Halottak Napja idején állandóan fölbukkanó téma, hogy megváltoztak a szokásaink, egyre többen hamvasztatják a hozzátartozókat, sőt egyre többen viszik haza a hamvakat, mert nem tudják fizetni hely “megváltás”, vagyis bérlet díját. És, hogy ezt szabályozni kellene, mert a dolog most már jogi kérdéseket vet föl, ésatöbbi. Ja, és hogy nem tiszteljük a halottakat, vagy mi.
Csakugyan át kell gondolni, hogy hogyan jutottunk a mai viszonyok közé. Nekem minden temetésen eszembe jut, amikor a pap éppen arról beszél, hogy egyrészt örök nyugalom vár a szegény halottra, másrészt jön a föltámadás, hogy mi lenne, ha őszintén beszélnénk. Például azt mondaná: jön az örök nyugalom, föltéve, hogy az idők végezetéig befizetitek a lyukbérleti díjat, mert különben kidobják a szeretett felebarátotok csontjait is innen. Aztán egy kupacba kerül másokéval, így a föltámadás kicsit macerás lesz.
Valaha, ha egy falusi temetőbe eltemettünk valakit, csakugyan azt érezhettük, hogy örökké pihen ott - habár az is csak az emlékezet végéig tartott. Így, ahogy most élünk, a vállalkozói csont- és porőrzés korszakában nehéz komolyan venni a saját hitünket is. Csak legalább a “megváltás” szót ne kevernék bele ebbe a lelketlen üzleti játszmába.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése