szombat, augusztus 25, 2012

LIBIK GYÖRGY DÍJ

Azt hittem, hogy Libik André és a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete 60. születésnapom alkalmából egy olyan jó kis közös vacsorára, beszélgetésre hív. Kiváló emberek jelentek meg - nem sorolom, mert mindig kifelejtek valakit. Aztán egyszer csak kiderült, hogy egy díjjal lepnek meg:


Nyilván kicsit túlzó, ami az oklevélen van, és a beszédekből is meglepő dolgokat tudtam meg magamról. Zavaromban azt tudtam mondani, hogy nem is igaz, amit a bátorságomról mondtak. Annak idején - már több, mint negyven éve -, amikor a barátaimmal elindultunk kalandozni, az én fiatal kora dacára rendkívül bölcs öcsém mindig fölhívta a figyelmüket arra, hogy vigyázzanak rám, mert nincs veszélyérzetem. Mivel igaza volt, és ez azóta se jött meg, semmiféle bátorság nincs abban, amit csinálok. Pláne amikor módosult tudatállapotban írok. A demokrata - ugyebár - az, aki nem fél. Ezzel én egyáltalán nem értek egyet. Azt hiszem, a demokrata az, aki ha fél, akkor is meg meri tenni azt, amit helyesnek gondol. Rám ez sem vonatkozik, hiszen akkor sem félek, amikor már illene. Ez nem bátorság, hanem születési rendellenesség.
Az oklevél mellé - más csodás ajándékok mellett - kaptam egy gyönyörű kis ládát:


Ebben egy tégla található. Ezt Libik André - Libik György testvére - filmforgatás közben “lopta” Francia-Guyana hírhedt Ördögszigetéről, ahol Alfred Dreyfus raboskodott. Elképesztő, csodálatos ötlet, hogy egy ilyen - rabok által készített mesélő tárgy - díj lehet. Megtisztelő, hogy ma egyedül nekem van ilyen a világon.


.





3 megjegyzés:

Jewel79Bp írta...

Szép dolog ez. Időnként az emberek megkérdőjelezik, hogy van-e értelme az ilyen-olyan díjaknak. Szerintem van. Mert felvállalnak, megerősítenek egy viselkedést, egy gondolkodást és talán picit reflektorfénybe, példaként is állítják az emberek elé, Szükség van példákra a mai világban is, valahogy kivesztek az életből mostanára. Jó időnként látni egy pozitív törekvést.

Láng Eszter írta...

Ez gyönyörű, ez a díj! Nagyon örülök neki, és gratulálok!

Láng Eszter írta...

Ez gyönyörű, ez a díj! Nagyon örülök neki, és gratulálok!

Ezt az előbb névtelenül küldte a rendszer. Most álljon itt a nevem is: Láng Eszter

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések