hétfő, június 06, 2011

Egy politikai fogolyra

Már a legutóbbi választás hetében is tudni lehetett, hogy a Fidesz, illetve Orbán Viktor, valamint karaktergyilkossági szakhelyettese, Semjén Zsolt a kriminalizálás mestere: az utolsó pillanatban emeltek vádat* a Fideszre veszedelmes jelöltek ellen. Ezek az esetek - a jogi alapjuktól függetlenül - a Fidesz és a vele szövetséges ügyészek mélységes romlottságát mutatták. Veresegyházon figyeltem, hogy mekkora furfanggal támadnak az ország legrégebben hivatalában levő polgármesterére. Egyetlen fideszes nem akadt, aki szót emelt, pláne a jelöltségről lemondott volna tiltakozásul. Megdöbbentő ez a gerinctelen bűntársi egység ebben a pártban.
Aztán már csak a legnaivabbak csodálkoztak azon, hogy például Gyurcsány Ferencet megpróbálják legalább vezetőszáron hurcibálni a kamerák előtt.
Most határkőhöz értünk: Szima Juditnak a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet vezetőjének letartóztatása a legsúlyosabb provokáció Orbán hatalomra jutása óta. A rendvédelmiekkel való tárgyalások közepette először kirekeszti az érdekvédelmi szervezetek felét, aztán odabohócozik a tüntetőknek, majd elfogatja az egyik - erősen hangoskodó - szakszervezet vezetőjét. Kitűnőnek tűnik az ötlet azért is, mert Orbán azt gondolhatja, hogy a hiteltelen nácikon kívül senki nem áll Szima Judit mellé, hiszen ő az, aki a Jobbikkal kötött szövetséget, így a baloldali és liberális politikusok és például újságírók között utálatos embernek számít.
Orbán azt hiszi, az emberek annyira hülyék, hogy át sem fut az agyukon: ha ezt a hatalom megteheti, hogy bárkit politikai fogságba vet, akkor holnap megint tovább merészkedik. Nem csak az erősen kritikus szakszervezeti- és civil vezetőkre érkeznek majd számokkal alátámasztott följelentések, hanem bárkire. Van-e olyan ember, akit nem lehet, mondjuk harminc napra vizsgálati fogságba hurcolni, bármilyen indokkal? Pláne, ha pénzzel is kénytelen bánni, munkakörileg.
Érdekes, hogy Orbánban és ügyészeiben, pláne a Fideszben megint nem moccan a veszélyérzet: megint nem volt hatástanulmány arra az esetre, ha kivívják a világ szakszervezeteinek tiltakozását. Hiba, ha egy, az egész világon csúfolt hatalom azt hiszi, hogy már nincs mit veszteni.

* valójában nem "vádat emeltek", hanem csak "meggyanúsítottak".

.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések