péntek, március 30, 2012

Pálcikaemberkék

A nolblog képe

Schmitt Pál történetében természetesen nem Schmitt Pál viselkedése fontos. Hiszen őt a plágiumbotrány kirobbanásának pillanatában leírtuk, és nem csak mi, akik ellenzékben vagyunk, hanem mindenki, aki hajlandó volt öt percet gondolkozni az eseten.
Ezért is meglepő a hatalom viselkedése. Illetve egyáltalán nem meglepő, hiszen pontosan tudjuk, hogy a zsarnokság építményei pálcikavár-jellegűek: néha elég egyetlen emberarcú tartópálcikát kiütni, és omlik az egész. Most omlott, és tovább omlik, erkölcsi értelemben persze. 
Meglepő, hogy egy ennyire nyilvánvalóan védhetetlen ügy kezelésére semmiféle terve nem volt a hatalomnak. Meglepő, hogy csakugyan elhitte magának, hogy az egyetemi emberek annyira félnek valamitől, hogy nem merik visszavonni az elnök doktori címét. Ez abból látszott, hogy a bizottsági jelentés után a Fidesz és a KDNP azonnal kinyilatkoztatott: lezártnak tekintette az ügyet, amire persze Schmitt Pál legott hurrázhatott egy jó nagyot. El se tudták képzelni, hogy az ügy merészel folytatódni, és ráadásul egy rendkívül megalázó ítélettel. Aztán az ettől összezavarodott fideszes vezetők tanácstalanul hebegtek és habogtak, nyilvánvalóan valami orbáni intelemre várva.
Pedig tudni, érezni lehetett, hogy Schmitt Pál országlásának nem lesz jó vége. Orbán pusztán azért választotta őt, mert olyan ember kellett, akinek semmiféle erkölcsi skrupulusa nem lesz a legtörvénytelenebb törvények aláírásakor sem. 
Ez bejött. Ezen kívül semmi más. A zemberek zembere közmegvetésnek örvend, és nagy a veszély: egyre több embernek jut eszébe, hogy ezt a szégyent Orbán hozta ránk a nevetségesen teátrális bulgáriai üzenettel.
Orbán most úgy tesz, mintha semmit nem tehetne. “Az elnök sérthetetlen!” - harsogja ő, aki mindent meggyalázott, ami eddig sérthetetlen volt egy demokráciában. Benne sincs annyi tartás, hogy nyilvánosan azt mondja: tévedtem, rosszul ítéltem meg ezt az embert, fölkérem, hogy a haza és a nemzet érdekében távozzon békességgel. 
Persze akkor meg kellene nevezni valakit, aki alkalmas Schmitt helyére. Ám az az igazi baj, hogy aki Orbán kétharmados pálcikavára alatt elvállalja ezt a posztot, eleve alkalmatlan.


 .

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon igaz, ez több, mint az öszödi beszéd volt (szerintem őszinte volt és a pártjának szánta). Ezzel kezdetét vette a Fidesz-KDNP hatalom lassú bukása. Remélem addigra az ellenzék is összefog.

Névtelen írta...

Nem mond le!
Mégis mit képzel? Külföldön közröhej tárgya, egyetlen nálunk fejlettebb országban nem fogják fogadni. Nem fogja tudni ellátni a hivatalát!
Hónapok óta hazudozik, a környezete ködösít, most itt lett volna a lehetőség, hogy egy bocsánatkérés után távozzon, de nem, ő mosolyog és bájgúnárkodik, arról beszél, hogy nem jelenti fel az egyetemet, mert az nem lenne fair. Közben az MTVA riportere hevesen csapkodja a nyelvét, komáznak.
Nem, ezt nem akarom elhinni. Ez a legalja!
LB

ajsa írta...

Úgy tűnik, a hatalom nem csak elvakít, de az ítélőképességet egy általános iskolás gyermek ítélőképességének szintjére (vagy alá) süllyeszti.

f írta...

Még szép, hogy nem mond le, erre lehetett számítani. Ha lemondana, elég sok mindent buknának. Látjuk magunk előtt, amikor a következő kormánynak alig fog valamit aláírni és mosolyogva nyilatkozza majd, hogy "látják, nem írok én mindent alá, csak ami a nemzet érdekeit szolgálja"? Én látom.

kelgyo írta...

Ami most van, az igazi patthelyzet. Nem tudom, mi lesz belőle. Jól már senki nem jöhet ki ebből.

Névtelen írta...

Amikor Károlyi szobrát elhurcolták, úgy voltam vele, hogy majd 2 év múlva lemossuk a gyalázatot. Persze éreztem én akkor is, hogy valami nem stimmel, emlékeztem az engedély nélkül épült turulra, amit a szélsőjobb megvédett magának. Azt gondoltam az emberek fásultak, még csak most ébredezik a nemzet, na de majd 2014-ben...!
A Schmitt interjú után világos volt, hogy itt olyan szinten nézték hülyének az országot, az embereket, amit már sehogyan sem lehet lenyelni, jön a népharag azonnal és megállíthatatlanul. Vártam, és nem történt szinte semmi. A Sándor-palota előtti demonstrációra kevesen mentünk el, harmatgyenge volt, leginkább azokat láttam akiket korábban is máshol. A Kunigunga utcából átjött Navarro aki mára leginkább Don Quijote-re emlékeztet, ahogy fittyet hányva az érdektelenségre küzd az igazságosságért, szélmalom harcot vív. Ha Róna Péter elégtelenre értékelte az opera előtti tüntetést, akkor én ezt értékelhetetlenre értékelem.
Egyre többször jut eszembe Kertész elhíresült írása, azt hiszem igaza volt!
LB

stiglinc írta...

Javaslom Tulassay Tivadart a következő Köztársasági Elnöknek!
Ma bebizonyította, hogy képes a saját érdekei ellen és inkább az általa irányított és képviselt intézmény érdekében, a saját véleményét fenntartva lépni.
Lehet, hogy nem a mostani hatalom alatt, de később talán bebizonyíthatja, hogy egy igazi Köztársasági Elnök képes épeszűen dönteni, viselkedni.

Névtelen írta...

Lemondott. Sajnos nem a hazai közvélemény nyomására, mert az nem sok volt. A fidesz döntött így, nyilván még szeretnének futni külföldön néhány kört, ott, ahol Schmitt már nem több egy kabarétréfánál.
Utoljára még rúgkapált, köpdösött, vádaskodott -olyan volt mint egy hisztis kölök akitől elvették a játékát.
Aztán majd jön egy új aláíróember.
LB

Névtelen írta...

Ha még valaha szóba kerül schmitt, javaslom a helyes becézését, könnyebb is kimondani ahogy tőle hallottuk:
a Zembere Kembere
Lehet, hogy csak ez marad utána ;))

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések