Kemó, Dzsudzsák, zabálás

Eddig nem mertem leírni, mert ma estig még jöhetett volna rosszullét, de úgy néz ki, hogy minden baj nélkül túl vagyok az első kemón. Vagyis már tegnap átestem ezen - öt órás hatalmas infúzión. Sem hányinger, sem szédülés, sem erős kipirulás. A kezelés után kismetróval és villamossal jöttem haza. Persze nagyon fáradt vagyok, de az természetes is. Három hét múlva ismétlés. Lehet, hogy akkor majd másképp reagál a testem. Talán jót tett, hogy kicsit előkészítettem magam - fizikailag is. Sokat járkáltam, például elmentem a Pozsonyi Piknikre, ahol nagyon sok kedves emberrel beszélgettem. Érdekes, hogy minden járkálás után jobban érzem magam. Az viszont talány, hogy miért pont kemó közben kívánok meg olyan ételeket, mint az erőspaprikás chips, amit évek óta nem ettem. És meg is vettem, és nem is lett semmi bajom tőle. Az is talány, hogy miért pont ma tudtam befejezni, és postára adni egy hónapok óta mondatról-mondatra fogalmazgatott NAV-kérvényt. Persze rettenetesen fáradt vagyok, és már csak az a kérdés, hogy a bennem levő mérgek hagynak-e reggelig aludni. (130904 22:03)

Szerda este kicsit elsiettem jóléti örvendezésemet, mert aztán csütörtökön lecsapott rám a kemó-hatás. Péntekre már gyakorlatilag teljesen bénán feküdtem egész nap, annyira elment minden erőm, plusz még rettenetesen fájt és tekergett a hasam is. Azt hiszem, a péntek volt a legrosszabb napom, amióta kijöttem a kórházból. Így maradtam szombatra is, de valamicskét enyhült. Ma reggel már szinte jól voltam, azt leszámítva, hogy először alig bírtam fölkelni, aztán egyszercsak valami fura módon elkezdett fájni a lábam, és ki is ment alólam, ami elég ijesztő érzés. Kicsit aludtam rá, és úgy néz ki, hogy kiment belőlem. Szinte állandóan alszom. Bár néha fölriadok a hülye álmaimra. Például: a romániai vereség után Orbán Viktor személyesen bízott meg azzal, hogy költözzek össze Dzsudzsákkal, és tegyem rendbe lelkileg. Na jó, így jár, aki megnéz egy magyar meccset.

Megint fogytam öt kilót - bár Peti vejem szerint ez nem is látszik rajtam. (Úgy tudom átfogni a combomat, hogy a  kezeimen a két kisujj és a két hüvelykujj ér össze. Ezért ez úgy néz ki, mintha nem annyira soványság lenne, mint inkább sorvadás. Szerintem ezt gyerekkorom óta soha nem tudtam volna megcsinálni. Na jó, Neuman Gábor egy hete világosan megmondta, hogy ne hagyjam magam megtéveszteni: a ráknak az egész test kell, mindent föl akar zabálni.) 

Azért csak nem hagytam magam és lementem a boltba. Nem mondom, hogy könnyű volt visszaérni. Aztán jó meg is fürödtem. Most alhatok jó lelkiismerettel. (130908 14.58)