csütörtök, december 29, 2011

Más

Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere levélben emlékeztette Tarlós Istvánt, hogy 2012 nyarán Budapest rendezi a 14. EuroGamest, a nagy meleg-leszbikus sporteseményt.
Tarlós erre így fogalmazott: tudomásul veszi, hogy vannak a szervezőcsoport által képviselt életformával "azonosan gondolkodó és érző embertársaink. Tiszteletben tartom a jogaikat, ugyanakkor a szervezet munkájába beavatkozni nem óhajtok. A magam részéről főpolgármesterként és magánemberként a képviselt életformától és a rendezvénytől egyaránt elhatárolódom, így azt támogatni sem tudom".
Ebből nem csak az derül ki, hogy Tarlós nem államférfi - hiszen nem képes fölfogni, hogy az előző főpolgármester vállalásai őt is kötelezik -, nem csak az, hogy egyszerűen homofób, hanem az is, hogy nem tekinti magát legalább 200 ezer budapesti meleg és leszbikus főpogármesterének. Ami bizony politikai hiba. (Bár tulajdonképpen mindegy, mert úgyse választják újra, hiszen Orbán a pokolba kívánja. Kegyvesztett lett. Talán azért, mert politikai tahóságban versenytársra akadt.)
Van olyan, hogy valaki nem európai ember. Hol nácikat nevezget ki, hol meg melegeket utál kifele. Ja, meg átnevezget. Más, jelentősebb cselekedetét nem jegyezzük.

 .

2 megjegyzés:

kelgyo írta...

Tarlósban nem csalódtam. Sose vártam tőle se jobbat se többet.

Névtelen írta...

Mocskos buzik, mocskos buzivédők. Mindegyikőjüket meg kéne úsztatni a jéghideg Dunában. Amúgy a buzik 2012-es - most még csak tervezett - sport- és seggbedugott pávatollas rinyaparádéja (hányinger a köbön) mindenképpen elmarad. Mert az öntudatos és korszerűen faj- és nemzetvédő magyar nép és nemzet majd tesz róla, hogy elmaradjon...

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések