„Valaki” kérdezi, hogy miket olvasok mostanában. Éppenséggel hat könyvet. De ami a legfontosabb: az egyik ládámból előkerült Desmond Morristól Az állati jogok szerződése. Jó, ha mindenki olvasgatja – legalábbis azok, akik emberek szeretnének maradni.
Vizsgáltam az állatokkal való bánásmódot vágóhidakon. A marha nem tudja, hogy hamarosan megölik. Puskával lövik fejbe. Ha rendesen eltalálják, semmit nem érez. A disznót villannyal ütik meg, elkábul, nem érzi, amikor megszúrják a torkát. De szállításkor, a halála előtt ez a nagyon intelligens állat tudja, hogy meg akarják ölni. Megpróbál menekülni. Ilyenkor egymást tapossák. Sokan elpusztulnak, mielőtt áramütés érné őket. A disznó félelmében akár infarktust is kaphat. Tanúja voltam egy ilyen esetnek, amikor az állatot éppen herélték.
Az emberrel az a baj, hogy az ipari hústermelésben nem tartja be az állati jogok szerződését. A marha esetében ez elsősorban akkor nyilvánvaló, ha csak istállóban tartják, és főleg akkor, amikor a vágóhídra szállítják. A disznó utolsó napjaiban szinte minden mozzanatnál sérülnek a jogok, de legfőképpen akkor, amikor teherautókon szállítják őket. Nem kevésbé borzalmas, ahogy a tenyésztelepeknek mondott húsgyárakban tartják őket. Egész életükben egy olyan 150 x 70 centis beton- vagy oszlopkarámban, ahol szülnek és híznak. A csirkeféléknél is a tartással van baj, hiszen az ötvenszer ötvenes ketrecek - amelyekben hármasával tartják őket - egyszerűen borzalmasak. Levágják a csőrüket, hogy ne tépjék szét egymást. (Saját szememmel láttam ilyet. Nem ketrecben voltak, hanem ötszázan egy teremben, ahol csak mesterséges fény volt, amivel szabályozni lehetett a "nappalok" és "éjszakák" hosszát, és ezzel a tojástermelést. A kakas nélkül élő tyúkok gyakran egymásra támadtak, és a kloákán kezdve, kitépve a beleket, agyoncsipkedtek egyet-egyet maguk közül.
Az emberek többsége úgy bánik az állatokkal, mint azokkal az emberekkel, akikkel nem kell elszámolni.
Sose felejtem el: egyszer láttam egy dokumentumfilmet arról, hogyan szállítják a kínaiak az éttermekbe a kutyákat meg a macskákat. Például kitörik a kutyák lábait, hogy ne mocorogjanak a ketrecben. A macskákat élve nyúzza a szakács. Még élve bedobja a megnyúzott, élő testet a forró vízbe. Nagyon jó film volt, mert rendesen rosszul lettem tőle, noha láttam már borzalmakat életemben. De soha nem felejtem el a narrátor utolsó mondatát: "Ne vessék meg ezért a kínaiakat, mert ők ugyanígy bánnak egymással is."
Pedig bánhatnánk az állatokkal tisztességesen is. Ennek két kritériuma van: éljenek boldogan és szenvedés nélkül haljanak meg.
Gyerekkoromban én az állatorvos nagyapám kétholdas kertjében éltem. Igazán paradicsominak mondható körülmények közepette. A paradicsomság része volt, hogy soha nem láttam fölösleges szenvedést az állatok között, pedig igen nagy számban voltak körülöttünk. Például a hatalmas gazdasági udvarban szinte szabadon éltek. Egész nap heverésztek, kapirgáltak, dagonyáztak, üzekedtek kedvük és természetük szerint. Ha egy tyúkra volt szükség a háztartásban, a nagyanyám vette a kicsi puskáját, kiment, kinézett egyet, és lelőtte. Azonnal, minden szenvedés nélkül pusztult el. Nem úgy, mint máshol, ahol kergették őket, aztán nyiszatolták a torkukat, aztán vérezve rohangáltak még egy darabig.
Mostanában láttam egy csomó képet delfinek és bálnák lemészárlásáról. Európából. A vérengzésen és kínzáson, a rettenetes kegyetlenségen túl fölháborodom azért is, mert erősen hiszem: ezek az emberhez hasonlítható értelemmel bíró lények. Ahogy nem értem, hogyan lehet egy gorillát megölni. Napokat töltöttem azzal, hogy néztem őket, és természetesen elolvastam és megnéztem róluk mindent. Aki belenéz a szemükbe, és nem látja bennük az embert, az még annyira se ember, mint a gorilla. (Bár mit várunk: talán egy éve olvastam, hogy a busmanok az ENSZ segítségét kérték, mert megeszik őket a környező népek. Egyébként a saját szemszögükből talán jogosan, mert nem embernek, hanem majomfélének tekintik őket. Mint ahogy a fehér ember a múlt században: Amerikában a majom és az ember közötti „darwini” láncszemként mutogattak egyet – állatkertben. Tiltakoztak is az egyházak. De nem ezért, mert embert állatkertben állítottak ki, hanem a darwinozás miatt.)
Ez van. Olvasgatni kellene Desmond Morrist. Legalább.
Vizsgáltam az állatokkal való bánásmódot vágóhidakon. A marha nem tudja, hogy hamarosan megölik. Puskával lövik fejbe. Ha rendesen eltalálják, semmit nem érez. A disznót villannyal ütik meg, elkábul, nem érzi, amikor megszúrják a torkát. De szállításkor, a halála előtt ez a nagyon intelligens állat tudja, hogy meg akarják ölni. Megpróbál menekülni. Ilyenkor egymást tapossák. Sokan elpusztulnak, mielőtt áramütés érné őket. A disznó félelmében akár infarktust is kaphat. Tanúja voltam egy ilyen esetnek, amikor az állatot éppen herélték.
Az emberrel az a baj, hogy az ipari hústermelésben nem tartja be az állati jogok szerződését. A marha esetében ez elsősorban akkor nyilvánvaló, ha csak istállóban tartják, és főleg akkor, amikor a vágóhídra szállítják. A disznó utolsó napjaiban szinte minden mozzanatnál sérülnek a jogok, de legfőképpen akkor, amikor teherautókon szállítják őket. Nem kevésbé borzalmas, ahogy a tenyésztelepeknek mondott húsgyárakban tartják őket. Egész életükben egy olyan 150 x 70 centis beton- vagy oszlopkarámban, ahol szülnek és híznak. A csirkeféléknél is a tartással van baj, hiszen az ötvenszer ötvenes ketrecek - amelyekben hármasával tartják őket - egyszerűen borzalmasak. Levágják a csőrüket, hogy ne tépjék szét egymást. (Saját szememmel láttam ilyet. Nem ketrecben voltak, hanem ötszázan egy teremben, ahol csak mesterséges fény volt, amivel szabályozni lehetett a "nappalok" és "éjszakák" hosszát, és ezzel a tojástermelést. A kakas nélkül élő tyúkok gyakran egymásra támadtak, és a kloákán kezdve, kitépve a beleket, agyoncsipkedtek egyet-egyet maguk közül.
Az emberek többsége úgy bánik az állatokkal, mint azokkal az emberekkel, akikkel nem kell elszámolni.
Sose felejtem el: egyszer láttam egy dokumentumfilmet arról, hogyan szállítják a kínaiak az éttermekbe a kutyákat meg a macskákat. Például kitörik a kutyák lábait, hogy ne mocorogjanak a ketrecben. A macskákat élve nyúzza a szakács. Még élve bedobja a megnyúzott, élő testet a forró vízbe. Nagyon jó film volt, mert rendesen rosszul lettem tőle, noha láttam már borzalmakat életemben. De soha nem felejtem el a narrátor utolsó mondatát: "Ne vessék meg ezért a kínaiakat, mert ők ugyanígy bánnak egymással is."
Pedig bánhatnánk az állatokkal tisztességesen is. Ennek két kritériuma van: éljenek boldogan és szenvedés nélkül haljanak meg.
Gyerekkoromban én az állatorvos nagyapám kétholdas kertjében éltem. Igazán paradicsominak mondható körülmények közepette. A paradicsomság része volt, hogy soha nem láttam fölösleges szenvedést az állatok között, pedig igen nagy számban voltak körülöttünk. Például a hatalmas gazdasági udvarban szinte szabadon éltek. Egész nap heverésztek, kapirgáltak, dagonyáztak, üzekedtek kedvük és természetük szerint. Ha egy tyúkra volt szükség a háztartásban, a nagyanyám vette a kicsi puskáját, kiment, kinézett egyet, és lelőtte. Azonnal, minden szenvedés nélkül pusztult el. Nem úgy, mint máshol, ahol kergették őket, aztán nyiszatolták a torkukat, aztán vérezve rohangáltak még egy darabig.
Mostanában láttam egy csomó képet delfinek és bálnák lemészárlásáról. Európából. A vérengzésen és kínzáson, a rettenetes kegyetlenségen túl fölháborodom azért is, mert erősen hiszem: ezek az emberhez hasonlítható értelemmel bíró lények. Ahogy nem értem, hogyan lehet egy gorillát megölni. Napokat töltöttem azzal, hogy néztem őket, és természetesen elolvastam és megnéztem róluk mindent. Aki belenéz a szemükbe, és nem látja bennük az embert, az még annyira se ember, mint a gorilla. (Bár mit várunk: talán egy éve olvastam, hogy a busmanok az ENSZ segítségét kérték, mert megeszik őket a környező népek. Egyébként a saját szemszögükből talán jogosan, mert nem embernek, hanem majomfélének tekintik őket. Mint ahogy a fehér ember a múlt században: Amerikában a majom és az ember közötti „darwini” láncszemként mutogattak egyet – állatkertben. Tiltakoztak is az egyházak. De nem ezért, mert embert állatkertben állítottak ki, hanem a darwinozás miatt.)
Ez van. Olvasgatni kellene Desmond Morrist. Legalább.
4 megjegyzés:
Na végre, ezzel az írásoddal teljesen egyetértek. Ezért írom mindenhol, hogy a hibás nevelés ott kezdődik amikor a felnőtt azt mondja a gyereknek: -pók, fujj taposd el! Humanizmusra kell nevelni a gyermekeket. Humanista ember nem okoz fájdalmat és nem pusztít.
Hollós László: A majom meztelen
http://schneiderpeter.netkey.hu/tabulas/cedrus/1999/06-08/merito.html
Úgy van, kérj csak számon többszáz éves dolgokat a mai egyházakon. Te sem leszel már kisebb szemétláda.
Teljesen egyetértek veled, a mai ember csak magát tekinti embernek, nám látja az állatban az életet, az egyenrangú felet. Mégis ki mondta, hogy az ember jobb, több mint egy kutya, macska vagy más állat és ezért joga van legyilkolni őket? Elvégre mi is valamikor a fákon rohangásztunk, mint majmok... Madárijesztő Áruló... te rögtön ezt szűrted le az egész írásból? Szánalmas. Igen az egyház nem olyan hű de nagy szent mint amilyennek mondja magát, sőt... majd néha nyisd ki a szemed!
Megjegyzés küldése