Eszembe jutott az, amikor szegény Grósz Károly ellátogatott Amerikába, és megtekintette Disneyland csodáját. Emlékszem, ahogy végigszaladt rajtam, mennyire kínos. Azt mondta a nagyanyám a tévé előtt: olyan, mint amikor a parádéskocsis lett a téeszelnök, és a gróf helyén peckeskedett a hintón.
Ugyanazt érzem, amikor Orbánt látom szerencsétlenkedni. Hogy ez az egész röstellni való. Méltatlan. Gyarmati. Járási.
Csak most fordítva történik az egész. Visszafelé megyünk az időben.
Grósz Károly úgy lett államférfi, hogy előre látta, mi következik - “kháosz és fejérterror” -, volt is fegyveres erő mögötte, katonaember is volt, vallásosan hitt a proletárdiktatúrában, mégis engedte, hogy demokrácia legyen.
Orbán úgy vesztette el az államférfiasságát, hogy megkapta a legnagyobb lehetőséget arra, hogy egyesítse a népet, rendbe tegye az országot, semmi máson, csak a pitiánerségén múlott, hogy ez nem sikerül. Ellenkezőleg: ahova nézünk, esik szét minden. Szánalmas törvénykezés, szánalmas parlament, szánalmas alkotmánybíróság, szánalmas gazdaság, szánalmas kultúra. Mindezt akkora orcával, amekkora még magyar miniszterelnöknek nem nőtt.
Még nem tudni, hogy az éhségsztrájkolók húzzák ki alóla a talajt vagy az egyháztörvény miatt kerül védhetetlen helyzetbe. Az is lehet, hogy az EU rúgja ki alóla a sámlit a Nemzeti Bank miatt. Vagy az IMF. Mindegy.
Most ott tartunk, mint amikor a rendszerváltás előtt két-három évvel ment a pusmogás arról, hogy mi volt Lázár elvtárssal a politikai bizottságban. Csak most egy másik Lázár van, és a sutyorgás arról szól, hogyan készül a hatalomváltásra. Bár most nincs arról szó a népek körében, hogy addig jó, amíg Orbán él.
Unom. Ismerem már. Tudom, az a terv, hogy ha sikerül a hatalmat megtartani, stabilizálni, akkor jövőre már jöhet a konszolidáció, az apró engedmények, gesztusok az értelmiségnek. Kerényi, mint új Aczél. Nem akarom. Fájna.
Elég! Nem akarom újra végigélni azt a nyomasztó unalmat, ami arról szól, hogy mikor mennek már el a francba. Botrány, hogy egyáltalán fölmerül bennem, miszerint Grósz alatt jobb volt kifelé menni a diktatúrából, mint Orbán alatt befelé. Én kérek elnézést.
.
4 megjegyzés:
Sajnos a kifejezés nem tőlem származik, de már régóta ezt kerestem: Mi várható egy olyan politikai elittől, ahol a miniszterelnök "kulturális horizontja a felcsuti focipályáig terjed"?
Az imént házunk elött újfennt kukázók guberáltak. Ez nem új, az utóbbi időben ez teljesen hétköznapivá vált, már köszönünk egymásnak. Erről eszembe jutott, hogy a kádári világban, úgy tavasz tájékán, az illetékes minisztert -neve nem ugrik be- kihajózták a Balatonra ahol megmerítette a poharát és ivott vagy 3 deci balatonvizet. Ez amolyan szezonindító attrakció volt.
Örömmel látnám ha Orbán és Matolcsy urak amolyan évindító buzdításképp, a nemzeti együttműködés perifériáján élőkkel szolidálva, bezabálnának a kukámból!
LB
"Tudom, az a terv, hogy ha sikerül a hatalmat megtartani, stabilizálni, akkor jövőre már jöhet a konszolidáció, az apró engedmények, gesztusok"
és mindezt aláfesti majd a vidám tánczene, az autórádióból!
LB
Nincs miért elnézést kérned, Iván. neked nincs. Sokan gondoljuk még így, és úgy néz ki, egyre többen és többen ... Közel a kritikus tömeg.
Megjegyzés küldése