hétfő, november 21, 2011

Hitler anyja újra terhes

Ez egy falfirka volt valamikor, nem is olyan régen. Az is ott volt, hogy “cigány, zsidó reszkess”. Arról jutott eszembe, hogy Csurka megint írt. Jó nagyot. Nem tudtam végig elolvasni, mert ez a kiváló tehetségű ember szétesett, beborult, követhetetlen. Össze-vissza csapkolódik, féligazságokból kikalapált, hagymázzal összekent nyelű baromságpöröllyel, mint mindig. Vagy legalábbis nem ér annyit, hogy a követési erőt ráfordítsam. Talán ha pszichiáter lennék. Nem lenne baj, hogy írt, hiszen tette ezt eddig is, ilyen már évek óta. 
Az a baj, hogy már megint társadalmi esemény lett, megint téma a közbeszédben, megint figyeli a világ a mi szégyenünket, noha már évek óta szinte senki nem törődött vele. Ezt köszönhetjük Tarlós Istvánnak meg Orbán Viktornak. Sikerült megint tényezővé tenni Csurkát. Ha úgy tetszik megtermékenyíteni, hormont nyomni bele, mi meg várhatjuk, hogy mi lesz belőle. Milyen lesz a termés, a gyerek.
Ha majd a Fidesz összeszámolja vereségének, az ország bóvlisodásának okait, a matolcsyzmus országlása mellé ezt is vegye bele. A nácikkal való nyílt mutyit. Mert azért lássuk be, hogy ennél nagyobb bóvliság nem történhetett velünk.

 .

4 megjegyzés:

Gopál írta...

Jó ez a fotó. Betenném az orvosi könyvekbe a demencia kórképének leírásához, mivel "irodalmi" idézeteket ott nem igen használnak.

pufiindian írta...

Tudom, hogy borzalmas, de védekeznünk kell az ilyen alakok ellen. Én úgy védekeztem, hogy meghallgattam Fegyát a Youtube-on.
Sírtam egyet a sötétben, de a szívem megtelt gyönyörűséggel. Próbáljátok ki.

Névtelen írta...

Nem sírni kell. Ütni! Itt a beszéd már régóta nem segít. Morál, erkölcs, adott szó, tisztesség. Ismeri még valaki ezeket a fogalmakat ebben az országban? Egy beteg embrt pedig akarata ellenére is kezelni kell. A többiek érdekében.

Névtelen írta...

Három mondatában több van, mint az Ön összes irásában., Iván.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések