Kihalófélben

Dunavirágok Tahitótfalunál

Bár minden okunk megvan, ne mindig csak keseregjünk, hiszen van ám, amiben Magyarország csakugyan jobban teljesít: pár héttel ezelőtt hír és fényképes beszámoló jelent meg az interneten arról, hogy Tahitótfalu magasságában emberemlékezet óta először dunavirágzás volt a Szentendrei sziget keskenyebbik Duna-ágában. Az ugyanolyan, mint a tiszavirágzás: a tiszaihoz hasonló kérészek nagyon rövidke nászrepülése. A dolog jelentősége az, hogy a sok-sok környezetvédelmi cselekedet valahogy mégiscsak annyira megtisztította a Dunát, hogy ez megtörténhetett. Vagyis: élhetőbb lett a világunk, és nyilván nem csak a kérészek számára.

Ahhoz, hogy a világot a lehető legteljesebb mértékben megtisztítsuk a saját fertőző, sőt gyilkos mocskunktól, évtizedekig tartó, rendkívül következetes sziszifuszi munkára van szükség. Szerencsére az emberben megvan az ilyesmire a hajlam: fölismerjük, hogy hülyék voltunk, vagyunk, és szépen, lassan elkezdünk korrigálni. Hosszú távon talán egyszer lesz egy lakható, élhető, kellemes Földünk, fönntartható fejlődéssel, fönntartható népességgel.

Föltéve, hogy a politikai és egyházi vezetők - meg az összes többi - egyszer végre megértik, hogy ha az emberiség létszámát nem csökkentjük legalább a jelenlegi felére, akkor bizony magunkba pusztulunk. Ma nem látom, hogy remény lehetne arra, hogy megjön az ész, de azt se hittem volna, hogy dunavirágzás lesz egyszer. Pláne, hogy nem is tudtam arról, hogy valaha is léteztek dunavirágok.

A másik lehetőség: a lakhatóság elérésében a hosszú táv legföljebb úgy rövidíthető, ha az amúgy komplett hülye emberiséget egy túlnépesedési világháború józanítja ki. Ennek csatái már elkezdődtek, például Afrikában, de a figyelmeztetések - a különösen kegyetlen csatajelenetek dacára - nem jutottak el a globális köztudatig.

Nálunk biztosan nem. Orbán - “a legjobb exportcikkünk”, ami azért nagy baj, mert az csak úgy lehet, hogy állandóan hasad - még mindig ott tart, hogy “Ma még egy veszélyeztetett fajta vagyunk, folyamatosan fogyunk”. Ezt egy olyan országban, amelyik több mint száz éve nem képes eltartani a saját népességét - most éppen nem termel és nem eszik csak “jobban teljesít”, noha jó a földje és kiválóan képzettek a polgárai, - arról nem is beszélve, hogy egy évszázad alatt elmenekült innen legalább egymillió ember, és meg is öltünk legalább egymilliót... Bár az is lehet, hogy éppen ezért nem tudjuk eltartani a népességet, vagyis magunkat.

Az az Orbán Viktor mondja ezt, aki ahelyett, hogy arra törekedett volna kormányzása idején, hogy az emberek minél tovább dolgozzanak - ameddig bírnak, és amit bírunk -, hiszen ez a közösségi érdek: csakugyan nem lesz, aki eltartsa az öregeket. Ezt régen tudjuk: talán, ha magunkat tartanánk el... Orbán egy paradigma-váltás helyett az utolsó csapást mérte például az egészségügyre, amikor munkaképes, idősebb orvosokat és szakembereket szekírozott ki az elképesztő szakemberhiánnyal küszködő ágazatból. (Vajon ettől nem “fogyik majd a magyar”? Nem csak az öregek!)

Majd talán legközelebb lesz olyan vezetőnk, aki átlát. De addig is igyekszünk. Vitázunk, cselekszünk, és mindig egy kicsit jobb lesz nekünk. Vágtatunk, mint a teknősbéka.

Az őszi hazai vitatéma az úgynevezett PET-palackokra kivetendő betéti díj dolga volt.

Ezek eléggé könnyen kezelhető jószágok. Hazavisszük, kiisszuk belőlük a többnyire magyar csapvíz minőségű vizet, aztán vagy újratöltjük, vagy gyűretlenül, esetleg morzsinkálásos maroktöpörítéssel összezsugorítjuk és szemétre vetjük őket. (Egyszer próbáltam venni elektromos zsugorítót, de kicsit százszor annyiba került, mint amennyire én gondoltam. És akkor még oda számoltam a villanyszámlát, mert árammal működött - igaz akkor még a csökkenetlen rezsik bánatos korszakában éltünk.)

Mellékszál, de jellemző egy október végi hír a magyarok közmondásos zsenialitásáról: nagyüzemben készíthetik a PET-palackokat egy magyarországi gyárban csak azért, hogy a müncheni szupermarketek üvegvisszaváltó-gépeit kijátszva felvegyék a palackokért járó 25 eurócentes betéti díjakat – számol be egy müncheni lap, az Abendzeitung München cikke alapján az Origo.

Az egyik Tengelmann-szupermarketben arra lettek figyelmesek az alkalmazottak, hogy a visszaváltó gépek tele vannak hamisított kóddal felcímkézett műanyag palackokkal, később pedig kiderült: szinte minden bolt gépeiben voltak ilyen palackok. Az Abendzeitung München azt írja: a rendőrség nagy értékű csalás gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Az ember hajlamos arra, hogy azt mondja: úgy kell a németeknek, akik telehordták a bálás mocskukkal az országunkat. De nem gondolunk ilyet, mert kulturált európai emberek vagyunk, és tudjuk: attól, hogy pár éve néhány német - magyar közreműködéssel - nagy szemétséget követett el ellenünk, nem általánosíthatunk a németekre vonatkozóan.

De ez csak - mocskos - színfolt ahhoz képest, hogy itthon vita alakult ki a PET-palackok betétdíjasításáról. Ez sokmindenre rávilágit: egyebek mellett a hülyeségünkre és a gonosz irigységünkre is.

Az irigységről annyit. hogy közösségi oldalakon jómagyar vita alakult ki arról, hogy milyen disznóság, megint a hajléktalanok járnak jól. Mert ugye az emberek döntő többsége nem váltja majd ki a betétdíjat, és a kukákba dobott palackokat megkaparíntják a hajléktalanok.

Magyarországon föltűnő jelenség, hogy miközben Európában szinte egyedülálló módon csakugyan kiváló minőségű a csapvíz, a lakosság 40 százaléka naponta veszi, issza az ásványvizet.

Első látásra ez rendben is van. Sajnos úgy adódott, hogy idén nyáron naponta három palack ásványvizet kellett meginnom egy kórházi kezelés alatt. Közben leszoktam a dohányzásról, aminek következtében rendkívüli mértékben megnőtt az ízérzékelő képességem. Ráadásul bizonyos gyógyszerek miatt ez az érzékenység tovább fokozódott.

Ebből az lett, hogy egyszercsak elkezdtem valami fura mellékízt érezni ivás közben. Rájöttem, hogy ez a kioldódó műanyag. Ízre legalábbis.

Ha igaz, hogy csapvíz helyett oldott műanyagot iszunk, akkor ez szívszorítóan nyomorúságos.

A Wikipédia szerint a PET-palackokra jellemző a jó kémiai ellenállóképesség, gyenge savak, lúgok, olajok, zsírok és aromás szénhidrogének nem támadják meg. (Mi a gyenge? A Coca Colában állítólag egy nap alatt föloldódik egy emberi fog.)

A WEBBeteg arra hívja föl a figyelmet, hogy miért nem szabad újratölteni a PET-palackokat. “Otthon is jól elvégezhető kísérlettel bizonyítható a PET-palack használatának higiéniai veszélye. A felbontást követően 24 órával - a hűtőben való tárolás ellenére is - megjelennek a baktériumok és penészgombák. Miután elfogyasztottuk az ásványvizet vagy üdítőt, és újból megtöltjük ezen palackokat, a számos mikroorganizmus azonnal fellelhető a palackunkban, majd két-három nap után szabad szemmel is jól láthatjuk a felrakódásszerű telepeket. A PET-palackok belső felszínén lévő kis egyenetlenségek ugyanis ideálisak ezen baktériumok és gombák számára, hogy telepeket alkossanak.”

Ha nem az oldódás a magyarázat az ízre, akkor ez: “Számos mikroorganizmus olyan koncentrációt érhet el a palackban lévő folyadékban, amelyek szervezetünkben (különösen a szánkban) megváltoztathatják a normál flóránkat. Másik fontos dolog, hogy a baktériumok és a gombák anyagcseréjük során számos toxikus, daganatkeltő anyagot termelnek.”

Vagyis a kényes és furfangos magyar fogyasztó nem iszik csapvizet, hanem csak a tízezer éve a földben pihenő ásványvizet, aztán daganatot kap tőle. Jogos, ha valaki több évtizeden át dohányzik, aztán amikor rákot kap, azt mondja: “hülye voltam”. Na de az ásványvíztől? Ezen a kockázati alapon génmanipulált kukoricát is ehetnék.

“De vajon tényleg olyan egészséges az ásványvíz?” - Kérdi a fogyasztovedelem.info-  “Német tudósok 15 kanadai és 48 európai ásványvízminta megvizsgálása után arra a következtetésre jutottak, hogy a PET-palackba töltött termékek antimontartalma sokkal magasabb, mint azon vizeké, amelyek polipropilén-palackban kerültek a boltokba. A feltételezések szerint a mérgező fém a palack anyagából oldódik ki, mert a PET előállításakor gyakorta antimonvegyületet használnak. A PET-palackkal szembeni gyanút erősítette, hogy a beletöltött víz antimontartalma alaposan megnőtt. (Nyugtatásul: a Heidelbergi Egyetem munkatársai azt is hangsúlyozták, hogy az ásványvizek a megengedettnél nagyságrendekkel kevesebb antimont tartalmaznak.)

Talán ennyi is elég  a rémisztésből. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a teljesen veszélytelennek látszó anyagok nem rongálják a termékenységet és a nemzőképességet. Nem azért, mert akkor Obán Viktor bánatosan halna ki, hanem azért, mert egyszerűen csak nevetségesek lennénk, ha úgy járnánk, mint a dunavirágok: pár évtized múlva tudományos szenzáció lenne, hogy gyereket nemzett egy magyar férfi.

Tudom, hogy kicsit hülyén

Tudom, hogy kicsit hülyén hangzik, de 2013 életem egyik legjobb éve volt. Csakugyan rettenetes dolgokkal kellett szembenéznem.Vélhetően rászolgáltam arra, hogy kilátástalan és nyomorult helyzetekbe kerültem, hogy megismerkedtem olyan fájdalmakkal, amelyeket azelőtt elképzelni se tudtam. De mindez semmi nem volt ahhoz képest, amennyi örömöt kaptam. A munkatársaimtól, a barátaimtól a családomtól, és akkor még nem is beszéltem az olvasóimról, a hallgatóimról, olyan emberektől is, akikről nem is tudtam, hogy az ismerőseim. Pláne, hogy szeretnek. Azzal kellett szembesülnöm, hogy a világ tele van jó emberekkel. Talán ebből az a tanulság, hogy idejében mondjuk, jelezzük, ha valami kis mondani valónk van egymásnak. És még valami, ami fontos: a jó gondolat, a szeretet üzenete és az ölelés igenis segít. Életben maradni. És ez akkor is jó, ha amúgy nincs különösebb jelentősége annak, hogy még pár évig maradunk-e, avagy sem. Hacsak nem azt tartjuk szem előtt, hogy jó élni.

Köszönök mindent.

Iván

Ezüstvasárnap

Magyarország egyre jobban teljesít: néhány napja fölfigyeltem arra, hogy a tévéreklámokban immár arra biztatják az embereket, hogy vegyenek karácsonyi ajándék gyanánt szeretteiknek gyógyszert. Mivel elég drága készítményekről van szó, arra gyanakszom, hogy ezek a hirdetések a középosztálynak szólnak. Vagyis csúszkálunk lefele. Végülis, ha műlesiklásig fokozzuk, akkor úgy is lehet venni, hogy még jobban teljesítünk.

A kérdés az, hogy karácsony idején ez megmérgesíti az embert, vagy legyen inkább békesség. A középosztály akkor kapott ekkora józanodási lehetőséget, amikor pár éve megértette: bőven elég, ha a Könyvhéten egy könyvet veszünk, pedig valaha az úgy volt, hogy egész héten minden nap egy szatyornyival jöttünk haza. Meg is volt egy évre az olvasni való. És aztán egyszercsak untig elég lett karácsonyra is egy kötet. (És ez még nem azért van, mert az elektronikus könyvek olcsók, a papírból valók pedig drága luxustermékek - ez nagyjából 10-15 év múlva lesz így.)

Mennyivel elegánsabb "karira" egy jó kis gyógyszer, pláne egy hónapra való vitamin-adag, mint valami hülye könyv, tele marhaságokkal! Na jó, eltúloztam. Ez lett a baromi nagy piacgazdaságból. Valami nagyon szociális.

Persze nem most találkozom először a lopakodó szegénységgel. A dédanyám nagyon szegény volt. És büszke. Nem fogadott el családi adományokat. De karácsonykor úgy tudott adni egy szépen becsomagolt narancsot, hogy szinte mindenki megkönnyezte. (A szocializmus cseperedésének idején csak karácsony táján láttunk narancsot. Később aztán a banán s megékezett.)

A dédanyám szeretete bármit karácsony ajándék rangjára emelt volna. Egy darab birsalma sajtot, vagy akár egy fényes almát is. De valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy marék csudavitamint tett volna szép papírba, és magához ölelt volna, csak hogy ne vegyem észre a csalást és a hazugságot.

Ha ez így folytatódik, az lesz, hogy ezüstvasárnap bemegyünk egy antikváriumba, plusz elszaladunk az MDF-piacra két kiló almáért, meg valami szép csomagolópapírért. És az almaillattól megrészegedve csakazértis boldogok leszünk a szentestén.

Neumannal (Klubrádió, Egyébként, 131220)

I. rész: 6 perc 50 másodperc után: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20131220-135855.mp3

II. rész: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20131220-142855.mp3

III. rész: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20131220-145854.mp3

Nagy határ

Pedig máskor milyen kemények tudunk lenni

Extra vizsgálatra - vagyis parlamanti bizottságra és affélékre - nincs szükség - mondja Orbán. Le is szögezi: nagyon jól mennek a dolgok az országában. Pedig nem. Nem hazudik, csak elvesztette a realitsérzékét. Évekkel ezelőtt.

Megdöbbentő, hogy szembe kell nézni: csakugyan olyan országban élünk - mert Orbán ilyen országot teremtett -, amelyben esély nincs arra, hogy az állam, a parlament vagy az igazságszolgáltatás részrehajlás nélkül, demokráciában elvárható módon kivizsgáljon egy legalább ezer-kétezer milliárdos korrupciós ügyet. Számolgatom: nem lehet ekkora a kár, pláne évente, hanem vélhetően ennek az áfája - mondjuk 270-500 milliárd. Az is akkora összeg, amely azonnali és feltétlenül többpárti és több hivatal közreműködésével végrehajtandó vizsgálatot követel. Éppen azért, mert lehetetlen, hogy ekkora összeg összefonódásos pártkorrupció nélkül észrevétlenül mozoghat. Igen, ez magyarul azt jelenti, hogy ha igaz a vád, akkor a politikai osztály számos tagjának, csoportjának távozni kell a politikából - lehetőleg a börtönbe. Orbánnal az élen.

Nem azért nem bízhatunk a korrekt kivizsgálásban, mert nem lenne rá elég sok alkalmas ember, hanem azért, mert az egész állam, és legfőképpen vezetőinek személyi összetétele, összefonódása, nem más, mint egy nagy határ korrupció. Ha valaki eddig nem értette, hogy miért kellett minden hatalmi posztot megszerezni, és azokon saját embereket tartani életfogytig, az most megértheti.

Orbán meg is mondta: mindenki tudja, hogy nagy a korrupció az országban. Érdekes módon én már évekkel ezelőtt hallottam szakemberektől ezt az 1000-2000 milliárdos számot. Biztos Orbán is. Nyilván nem tehet arról, hogy tehetetlen.

Még szerencse, hogy nem csak a mi kis járási pártbizottságra emlékeztető államszervezetünkhöz fordulhatunk. Még szerencse, hogy kettős állampolgárok vagyunk, és talán rá lehet venni az Uniót egy olyan ügy kivizsgálására, ami rájuk is tartozik, mert egész Európának kárt okoz.

Elég baj, hogy mondjuk Matolcsy nem arra kérte föl Olly Rehnt, hogy ebben segítsen. De a legfőbb számvevő Domokos László és Orbán helyett a DK fordult Brüsszelhez. Nincs más hazafias út: valahogy meg kell tisztulnunk, hogy ne legyen polgárháború.

Képernyőre!

Most sajnálom csak, hogy nem vagyok későkamasz: a közszolgálati televízió  "új, fiatal képernyős munkatársakat" keres, akiknek "szenvedélye a kultúra" és a "társadalom számára fontos értékeket" szeretne közvetíteni.

16 és 35 közötti ifjakat várnak ezzel a dumával: "Nálunk fontos, hogy magadénak érezd a közszolgálati média erényeit, megbízható és alapos legyél, és természetesen az, hogy szeresd, amit csinálsz. Előzetes tapasztalat nem hátrány, de nem is kötelező" - írják a felhívásban.

Persze én a 40 év tapasztalataival szeretnék részt venni a képernyőstenyésztésben, mint tanuló. Annál is inkább, mert sokszor fölvételiztettem médiaszakon, és amikor a jelölt semmire nem tudott válaszolni, megkérdeztem, hogy mégis mi szeretne lenni, igen gyakran az volt a válasz, hogy “képernyős”.

Igazából persze arra lennék kíváncsi, hogy milyen, társadalom számára fontos értékeket akar közvetíteni az a médiakonszern, amelyikhez hasonlóan részrehajló és hazudós még nem volt emberemlékezet óta Magyarországon. Arról nem is beszélve, ahogy a munkatársaival elbánt.

Kínai kártya

Nem is nagyon merem ide írni, mert hátha Vágó Pista is nézegeti: 

Még születésnapomra kaptam egy nagyon jó kis játékot Dávidtól: egy dobozka nagyon mágneses acélgolyócskát. Annyira erősen húzzák egymást, hogy afféle dísztárgyakat kehet létrehozni a csomóból. (Meg különben is nagyon szeretem a mágnest. Nem csak tárgy, hanem a világ egyik legtalányosabb jelensége.) Tegnap addig pakolgattam a golyókat, amíg egy karkötő lett belőlük. Pont illett a karomra. Csinos is volt. Föl is tettem. Aztán arra gondoltam, éjszakára magamon hagyom. Állandón hirdetik ezeket a mágneses cuccokat, úgyis fáj a térdem, úgyis sajog a vesém, nézzük meg, mi lesz reggelre.
Az lett, hogy éjjel háromkor ébredtem föl először. Kimentem pisilni - nem prosztata, hanem vízhajtó -, és csoda volt: a térdek nem fájtak. A vesék környéke is éppen csak. Most, délután is eléggé jól van a sorvadt lábam, és a vese se fáj.
Kíváncsi vagyok, mi lesz reggelre. (131105FB)

Szóljatok!

Nagy örömömre már lehet kapni két újabb könyvemet e-book változatban is. Ez azért fontos, mert az utóbbi évben - persze főleg külföldön élő barátaim a világ minden tájáról - sokszor kérdezték, hogy a Tőkés Lászlóról és a Róna Péterről szóló könyveimet mikor lehet letölteni. Mostantól. Szóljatok másoknak is, hátha érdekel valakit.

Tőkés László: http://www.multimediaplaza.com/ekonyvek/adatlap/3264

Róna Péter: http://www.multimediaplaza.com/ekonyvek/adatlap/2749

Kínai kártya

Az amúgy kitűnő állapotomra az a jellemző, hogy vasárnap bementem a városba, hogy a kisfiamat edzésre vigyem, aztán úgy délután négykor elaludtam, és hétfőn délután kettőkor ébredtem. És ez így megy, szinte mindennap.(Ja: a múlt héten Szentendrére költöztem, internetem se volt.)

Szóval ezek a 24 órás szunyókálások nem igazán egészségesek. De nem baj, már csak két kemó van, aztán majd virrasztok.

Volt még egy jó: Dávidtól kaptam egy telefont, amit ő ingyen kapott egy előfizetéshez, hogy adjam oda a kisöccsének. (Aki, amikor megtudta, hogy beteg vagyok, elkezdett nekem ájfonra gyűjteni, mert egyszer, régebben azt mondtam neki, hogy olyat szeretnék.) Megpróbáltam beindítani, de sajnos a menü nyelve valahogy kínaira ugrott. A PIN-kódot még csak be tudtam vinni, így tudta volna használni beszélgetésre, de kicsit hülye dolog, ha valakinek végre van húsz-harminc alkalmazása, játéka, csak azokat kínai nyelvvel nehéz használni. Vasárnap persze nincsenek nyitva a szolgáltató boltjai, így úgy nézett ki, hogy két nap is kell az átállításhoz. De útközben eszembe jutott, hogy a kínaiaktól kell segítséget kérni. Be is mentünk egy kínai étterembe, ahol találtunk egy olyan kamaszforma gyönyörű kíni lányt, akit megkérdeztem, hogy tud-e kínaiul. Mondta, hogy igen. És olvasni is tud-e. Persze! Mutattam neki, mi a baj a telefonnal. Olyan fél perc alatt rendbe tette az egészet. Mindigis szerettem, hogy vannak itt kínaiak.

Na, erre ma sehogyse jutott eszembe a saját PIN-kódom.Szerencsére még nyitva volt a T-pont, ahol az eddigi borzalmas T-tapasztalataimat megcáfolva, egy fiatalember nagyjából öt perc alatt csinált új kódot. Sőt: fizetni se kellett, mert fölhívta a figyelmemet, hogy vannak még jutalom-pontjaim, amelyeket ilyesmire is lehet költeni. (Többnyire órákat kell várni, rendkívül körülményesek, ha probléma merül föl, ahelyett, hogy igyekeznének megoldani, fölteszik a kezüket. De nem így Szentendrén!) (131127FB)

Ja, ezt még:

Baranyi Ferivel találkoztam a villamoson. Jól megijedhetett, hogy egy tök kopasz csupaszképű idegen mellé ugrik és megöleli. Persze, nem ismert meg. Jót beszélgettünk még a megállóban is. Nagyon kedvelem: jobb lenne a többen olvasnák. Nem csak formaérzéke, jelleme is van neki. (131129FB)

Rontás

Most szólok, hogy amennyiben a lóverseny-fogadás a nemzetinek csúfolt dohányboltokba kerül, a magyar államnak számolnia kell azzal, hogy beperlem, méghozzá megrontásért.

Történt ugyanis, hogy naptárilag éppen pont a trafiknyitások pillanatában leszoktam a dohányzásról. Jó lenne, ha azzal henceghetnék, hogy politikai okokból, tiltakozásul keményedtem meg, magamtól is megvonva a jót csak azért, hogy Orbán Viktor kegyeltjei rajtam ne keressenek… Valójában diócskányi szörny dagadozott a tüdőmben, és egy rettenetes vizsgálat után jobbnak láttam, ha negyven év után befejezem a dohányzást. (Megjegyzem, ha amerikai lennék, bepereltem volna a dohány- és pláne a reklámipart.)

Ha a dohányboltokban lehet majd fogadni a lovakra (nem csak ott, de nekem az lesz legközelebb, és nehézkesen, bottal járok), akkor rendkívüli kísértésnek leszek kitéve. Eddig például azért sem tettem be a lábamat trafikba, mert félek, hogy a látvány, az illat ugyanúgy elcsábít, mint kamaszkoromban. Szinte biztos, hogy elcsábítana, mert én nagyon szerettem dohányozni.

Ha nem is szenvedélyes, de - tréfásan: Csurka István emlékére - szeretetteljes fogadó vagyok, aki 1000 forintnál többet soha nem költ ilyesmire, ne is próbálkozzon majd az állam jogásza azzal, hogy szenvedélybeteg lennék, és úgy kell nekem.

Már előre látom: megyek majd a nemzeti dohány- és lóversenyzős boltba, és ha nem figyelek oda, egyszercsak azon kapom magam, hogy nézegetem a dobozokat. Így kezdődött jópár évtizeddel ezelőtt is - sőt: gyűjtöttem a dobozokat. Sőt: az orosztanárommal csereberéltünk! És majd eszembe jut, hogy mennyire jó volt, amikor először vettem cigit, és a Feneketlen tónál elszívtam: Hogy például férfinak éreztem magam - ami most megint rám fér, úgy néz ki.

Azok közül sámosan, akik Amerikában rákot kaptak, milliós kártérítésekhez jutottak. Én eddig nem indítottam pert, mert a felelősök, a felelős állam a rendszerváltáskor elenyészett. De ha most, másodszor is megrontanak, indítom a pert, akkor is, ha érzem majd, hogy egy picikét visszaélek a joggal. De sajnos az úgy van, hogy a joggal való visszaélőkre a saját nyomorult eszközeikkel lehet hatékonyan támadni.