vasárnap, október 06, 2013

Kültéri

Az utóbbi hónapokat többnyire kórházakban töltöttem, így szükségem volt mobil internetre. A családom a Vonafone-t választotta. Nem túl drága - igaz, kicsit pitiáner, hogy amit - mondjuk a befizetett egy hónap alatt - nem használunk el, az odavész. Bár az eleganciára keveset adó társadalmakban ez így természetes.
Ami jobban zavart: a kórtermekben gyakran előfordult, hogy az egyik sarokban volt internet, a másikban nem. Sőt: az ágyam egyik végében igen, a másikban nem. Például műtét után eléggé macerás így még olvasni is, nemhogy levelezni, rendeltetésszerűen keresgélni.
Aztán, amikor kijutottam, és ismét láthattam tévéreklámot, megértettem, mi a baj. A Vodafone reklámja valami építkezést mutat, amelyen megáll az élet internet nélkül, persze mi rögtön megtudjuk, kit kell választani, hogy ilyesmi ne forduljon elő. És legott kiderül az is, amit az irodákban elfelejtenek közölni: a Vodafone hallatlan, 97,4 százalékos országos lefedettsége kültéri. Kültéri!
Ez magyarul azt jelenti, hogy nincs abban semmi, ha lakásban, kórteremben néha vagy gyakran nincs jel. Ha nem tetszik, ki lehet menni. Ideális esetben emberek tucatjaival találkozunk, akik tabletekkel a kezükben sétálgatnak. (Ennek kedvező egészségügyi kihatásai felbecsülhetetlenek.)
Bár kétségtelen, hogy gyakran használtam kórházkertben a masinámat, összességében mégsem gondolom, hogy az emberek többsége a külteret gondolja a legalkalmasabbnak vagy egyáltalán vonzónak az internetezésre. Esetleg az építészek - elismerem. Meg talán a pásztorok. Ede unokám a nyáron mezőgazdasági táborozáson vett részt, ahonnan úgy jött haza, hogy mégis inkább pásztor lenne. El is képzeltem mindjárt, hogy nem furulyával vagy tilinkóval ücsörög a fűzfa alatt, hanem egy muzsikálásra kiválóan alkalmas tablettel, ami persze nem csak csábításra alkalmas, hanem arra is jó, hogy csodás képeket készítsen az ő Iluskájáról, amit azonnal a Facebookon oszthat meg az immár élénk közéletet élő pásztortársadalommal.
Mindegy: a lényeg az, hogy nézzük meg, mit veszünk. A politikai reklámokat is nézegessük bizalmatlanul, mert hátha ott van valami apró betűvel, hogy “kültéri”.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na, végre!

Ez az írás egyre javuló formáról árulkodik, és bízom benne, hogy így is van.
Mindent bele!!!

Névtelen írta...

Ejnye Iván, a Vonafont választotta !!!!! ?????

Kaszandrosz írta...

Ahogy Róna Péter mondta: erkölcs nélkül nincs társadalom. Társadalom nélkül nincs gazdaság. Agyarországban pedig ne beszéljünk erkölcsről... Felépülésed fokozódásához - nemzetközi helyzet - gratulálok, csak így tovább!

Bognár László írta...

Korszerű megoldás természetesen az ingyenes wi-fi lenne, de erről a mai kórházakban mèg lázasan sem álmodik az ember.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések