Úgy tűnik, a szocialisták nem kapnak időt a gyászmunkára, ami pedig fontos, egészségvédő dolog. Bár az is lehetséges, hogy annak is van fölszabadító ereje, ha már a toron azonnal mindenki mindenkinek nekiesik. Vannak hagyományai ennek a magyar családokban, hátha most is bejön. A kérdés persze az, hogy ez elfajul-e a síron táncolás önfeledt rítusáig. A táncrend már alakul.
Arról aligha lehet vita, hogy a szocialista párt népítéletet kapott, ezt jórészt meg is érdemelte. (Az ezzel kapcsolatos orbánkodásokkal nem érdemes törődni, hiszen nettó sületlenségeket beszél, amikor például azt állítja, hogy a mi hazánkról évek óta csak rossz hírek jelentek meg.)
Miközben nem vitathatjuk, hogy az MSZP döntő többségükben jószándékú és becsületes emberek közössége, aligha hihető el, hogy az egyik személyiségnek, csoportnak csak hibája, a másiknak csak erénye van, volt. Hosszasan lehet sorolni, hogy kik, hol, miben tévedtek, miért és mire alkalmatlanok. Aztán lehet legalább olyan hosszasan sorolni az igazságokat másokról. Tudom, hogy így szocializálódtunk, de ahhoz, hogy a szocialisták ne teljesen lepusztulva jöjjenek ki az elkerülhetetlennek látszó belharcokból, talán az lenne a legjobb, ha a megszólalók mindenekelőtt azt tárnák föl a közösség előtt, hogy ők, személy szerint miben hibáztak és miben vétkeztek.
Mert hiba lehet, ha mondjuk társadalmi viták nélkül kezd valaki reformokba, ám bűn az, ha valaki belülről, például lobbiérdekből akadályozza ezek végrehajtását.
A szocialista párt első és legelső sorban azért vesztett hatalmasat, mert a Bajnai-kormány eredményei nem tudták feledtetni például a BKV-típusú ügyeket, vagyis az elpofátlanodott korrupciót. Ennek az lett a vége, hogy a szocialista párt vállalhatatlan ügyeit az amúgy baloldali szavazók még a szavazófülke magányában sem tudták vállalni. A jelenségnek azonban története van, aminek csak egyik vége az, hogy a pártot ma bőszen oligarcházzák jobbról. A másik végén, vagy valahol út közben föl kellett volna tárni azt, amit amúgy még a kívülállók is tudtak vagy sejtettek. Például ebben biztosan megvan mindekinek a saját felelőssége. Talán itt lenne az ideje, hogy mindenki mondja el a saját őszödi beszédét, de úgy, hogy azt az egész ország hallja. Másképp nem lesz megtisztulás.
Természetesen az MSZP a következő négy évben jól ellehet megtisztulás nélkül is. Tulajdonképpen nincs is boldogabb állapot, mint félközép pártként bírálgatni egy diktatúrára és törvénycsűrcsavarásra hajlamos túlhatalmat. Másra nem nagyon számíthatunk. Itt van például az MSZP elképesztő bénasága miatt megválasztott szelektív moralista államelnök, aki megengedte magának azt, hogy az első forduló előtt vagy legalább után egy szót sem szólt a Kubatov-ügyről, és aki a második forduló után örvendezésében egy félmondattal sem jelezte, hogy tudatában van felelősségének: szúrós szemekkel figyel majd, és nem engedi még a törvényesnek látszó túlkapásokat sem.
Az MSZP különös felelőssége most az, hogy lesz-e a baloldalnak egy olyan magja, amelyikhez legalább igazodni lehet, vagy szétszórt szabadcsapatok harcolnak hol a hatalom, hogy egymás ellen, amíg a gyászt bizarr, kísértettáncos emlékké nem oldja a jótékony idő.
Arról aligha lehet vita, hogy a szocialista párt népítéletet kapott, ezt jórészt meg is érdemelte. (Az ezzel kapcsolatos orbánkodásokkal nem érdemes törődni, hiszen nettó sületlenségeket beszél, amikor például azt állítja, hogy a mi hazánkról évek óta csak rossz hírek jelentek meg.)
Miközben nem vitathatjuk, hogy az MSZP döntő többségükben jószándékú és becsületes emberek közössége, aligha hihető el, hogy az egyik személyiségnek, csoportnak csak hibája, a másiknak csak erénye van, volt. Hosszasan lehet sorolni, hogy kik, hol, miben tévedtek, miért és mire alkalmatlanok. Aztán lehet legalább olyan hosszasan sorolni az igazságokat másokról. Tudom, hogy így szocializálódtunk, de ahhoz, hogy a szocialisták ne teljesen lepusztulva jöjjenek ki az elkerülhetetlennek látszó belharcokból, talán az lenne a legjobb, ha a megszólalók mindenekelőtt azt tárnák föl a közösség előtt, hogy ők, személy szerint miben hibáztak és miben vétkeztek.
Mert hiba lehet, ha mondjuk társadalmi viták nélkül kezd valaki reformokba, ám bűn az, ha valaki belülről, például lobbiérdekből akadályozza ezek végrehajtását.
A szocialista párt első és legelső sorban azért vesztett hatalmasat, mert a Bajnai-kormány eredményei nem tudták feledtetni például a BKV-típusú ügyeket, vagyis az elpofátlanodott korrupciót. Ennek az lett a vége, hogy a szocialista párt vállalhatatlan ügyeit az amúgy baloldali szavazók még a szavazófülke magányában sem tudták vállalni. A jelenségnek azonban története van, aminek csak egyik vége az, hogy a pártot ma bőszen oligarcházzák jobbról. A másik végén, vagy valahol út közben föl kellett volna tárni azt, amit amúgy még a kívülállók is tudtak vagy sejtettek. Például ebben biztosan megvan mindekinek a saját felelőssége. Talán itt lenne az ideje, hogy mindenki mondja el a saját őszödi beszédét, de úgy, hogy azt az egész ország hallja. Másképp nem lesz megtisztulás.
Természetesen az MSZP a következő négy évben jól ellehet megtisztulás nélkül is. Tulajdonképpen nincs is boldogabb állapot, mint félközép pártként bírálgatni egy diktatúrára és törvénycsűrcsavarásra hajlamos túlhatalmat. Másra nem nagyon számíthatunk. Itt van például az MSZP elképesztő bénasága miatt megválasztott szelektív moralista államelnök, aki megengedte magának azt, hogy az első forduló előtt vagy legalább után egy szót sem szólt a Kubatov-ügyről, és aki a második forduló után örvendezésében egy félmondattal sem jelezte, hogy tudatában van felelősségének: szúrós szemekkel figyel majd, és nem engedi még a törvényesnek látszó túlkapásokat sem.
Az MSZP különös felelőssége most az, hogy lesz-e a baloldalnak egy olyan magja, amelyikhez legalább igazodni lehet, vagy szétszórt szabadcsapatok harcolnak hol a hatalom, hogy egymás ellen, amíg a gyászt bizarr, kísértettáncos emlékké nem oldja a jótékony idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése