Valamiért azokat az embereket szeretem, akik egy mondatban össze tudják foglalni a lényeget. De úgy, hogy az aztán bennem is maradjon. A politikusokat például így osztályozom: mondott-e valami olyasmit, amit megjegyeztem, vagy nem mondott?
Ha mondott, akkor máskor is figyelek rá, ha meg nem, akkor nem is politikus, csak odatették valamelyik pártpolcra.
Orbán Viktor ebben az értelemben kétségkívül politikus. Egy hétig is képesek vagyunk eldiskurálni akár egyetlen mondatán is.
Itt van például ez, amit egyenesen Ópusztaszeren, vagyis a ma ismert világegyetem kellős közepén mondott: „A Turul madár a magyarok nemzeti azonosságának a jelképe, a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe.”
Ez nem igazán jó mondat, mert hosszú és bonyolult. Ezért van az, hogy inkább úgy idézgetjük, hogy a turul az, amibe minden magyar beleszületik. Így már jobb, mert alkalmas arra, hogy alkatunk szerint vagy beájuljunk attól a megtiszteltetéstől, hogy megvilágosít minket, vagy dühösen röhögjük ki a miniszterelnököt.
Mert ugye személyesen végig kell ezt gondolni: van itt egy jelkép, ez a madár, ami vélhetően valamelyik premagyar törzs totemállata volt. A miheztartás végett szükség volt arra, hogy a törzs képzelt ősanyjával párosodjon, hogy aztán a totemállati erő valami vércsörgedezéssel öröklődjön.
Ez föltűnően gyakori a történelemben. Lásd: hattyú a görögöknél, hattyú a germánoknál, fehér elefánt Buddha születése előtt éppen jó időben, és bizony a fehér galamb szállt le Szűz Mária közelében is.
Sok-sok ősi népi poézis van ezekben a történetekben, csak akkor támad baj, ha valaki nem tudja eldönteni, hogy például turul vagy galamb. Csodás pogányság vagy csodás kereszténység? A kettőt nem lehet egy kalitkába zárni, de még az agyunk ketrecébe se.
Mert a turul, ami amúgy valami sólyomféle - noha inkább sasnak vagy pláne keselyűnek ábrázolják, hogy félelmetesebb legyen -, bizony széttépi és megzabálja a galambot. Ráadásul még kard is van nála. Kicsi esélye a galambnak is van: ha képes kivájni a turul szemét.
Egyébként képes, mert minden hiedelem ellenére a galamb eléggé agresszív madár. Figyeljék csak meg, hogy mi lesz itt húsz év múlva: turulmentes övezet. Az egyházak már tudják, hogy milyen veszedelemmel állnak szemben, és azt is, hogyan lehet kipusztítani.
Nem lenne baj, ha Orbán néha olyat is mondana, ami összehozza a népet. Pláne ilyenkor, amikor szabadságharc van, és mindenhonnan támadnak minket valami ádáz erők.
Tegnap az interneten találtam egy kis történetet:
"A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre. Mire Churchill így válaszolt: „Rendben, de akkor miért is harcolunk?”
Kiraktam ezt a Facebook-oldalamra. Persze mindenki látott párhuzamot a mai orbáni valósággal. Ám az volt a legérdekesebb, hogy az egyik barátom - a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa - hamar kiderítette, hogy ezt Churcill nem is mondta.
Vagyis: az egykori nagybrit miniszterelnök annyira jókat mondott életében, hogy hitelesen lehet rá hivatkozva történeteket és mondásokat hamisítani - föltéve, hogy azok zseniálisak. Ez már lépés a halhatatlanság felé: lásd Mátyás király történeteit és mondásait.
Ha lenne pénzem és időm, pályázatot írnék ki például a “szinte Orbán” mondásokra. Bár tartok tőle, hogy olyanok jönnének be, hogy “a ló az, ami alattunk vágtat, de fülbe súgással nem tudjuk irányítani”, “a csatahajónk akkor is átér a túlpartra, ha az út felét tengeralattjáróként tesszük meg”, “a magyar szíve akkor is a bütykös sámándobok ütemére dobban, amikor a Magyarok nagyasszonyához imádkozik”.
Attól tartok, hogy ebből nem lesz egyhamar se csörcsillség, se mátyáskirályság.
(Klubrádió, Hetes Stúdió: 4 perc 45 másodperc után)
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése