Gyerekkoromban az volt az olimpia körüli legnagyobb vitatéma, hogy indulhatnak-e profi sportolók. Akiről kiderült, hogy pénzt fogadott el, akár ki is zárhatták. Ebből aztán az lett, hogy a szocialistának mondott világrendszerből mindenki indulhatott, mert itt ugye hivatalosan nem voltak hivatásos sportolók, ám a kapitalistából néhány sportolónak választani kellett: vagy a legnagyobb elismerést akarja elnyerni, vagy a pénzt. És persze voltak, akik megszerezték az olimpiai érmet, aztán mentek profinak. Nem nagyon értettem akkor én ezt a dolgot, mint ahogy azt sem, hogy egyszercsak fordult a világ: a hivatásszerűen reklámszerződésből élő sportolók is megjelenhettek az olimpián. Ez vélhetően azzal függött össze, hogy időközben a divatot úgy alakították, hogy a sportruházat hétköznapi viselet lett, és egyéb cégek is kezdtek haszonállatot látni a sportolókban. Márpedig a legnagyobb reklámfelület az olimpia, tehát el kellett érni, hogy a sportszergyártók, a ruhások és a cipősök, na meg a telefonosok, a képernyősök, az órások meg mit tudom én kik, ott legyenek.
Bár azt tudjuk, hogy a szocialista sport embergyárai emberemlékezet óta doppingolták a nyomorult sportolókat, vélhetően ez volt az az idő, amikor a kapzsiság az egész világsportot elkezdte megrontani. Ma ott tartunk, hogy komolyan fölvetődik: a súlyemelést és a biciklit azért veszik ki az olimpiából, mert túlságosan fertőzöttek. Nincs nap, amikor nem olvasok újabb és újabb, eléggé megalapozottnak tűnő véleményeket arról, hogy az élsportban már lehetetlen dopping nélkül világra szóló eredményeket elérni, és csak azért nem buknak le, mert olyan szereket használnak, amik még nem ismertek. És sajnos el is hiszem. Pedig nem akarom elhinni.
És sajnos ez megrontja nekem az olimpiát. Nézem az úszókat és csodálom is őket, meg közben rettegek is, hogy becsapnak. Hagyom magam becsapni. Nem vagyok biztos, de mégis biztos vagyok.
És a héten a kicsi fiammal néztük a vízilabdázókat, és azt mondta, hogy ő is az lesz, és amikor látta, hogy őrjöngök az örömtől egy gól után, azt mondta, hogy majd egyszer ott lesz ő is az olimpián, és azért fogok kiabálni, mert ő dobja a gólt.
És akkor azt mondtam neki, hogy én ezt nem szeretném. Ne legyen élsportoló. Focizzon, vízilabdázzon, csináljon, amit akar, de nem akarom. Nem csak azért, mert nem akarom, hogy élősködők nyomorékot csináljanak belőle, meg azt se, hogy a becsvágy a halálba hajtsa. Nem akarok úgy ülni a medence szélén vagy a tévé előtt, hogy akár csak egy pillanatra is átfut rajtam, hogy a fiam engem is becsapott, amikor hagyta, hogy őt becsapják.
Valakik elvették tőlünk a sportnézés örömét. Elveszik a gyerekektől a példaképesség lehetőségét. Megint - mint szinte mindenben - úgy rabolnak ki minket, hogy közben cinkosok vagyunk.
Miért hagytuk, hogy így legyen? De az is lehet, hogy csak én hagytam, magamban, legbelül, és egyáltalán nincs igazam.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)
2 megjegyzés:
Az amatőr vs. profi valóban gyerekkorunk főproblémája volt. Ezt a rendszer úgy oldotta meg, hogy a tehetségeket behívta rendőrnek v. katonának (Dózsa, Honvéd) így volt becsületes munkahelyük, ahonnan fizetést kaptak, ugyanakkor "munkaidőben" annyit edzettek, amennyit tudtak. Később (új gazd. mech.) a vállalatokat kötelezték egy-egy élsportoló "alkalmazására" - a "felkészülési idő" biztosítása mellett. Nem egy nevet tudnék mondani a mostani sportvezetők közül. Gondolom Te is.
Akkoriban még nem volt divat a dopping, - lásd a szovjet diszkoszvető Tamara Press esetét, akiről csak évek múlva derült ki, hogy férfi. Csak az NDK-os felbukkanása után (70-es évek)vált "nemzeti (és állami) sporttá" a dopping.
Ha belegondolsz, az emberi teljesítmény végleges, a természet vagy a Jó Isten behatárolta képességeinket. Persze vannak (születési, genetikai) kivételek, és kivételes helyzetek (kedvező feltételek, pl. hátszél). De ezt, a végtelenségig NEM lehet fokozni. Ezért bejegyzésed olvasásakor vetődött föl bennem: vajon ez még sport? Nevezhetjük sportnak? Mert a munka mellett edző amatőr és a munkaként edző, dolgozó profi fizikai teljesítménye - a természet rendjétől - alig változhat.......
Már a megnyitó első percében - amit csak a Híradóban láttam - úgy éreztem, hirtelen tele lett a szobám, megfulladok, mert összenyom ez a nyomasztó egyformaságban lüktető, rikító, irdatlan massza. Elborzasztó volt. És ez nem holmi klausztrofóbia, bár meglehet, hogy ilyenkor a "minél többen vagyunk, annál kevesebben vagyok" alapon valami hasonló érzés azért elönti az érzékenyebbjét. És akkor még az Olimpia egyéb körülményeiről - a kis- és nagypolitikától a dopping-dömpingen át , egészen a szennyezett levegőig , és azon túl is - még nem is szóltam. Jómagam egyébként mindezért bojkottálom az Olimpiát, mégha teljesen tisztában is vagyok azzal, hogy ebbe bizony nem fog belerendülni. Már csak azért sem, mert ez a csodás olimpiai madárfészek sem veti ki magából a "kakukktojásokat".
Persze Kína mindezzel együtt és ettől függetlenül is egy izgalmas és nagy kérdés. Még akkor is, ha – ahogy azt Doctor Fundatissimus írja - Ha a sport egy napon végképp elveszíti a játékosság minden elemét és tisztán cirkuszi attrakcióvá válik – a cirkuszi artisták abszolút sportemberek - az rövid úton oda vezethet, hogy az olimpiai mozgalom ellenőrizhetetlen erők játékszerévé válhat. Így pedig egykönnyen úgy végezheti, ahogyan az időszámításunk szerinti IV. században egyszer már bekövetkezett az antikvitás játékaival: egy morális autoritás egyszerűen betiltja majd egy két évezredre az olimpiát.
Megjegyzés küldése