A gyerekeink nem voltak velünk, így lett egy-két napunk Katával, plusz még esténk is, amikor senem dolgoztunk – nagyon – se nem kellett hajnalban kelnünk. Szinte nyaraltunk. Például – bár ez nem jó példa, mert előtte volt egy kis fogászati beavatkozás, bennem – voltunk a remek Sting koncerten. (Bár eléggé hasonló az ízlésünk, elég ritka, hogy én annyira kedveljek egy énekest, vagy muzsikust, hogy elmenjek koncertre, de Sting kivétel. Talán azért, mert nincs benne semmi taszító, műség, ami mostanság ritka. Érdekes világ, amelyikben az a vonzó, ha valami nincs.)Nagyokat semmit tettünk, mint régebben többször. Végülis az a kedvenc foglalatosságunk. Ebben tökéletesen egymásra találtunk, és ez már alighanem így is lesz az idők végezetéig. Bár Kata inkább úgy szeret semmit tenni, hogy előtte elvégzi minden dolgát, szerintem meg, ha alkalom adódik, akkor pusztuljon inkább minden, inkább mi is, de tétlenül. Legyen idő a tenyészésre, mert különben meghalunk. Nincs más mód a menekülésre mostanában.
Voltunk azért az estében is a barátainkkal. Nagyon jó most már a Liszt Ferenc tér, meg a környéke. Kellett egy ilyen vidék a városban. Nem csak az, hogy végre le lehet ülni a szabadban, mint egy európai városban, hanem az az érdekes, hogy mellette nem magyar módra gagyi az egész. Legyen stílus, még ha drága is. És legyenek olyan dolgok, amire emlékszünk. Például a rakott fagylaltra, én.Nézem persze focit is, de ha kihagyom, nem hiányzik. Az első jó meccs, amit láttam, a brazil-japán volt. Aztán mindjárt utána a holland-portugál. Az egyik azt mutatta, amiért érdemes ezt a játékot játszani, és nézni, a másik azt, amiért nem.Névnapomra sok jókívánságot kaptam, meg egy cipőt Katától. Annyira szeretem benne, hogy mer nekem cipőt venni. Akkor is, ha én nem merek, magamnak. És az a csoda, hogy nem csak a formáját, a színét, a fazonját találja el, de a méretét is. Olyan pontosan, hogy nem is volt még olyan cipőm, amit ennyire nem érzek a lábamon.
Szeretem, hogy öltöztet. Nem úgy, ahogy ezt a legtöbb nő csinálja, hogy magához vesz egy varjút azzal, hogy majd sunyiban kedvére való papagájt csinál belőle. Aztán a pasi benéz a tükörbe, és nem ismeri meg a testét. Ami látszik belőle. Aztán magába, és nem ismeri meg a lelkét se. Hanem csak lassan, finoman, kísérletezgetve, semmit ellenemre. Ez így aztán nem átalakítás, hanem törődés.A hét végén kimentünk Tahiba. Szombaton egész nap pakoltunk, takarítottunk. Szétszedtem azt az emeletes ágyat, amit még huszonöt éve ácsoltam a lányaimnak gerendákból és deszkákból. Azért volt jó, mert nem csak négy embernek jutott hálóhely rajta, de volt benne egy-egy köbméternyi tároló láda is, amibe gyakorlatilag minden cuccuk belefért. Sajnáltam szétszedni, lebontani, elhordani, de már elöregedett, kezelhetetlen.
Most már látom az idő meg a gondatlanság okozta károkat a falakon meg a padlón (nem bírta az ott tárolt nejlonzsákokat), lesz mivel matatnom egész nyáron.
Tegnap néztem is fát, deszkát, és nem is olyan drága, mint gondoltam. Amilyen hülye vagyok, az éji meleg enyhítésére vettem egy ventillátort. De nem néztem meg, rendesen, így aztán otthon derült ki, hogy fűtőmasina. Jó lesz majd télen, biztos. Kinek jut eszébe, hogy a legnagyobb kánikulában fűtőventillátort árusítanak? Ráadásul olyat, amelyikben nem is lehet kikapcsolni a melegítést. Megpróbáltam szétszedni, hogy megnézzem: hátha mégis. De olyan csavarok vannak benne, amilyeneket még nem láttam. Cseles. Nyilván gyerekek, meg barkácsolók ellen.
Fura ez, hogy mennyire utáljuk a meleget ilyenkor. Utoljára Srí Lankán éreztem azt, amit most, hogy a bőröm alatt sócsomók vannak, és szabályosan el kell nyomnom őket, egyenként, ha azt akarom, hogy ne fulladjak meg a bőrlégzés hiánya miatt.
Hallgattam a rádióban valakit, aki arról beszélt, hogy tévedünk, ha azt hisszük, hogy a széndioxid-koncentráció egyetlen következménye az általános fölmelegedés. Ugyanis az történik, hogy a fölgyülemlő energia nem csak melegíti a levegőt, hanem nagy energiájú légköri jelenségekben csapódik ki. Ez van most. Égszakadás, tornádó. Kata tegnap mondta, hogy milyen jó lenne egy kis zápor. Csak hozzá kellene tenni, hogy olyan jóféle, tíz évvel ezelőtti. Mert, ha most elkezd esni, akár bele is pusztulhatunk. Tényleg. És ez a mérsékelt égöv.
Voltunk azért az estében is a barátainkkal. Nagyon jó most már a Liszt Ferenc tér, meg a környéke. Kellett egy ilyen vidék a városban. Nem csak az, hogy végre le lehet ülni a szabadban, mint egy európai városban, hanem az az érdekes, hogy mellette nem magyar módra gagyi az egész. Legyen stílus, még ha drága is. És legyenek olyan dolgok, amire emlékszünk. Például a rakott fagylaltra, én.Nézem persze focit is, de ha kihagyom, nem hiányzik. Az első jó meccs, amit láttam, a brazil-japán volt. Aztán mindjárt utána a holland-portugál. Az egyik azt mutatta, amiért érdemes ezt a játékot játszani, és nézni, a másik azt, amiért nem.Névnapomra sok jókívánságot kaptam, meg egy cipőt Katától. Annyira szeretem benne, hogy mer nekem cipőt venni. Akkor is, ha én nem merek, magamnak. És az a csoda, hogy nem csak a formáját, a színét, a fazonját találja el, de a méretét is. Olyan pontosan, hogy nem is volt még olyan cipőm, amit ennyire nem érzek a lábamon.
Szeretem, hogy öltöztet. Nem úgy, ahogy ezt a legtöbb nő csinálja, hogy magához vesz egy varjút azzal, hogy majd sunyiban kedvére való papagájt csinál belőle. Aztán a pasi benéz a tükörbe, és nem ismeri meg a testét. Ami látszik belőle. Aztán magába, és nem ismeri meg a lelkét se. Hanem csak lassan, finoman, kísérletezgetve, semmit ellenemre. Ez így aztán nem átalakítás, hanem törődés.A hét végén kimentünk Tahiba. Szombaton egész nap pakoltunk, takarítottunk. Szétszedtem azt az emeletes ágyat, amit még huszonöt éve ácsoltam a lányaimnak gerendákból és deszkákból. Azért volt jó, mert nem csak négy embernek jutott hálóhely rajta, de volt benne egy-egy köbméternyi tároló láda is, amibe gyakorlatilag minden cuccuk belefért. Sajnáltam szétszedni, lebontani, elhordani, de már elöregedett, kezelhetetlen.
Most már látom az idő meg a gondatlanság okozta károkat a falakon meg a padlón (nem bírta az ott tárolt nejlonzsákokat), lesz mivel matatnom egész nyáron.
Tegnap néztem is fát, deszkát, és nem is olyan drága, mint gondoltam. Amilyen hülye vagyok, az éji meleg enyhítésére vettem egy ventillátort. De nem néztem meg, rendesen, így aztán otthon derült ki, hogy fűtőmasina. Jó lesz majd télen, biztos. Kinek jut eszébe, hogy a legnagyobb kánikulában fűtőventillátort árusítanak? Ráadásul olyat, amelyikben nem is lehet kikapcsolni a melegítést. Megpróbáltam szétszedni, hogy megnézzem: hátha mégis. De olyan csavarok vannak benne, amilyeneket még nem láttam. Cseles. Nyilván gyerekek, meg barkácsolók ellen.
Fura ez, hogy mennyire utáljuk a meleget ilyenkor. Utoljára Srí Lankán éreztem azt, amit most, hogy a bőröm alatt sócsomók vannak, és szabályosan el kell nyomnom őket, egyenként, ha azt akarom, hogy ne fulladjak meg a bőrlégzés hiánya miatt.
Hallgattam a rádióban valakit, aki arról beszélt, hogy tévedünk, ha azt hisszük, hogy a széndioxid-koncentráció egyetlen következménye az általános fölmelegedés. Ugyanis az történik, hogy a fölgyülemlő energia nem csak melegíti a levegőt, hanem nagy energiájú légköri jelenségekben csapódik ki. Ez van most. Égszakadás, tornádó. Kata tegnap mondta, hogy milyen jó lenne egy kis zápor. Csak hozzá kellene tenni, hogy olyan jóféle, tíz évvel ezelőtti. Mert, ha most elkezd esni, akár bele is pusztulhatunk. Tényleg. És ez a mérsékelt égöv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése