csütörtök, november 01, 2012

Családilag


A Kossuth család - mondja Kossuth László médiajogász - kifogásolja, hogy Kossuth-címeres kitűzőket osztogattak egy MSZP-ünnepségen, sőt Mesterházy odáig merészkedett, hogy azt mondta: az a demokraták összetartozásának jelképe és viseljék az új köztársaság megszületésének napjáig. 
Ebből az jött ki Kossuth úrnak, hogy a szocialisták megpróbálják Kossuth nevét kisajátítani. (Gondolom, attól tart, hogy végén ő kénytelen lesz Emeszpé László néven tengődni.) Szerinte azt már bemocskolták e politikai vonalnak az elődei, amikor a bolsevista Tanácsköztársaság ideje alatt elővették, és ennek égisze alatt irtottak ki számtalan embert. Azt csak egyszer használták szellemiségének megfelelően: 1956-ban.
Mi a fene köze van Mesterházy Attilának a Tanácsköztársasághoz? Nevetséges! És ha már 56: a Kossuth-címert az a Nagy Imre állíttatta vissza, aki kicsit százszor kommunistább volt, mint Mesterházy. De nem ezért tiszteljük.
Ha már Kossuth úr médiajogász, mondhatna inkább valamit családilag az orbánista médiarendszerről. Engem érdekelne, hogy szerinte is Ázsiáig zavarná-e Orbánt Kossuth Lajos, ha élne.
Meg az is, hogy beperel-e azért a pici, suta, tréfás fölhívásomért, amit az interneten terjesztek, miszerint: “Kossuth Lajos azt üzeni: el kell menni regisztrálni!”

 .

2 megjegyzés:

ajsa írta...

Hát én részben egyetértek Kossuth Úrral. Nem tartom szerencsésnek ezt a kisajátítást, mint ahogy anno Orbánék kokárdázása is mély ellenszenvet váltott ki belőlem. Nem külsőségekben kell összetartani...

Névtelen írta...

Orbánék kokárdázása megmutatta: az összetartást a külsőségekben is ki kell fejezni. Lehetne másként is, ha felvilágosultabbak lennének honfitársaink. De nem azok.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések