hétfő, október 27, 2008

Janicsárkák



Avatott a gárda. Mind a kettő. Szétszakadtak, de abban - úgy látszik - egyetértenek, hogy a gyerekeket is ideje belehúzni a gyűlöletparádékba.

A székesfehérvári avatást nem láttam, de a budapesti fölvonulás két szónoklatát meghallgattam. Azt hiszem, határhoz értünk: itt az alkalom, hogy az ombudsman, a gyermekvédő minisztériumok, az egyházak, és az összes politikai erő megvizsgálja, hogy vajon helyénvaló dolog-e, ha a gyűlöletbeszédnek és a rasszista dumaesőnek tesszük ki a gyerekeket. Nem felel-e ezért az állam is, ha hagyja? Nincs-e fertőző hatása az ifjabb Hegedűsből és Vona Gáborból fröcsögő szennyes nyálnak? Mi a megrontás, ha nem ez?

Nem tudom megkérdezték-e erről Morvai Krisztinát, a kiváló gyerekjogvédőt. Ha igen, nyilván azt mondta, hogy „kadétokat” és „oroszlánkölyköket” – ezek, gondolom a csecsemőgárdisták - avathatnak, hiszen nyilván nem árt nekik a jó levegő. (Biztos belekeverte valahogy a szemkilövést is.) De legalább Wittner Mária zászlónagymama szólhatott volna, hogy az arcpaskolgató politikai pedofília már Hitlernek se jött be.

Elég régóta ámulva figyelem, hogy például az ügyészség az egyre zavarosabb fölépítésű magyar gárdákat támadja, miközben teljesen érthetetlen, hogy miképpen működhet bejegyzett pártként a vírusgazda Jobbik, ez az egyre jobban intézményesülő, nyilvánvalóan náci párt. Hogyan létezik, hogy Európában egy percig is a politikai élet szereplője lehet egy párt, amelyiknek alelnöke olyanokat mond, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere – persze a magyarok ellen? Hogyan tűrhető el, hogy az állandóan látnokként távolba merengő Vona Gábor nyíltan erőszakkal, porigrombolással fenyegethet médiumokat? (Éppen akkor, amikor újságírókat gyilkolnak Zágrábban, és bombákat találnak egy nyilván szintén látnokoskodó mélymagyar olimpikonnál.) És sorolhatnám.

Most mondom: ne tévesszen meg senkit az, hogy a rendőrség szakmai értelemben profi lett, és európai szinten tudja kezelni a vadbarmokat. A Jobbikkal úgy járhatunk, mint a konszolidált Ausztria a saját szélsőjobbjával. A demokrácia teljes félreértése fölemelt kézzel várni, hogy vajon csakugyan beváltja-e a fenyegetéseit. Az édes pici janicsárnak valókat ehhez már meg is találta.

(A kép Schmidt János felvételének részlete - vg.hu)





3 megjegyzés:

Malvina írta...

Akkor én csak csendben megkérdezem: miért pont ezt ne?!! Gondolok itt a gyermekvédelem több mint riasztó helyzetére, és ez azért nem csak hazai jelenség. Miért és miből gondoljuk, hogy szellemi és mentális toprongyként élő felnőttek majd odafigyelnek gyermekeik emberi méltóságának a tiszteletben tartására. Tessék csak megfigyelni, hogy a családokban, a különböző ilyem-olyan gyermekvédő és nevelőintézetekben ki húzza mindig a rövidebbet?! Mocskos anyagi érdekből és/vagy beteges látszani vágyásból, saját kudarcainkat és teljesítményképtelenségünket leplezendő piciny gyermekeinket kergetjük ki a kifutókra, mutogatjuk a reklámokban, toljuk magunk előtt őket, feltűzve szegényeket a kalapunkra dísznek és bizonyítandó, hogy mi azért mégiscsak milyen zseniálisak is vagyunk!Hogy a válási ügyintézőinkké nyomorított közös gyerekeink helyzetét még ne is említsem!
A helyzet kérem, több mint elborzasztó!
És ez közös bűn, mindannyiunké! Szülőké, tanároké, a vonatkozó segítő intézményrendszeré, no meg azoké akik sem alkalmazható jogszabályokat nem képesek létrehozni, sem pedig a legalapvetőbbeket betartatni. Méghozzá úgy, hogy nem az életet igazítják a joghoz, hanem a jogot az élethez. Addig minden szó csak szó marad, és minden marad a régiben. Csak nehogy azt merjük gondolni, hogy nem pont ezek a mi elfuserált gyerekeink lesznek majd azok, akik mindezért egyszer elverik rajtunk a port. És akkor is csak nézünk majd bután, mert akkor sem fogjuk érteni, hogy miért is?!

Egyébként az ötlettel egyetétek: T. Újságíró Hölgyek és Urak! Tessenek csak nyílt levélben feltenni e kérdéseket - kiemelten a posztban foglaltakat - Morvai anyukának, elhíresült gyermekvédőnek, és Wittner nagymamának. Kíváncsi vagyok mit válaszolnak. Azon kívül , amire számítani lehet, hogy voltak ám kisdobosok és úttörők is ebben az országban!

mizar írta...

Ez a cikked nagyon rossz lett Iván. Eddig gárda ellenes voltam, mert mindenféle egyenruhás masírozást bugyutaságnak tartok. No meg a gárda szóra mindig a kommunista Ifjú gárda ugrik be. De most, hogy ennyi hazugságot leírtál -gondolom valamiféle kormány megbízatás lehet, azt kell mondjam már nem is vagyok annyira gárda ellenes. Ráadásul elkezdtem gondolkodni, hogy meg tudok e nevezni a mai Magyarországon korrupciótól és egyéb sötét dolgoktól mentes szervezetet és rájöttem, hogy a Gárdán kívül egyet se tudnék. Így tehát amíg csak masíroznak, árvíznél segédkeznek és nem tesznek semmi törvénybe ütközőt nincs bajom velük. Hiszen demokrácia van. Neked tulajdonképpen mi bajod velük? Bántottak valakit? Esetleg téged? Vagy fáj a demokrácia?

Malvina írta...

Egy demokrácia normális működéséhez azért az sem árt ám, hogy a benne élők saját szemüket, fülüket és értelmüket használják a körülöttük történtekkel kapcsolatos veleményük kialakításához. nem tudom, de én valahogy úgy vagyok vele hogy ha valaki egy szarkupac láttán felkiállt, hogy " a szentségit, mekkora adag parfé!"- és teljesen indifferens, hogy ezt hazugságból avagy csupán anyagismeretből bukott -, hát nem kezdek el hevesen kanál után kutatni, de mégcsak a nyálképződésem sem fog e hangsor hallatán beindulni. És ez természetesen fordítva is igaz!

Ami pedig a konkrét esetet illeti, tessen csak meghallgatni egy-két gárdahordó-szónokot, talán akkor sikerül önálló véleményt alkotni róluk, és még csak el sem kell hozzá olvasni mások véleményét.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések