hétfő, július 09, 2012

Az édi fiú rikoltozása

Novák Előd jobbikos képviselő szerint - akinek egyetlen szimpatikus tulajdonsága, hogy erősen emlékeztet a folyamatosan hisztériázó, de amúgy édi vérmeleg fiúcskákra - már ott tart a rémlátásban, hogy “Budapest a homoszexuálisok európai fővárosa lett”. Azért meg tiltakozott: kétezer rendőrt vezényeltek vidékről a melegfölvonulók védelmére.
Kezdjük az utóbbival: ha szintén meglehetősen furán viselkedő - korbácsos, újságírókat anális illetéssel fenyegető - Zagyva képviselőtársa morcos híveivel nem akart volna rátámadni a melegekre, akkor nem lett volna szükség rendőrökre. Pár száz, a gyilkos indulattól gyűlöletgörcsben öklendező jobbikos náci kerül nekünk sokmillióba. 
Ami a fővárosságot illeti: Novák pontosan tudja, hogy annak éppen az ellenkezője igaz, hiszen Budapesten van félnivalójuk a melegeknek. De ettől még a magyar melegek fővárosa. Kicsit több meleg él Budapesten, mint gárdista. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy az országban hány leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) él - a “queer” azt jelenti, hogy majdnem olyan “szokatlan”, mint Novák -, plusz még hozzávesszük ezek rokonait és barátait is, akkor bizony jóval többen vannak, mint a jobbikosok. Vagyis, ha lenne annyi eszük és bátorságuk, hogy pártot alapítsanak, több képviselőjük lenne, mint a náciknak.
Így csakugyan lenne mitől félni a kappanhangon rikoltozó Nováknak. Ha a melegek (stb) végre fölismernék: ahhoz politikai képviselet kell, hogy egy Tarlós főpolgármester ne tehessen kínos megjegyzéseket rájuk, egy főkapitány ne tilthassa be - jogellenesen - a parádéjukat. A cél nem lehet más, mint az, hogy például ne a melegek érezzék magukat az utcán veszélyben, hanem a nácik. 
Jó lenne, ha végre egyenként és együtt fölismernék, mennyire fontosat mondott Majtényi László a Budapest Pride Fesztivál megnyítóján pár napja: “jogaink vannak, amelyek nem az állam ajándékai, hanem amelyeket az állam, akár fogcsikorgatva, de köteles tiszteletben tartani”.
Ha ez az összefogás már pár éve megvalósult volna, az is lehet, hogy ma a Fidesz nem a náciknak udvarolna titkos, konspirálós szerelmes révületben.

 .

1 megjegyzés:

kelgyo írta...

1. Az édibédi Novákról az az alapszabály jut eszembe, hogy az averziók sokszor pont a bennünk felismert tulajdonságokkal szembeni ellenérzések. A konkrét esetre élezve: a homofóbok nyúljanak jó mélyre magukban, és előbb-utóbb felismerik saját látens homoszexualitásukat, ami ellen valójában küzdenek.
(Esetleg aki nem látta volna, nézze meg az Amerikai szépség című filmet, abban elég erős utalás van erre a tényre.)
2. Csak kérdem: Zagyva egyáltalán hogy mert olyan hangnemet megütni, amiről az eseményen készült videofelvételek tanúskodnak?
3. Tarlós és környezetének üzenem: nem kell benyalniuk, elég lenne pl. azt felismerniük, hogy a LMBT sportrendezvény az érdeklődők, látogatók révén esetleg némi pénzt is hozna a házhoz, és ennek tudatában nem elhatárolódni kellene tőle, hanem támogatni.
Nem tudom, nekem ez jutott eszembe.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések