Aki egy megrázó bűneset után azzal áll elő, hogy ő majd megvédi a városa népét a szexuális bűnözők ellen, azt azonnal le kell váltani. Mert ha azt állítja, hogy ezután meg fogja védeni az embereket, akkor eddig miért nem tette. (A helyes válasz: nem lehet. Mindig lesznek borzalmas emberek.)
Valami pici remény azért lenne a védelemre. Először is: a nevelésben vissza kellene térni ahhoz a régen volt alapvetéshez, hogy a nőket éjjel haza kell kísérni akkor is, ha tiltakoznak, és akkor is, ha ezért macsónak csúfolnak minket.
Másodszor: ezer és ezer magvas írás jelenik meg arról, hogy mit kell tennünk, ha köhögünk, vért látunk a vizeletünkben, csomót találunk a bőrünk alatt, vagy éppen fura foltot a bőrünkön. De hogy mit kell tenni, kihez kell fordulni akkor, ha a fura érzésekre bukkanunk a lelkünkben, arról nem esik szó. Mit kell tenni, ha még ép ésszel azt érzi valaki, hogy akár erőszak árán is magáévá tenne egy nőt? Vagy akkor, ha valaki meglepve érzi, hogy gyerekek után kukucskál, és erotikus képeiket keresgéli az interneten. Biztos van olyan szakasz a szexuális eltévelyedések felé vezető úton, ahonnan még gyógyászi segítséggel vissza lehet fordulni. Már akkor is megérné ezt tudatosítani, ha ezerből csak egy ember kapna így segítséget. Talán, ha erre is figyelnénk, csakugyan megvédhetnénk életeket.
.
3 megjegyzés:
Picit azért összetettebb ez...
Bár sosem szándékoztam nőket erőszakolni, sőt, gyerekek után sem kukucskáltam, de azt sejtem, a totális antiszociális attitűd, egyfajta elzárkózott állapot lehet ezeknél a fazonoknál az, ami rásegít arra, hogy ne is mérlegeljék, hogy amit művelnek, az beteg-e, vagy sem.
Valami beszűkült tudatállapot eredményezhet ilyesmit azoknál, akik aztán bekerülnek a hírekbe. Talán jobban kéne figyelni rájuk, vagy szóra bírni őket.
Csak hát ez nehéz dolog: egy csomó szociopata habitusú ember éldegél ebben az országban (is), de nem mind föltétlen (a környezetére nézve) agresszív. Talán ahol elveszítik a kilátásaikat vagy a kapcsolatot a többi emberrel, ott lehet a töréspont. De a felvetés mindenképpen érdekes!
A felvetést én is üdvözlöm, rámutat arra, hogy az embernek van tudata is, és nagyon kevés szó esik arról, hogy ez hogyan működik. De sajnos ebben a kultúrkörben nem divat erről beszélni. Majd Isten segítségével kikecmergünk mindenből, és kész.
Aki nem hisz Istenben, azon hogy segítsen? Nincs mindig Atya, aki helyettem megoldja a gondjaimat. Azokat inkább nekem kéne. Feltéve, ha felismerem azokat - betegségtudat , és ki is akarok gyógyulni belőlük. Így már használhat egy külső, pszichológiai segítség is. De ha az állati sorban érzem jól magam, akkor akárki akármit beszélhet nekem, ott fogok ragadni. Sajnos a szülők, a baráti kör, az iskola és a munkahelyi környezet szerepe megkerülhetetlen a felnőtté válásban. Oda kell figyelni már a bölcsiben is a kis királyfiakra és a kis hercegnőkre. Igaz, akkor nem lehet önmegvalósítani az apukáknak és az anyukéknak, hanem a hagyományos családmodell szerint a gyerek az első.
Megjegyzés küldése