és mit tegyünk azokkal, akik a környezetünkben kissé beborulnak.
Na, ennek most a cirkusznak egy-két évre vége, lehet hamar szaladni karácsonyfáért - kéretik környezet-tudatosan, mert a világvége elmaradásának az a súlyos következménye, hogy óvnunk kell a világot. Aki merő óvatosságból elhalasztotta az ajándékvásárlást, annak van még egy napja. És ne feledkezzünk meg legalább egy pillantást, egy esemest, mégis inkább legalább telefonon egy pár jó szót vetni azokra, akikről tudjuk, hogy nehezen élik majd túl a következő napokat.
Nem azt mondom, hogy a karácsonyra való tekintettel mindenkit szeressünk, de legalább figyeljünk egy kicsit azokra, akiket akár szerethetnénk is.

.

péntek, december 21, 2012

Bip bip bip


A szerkesztői munka tele van aknákkal, amelyekre évente egyszer-kétszer akkor is rálépünk, ha állandóan aknakeresővel járunk, esőben sem esernyőt veszünk magunkhoz, hanem egy hosszú nyélre szerelt tányérfélével közlekedünk, amit nem a fejünk fölé tartunk, hanem magunk elé, és óvatosan söprögetünk vele, hátha megszólal, hogy bip bip bip. 
A héten beszerkesztettem egy írást, amelyik a “Fekete Akadémia” elnökének naplójáról szól. Később kiderült, hogy a napló hamisítvány, mégpedig a zseniális fajtából. 
A szerző, aki nem a már az interneten fölnőtt generáció tagja, nem vette ezt észre. (Még nem mindenki szokott ahhoz hozzá, hogy a szinte tökéletes hamisítvány az internetes gúnykultúra elfogadott eszköze lett.) Mentségére: a blog írója mindent meg is tesz azért, hogy a gyanútlan olvasó így járjon. De ez természetesen nem menti a szerkesztőt. Ilyenkor az a kötelességem, hogy magamra vállaljam a felelősséget és elnézést kérjek, mindenek előtt Fekete Györgytől.
Nem mentségképpen, de hogy mennyire kell vigyázni, arra jellemző, hogy a héten komoly tévéhíradókban láttunk egy filmet: egy piknikfélén egy sas fölkap egy kisfiút, majd elejti. Még akkor is valódiként vetíttették, amikor már kiderült, hogy amerikai diákok hamisítványáról van szó. A sas is meg a gyerek is zseniális digitális alkotás.
Ez legföljebb arra ad reményt, hogy most majd a világvége arról szól, hogy kiderül: az egész nagy határ életünk egy rossz digitális tréfa volt.

.

csütörtök, december 20, 2012

Orbánon röhögnek


Reggel négy gimnazista társaságában hallgattam a Klubrádióból harsogó Orbán Viktort, aki csekély jövőbe látó képességről tanúbizonyságot téve arról szónokolt - persze még a Gyurcsány-kormány ellen - fölötte fönnhangon, hogy mekkora disznóság a tandíj, hogyan teszi tönkre a családokat, a fiatalok jövőjét, meg persze azt is, hogy ő se jutott volna diplomához, ha akkoriban, amikor ő tanult, lett volna tandíj.
A gyerekek hahotáztak, henteregtek a röhögéstől, és nem is írom le miket mondtak róla, mert nem illik pironkodtató szavakat újságpapírra vetni.
Rettenetes fegyver a magnetofon, borzalmas dolog, hogy vannak, akik megőrzik a hangfelvételeket. Rettenetes, öngyilkos fegyver, mert egyetlen mondatnyi kommentár sem kell, elég csak bejátszani, mit mondott a politikus, és gyakorlatilag azonnal elveszíti a hitelét, akár egy egész generáció előtt.
És ez még a kisebbik baj, mert van úgy, hogy az már régen elfogyott. De azt megélni, hogy úgy röhögnek a gyerekek egy miniszterelnökön, hogy a könnyük potyog... Ez már az országra nézve is méltatlan.
Kicsit meg is sajnáltam szegény Orbán Viktort. Ennél azért emberhez méltóbb módon is kezdhette volna a végjáték újabb szakaszát.

 .

szerda, december 19, 2012

A paraszt csapdája


Néha úgy alakul, hogy a hatalom lesöpri a padlásokat. Lehet ezt indokolni is: a hadsereget etetni kell, a városi népséget meg kell menteni az éhínségtől, meg kell törni a parasztok ellenállását, mert túl nagy a pofájuk. 
Ilyenkor a megaláztatás sokkja után keletkezik egy nagy dilemma: amit meghagytak és amit sikerült eldugdosni, azt megegyük, mert túl kell élni a telet, vagy sanyargassuk magunkat a végsőkig: hiszen akár csontsoványan is, de tavasszal újra kell vetni, különben a jövő télen akkor is éhen veszünk, ha a hatalomnak már nincs mit lesöpörni.
Ez a paraszt csapdája.
Ma már persze a hatalom nem csak a parasztokat sanyargatja, de most is a leggyengébbeket: a rokkantakat, a betegeket, a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat, vagyis az olyan népségeket, amelyek nem tudnak ellenállni.Vagy tudnának, de nem mernek, vagy mernének, de nem tudják, hogyan kell.
Az eléggé ritka, hogy jön egy uralkodó, vagy pártfőtitkár, esetleg megválasztott miniszterelnök, és azt mondja, hogy azért kell lesöpörni, mert kell a gazdagoknak, hogy még gazdagabbak legyenek. Semmi más indok nincs. 
És mivel nincs, nincsenek is érvek, például az olyan gyerekek ellen, akiket a jövő fölzabálására akarnak kényszeríteni, de ezt nem szeretnék, és visszabeszélnek, sőt kiröhögik. A hatalom összezavarodik és zavarában még nagyobb zavart okoz. Végül összeomlik. Előbb erkölcsileg. Ez van most.

 .

kedd, december 18, 2012

Orbán erre?


Ha egy kicsi magánvállalatot úgy irányítanának bárhol a világon, de még félázsiában is, ahogy Magyarországot Orbán és forradalmi élcsapata, akkor a tulajdonos, vagy tulajdonosok úgy rúgnák ki, hogy lába nem érné a földet. Ennek fölismerésére mi, tulajdonosok még nem vagyunk maradéktalanul fölkészülve, pedig a tandíj-cirkusz semmi mást nem mutat, mint azt, amit már eléggé régóta pontosan tudunk: a kormányzás - a hatalomragadozást leszámítva -  többnyire ötletelés-alapú. Nyoma nincs hatástanulmánynak, háttérszámításnak, vitának, lobog, tobzódik a hülyeség, amit másképp fülkeforradalomnak, megint másképp unortodoxiának mondunk.
Így aztán ez az egész kezd úgy kinézni, mintha lenne egy ember, aki megkaparintotta a hatalmat, és semmi más nem okozna neki boldogságot, csak az, ha jól kibabrálhat mindenkivel, minden réteggel, amelyik eszébe jut. Dögöljenek meg a tanárok, aztán a végstádiumos rákos betegek, aztán a diákok, pláne ha prolik és parasztok.
Az eeemútnyócévben vagy ezerszer jöttek azzal a fideszesek, hogy dehát a szocialisták és pláne Gyurcsány “nem is erre kapott felhatalmazást a választóktól!”
És Orbán erre?

 .

szombat, december 15, 2012

Az unikornis hiányáról


A héten járt egy jó kis történet az interneten. Egy kicsi film. Azon az látható, hogy egy aluljáróban két magyar rendőr hoz egy cipősdobozt egy, az aluljáró padlóján ülő hajléktalannak. Kinyitják, és cipő van benne. A hajléktalan a lábára veszi.
Ennyi. Sokan voltunk, akik nagy-nagy örömmel vették ezt, lelkesen osztottuk meg a filmet az ismerőseinkkel, és javasoltuk, hogy kapjanak valami kis elismerést a rendőrök. Mert ilyen rendőröket szeretnénk.
Hamar kiderült, mert tele vagyunk szemfüles magánnyomozókkal, hogy pár hete Amerikában is adtak egy cipőt egy mezítlábas hajléktalannak, azt is lefilmezték, az is fölkerült az internetre, és csak azt utánozták a mi rendőreink. Vagyis nem jár nekik semmiféle elismerés. Hiszen csak utánzók.
Mondjuk, én már azt se értettem, hogy miért nem jár elismerés annak, aki más példájából tanulva lesz jó ember.
Na aztán az derült ki, hogy az amerikai mezítlábas valójában gazdag ember, aki csak afféle bolondériából hajléktalankodik és mezítlábaskodik.
Hanem akkor a magyar rendőrök jótékonyságáról meg azt kellett megtudnunk, hogy nem is ők vették a cipőt, hanem egy hölgy sajnálta meg a hajléktalant. A cipőt csak odavitték neki a rendőrök. És még az is kiderült, hogy azóta azt a cipőt már el is lopták a hajléktalantól.
Na erre jöttek a megjegyzések, hogy tessék, ez van, itt minden hamis, nem is jó emberek a rendőrök, nincsenek is jó emberek. “Nem örülök, hogy csalódhattam, de sajnos unikornisok nem léteznek” - írta az egyik ismerősöm a Facebookon.
És az a nő, aki megvette azt a cipőt? Aki odaadta  a rendőröknek? Valaki, valami unikornis-féle mégiscsak jó ember volt ebben a történetben. Valakiben mégiscsak él az úgynevezett szolidaritás. Együttérzés. Irgalom.
Nem úgy, mint azokban a fideszes vezetőkben, akik teljesen tanácstalanul állnak egy jelenség előtt: olyan egyetemisták tüntetnek az új keretszámok miatt, akiket a kormány rendelkezése már nem is érint. Egyszerűen nem értik, hogy az emberek néha nem csak magukért mennek az utcára, hanem a testvéreikért, a barátaikért, vagy csak úgy, azokért, akik még náluk is kiszolgáltatottabbak.
Nem értik. Azok az emberek, aki valamiért azt képzelik, hogy az úgynevezett fülkeforradalom arra jogosította föl őket, hogy mindenkitől elvegyék azt, ami elvehető, vagy még azt is, ami nem. Tízezrével nyomorították meg a rokkantakat, a segélyre szorulókat, a beteg gyereküket ápolókat, sorolhatnám estig, kikkel miket műveltek. És nagyon jól számoltak: senki nem állt ki a mások érdekeiért. Egy egész nép hagyta és hagyja, hogy a szó szoros értelmében a legmélyebb nyomorúságba, vagy akár a halálba küldjenek emberek tízezreit. Talán mindenki emlékszik, arra a szégyenre, amikor a kerekesszékesek a legrekkenőbb hőségben próbáltak a Hősök terén demonstrálni, és hiába várták egy kétmilliós város együttérzését. Az volt szánalmas magyar társadalmi összetartozás egyik mélypontja.
Most aztán van nagy csodálkozás, hogy nahát, mégis vannak, akik másokért tüntetnek.
Az igazi baj, hogy miközben teljes joggal háborodik föl egy egész ország azon, amit a hatalom a diákokkal művel, szinte észre se vesszük, hogy ezen a héten elértünk oda, ahova alighanem Európában még senki: a hatalom azt tervezi, hogy egynémely áttételes rákban szenvedő betegek nem kaphatnak meg drága gyógyszereket, mert ezen valami kétmilliárdot lehet spórolni, évente. Vagyis annyit, amennyit a kormány bármikor kiad, mondjuk intézetekbe tömörülő fideszbaráti társaságok jólétére, vagy éppen kedvenc sport támogatására.
Hogy pontosan fogalmazzak: a magyar keresztény nemzeti Orbán-Semjén-kormány azt tervezi, hogy spórolásból bevezeti a passzív eutanáziát, hagyja meghalni azokat az embereket, akik még hónapokig, évekig élhetnének. És nincs a nép az utcán! Még mindig nem képesek fölfogni az emberek, hogy ha ez megtörténhet, akkor már bármi megtörténhet. És ez a dolog velük történik majd, személyesen, mert szinte nincs olyan család, ahol ne fordulna elő a rák valamilyen formája.
Mielőtt a jogvédők ebben gyalázatos ügyben az Unióhoz fordulnak, jó lenne ha kikérnék Őszentsége XVI. Benedek állásfoglalását és szembesítenék vele az avatott teológus-szociológus Semjén Zsoltot. Mert talán nem tudja, hogy az egyház kategorikusan tiltja az eutanáziát.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 6:34-től)

 .

vasárnap, december 09, 2012

Rés Bisztro, kedden este hatkor


Mostanában az az örvendetes megfigyelésem, hogy egyre több olyan üzenetet kapok, amelyben olvasóim vagy éppen hallgatóim arról érdeklődnek, hogy hol lehet találkozni, beszélgetni velem. Sajnos egyre kevesebb időm van a személyes találkozásokra. De bánt, hogy vissza kell utasítanom jó emberek kéréseit. Ezért most elhatároztam, hogy keresek a városban egy olyan helyet, ahol alkalmakként eltöltök egy-két órát. Aki eljön, azzal szívesen beszélgetek, megpróbálok kérdésekre válaszolni, ha pedig valaki azt kéri, fölolvasok az írásaimból. Ha igény van rá, meghívok másokat is egy kis beszélgetésre. Írókat, költőket, újságírókat, politikusokat, vagyis bárkit, aki iránt érdeklődés mutatkozik.
December 11-én, kedden, délután hatkor a Rés-bistroban leszek. (Kazinczy utca 52/c)



 .

péntek, december 07, 2012

Csak nehogy föltámadjon Jézus!

Hans Memling:
Áldást osztó Jézus

Nem véletlen ám, hogy Matolcsy miniszter új megszorításokat rendelt el, hogy a Kossuth téren elkezdődjön végre az áskálódás: titkos terv van arra, hogy a tér alatt katakombák épülnek, hogy az újkeresztényeknek legyen hova bujkálniuk, ha úgy adódik.
Mert üldözik őket. Ez most derült ki, de csak abból, hogy a HVG szóvá tette: Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes disszertációjában kicsit schmittpálos jelek bukkantak elő. Szó szerinti egyezések, forrásjelölés-hiányok. Na erre a parlamentben elkezdődött ugyanaz, mint Schmitt Pál esetében: szó nincsen plágiumról, hanem egyenesen keresztényüldözésről. 
Ismerem ezt a trükköt: amikor megjelent Tőkés Lászlóról szóló könyvem, pártjának központi bizottsága azonnal kiadott egy dörgedelmet: a könyv - amit akkor még nem is olvashattak - a az erdélyi magyarok elleni támadás. Ahogy Tőkés Erdély népének megtestesülése, úgy Semjén a hazai keresztényeké.
De jogos ám az üldözési mánia. Föltéve, hogy a keresztényeket azonosítjuk a párttal, és az üldözés helyett inkább közutálatról beszélünk. Egy mérhetetlenül népszerű pártról van szó. Mérhetetlensége abban nyilvánul meg, hogy a közvélemény-kutatások nemigen tudnak híveket kimutatni. Mert a népek annyira ostobák, hogy nem veszik észre: ez a párt maga a valóságos újkereszténység, ami az orbánista-matolcsysta tündérmesés gazdaságpolitikához hasonlóan hamarosan futótűzként terjed majd az egész rohadt világ romjain.
A tudomány egyszer majd kideríti, hogy valamikor a XXI. század legelején Semjén Zsolt, a kiváló teológus - pláne szociológus is - körbenézett Magyarországon, és megvilágosodott: az a krisztusi tanítás a felebarátok szeretetéről nem jött be. 2000 év volt rá, sajnáljuk, nincs több idő az új világrend kezdete előtt. Csak úgy lehet valamit kezdeni vele, ha meghatározzuk, ki a felebarátunk és ki nem. Például a párt tagjai felebarátaink,  a fideszesek is, azok a vallásos emberek is, akik ha nem is élnek úgy, mint ahogy mi előírjuk, legalább bólogatnak. Mindenki más ellenség. Azok pedig Isten akaratából dögöljenek meg. Az akaratot majd mi közvetítjük.
Ebből aztán az lett, hogy a fülkeforradalom hullámán magasba emelkedő újkeresztények a fideszesekkel együtt perverz örömmel vették el a legszegényebbektől azt, amit a leggazdagabb felebarátoknak adtak ajándékba. Boldogan rugdalták ki a rokkant státuszból azokat is, akik járni se tudtak, nemhogy dolgozni. Végignézték, ahogy afrikai létszintre süllyedtek a cigányok, aztán azok is, akik egyáltalán nem cigányok. Kitalálták, hogy dögöljön vagy legalább nyomorodjon meg az a nő, akinek nincs szerencséje, mert a betiltott abortusztablettázás helyett kikaparják - ebből majd tanulnak a többi parázna némberek. Amikor a családi erőszakról volt szó, akkor is azt találták a legjobb ellenszernek, ha a nők minél többet szülnek. Nyilván Semjén szociológus nem értesült még arról, hogy Magyarországon tucatszám verik agyon az asszonyokat, és nemigen lehet összefüggést kimutatni a gyerekszámmal. Ha már a halál: a mi újkeresztényeink arra képtelenek voltak, hogy összeszedjék a magyar keresztényeket, és valami figyelőszolgálattal emberek százait mentsék meg az otthoni fagyhaláltól. De azt sem tudták vagy akarták elérni - a keresztény ellátó szervezetek jajgatásának dacára -, hogy legalább a tél beállta előtt meghirdessék azokat a pályázatokat, amelyek hajléktalanok százait menthetnék meg. Viszont olyan törvényeket hoztak, amelyek alapján börtönbe lehet vetni azokat, akik közterületen mernek hajléktalankodni. (Pedig mindenki tudja, hogy Krisztus cigányként vagy hajléktalanként támad majd föl, hogy próbára tegye az embereket. Már nem érdemes leprásként próbálkozni. Hogy még hatékonyabb legyen a pusztítás, tönkre tettek egy csomó keresztény kisegyházat. Olyanokat is, amelyek a nyomorultak ezreit gondozzák.) Egy szavuk nem volt arról, hogy a legnyomorultabbak kis erdei kunyhóit nem kellene eldózerolni. Arra viszont igen, hogy mekkora erkölcstelenség élettársi kapcsolatban élni, nem is beszélve a melegekről, akik már aztán tényleg az emberiség véglényei, szerintük. (Ha a melegek bűnösök és még kirekesztettek is, akkor mért nem őket kell a legjobban védeni és istápolni? Nem lepődnék meg, ha a föltámadó Krisztus melegnek tettetné magát.) Lassan ott tartunk, hogy a kereszténydemokraták bevezettetik a zabigyerek státuszát, aki majd nem tanulhat erkölcstant, hiszen bűnben fogant.
Közben benyomultak az oktatásba: a legközépszerűbb írókról kell tanulni a gyerekeknek - föltéve, hogy volt valami kis náci vagy antiszemita múltjuk is, mert akkor föltétlenül a tantervben a helyük. (Krisztus hiába álcázza majd magát meleg hajléktalan cigánynak, valójában zsidó ám!) 
Ez az az unortodox újkereszténység, amely mindezek alapján jogot formál arra, hogy a gyerekeinknek erkölcstant oktasson.
Mindegy, hogy Semjén Zsolt plagizált-e, és dehogy mondjon le! Nagy szüksége van az országnak arra, hogy minden nap lássuk ezt a megtestesülést. És az is jár a népnek, hogy egyszer majd ott álljon a kamerák előtt, amikor Orbán elismeri a vereségét. (Semjén szokása szerint rácsücsörög-e majd szerelmetes tekintettel Orbánra, mielőtt leszalad a katakombába?)
Hatalmas szerencséjük lesz, ha Jézus nem mostanában támad föl a Kossuth téren, mert igen kínos lenne, ha kölcsönkérné Zagyva György Gyula karikás ostorát, hogy lélekkufárokhoz méltó módon bánjon el velük. Akkor lenne itt keresztényüldözés, a nép nagy örömére.

(Hócipő, Holló)

 .

szerda, december 05, 2012

Pávatánc klezmerrel


Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke Orbán Viktorral áttekintette a magyarországi zsidóság helyzetét, majd a Klubrádióban azt mondta: elégedett a miniszterelnök szavaival. Azzal, hogy a kormányfő ismételten világossá tette, hogy minden törvényes, alkotmányos eszközzel fel fog lépni, - nemcsak ő, hanem a magyar kormány is - minden rasszista, illetve antiszemita törekvéssel szemben. 
Arról a napról van szó, amelyen Orbán nem talált elegendő indokot arra, hogy nekilásson a Jobbik törvényes betiltatásának, ám arra látott okot és reményt, hogy az alkotmánybíróságot megcsúfolva az alkotmányba tegye hogy a hajléktalanokat börtönbe lehet küldeni, ha a közterületeken hajléktalankodnak. Erről nemzeti konzultációt indít - de fura módon arról nem, hogy egy náci párt működéséről hogyan vélekednek az emberek. Nehogy véletlenül matatni kelljen az alkotmányon, ha a nép mégis úgy dönt, hogy nem kellene náci párt az országban.Vagyis a legnyomultabbak ellen föl tud lépni nyilvánvalóan törvénytelen és alkotmánycsúfoló eszközökkel, a nácik ellen elgyávul.
Itt jegyzem meg, hogy Orbánnak nem a zsidó honfitársainkat kell megvédenie - ez csak duma, hiszen hogyan védhetne meg bárkit a személyes sunyi támadásoktól -, hanem az egész népet a cseperedő fasizmustól.
Feldmájer úr figyelmébe ajánlom: az ATV-n alig volt vége az antifasiszta tüntetés közvetítésének - amelyben megfigyelhettük a turulavató, hothysta, kirekesztő Fidesz egyik legcinikusabb politikusának semmitmondását -, Balog Zoltán miniszter már Nyírő József életművének irodalmi értékeiről beszélt Mészáros Antóniának. Másnap meg arra ébredtünk, hogy előbukkant Fekete György nemzeti einstand akadémikus mondta: “Azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön” És Orbán azóta se szólította föl őket valami lemondás-félére.
Föl kell hívni Feldmájer úr szíves figyelmét Orbán Viktornak arra az intelmére, miszerint nem a szavait, hanem a tetteit kell figyelni. Talán vonatkozik ez az embereire is. Kár egy halálos pávatánc alá klezmert nyomatni.

 .

kedd, november 27, 2012

Nyuszi ül


Hétfőn megint megtudtuk: a magyar parlamentben a legbüdösebb bunkó módon lehet zsidózni. És még csak nem is kell hozzá Zagyva György Gyula az ő közismert keretlegényes színvonalával és hajlamaival. A világot látott, több nyelvet beszélő Gyöngyösi Márton a dublini Trinity College-ban szerzett közgazdaság- és politikatudományi diplomát, sőt egy évet a nürnbergi Friedrich Alexander Universität-en is tanult. Nem mellesleg az országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. (Teljes talány, hogy ez miképpen lehetséges.)
"... pont itt lenne az ideje (...) annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára" - harsogta önfeledten. 
A levezető elnökként sunyiskodó, szintén náci párttag Balczó Zoltán - akit már aznap este fegyelmivel el kellett volna bocsátani országgyűlési alelnöki posztjából - természetesen nem állította le ezt a beszédet és nem vitette ki a házból Gyöngyösit.
A máskor oly határozott és kemény beszédű viszontválaszolgató csúcsdiplomata Németh Zsoltról kiderült: ha csakugyan váratlan, éles helyzetbe kerül, akkor csak hebegésre és habogásra képes.
Az egész országgyűlésről - az ellenzéki képviselőket pláne beleértve - meg azt tudtuk meg, hogy ha farkasüvöltést hallanak, akkor a nyuszi ül a fűben nevű ovisjáték színvonalán lapulnak. Egy se akadt, aki fölállt volna, hogy személyesen zavarja ki a teremből Gyöngyösit.
Keddre persze a szinte össznépi fölháborodás hatására - Gyöngyösi szerint hivatásos rettegőkről van szó - már sokan tudják, hogy ilyenkor sárga csillagot kell viselni, be kell tiltani a Jobbikot, rettentő nagyon kell tiltakozni, pláne a magyar kormánynak, ésatöbbi.
Ja, és persze Gyöngyösi már közölte is, "félreérthetően" fogalmazott ám, és a Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak.
Nem fogalmazott félreérthetően. A Jobbik egyetlen jó tulajdonsága, hogy nem fogalmaz félreérthetően. Éppen ezért lehetne már évek óta betiltani. Törvényesen. Mert a puszta büdösbunkó léte is a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat.
  

 .

Gyöngyösi Máté képviselő úrtól kérdeztetem alázattal


Ide varrassam a jól bevált, praktikus jelet?
Vagy mégis inkább a homlokomra rögzítsem, valami bőrbarát örökragasztóval?


(Ezt a csillagot negyven éve őrzöm a Bibliámban, mert tudtam, hogy egyszer majd szükség lesz rá. Egy Pozsonyi úti öregasszony hagyatékából való.) 

.

vasárnap, november 25, 2012

Erkölcsileg tiszták

Stiller Ákos képe - HVG
"Miért nem csökkent eddig a Fidesz népszerűsége drasztikus módon?" - teszi föl a kemény kérdést a Magyar Hírlap Pokorni Zoltánnak. A válasz: "Mert erkölcsileg tiszták maradtunk."
Pokorni úr ezek szerint egy csöpp erkölcsi problémát sem lát mondjuk az alkotmányozásban, a visszamenőleges hatályú törvénykezésben, a kisegyházak kirekesztésében, a médiapolitikában, különös tekintettel a Klubrádióval kapcsolatos bírósági ítéletekre adott válaszokra, a Lomnici-ügyben, a filozófus-ügyben, a Schmitt-ügyben, a Nyirő-temetés ügyében, az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbításában, a fék-és ellensúly hivatalok teljes kormánypárti megszállásában, a vezetők kilenc évre való bebetonozásában, az állami földbérletek Fidesz-közeli osztogatásában, a sport-támogatás rendszerében, a stadionépítésekben, a pályázati pénzek elosztásában, a magánnyugdíj-pénzek rekvirálásában, a szegény- és rokkantellenes szociális ellátórendszerben, a hajléktalanok ellen hozott intézkedésekben, az azeri baltás ügyben... és akkor most helyhiány miatt itt be is fejezem a fölsorolást.
Illő tisztelettel kérem Pokorni urat, hogy ha bármiféle kifogása lenne a Hoffmann Rózsa-féle erkölcstan oktatással kapcsolatban, szíveskedjék távol tartani magát a vitától. Remélhetően átmeneti emberi alkalmatlanság miatt.

 .

szombat, november 24, 2012

Stratégia


Ismerősöm egy csöndes beszélgetésben azt kérdezi, láttam-e a parlamenti cigány-vitát. Vagy romát. Most akkor hogyan kell mondani politikailag korrektül.
Mindegy, mondom. A múltkor cigányok között voltam, megpróbáltam politikailag korrektkedni, romáztam, mire rám szóltak, hogy ne affektáljak. Nem láttam a parlamenti vitát, de olvastam a jegyzőkönyvet.
Akkor mondjam meg, miért van az, hogy húsz év alatt egyetlen-egy lépést nem tudtunk tenni, miért van az, hogy csak folyik-folyik az üres beszéd, de sehol egy igazi, nagy terv? És mondjam meg a baloldali ismerőseimnek, hogy semmiképpen nem fog rájuk szavazni, ha nem lesz egy átlátható, világos, végrehajtható, határidős roma stratégia a programjukban. Mert fél, hogy bármikor robbanhat ez az ország. És úgy élünk, mintha ezt senki nem venné észre. Mondja ezt úgy, hogy ő bizony be meri vallani, hogy nem szereti a cigányokat.
Én meg erre mit mondhatok? Ez legalább tiszta beszéd, legalább elindult egy irányba. Csak annyit tegyen meg értelmiségi becsületből, hogy mielőtt terjeszteni kezdi az előítéleteit, tájékozódik, elolvassa a cigányokról szóló legfontosabb írásokat, mert akkor hátha olvad valamicske az előítéleteiből. Ajánlom például Ladányi János Leselejtezettek című könyvét a szembenézéshez. Nem fogja megbánni. Úgy érzi majd, hogy tisztességesebb  ember lett.

 .

péntek, november 23, 2012

Orbánból hányadszor?


Nézem az utcai óriásplakátot, amelyiken két magyar ember összehajol, mintha csak Orbán biztatására hallgatnának. Gyurcsány és Bajnai, a két utálatos. Oda van írva, a gyengébbek kedvéért, jó nagy, olvasható betűkkel: ebből egyszer már elég volt. Mármint belőlük.
A nép nyilván hülye, legalábbis a plakátolók ezt gondolhatják. Jó, azt még el lehet hitetni, hogy az Együtt 2014 semmi más, mint Gyurcsány és Bajnai, noha nyilvánvaló hazugság. A nép vagy észreveszi, vagy nem.
De mi van akkor, ha el kezd dolgozni a nép agyában ez az “ebből egyszer már elég volt”? És a nép hajnali háromkor kipattan az ágyból, és azt kiáltja a setét éjszakában, hogy “Na és Orbánból nem volt már egyszer elegünk? Hányadszor van belőle elegünk?
És a nép hajnalig virraszt, mert azon gondolkozik, hogy csakugyan: 2002-ben annyira elegünk volt Orbánból, hogy jól elzavartuk. De utána senki nem mondta neki, hogy nem indulhat 2006-ban. 2006-ban is elegünk lett belőle, és pláne a színhazug rosszabbul élünkös kampányából. El is zavartuk. De senki nem mondta, hogy nem indulhat 2010-ben. És lőn: nyolc év után győzött is! 
Most tehát legalább harmadszor van elegünk Orbánból.
Mi van akkor, ha a hülyének nézett nép egyszercsak megint azt szeretné, ha 2014 után egy kicsit Bajnaiból lehetne elege?



csütörtök, november 22, 2012

Dániel Péter


Elutazik Dániel Péter, méghozzá Izraelbe, talán örökre. Egyebek mellett azért, mert durva, antiszemita támadások indultak ellene és egyetlen demokratikus szervezet sem állt ki mellette. Én ugyan nem vagyok demokratikus szervezet, de mindig kiálltam mellette. Akkor is, ha egyáltalán nem értettem egyet azzal, amit tett, pláne azzal, ahogyan tette. 
Azért, mert soha nem fogom elfelejteni, hogy amikor a Jobbik pogromosdit játszott a Károlyi-szobornál - gyalázták és kipát tettek a fejére - ő oda mert menni egy szál virággal a hisztérikusan őrjöngő náci parlamenti képviselők közé. Ezzel beírta a nevét a legbátrabb magyarok könyvébe.
Azóta a Jobbik győzött, hiszen Károlyi szobrát elcipelték. Ezért is megfontolandó, amit mond: azért is távozik, mert a demokratikus ellenzék képtelen az összefogásra, így 2014-ben is Orbánék maradnak hatalmon, sőt egy Fidesz-Jobbik koalíció is létrejöhet a hatalom megtartása érdekében.
Nagyon úgy néz ki, hogy igaza lehet, csakugyan ennek a vérnásznak ágyazunk. 
Sokan örülnek persze, hogy Dániel Péter elutazik. Nem könnyű ember. Ám sajnos vannak időszakok, amikor nehezen kezelhető, de tisztességes elveket következetesen, néha szokatlan eszközökkel képviselő emberekre nagy a szükség. Ha elutaznak, félő, hogy nemigen lép a helyükre senki. Marad egy lyuknyi félelem.

szerda, november 21, 2012

Jegyzőkönyvbe


Kár legyinteni arra, hogy Mesterházy Attila Áder Jánossal szeretné megbeszélni, hogy mi is legyen az új választási törvénnyel. Azért okos húzás, mert amit el akar neki mondani - a Fidesz a demokratikus választási rendszer teljes felszámolására tör, miközben a törvény nemcsak a magyarok érdekeivel és az alkotmánnyal, hanem az Európai Unió alapértékeivel is ellentétes - annyira nyilvánvaló, hogy a köztársaság elnökének nem is lehet ellenvetése.
Mert lehet harsogni a marhaságokat a parlamentben, bárhol, de az ennyire nyilvánvalóan gonosz, ostoba, szégyenletes törvényről legföljebb hümmögve pironkodhat a legfőbb méltóság. (Bár az ő méltóságát is erősen koptatja, hogy ilyesmi előfordulhat az országában.)
Talán Mesterházy se gondolja komolyan, hogy meg tudja győzni erről Ádert. De nagyon jó, ha a parlament körüli élőlánc után ez is a jegyzőkönyvbe kerül. Kell majd az EU megnyugtató állásfoglalásához is, hivatkozás gyanánt.
Én azt is jelezném az elnöknek, barátilag, hogy ha Orbán a hitvány választási törvényével sem érzi magát biztos győztesnek, 2014 elején lehet még egy nagy alkotmánymódosítás az elnöki rendszer bevezetéséről. Meg egy gyors elnökváltás. És ne ugorjon be Áder, ha Orbán egy afféle putyinos váltórendszert ajánl neki.
(Fejlemény, hogy Áder János igen elegáns levélben válaszolt Mesterházy Attilának, amelyben biztosította arról, hogy komolyan veszi alkotmányőrző szerepét, és arra bíztatta, hogy kifogásait juttassa el hozzá alkalmas időben. Meglátjuk.)

 .

kedd, november 20, 2012

Próbára


Zaklatás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a váci városi bíróság Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, ezért nem jogerősen próbára bocsátotta.
Sajtótörténeti esemény volt, amikor két éve gyanútlan újságírók - a Hetek című lap munkatársai - a Magyar Szigetre látogattak azzal a tervvel, hogy tudósítanak onnan, ahogy az Európában szokás, és egyszercsak rabságban találták magukat. Azzal kellett szembesülniük, hogy ha nem engedelmeskednek, rajtuk csattan majd a derék Zagyva karikás ostora. Sőt fölvetődött, hogy esetleg merőben mélypedagógiai okokból jobbikos szokás szerint  férfi nemiszervekkel illetik az alfelüket.
Ez lenne a magyar jogban a zaklatás tényállása. Nyilván nem föl se merült, hogy esetleg az újságírók személyi szabadsága sem volt maradéktalan. És az se hogy netán elhangzottak ott meglehetősen erőteljes sértegetések is.
Ez az a Magyar Sziget , ahol teljes nyugalommal lehet nyíltan uszítani, sőt félkatonai szervezet vezetőjeként olyasmiről beszélni, hogy miképpen készítik föl az embereket a fegyveres harcra, ami egy faji háborúban lesz elengedhetetlen, és másnap hajnalig nem tartóztatják le a szervezet összes vezetőjét. Nyilván ez mind-mind rendben van.
Zaklatás. Ennyi. Próbára bocsátás.
Nem akarom bántani Zagyva György Gyulát. Egyszer személyesen belenéztem a szemébe, és láttam azt a mélységet, amely megborzongatja az embert, félelmet kelt, mert nyilvánvaló, hogy ez az az űr ahova teljesen fölösleges bármit belekiabálni. Vannak lények, amelyekből az elemiség, az őserő vagy az őssemmi árad. Megtestesül bennük a világegyetemből hiányzó sötét anyag. Néha ez mind összeáll. Mint Zagyva György Gyulában. Jó volt, mert láttam a Jobbik szellemét. És nagyon jó, hogy ott van a magyar parlamentben ez az ember. Mert mindig minden csoportot úgy kell minősítenünk, mint azt az embert, akit még be tud fogadni. Mindaddig, amíg Zagyva ott van, nincs mentsége a Jobbiknak.
Legföljebb a bíróságnak. Zaklatás. Próbára bocsátva.
Kíváncsi vagyok, hogy a bíró neve és telefonszáma ott lesz-e hamarosan a kurucinfón, és kap-e szexuális fenyegetéseket azért, mert nem mentette föl ezt a derék magyar embert.

 .

szombat, november 17, 2012

Vagy pénz vagy orvos


Már megint jött a hír, hogy csúcsot dönthet az egészségügyből kivándorlók száma. Most éppen ott tartunk, hogy idén 1660 orvosunk és szinte ugyanolyan fontos szakápolónk kért hatósági igazolást a külföldi munkavállaláshoz. Dacára annak, hogy némi béremelés is volt az ágazatban.
A kérdés az, hogy meddig bírja ezt az ország? Mert azt nem gondolhatja senki, hogy ennek nem az az egyenes következménye, hogy emberek halnak meg, vagy élnek marandandó károsodással. Bármennyire is hősök az itthon maradt és az ide bevándorló orvosok, akik a saját egészségük veszélyeztetésének határain túl is dolgoznak, nem mindegy, hogy egy okos, agyonhajszolt rezidens, vagy egy okos és tizenötéves tapasztalattal rendelkező szakorvos látja először például a balesetetes gyereket. Az élete múlhat ezen.
Nincs is mit magyarázni, valamilyen megoldást találni kell. Nem majd, hanem azonnal.
Az egyetlen lehetőség nyilván az, hogy itthon tartjuk az orvosainkat. Vagyis: megfizetjük. Rendesen. 
Lehetne persze úgy is, hogy a kormány beismeri: ez ma Magyarország talán legfontosabb gondja, és csakugyan nem stadionépítésre és egyéni rendszámokra kellene költeni a közpénzt, hanem arra majd akkor jusson, ha korunk gazdasági Micsurinja, Matolcsy György tündérkertjének gyümölcsei beértek, és el is adtuk azokat.
Tudom, hogy nehéz lemondani a hatalommal járó luxusról, a dicsőséges forradalmi lobogás lázálmairól, ezért megfontolásra ajánlom, hogy esetleg be lehetne vezetni a vizitdíjat. Az ember fizetne, mondjuk 300 forintot, ha megnézi az orvos, amit a bérekre lehetne költeni. Természetesen nem csak az orvosokéra, hanem azokéra is, akik nélkül az orvosok aligha tudnának gyógyítani.
Dehogy tiltakozna a lakosság, hiszen már lassan minden családnak szembesülnie kellett azzal, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor életekkel fizetünk azért, mert képtelenek vagyunk megoldani egy egészen egyszerű képletet: vagy pénz vagy orvos. A többi duma.
Hogy a Fidesznek, vagyis Orbán Viktornak picikét  magyarázkodni  kellene, az legyen a magánügy. Bár nyilván kitalálná, hogy ezt most akkor receptdíjnak mondjuk és ez semmiképpen sem az, amire csak az elmúlt nyóc év haszonlesői gondolnak.

 .

szombat, november 10, 2012

Rémület


Előre kell bocsátanom: ha valakit rajtakapnék azon, hogy egy erdőben egy gyereket késsel szurkál, vagdos és ásóval ver, akkor vélhetően azonnal megölném, ha tehetném. Ha a saját gyerekemet érné méltatlan és embertelen támadás, akkor könnyen lehet, hogy élénken fantáziálnék arról, hogyan állhatnék bosszút. Ebben talán még az is fölbukkanna, hogy miképpen tépem apró darabokra a bűnöst. 
Szóval megértem, ha valakiben nagyon erős indulatokat kelt, ha egy kisfiút bestiális kegyetlenséggel megölnek.
Megértem azt is, hogy ilyen esetekben halált kiáltanak az emberek, hiszen tudvalévő, hogy csakugyan azt képzelik, hogy a halál az igazi orvosság az élet legsúlyosabb bajaira.
Azt már kevésbé értem, hogy egy parlamenti párt miért ugrik elő minden nagy fölháborodást keltő gyilkosság után azzal, hogy nahát akkor most jött el az ideje a halálbüntetésnek. Miközben pontosan tudja, hogy ebben az országban már soha nem lesz halálbüntetés. Azért nem, mert abban a kultúrkörben, amelyikben élünk, az államoknak dönteniük kell: ha az állam teljes fölépítménye azon az alapon áll, hogy az emberi élet sérthetetlen, akkor az állam nem ölhet. Ha az állam ráadásul még keresztény gyökerekre is hivatkozik, akkor pláne nem ölhet. Kivéve persze azt az esetet, ha polgárai életét valaki közvetlenül veszélyezteti.
El kell tehát dönteni: élet vagy halál? Ha élet, akkor nincs kivétel, bármennyire dühösek vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy azonban az országokban, ahol végrehajtanak halálos ítéleteket, az esetek három százalékáról kiderül, hogy ártatlant végeztek ki. Erre nincs, nem lehet mentség. Mindenki gondoljon arra hatalmas indulatuskodásában is, hogy bárki, bármikor kerülhet bíróság elé ártatlanul.
Ráadásul ilyenkor előjön az is, hogy erősíteni kell a rendőrséget. Mintha valaki csakugyan azt képzelhetné, hogy a rendőri jelenlét bármiféleképpen befolyásolhatná például a családon belüli erőszak halálos áldozatainak számát. És úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy olyan országban élünk, amelyikben a rendőrség elképesztően jó eredményeket ér el a gyilkossági ügyek nyomozásában, nagyon gyorsan letartóztatják az elkövetőket, és talán ennek következtében is egyre kevesebb a gyilkosság Magyarországon.
Az, hogy a Jobbik a zsigeri érzelmeinket használja ki ilyenkor, nem meglepő. Kicsit hitelesebbek lennének, ha akkor is előálltak volna ezzel, amikor amikor a kis Csorba Robikát lőtték le úgy, mint egy kis állatot a cigányvadászok. Vagy akkor, amikor közvetlen közelről ugyanazek sörétes puskával az ágyában lőttek arcon egy tizenhárom éves cigánylányt. És az is jó lenne, ha ilyenkor, amikor nem cigányok ölnek, ugyanolyan harsányan ordibálnának magyarbűnözésről, mint máskor a cigánybűnözésről.
Ja, most hajléktalan-bűnözés van helyette. Milyen ország az, ahol két olyan ember, aki nem is kalasszikus értelemben vett hajléktalan, hanem az egyik családi távoltartás miatt, a másik a börtönből való szabadulás után bement egy hajléktalan szállóra, szóval két ilyen ember miatt egy fél ország elkezdi fenyegetni az enélkül is éppen eléggé szerencsétlen hajléktalanokat. Mintha bármi közük lenne a felsőmocsoládi kisfiú meggyilkolásához. Soha ne felejtse el senki, hogy bárki két lépésből hajléktalan lehet, és most sok százezren vagyunk azon a határon, ahonnan már csak egy lépést kell elbotlani.
És miféle ország az, ahol előfordulhat, hogy egy gyerekgyilkos asszony rokonait kiüldözik egy városból? Ahol életveszélyesen fenyegethetik őket utcán, telefonon. Milyen alapon ítélkezik bárki, aki ilyesmire képes? Még jó, hogy nem a középkorban élünk, mert biztosan akadnának olyanok, akik máglyára vetnék a rokonokat.
Egy hete másról se beszélnek az emberek, mint arról, hogy miféle kínzásokat képzelnek el az elkövetőknek. Az internet tele van a betegesebbnél-betegesebb szadista képzelgésekkel. Az embernek néha az az érzése, hogy túl sokan vannak köztünk, akik csak azért nem ölnek, mert még nem borult el teljesen az elméjük, de ez bármikor bekövetkezhet.
Ma temetik a kisfiút. Jó alkalom arra, hogy gyertyát gyújtsunk a lelkéért, és a lángba nézve, imádkozva, vagy csak úgy, megvizsgáljuk a saját lelkünket is.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 6 perc, 50 másodperc után)

 .

vasárnap, november 04, 2012

PC


Csermely Péter a Magyar Nemzet és a Hír TV ügyeletes Bayer Zsoltja, hétvégi írásában engem a leghülyébbnek és leggonoszabbnak minősít, mert Jeszenszky Géza cigányozós tanításáról ezt írtam:  „...ekkora gonosz hülyeséget itt, Európában már nem lehet... Sőt: nem illik…”
De én még jól járok: szerinte a külügyminisztérium gyáva és gerinctelen társaság és pláne a Corvinus Egyetem is, mert nem állnak ki Jeszenszky mellett. A legfőbb bűnünk az, hogy ragaszkodunk a politikailag korrekt beszédhez. Régi nagy szomorúsága ez a szélsőjobbnak. Mert ugye, ha tapintatos módon beszélünk és írunk, akkor elhallgatunk, letagadunk valamit.  Pedig csak az van, hogy a világ tisztességesebbik fele fölismerte: nem közölhetünk úgy általánosságokat például egy embercsoportról, hogy azzal minden tagját vérig sértjük. Csermely idéz egy tanulmányt, amelyben benne van, hogy  valaki 24 cigány család életét tanulmányozva 15 esetben derített fel rokonházasságot, és majdnem mindegyikben lelt fogyatékos gyereket. Erre akkor lehet politikailag korrekt módon hivatkozni, ha mellette áll egy másik tanulmány, amelyik hasonló módon vizsgálja a nem cigány családokat. Ennyi. Ennyit kérnénk.
De hiába mondanám ezt Csermelynek. Ha elfogadná, akkor mi éltetné?

 .

péntek, november 02, 2012

Megváltás?


Halottak Napja idején állandóan fölbukkanó téma, hogy megváltoztak a szokásaink, egyre többen hamvasztatják a hozzátartozókat, sőt egyre többen viszik haza a hamvakat, mert nem tudják fizetni hely “megváltás”, vagyis bérlet díját. És, hogy ezt szabályozni kellene, mert a dolog most már jogi kérdéseket vet föl, ésatöbbi. Ja, és hogy nem tiszteljük a halottakat, vagy mi.
Csakugyan át kell gondolni, hogy hogyan jutottunk a mai viszonyok közé. Nekem minden temetésen eszembe jut, amikor a pap éppen arról beszél, hogy egyrészt örök nyugalom vár a szegény halottra, másrészt jön a föltámadás, hogy mi lenne, ha őszintén beszélnénk. Például azt mondaná: jön az örök nyugalom, föltéve, hogy az idők végezetéig befizetitek a lyukbérleti díjat, mert különben kidobják a szeretett felebarátotok csontjait is innen. Aztán egy kupacba kerül másokéval, így a föltámadás kicsit macerás lesz.
Valaha, ha egy falusi temetőbe eltemettünk valakit, csakugyan azt érezhettük, hogy örökké pihen ott - habár az is csak az emlékezet végéig tartott. Így, ahogy most élünk, a vállalkozói csont- és porőrzés korszakában nehéz komolyan venni a saját hitünket is. Csak legalább a “megváltás” szót ne kevernék bele ebbe a lelketlen üzleti játszmába.

 .

csütörtök, november 01, 2012

Családilag


A Kossuth család - mondja Kossuth László médiajogász - kifogásolja, hogy Kossuth-címeres kitűzőket osztogattak egy MSZP-ünnepségen, sőt Mesterházy odáig merészkedett, hogy azt mondta: az a demokraták összetartozásának jelképe és viseljék az új köztársaság megszületésének napjáig. 
Ebből az jött ki Kossuth úrnak, hogy a szocialisták megpróbálják Kossuth nevét kisajátítani. (Gondolom, attól tart, hogy végén ő kénytelen lesz Emeszpé László néven tengődni.) Szerinte azt már bemocskolták e politikai vonalnak az elődei, amikor a bolsevista Tanácsköztársaság ideje alatt elővették, és ennek égisze alatt irtottak ki számtalan embert. Azt csak egyszer használták szellemiségének megfelelően: 1956-ban.
Mi a fene köze van Mesterházy Attilának a Tanácsköztársasághoz? Nevetséges! És ha már 56: a Kossuth-címert az a Nagy Imre állíttatta vissza, aki kicsit százszor kommunistább volt, mint Mesterházy. De nem ezért tiszteljük.
Ha már Kossuth úr médiajogász, mondhatna inkább valamit családilag az orbánista médiarendszerről. Engem érdekelne, hogy szerinte is Ázsiáig zavarná-e Orbánt Kossuth Lajos, ha élne.
Meg az is, hogy beperel-e azért a pici, suta, tréfás fölhívásomért, amit az interneten terjesztek, miszerint: “Kossuth Lajos azt üzeni: el kell menni regisztrálni!”

 .

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések