szerda, március 28, 2007

Én röstellem

Tóta W. megint odanyomott az Indexen. Igenis van a léleknek sara. Sz-szel, persze. Most Bodor Pált találta meg egy jelölős rittyentésre. Aszondja - mert ha már egyszer blogja van neki, akkor kényszeresen kell valamit mondani, de minden áldatlan napon -, hogy "Azt sejthettük mindig, hogy némely kollégák bensőséges viszonyt ápolnak a nekik kedves politikusokkal." A kollegák alatt persze újságírókat ért. Na most, arra lennék kíváncsi, hogy mi a baj a viszony ápolásával? Ugye azt nem gondolja komolyan senki, hogy lehet úgy újságot, vagy affélét csinálni, hogy nem ápolunk „viszonyt” a politikusokkal? Komolyan azt hiszi, hogy ha nem kommunikálunk, akkor függetlenek vagyunk? Persze a lényeg az, hogy ez a viszony "bensőséges"-e. A bensőséges, az feltétlenül pozitív, „nekünk kedves”? Én például tartok kapcsolatot olyan emberekkel, akiket ki nem állhatok. Mondhatni: bensőségesen utáljuk egymást, legalább annyira, mint Tótával. Bár rá inkább a belsőséges lenne a jó kifejezés, mert nem a lelkemben tartom, érzem a hiányát, hanem alantabb. Kifejezetten sajnálom, hogy nem vagyok semmiféle viszonyban Orbánnal, vagy például Kövérrel, akikkel néha szívesen beszélgetnék. Már csak azért is, mert meg kellene győződnöm bizonyos szavaik és cselekedeteik okairól és céljairól, hogy ne ítéljek róluk felelőtlenül.
Ezt írja a vérföldműves Tóta Bodor Pálról, akinek most itt azértsem fogom leírni az életútját, nem sorolom föl „mind a száz kötetét”: „Ki az a Diurnus, ugye, merülhet fel a kérdés az ifjabb generációkban. Nos, Bodor Pál erdélyi származású magyar újságíró, a Népszabadság (korábban az MN) őskövülete; talán Pilhál Györgyhöz lehet hasonlítani funkciójában, csak nem volt annyira hülye.”
Nekem már az is mutat valamit, ha valaki nosozik egy mondat elején. Nem tudom, miért.
Ugye, először is, ha Tóta kollega lenne, kiderítené, hogy mitől és hogyan lett Diurnus Bodor Pálból. Legalább. Nem segítek. Talán csak annyit, hogy egyebek mellett azért írta álnéven – 1985-ben vagyunk! - a kicsi jegyzeteit, mert féltette a gyerekét, akit menekültében nem tudott magával hozni Romániából. Hogy úgy mondjam, fémjelzett egy, a magyar sajtóban szinte egyedülálló, megismételhetetlen rovatot-sorozatot. Hogy Tóta is értse: ebben az országban Bodor Pál volt az ősblogger. („Diurnus” latinul: mindennapos, mindennapi. Az a dolga neki, hogy minden nap ügyeletben legyen, és leírja, amit gondol.) Ha Tóta venné a fáradtságot, amit egy ilyen hányaveti odarondító soha nem tesz meg, hamar rájönne, hogy azokban az írásokban annyi tudás (élet) van, amennyi Tótában már sose lesz. Mert nincs olyan szerencséje, mint Bodor Pálnak, akinek volt élete.

Lehet, hogy ebben az életben Bodor Pál tett, vagy leírt olyasmit, amit talán nem kellett volna, belement olyan kompromisszumokba, amelyeket meg kell magyarázni, de volt – és van – hozzá akkora tőkéje, amennyiből bőven fussa. (Direkt fussáztam, mielőtt Tóta nahátolna, nosozva az elején.) És akkor még azt is meg kellene vizsgálni, hogy amit tett, miért tette: magán- vagy közérdekből, például. Mint abban az esetben, amin Tóta W. olyannyira fölhorgadt. Mert Tóta W. írásában mégis az a legérdekesebb, hogy arra hivatkozik, miszerint Bodor Pál az egyik naplóbejegyzésében szinte tanúságot tesz arról, „hogyan ajánlotta fel becses ártatlanságát a szocialistáknak.”
Az van, hogy Bodor Pál éppen úgy nem emlékszik a saját ártatlanságának idejére, mint ahogy én sem. Aki itt született, azt már az anyja hasában is megmérgezték, megrontották, megalázták. Ehhez csel se kellett, csak egy ilyen mérgezett, brutális világ, amiben élünk. És ne legyen kétség senkinek afelől, hogy ez ma is így van. Gondolom Tóta W. Árpád a kivétel. Ő ártatlan. Független. Szabad. Ettől aztán joga van neki. Vélhetően azért van megsértődve mindenre és mindenkire, mert még arra se kell senkinek, hogy megrontsa. Most jegyzem meg: nagyon meg fog lepődni, amikor jobboldali tulajdonú felülete betokozódik valahova, és észreveszi, hogy más érdekek is vannak, mint az övé.

Bodor Pál hivatkozott naplóbejegyzése egyébként arról szól, hogy aggódott egy – szocialista pártkötödésű – fővárosi lap (egy közösség) sorsáért, és a megmentése érdekében tárgyalt volna szocialista vezetőkkel. Azok meg vele nem akartak. Mindenki – az olvasó is - tudja, hogy az az – egyébként kitűnő – havilap szocialista pártpénzekből készül. Bármelyik pártnak, vagy pártkörnyezetnek joga van ilyet fönntartani, és bármelyik újságíró közösségnek joga van ilyet előállítani. Az ilyesmi szokás a polgári demokráciákban. A szerkesztőség legtekintélyesebb munkatársának joga van lobbizni, tárgyalni a szerkesztőség érdekében. Bodor Pál naplóbejegyzésének legfőbb üzenete: a szocialisták apparátusában milyen lelketlenség és bunkóság tapasztalható. Mintha csak Tóta W. nézne vissza veres sarokból.
Na és Bodor Pált Pilhállal – még ha azt a szerencsétlent lehülyézve is – egy lapon említeni: ez mocskos, pitiáner gonoszság.

Én röstellem magam. Mint ahogy egy másik történet miatt is. Meghalt Lehoczki István karikaturista. Ismertem, néha-néha találkoztunk. Zseni volt. Ide másolom, amit Föld S. Péter barátom írt róla, remélem, nem bánja:
„…ez volt az utolsó akarata: ne legyenek róla nekrológok. Amíg élt és dolgozni tudott, addig kellett – miután megbetegedett, elfeledték. (Nem ő az első, és persze nem is az utolsó, akivel ez történt). Mindenkit elfelednek, tudta jól, de nem vigasztalta. Fájt neki, hogy a számos szerkesztőségből, amelyeknek dolgozott, nem hívta fel soha senki. Nem kérdezték meg, hogy van, tud-e már (még) dolgozni? Pedig a politikai napilapban hosszú éveken át naponta jelentek meg rajzai, a humoros kéthetilapban egész oldala volt.
Lehoczki István – Leho - nem most halt meg, hanem hetekkel ezelőtt. Közös barátunktól, Krenner Pistától kaptam akkor a hírt, tőle tudom, hogy azt kérte: akik még életében elfeledkeztek róla, most, halálában se keressék.”

2 megjegyzés:

H.Z. írta...

Szegény Leho... azt hiszem, igaza volt... :(

violator írta...

"Gondolom Tóta W. Árpád a kivétel. Ő ártatlan. Független. Szabad. Ettől aztán joga van neki. Vélhetően azért van megsértődve mindenre és mindenkire, mert még arra se kell senkinek, hogy megrontsa."

Mintha Tóta W. mostanság némileg több emberhez érne el, mint Diurnus, úgyhogy még az is lehet, hogy jobban kellene bizonyos pártoknak... Persze lehet, hogy többet ér a hűség.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések